III.kötet ~ 16.fejezet

Megúsztuk. Nem hiszem el hogy megúsztuk! Azt a …!  Magam sem értem hogyan, hisz mikor megláttuk a két maszkos emberkét és elkezdtünk rohanni, a hátunk mögött még több jelent meg egyszerre. És hát el is kaptak. Annyi q  bökkenő hogy mindenkin fekete volt, így senkinek nem tűnt fel hogy egymást próbálják lefegyverezni. Mi addig kapva az alkalmon, áttörtük az üvegajtót - kicsit sem úgy mint egy akciófilmben, mert Niall lábába beleállt egy hatalmas üvegdarab, én a hátamra estem, így eléggé megnehezült a dolgunk. Annyi szerencsénk volt hogy Zayn kemény fiú és értünk jött a kocsiból, mivel mind a kettőnknek támogatásra volt szüksége. Mikor a maffiacsapat észrevette a tévedést, már rohantak is…  Annyi szerencsénk volt hogy a sötét londoni utcán nem látszódott  rendszám – remélem -  és Liam manőverezett kicsit a kocsival hogy ne követhessenek.

Hát igen… sikeresen hazaértünk. Niallt ellátta Ana, Danie és Eleanor pedig a teljesen sokkolt Miával foglalkozott, míg mi igyekeztünk kitalálni a folytatást.

-          Szerintem…fel kéni hívni.

-          Kit? – néztünk riadtan Liamre.

-          Hope-ot…

-          Megzakkantál? Lehet nem is ő venné fel! Olyan simán lenyomoznak minket hogy holnapra mind halottak lehetünk!

-          De valószínűleg nem tudják hogy nála van a mobil! Nem is írt volna!

-          Arra nem gondoltatok hogy csapda volt hogy odacsalogassanak? – szólt közbe Louis.

-          De, de tényleg ki akarták nyírni a csajt, szóval ez az elmélet nem nyert.

-          Akkor…

-          Akkor fel kéne hívni! – világosított fel minket Liam újra.

Beadtuk a derekunkat, de előtte megegyeztünk hogy nem mobilról hívjuk. Így körülkémleltük az utcát, és végül megállapodtunk egy piros telefonfülkénél. Én és Liam bementünk, míg Zayn és Loui kint figyeltek.  Bepötyögtettem a  papírra írt számot, s figyeltem, mígnem a telefon kicsöngött.

-          H-haló… - suttogott bele egy gyenge, erőtlen hang.

-          Hope, Liam vagyok.

-          Liam… ne keress! Iszonyat veszélyes! Így is elég halott van… - zokogott csendben. Ha beleszóltam volna, biztosan felordít hogy élek és lebukik… inkább csendben figyeltem.

-          Megmentettük Miát…

-          Ohh… akkor jó.

-          És te hol vagy? Próbáld leírni!

-          Nem…nem tudom – zokogta. – Valami raktárféleségben a külvárosban. Itt van velem egy súlyosan sérült lány, és… egy hulla… - nem hittem a  fülemnek – Harry hullája.

-          Hope, nyugodj meg, az nem Harry h… - ajtó nyitódás.

-          DeLucie! Mi a frászt művelsz? – hallom messzebbről…  majd egy hatalmas ordítás. Aztán mégegy, miközben a háttérből szűrődő hang élesen felkacag. Csend lett. Síri csend. – Nem tudom ki a büdös fene vagy, de jobban tetted volna ha nem kerülsz fel a listámra – majd lecsapták a telefont.

Vajon mit csinálnak Hope-val? Vajon él még? Az a hulla az, akit a kocsimból szedtek ki?  Ki a fene beszélt velünk? Hitetlenkedve léptünk ki a fülkéből, ahol Zayn és Louis ijedten néztek ránk.

-          Na?

-          Semmi használható. Annyi hogy felkerültünk a listájára. – közli le Liam.

-          Ne viccelj Liam! Már rég rajta vagyunk, csak nem tudja ki volt az! De hidd el, holnapra tudni fogja! – idegeskedtem.

-          Harry a frászba ne ordibálj! Halott vagy! Én meg Liam Payne és ha valaki ezt hallotta, akkor midnen bizonnyal… Igen. Minden bizonnyal elkezd rohanni erre.  Mi pedig a házba. A srácok igyekeztek takarni valamilyen helyzetben, de valószínűleg - legmagasabb révén – látszódott a hajam. Remek. Végül beértünk a házba, ahol riadt, kíváncsi és ijedt arcok meredtek felénk.

-          Mi a frász történt veletek? – kérdezte Niall.

-          Rajongók…

-          Mi… ne.

-          De. Ráadásul Hope-ot rajtakapták – magyarázta Liam.

-          Én mondtam hogy veszélyes! – néztem dühösen rá. – Ha most bántják emiatt akkor…

-          Harry, nyugi.

-          Nem nem nyugszom, mikor… - már éppen jött volna a nagy vitajelenet, mikor megcsörrent a mobilom.  – Mi? Ez lehetetlen! – meredtem a képernyőre.

-          Ki hív? – néztek rám.

-          Hope… mármint az ő száma.

-          Vedd fel!

-          Ne vedd fel!

-          Add majd én felveszem!

-          Harry ez csapda!

-          Nem tanultunk eleget! – ezekkel záporoztak le…

-          Kuss legyen! – ordítottam, majd lenyomtam a zöld gombocskát és a fülemhez emeltem a készüléket... – Haló?

-          Styles… kéne egy kis segítség – szólt bele egy túl ismerős hang.

♫Hope♫

Odarohantam a csaphoz és újra bevizeztem a rongyot. Visszasiettem a már nagyon szenvedő barátnőm mellé, majd becsavartam vele a sebet.

-          Nyugalom. Midnen rendben lesz. – nyugtattam, miközben magam is pityeregtem.

-          Annyira fáj! – zokogott.

-          Tudom… cssss nyugalom.

-          Hope, haza akarok menni!

-          Én is! Nyugi én itt vagyok veled! Itt vagyok! – átöleltem a vállát hogy érezze hogy tényeg mellette vagyok. Ezek után nyílt az ajtó. Stephanie egyik kezével erősen belém kapaszkodott, közben becsukta a szemét és erősen koncentrált.

-          DeLucie! Van egy meglepetésem számodra! Nézd ki van itt! – majd mögötte két ember lépett be, kezükben egy fekete ruhába bugyolált… testtel. – Íme nagy szerelmed! – majd ledobták elém a zsákot. -  Rajta, nyisd ki. – megráztam a fejem. -  Azt mondtam nyisd ki! – ordított miközben előszedte a fegyverét és fejemhez emelte.

Remegve odasétáltam, majd bontogatni kezdtem a csomagot. Nem voltam felkészülve a szénné égett Harry testt látni, így azonnal be is csuktam a szemem, és zokogásban törtem ki.

-          Nyugodj már meg, hamarosan lélekben is együtt lesztek. – vigyorgott rám undorító mosolyával.  Majd fogta a fegyverét, a test felé emelte, s még egy golyót belelőtt a már így is élettelen Harrybe. A szívem szakadt meg.  Ezek után kilépett a teremből, és ránk zárta az ajtót.

Zokogtam.  Zokogtam és zokogtam. Nem hittem el. Daniel halott. Harry halott. Ha ide meri hozni Dan testét én…

A lehető legmesszebb ültem a szobában és a sokkos állapotban lévő Stephanie-t is magam után rántva.  Egy ideig csak meredtem a semmibe, majd valami rezgést éreztem. Még jó hogy visszakapcsoltam a mobilt. Egy ismeretlen számot jelzett ki, amitől egy kicsit megijedtem, így félve emeltem fülemhez a kagylót.

-          H-haló… - suttogtam olyan halkan bele, hogy még Stephanie se hallja.

-          Hope, Liam vagyok. – a szívem hatalmasat dobbant. Tehát Liam. Az ajtót pásztázva válaszoltam neki:

-          Liam… ne keress! Iszonyat veszélyes! Így is elég halott van… -  győzködtem, mikor valójában nagyon örültem hívásának.

-          Megmentettük Miát… - a szívem szakadt meg. Oké, persze örülök hogy Mia él és virul, de a múltkori hívásom után gondoltam hogy engem is meg szándékoznak menteni. Hát tévedtem. Könnycseppek kezdtek hullani. Már nincs ott velük Harry, aki biztosan azonnal a keresésemre indult volna…

-          Ohh… akkor jó.  – válaszoltam letörten.

-          És te hol vagy? Próbáld leírni! – zajt hallottam Liam mellől, így még halkabbra fogtam. 

-          Nem…nem tudom. Valami raktárféleségben a külvárosban. Itt van velem egy súlyosan sérült lány, és… egy hulla…  Harry hullája. – nem tudtam hogy érintené, de mindent amit tudtam elmondtam.

-          Hope, nyugodj meg, az nem Harry h… - abban a pillanatban megállt bennem az ütő. Az ajtó kitárult, és Erusees lépett be rajta. 

-          DeLucie! Mi a frászt művelsz? – ott elindult felém, majd egy erős rántás után elhajintotta a telefont. Engem hajamnál fogva felemelt, majd fejjel nyomott a falnak, amitől úgy éreztem hogy majd kifolyik az agyam. – Sosem tanulsz eleget? – suttogja fülembe. – Kivel beszéltél? – kérdezte, de választ nem kapott. – Rendben. Úgy látom túl kényelmes így neked – meredt rám, majd öklével a hasamba vert, mitől a földre rogytam.  – Nem tudom ki a büdös fene vagy, de jobban tetted volna ha nem kerülsz fel a listámra – ezeket a szavakat még hallottam, aztán körülöttem minden elsötétült.  

♫Harry♫

Nem hittem a fülemnek. Ez lehetetlen… ismét.

-          Daniel? – kérdeztem elhaló hangon, mire a többiek feszült figyelméből egy pillanat alatt néma pánik alakult ki.

-          Nagyon okos vagy öreg, de erre nem érünk rá. Na ná hogy én vagyok!

-          Élsz? – csodálkoztam tovább.

-          Nem, a kaszás megengedte hogy felhívjak valakit és pont téged választottalak.

-          Mit keres nálad Hope telefonja?

-          A lakásán vagyok, de itt olyan mintha robbantottak volna. Hol a picsában van?

-          Azonnal menj el onnan!

-          Kösz, de hova ember? Éppen ki akartak nyiffantani, nem alhatok a világ egyik legnagyobb városának az utcáin.

-          Érted megyek.

-          Na azt jól teszed, aztán magyarázatot várok mindenről.

-          Indulok. – már éppen rakta volna le mikor eszembe jutott valami.  – Várj! Honnan tudtad hogy élek?

-          Nem tudtam…

Ez döbbenetes. A „Haló”-ból ismerte fel a hangomat, s egy cseppet sem törődött azzal a ténnyel hogy nekem holnap lesz a temetésem. Gyorsan beavattam mindenkit a Daniel rövid beszámolójába, majd már kocsiban is ültem… Niallal. Az az ember hajthatatlan! Az előbb vettek ki a lábából egy húsz centis üveget, de nem, ő jön Superman-t játszani. Elfoglalta helyét az anyósülésen, majd én is a kormány mögött. Ekkor Liam eszébe jutott hogy a két legszerencsétlenebbet – vagyis a halottat és a valóban súlyosan sérültet – nem kéne egyedül hagyni, így ő is bepattant hátulra.

Iszonyat gyorsan hajtottam. Az okát nem tudom, de Liam körülbelül százszor szólt rám. Végül elég gyorsan, röpke húsz perc alatt odaértem Hope lakása elé. Írtam egy sms-t Danielnek hogy jöjjön, várjuk, majd leparkoltam. Nem telt bele két perc, egy hosszú fekete hajú, pink ruhás nő nyitotta ki a kocsi hátsó ajtaján.

-          Elnézést, de…

-          Én vagyok, ti észlények.

-          Mi ez a maskara rajtad? Identitást váltottál? – gúnyolódtam.

-          Marha vicces, de tudod ki akarnak nyiffantani. Egyébként te vagy a hülye állat hogy vezetni mert álruha nélkül. Ha megállít a rendőr milyen mesét adsz be mesés feltámadásodról?

-          Marha vicces.

-          De igaz…

-          Hagyjátok már abba!

-          Liam – kezdtem.

-          Harry, Danielnek most igaza van. Gyere hátra, átveszem a  vezetést, hoztam jogsit.

-          De…

-          Ennyi.

Hátrakászálódtam Dan mellé, aki egy kis fehér táskában matatott, majd előhúzott egy tiszta pólót és farmert.

-          Ez meg? Honnan van? – kérdeztem.

-          Hope-nál mindig volt ruhám, téged nem öltöztetett Styles?  - röhögött, majd levette a parókát, és a szoknya alá felhúzta a frmert, majd levette a ruhát és fel a pólót.

-          Basszus! – ordítja Liam. – Rendőrök.

-          Én megmondtam! – diadalmaskodott ez itt mellettem.

-          Harry… gyors a parókát, valamit, annyi időnk még van.

-          Ne…

-          Tényleg ki akarsz nyiffanni? – nézett rám Niall komolyan.

Akaratlanul is felvettema  fekete parókát és annyi időm még volt hogy a ruhát is átcseréljem.

-          Na ki váltott identitást Styles… vagyis… lehet hogy nem is váltás volt.

-          Elég! – nézett hátra Niall. – Hagyjátok már abba ezt a veszekedő hulla show-t! A problémáitok most kurvára nem fontosak! – egymásra néztünk, majd az út csendesen telt.

Megúsztuk a rendőröket, majd hazakocsikáztunk. A bentiek már meg sem lepődtek Danielen, így gyorsan beavattuk mindenbe, amitől kicsit – ennél is jobban – ki lett. Hope elrablása, az üzenet, Mia megmentése, és a többi.  Végighallgatott mindent, majd felállt.

-          Nem hittem hogy ilyen hülye ez a banda… - néz ránk a fejét rázva.

-          Mi? – nézett rá értetlenül az exe.

-          Hope, akit napok óta nem láttatok küld egy rohadt sms-t hogy mentsétek meg Miát. És ti mit csináltok? Megmentitek! Őszintén, kinek jutott eszébe, hogy meg kéne keresni Hope-ot? Őszintén. – síri csend…- Ennyit rólad Styles.

-          Hé…

-          Elég! Komolyan, ti betegek vagytok! Persze örülök hogy Mia ép és egészséges, de inkább elrohantatok egy vadidegenhez, mint hozzá? Beszarok! Szégyellem hogy ismerlek titeket!  - összenéztünk, majd lesütöttük a szemünket. – Gratulálok…  - elindult az ajtó felé. – Az a gáz, hogy én meghalok, és majd ha szegény megmenekül, nektek lesz hálás, akik előbbre vettek egy idegent mint őt, vagyis magas ívből leszartátok! – Mia könnyes szemekkel nézett rám – Mia… nem úgy értettem. Ha ezek nem mentek volna érted, magam mentem volna. De ő…

-          Más.  – fejezi be Styles. – És miért halnál meg? – hitetlenkedve rám néz, majd kisétál.

-          Hova mész ember?

Visszanéz – Egy külvárosi raktárba.