I.kötet ~ 28.fejezet

Sziasztok drágáim!

Annyira szégyellem magam hogy ennyi idő után tudok csak részt hozni, de mostanában tényleg semmi időm nincs, és valamelyik nap nagyon ki voltam akadva, törölni akartam az egész blogot, de mára már megváltozott a véleményem, és folytatom, sőt már megvan a befejezés - ami még nem most lesz ;).  Na itt a rész, remélem tetszik!

Kora reggel friss eső illatra ébredtem, ami csak úgy áramlott be a nyitott ablakon.  Lassan elnyújtózkodtam a puha ágyikóban,de nagy csodálkozásomra nem rúgtam bele Harrybe. Amint kinyitottam a szemem rájöttem hogy azért nem, mert nem is volt ott. Egyedül feküdtem az ágyban és másodpercenként változó rohamokban fáztam és volt melegem. Hirtelen nem tudtam eldönteni hogy a betegség miatt, vagy azért mert nyitva az ablak… Ki nyitja rá két beteg gyerekre az ablakot?!

Kikászálódtam az ágyból, felvettem a köntösömet s a szobamamuszomat. Az egész emelet üres volt, ugyanakkor lentről hangokat hallottam. Közeledve a lépcső felé megcsapott a konyhából áradó friss kávé, és baconillat.

Lent mindenki ott ült a nappaliban, kivéve Harryt.

-   Végre felkeltél virágszál! – puszilt arcon anyu.

-   Jó reggelt – néztem mogorván anyura a kellemes reggeli köszöntés miatt - Harry?

-   A konyhában – felelte Gemma, de látva döbbent arckifejezésemet a „Harry és konyha” páros hallatán folytatta – kitalálta hogy reggelit csinál neked, de szóltunk neki hogy akkor már mi se maradjunk ki – kuncogott – másfél órája bent főzőcskézik.

Ahogy szóba került az idő, rápillantottam a falon lógó nagy, kerek órára. Délelőtt fél tíz volt. Ritkán szoktam ilyen sokáig aludni, de azt hiszem ezen a héten ez gyakori lesz. Elindultam a konyha felé, ahonnan jelenleg friss gyümölcsillat áradt. Nekidőltem a konyhaajtó falának, és karomat összefontam.

-   Chef Harry Styles – konferáltam.

-   Jó reggelt napfény! – jött felém és igyekezett megpuszilni, de tiszta mocsok volt inkább eltoltam magamtól.

-   Mit műveltél te?  - néztem nevetve a foltos köténykéjét  - mióta tudsz te főzni?

-   Már elég régóta, de a mexikói a specialitásom – nézett rám csábosan.

-   Értem… nincs szüksége egy kuktára? – és azzal viszonozta az előbbi pillantását.

-   Eredetileg önnek szerettem volna készíteni, de a család beadta a rendelést… - forgatta  meg a szemét – hálás lennék érte. Egyébként nagyon szexi vagy köntösben – állapította meg, miután hosszasan végignézett rajtam.

Beálltam a konyhába segíteni, de innentől kezdve minden csak egyre lassabban haladt. A reggelit – ami baconos rántottából, friss kávéból, illetve gyümölcsléből állt – sikerült tízre feltálalni, ami ahhoz képest, hogy szinte semmi nem volt, két órán keresztül készült. Robin már nem bírt volna várni, és anyuék sem voltak éppen türelmes hangulatban.

Gyorsan letudtuk a reggelit, és Harryvel menekültünk a pakolás elől, mondván, hogy a kaja a mi érdemünk. Sem nekem, sem a mellettem üldögélő majomnak nem volt kedve otthon ülni, így eltökéltük, hogy ha törik, ha szakad ma elmegyünk várost nézni.

Magamra kaptam egy kényelmes barackvirágszínű, alul összeszűkülő vászonnadrágot, egy fehér toppot, és egy halványrózsaszín kardigánt az idő miatt. Egész éjjel esett, és a harmincfokos levegő lehűlt huszonnégy fokra egy éjszaka alatt. Miután belém tömték azt az undorító gyógyszert, megmostam a fogam, és hajamat összefogtam a fejem tetején.

Harry szó szerint berontott az ajtón.

-   Pfúj! Soha többet nem veszem be ezt az ocsadék gyógyszert! Undorító – panaszkodott.

-   Nekem is be kell vennem, és ettől gyógyult édesem! – mondtam oda neki.

Tekintetét végigfuttatta rajtam, s szeme megállapodott az enyémmel egy vonalban. – Nagyon csinos vagy, és cuki a hajad, nagyon menci kicsim! – bókolt.

-   Köszönöm… - na neki legalább tetszik ha összefogom a hajam… Én is végignéztem rajta. Fekete csőfarmert viselt egy lila pólóval, amire szürke kardigánt húzott fel. Hajára szokás szerint nem hatott a gravitáció, de szeme a megszokottnál jobban csillogott. – Mi az? Izgulsz?

-   Nem csak… látni fogod a helyeket ahol felnőttem, amik a szívemhez nőttek. Remélem egyszer majd én is láthatom a tiédet… - az bonyolult lenne… gondoltam, de mégis rámosolyogtam.

-   Nem indulunk? – tereltem a témát.

-   Akkor rajta!

 Mikor elköszöntünk, a hűn szeretett Gemmánk megjegyezte, hogy kerüljük a barlangokat. Oké… nem néztek ránk mint a hülyékre, á dehogy… Csak úgy engedtek el min ket, hogy viszünk telefont – mellékesen olyat amin el tudnak érni, és nincs lenémítva – és délután négyre hazaérünk… mint az ovisok. Ha már az ovinál tartunk, Harry az óvodáját mutatta meg legelőször mondván, hogy az van a legközelebb.

Később az általános iskolájához mentünk, ahol akkor egyenruhás gyerekek játszadoztak az udvarban. Hát ez nem jött túl jól, mivel a diákok több mint fele lány volt, és amint megpillantották Harryt, elkezdtek ordibálni és rohanni. Még a tanárok is kijöttek a nagy ordibálásra, de csak egy nagy mosollyal üdvözöltek, és betessékeltek minket az épületbe.  Kitalálták hogy elviszik az igazgatóhoz, bár fogalmam sincs minek… sok értelme van, de látszólag nagyon élvezte. Mögöttünk körülbelül ötven kislány sugdolózott, és nevetgélt. Az épületben a falak képekkel voltak díszítve, az ablakokban virágok voltak kirakva, és szinte mindenhol pillangók lógtak le a plafonból.

Annál érdekesebb volt, mikor a felső tagozatosok termeinél mentünk, ahol már a „sikítozó rajongó” kategória várt minket.  Úgy éreztem magam, mintha egy börtönbe lennék, nem volt hova mennem, mert elveszek itt. Csak szorítottam Harry kezét, aki követte a tanárokat előttünk. Ja és mindez tanóra a felsősöknek tanóra kellős közepén volt…

Egy jó órán át faggatta az igazgató Harryt mindenféléről, és megkérte hogy énekeljen valamit. Szóval mindenkit betessékeltek a tornaterembe ahol szerencsétlennek egyedül kellett énekelnie. Az senkit nem érdekelt hogy egy bandában van és a számok öt emberre íródtak de semmi baj… Elénekelte egyedül a Forever Young-ot, és megpróbálkozott a Tell Me a Lie-al is. Egyedül is sikerült elénekelni, sőt még a My Heartból is énekelt ehy kis részletet.

Délután kettőkor, ismétlem kettőkor sikerült szabadulnunk a suliból, mikor már a többiek is mentek haza. EZ volt az iskola utolsó hete, amit szerintem, Harry remekül lezárt. Közös döntés alapján megbeszéltük hogy nem feltűnősködünk többet a városban, szóval elindultunk a játszótér felé.

A játszótér tele volt fiatalokkal.  Egyszer csak Harry karon ragadott és megindul egy csapat fiú felé.  Páran elmentek mikor látták közeledni, de három srác ottmaradt.

- Cső szupersztár! – intett neki az egyik – hogy ityeg?

- Nincs semmi – öklözött le mindenkivel kacagva.

- Na és milyen a nagyvárosi élet? Nem hiányzik a nyugi?

- Az hiányzik a legjobban!

Az egyik srác jó nagy barackot nyomott a fejére, és mindenki csak nevetett… a semmin. Miután feltűnt nekik hogy ott állok, és valószínűleg nem fogok elmenni, Harryt kezdték faggatni:

-   Na és ő? Ő a csajod haver? Azt hittem öregebb… - mondta egy magas barna hajú barna szemű nyúlánk srác.

-   Ő biztos nem az a Caroline… Mit hiszel Bryan? Kinézed ezt a csajt harmincnak? – kezdett kissé kínossá válni mindkettőnknek.

-   Öhm… srácok ő Hope, Hope ők Bryan, Stevy – mutatott a magasra és egy alacsonyabb zöld szemű srácra – haverok a gimiből, és Jacob, aki az első bandám basszusgitárosa volt. – mutatott be Harry feszültségoldásképpen.

-   Ok, ő tudja hogy kik vagyunk, de te még mindig nem válaszoltál a kérdésemre. – Hirtelen rohadt nagy csend lett. – Újságokban meg hírekben láttunk titeket együtt, de már ott tartunk hogy meg sem próbáljuk elhinni amiket összehordanak… Például tegnap este azt terjesztették hogy ez a csaj terhes… - mutatott rám.

Időbe telt felfogni mit mondott az előbb a srác – Bocs, mi van? – csattantam fel.

-   Válaszolj és akkor én is válaszolok – zsarolt.

-   Bryan! Te ennyire hülye vagy? Az egyértelműn mit akarsz még kérdezni?   - Mondta a Jacob nevű.

-   Várj… mit terjesztenek? – kérdezett vissza Harry – Hogy terhes? De miből gondolják? – öhmm… nem sokkal később le is esett neki – a korház…

-   Ja haver! – folytatta Bryan – Az volt a Sztárvilágban hogy tegnap előtt a nőgyógyászaton voltatok a nővéreddel. Akkor kiderítették, hogy melyik orvosnál voltatok, de az meg nem akart nyilatkozni… - Harry e hallatára akkorát csapott a homlokára, hogy meghallatszódott.

-   Ne… - kezdtem.

-   Akkor igaz? – kérdezett vissza Stevy. Harrynek erre csak egy tipikus pofavágás volt a válasza. – Szóval nem… - úgy látszik a gyerek felfogta.

-   Tök jó… a fél világ azt hiszi terhes vagyok… - szenvedtem.

-   Az… - szállt be Harry – az orvos meg nem akar nyilatkozni… elmondhatná mi volt.

-   Harry… az is ciki lenne – világosítottam fel.

-   Miért mi volt? – kíváncsiskodott a három fiú.

-   Semmi…

-   Valami csak volt. Megfertőzted Hope-ot? – kérdezősködött Stevy.

-   Nem! – már Harrynél is javában feszültek a húrok.

-   De basszus nézz már rá! Tiszta beteg feje van… - röhögött Bryan.

-   És nekem szerinted nem? – pattogott a drága.

-   Hope is megfertőzött? Hogy?

-   Rátüsszentettem. – feleltem mire Jacobból kitört a nevetés.

-   Nem vagyok egy nagy agytröszt, de még én is látom, hogy ezek csak megvannak fázva – csóválta a fejét. – Ti meg a sok eszetek – nézett rá a másik két fiúra Jacob.

-   Mennyi az idő? – nézett fel Harry.

-   Fél négy, miért?

-   Akkor haladjunk Hope!

-   Hova a fenébe? – kérdezte meglepetten Jacob – most jöttetek ide nemrég.

-   Igaza van, négyre otthon kellene lennünk. – Azzal elrohantunk a fenébe.

Eléggé megviselt ez a pletyka, de ha más most ez van, mi lesz később?  Csak úgy szedtük a lábunkat, minél hamarabb otthon akartunk lenni. Még hallottam ahogyan utánunk kiáltanak, de nem értettem pontosan hogy mit.

-   Miért kell mindent felturbózni? – kérdeztem egy piros lámpa előtt.

-   Alap a hírességeknél… ennél már csak rosszabb lehetne…

-   Ohh… értem. Hát ez… ijesztő.

-   Az. – felelte mogorván.

-   Milyen együttesed volt a fiúk előtt? – tereltem a témát.

-   Ja az… a White Eskimo… néhány fiúval összeültünk suli után és zenélgettünk. Én voltam az énekes, Jacob pedi a basszus – nahát… ki nem találtam volna hogy te voltál az énekes – aztán jelentkeztem az x faktorba, és minden megváltozott.

-   Értem. De ha egyszer ez volt az álmod.

-   Igen, tudom. Nem bántam meg semmit.

Még négy előtt hazaértünk, de abban biztos voltam hogy  ha nem hallottunk volna a pletykáról, akkor még hatra sem értünk volna haza, ha parancs volt, ha nem. Amint hazaértünk, már ugrottunk is egy gép elé. Harry bevallotta hogy érdekli mit gondolnak róla az emberek, és ez sajnos velem som volt másképpen. Pár perc böngészés után egy igen érdekes cikken akadt meg a szemünk.

Tinédzser tragédia

A tizennyolc éves Harry Styles nemrégiben hazautazott a családjához barátnője, Hope(16) társaságában. A lányról mindössze annyit tudunk hogy a St. Cloud Gimnázium egyhónapos kurzusán vett részt, és ő játssza a főszereplőt a One Direction My Heart című videoklippjében(a klipp megjelenése: 06.22).

Az ifjú párt néhány nappal ezelőtt látták együtt bemenni a Ashbrook Equine Kórház nőgyógyászati osztályára. A hírek szerint a fiatal lány óvatlan szexuális viszony miatt teherbe esett. Harry(18) három hónappal ezelőtti kijelentése értelmében: „csak akkor akarok apa lenni, ha már megnősültem” nem lehetetlen hogy fehér ruha lesz a vége.

Más hírek szerint ugyancsak szexuális érintkezés nyomán maradt fertőzés miatt mentek korházba, de Dr. Phill Newman az orvos, aki Hope-ot kezelte az nap, nem hajlandó nyilatkozni.

Egy újabb forrás szerint az ifjú leány halálos méhnyak rákban szenved, és Harry igyekszik mindenben segíteni neki.  Mivel Harry nővére Gemma is velük volt, nem lehetetlen hogy tényleg valami komolyabb a probléma – már ha van a terhesség és fertőzés nem komoly.

A cikk végén volt egy kép, amin éppen a korházból sétálunk ki, és hát őszintén bevallva tényleg nem éppen a legjobban néztem ki.  Csak ültünk döbbenten, és nem tudtunk megmozdulni. Annyi baromságot írtak, hogy az már tényleg fáj, de valahogy az igazság kimaradt… szuper!

Harry értesítette a  Rosst, a menedzserét, hogy mi a nagy helyzet, és hogy kéne valamit csinálni. Sajnos már tudott róla, csak éppen mindet nem ért el telefonon, ami érthető, mert Harry mobilja két napig az ágya alatt pihent. Már a fiúk is tudták, pedig ők nem nagyon figyelnek a pletykákra, de ez ezért már tényleg durva.

Gemmának is megmutattuk a cikket, amitől az álla a padlót súrolta. Nem volt elkerülhető, ezért mindenki mással is megosztottuk a „pletykát”.

-   Szóval a fél világ azt hiszi rólad hogy terhes vagy… kislányom – fogta a fejét anya – apád mit szól? Szerinted miért hagyott itt veled? – erre mutattam egy „ne már… nem ez az oka” kifejezést, mert apa nem azért hagyta a nyakamon anyámat hogy vigyázzon rám, hanem hogy… na jó gyakorlatilag azért, de más értelemben.

-   Hagyjad fiam, mindenki csak pletykálni tud. De akkor miért is voltatok a korházban, mert ez nem tiszta?

Harryvel összenéztünk, és én egy „te mondod el” nézéssel elintéztem. – A betegség miatt.

-   A nőgyógyászaton? – hát ez sajna nem jött be… - és Gemma is ment, akkor…ja neee – azt hiszem Annenek leesett. – Felelősség!

-   De legalább időben eszünkbe jutott! – mentegetőzött Harry.

-   Azért azt nem mondanám…

-   Miről is van szó? Lemaradtam – faggatózott anya.

-   Csak annyi, hogy a gyerekeink annyira összeillenek, hogy egyikükben sincs egy csepp felelősség sem .- ez a felelősség…

-   Hát ez szégyen – mondta ki véleményét drága jó anyám.