II.kötet ~ 4.fejezet

Sziasztok!
Nagyon köszönöm a sok kommentet, imádlak titeket!!! Meghoztam a következő részt, viszonylag gyorsan megírtam, remélem tetszeni fog. Amúgy ne próbáljatok egyszerre fogat mosni és hajat szárítani... ez nem tudom hogy jött ide, de ne csináljátok!!!! Na jó olvasást és puszika!

-   Maisa! – üvöltöttem, miközben lázasan kerestem a frissen vásárolt tunikámat. – Hol van az új, duplafodros, türkizkék, ujjatlan ruhám?

-   Legutoljára az anyja gardróbjában láttam kisasszony! – kiabálta a szobalány, miközben  ágyamat igaztotta.

-   Ááá! Megmondtam neki, hogy ne húzza be a ruháimat! Mintha nem tervezett volna magának egy egész kollekciót! – dühöngtem, miközben már anya gardróbja felé rohantam.

Egyszál törölközőben, vizes hajjal beléptem a szekrényekkel körülvett helyiségbe, de fogalmam nem volt hol hogy kezdjem a keresgélést.  Hát amilyen szerencsés vagyok pont abban a szekrényben volt elrejtve, amit utoljára néztem meg.  Villámsebeséggel magamra öltöttem a fehérneműimet, majd a keresett kék ruhácskát. Hajamat vizes állapotban kifésültem, majd elkezdtem szárítani. Ahogyan a meleg levegő az arcomat simogatta, kissé megnyugodtam nagy idegességemből.  Ma végre látom őt… látom őt újra… még csak tíz nap telt el, de én tíz évnek éreztem… hogy lehetek ennyire szerelmes?

Igyekeztem volna ma korábban kelni, nyugodtan megfürödni, reggelizni, és elkészülődni. Mé a telefonomat is beállítottam reggel nyolcra csörögni, de nem számoltam vele, hogy az éjszaka folyamán lemerül, így fél tizenegykor sikerült kikászálódnom az ágyból. Harryvel délre beszéltük meg a találkozót az Eiffel torony előtt, de ha így haladok még kettőre sem érek oda.

Tovább folytattam hajamnak szárítását, míg végül vízmentes állapotú nem lett. Gyorsan megmostam fogaim, majd felkentem magamra egy kevés sminket, ami alapozóból, tengerkék szemhéjpúdreből, égkék szemcerüzából, s sötét sszempillaspirálból állt. Mivel szemem kihangsúlyozásánál maradtam, kiszáradt számat csak éppen labellóval ápoltam, amire egy nagyon vékony réteg szájfény került – csak a Harry kedvéért.

Mikor végeztem magam szépítsével, elkezdtem kutakodni valami – a kinézetemhez illő – cipő után. Hát nem volt nehéz dolgom, mert anyuval egyforma a cipőméretünk, s kettőnknek van legalább nyolc pár kék színben pompázó cipője. Na választani már kissé nehezebb volt… Égkék, tengerkék, türkizkék? Mgassarkú vagy telitalpú? Platformos? Basszus, komolyan ennyit gondolkozok egy hülye cipőn? Na nem! Megfogtam az első kezembe akadó cipőt, ami egy halványkék, faszínű platformmal ellátot lábujjnál kivágott magassarú volt.  Indulásom előtt még vetettem egy utolsó pillantást magamra a tükörben, megragadtam már összecsomagolt táskámat, majd megindultam a kijárat felé. Gyorsan búcsút vettem Maisától, és a konyhánkban sürgősködő séftől.

Lent már elő voplt készítve az autó, – szokás szerint – ami csak arra várt hopgy én beugordjak, s már indult is velem a belváros felé. Az autóban vetettem egy pillantást a telefonomra, ami tizenegy óra ötvenét percet jelzett ki. Hiába szóltam minden egyes percben a hatvan év körüli sofőrnek hogy gyorsítson, de csak sötét pillantásokat vetett rám, és ugyanúgy ment tovább. Nem segített rejtam hogy Párizs kellős közepén akkora dugóba keveredtünk, hogy inkább kiszálltam, és gyalog folytattam tovább az utat. Szegény sofőr bárhogy is ellenkezett volna, és csak kipatantam a hátsó ülésről, és már szeltem is az utcákat. Volt azért annyi szerencsém, hogy mindez nem messze az Eiffel toronytól történt.  

Hát… háromnegyed óra késéssel, de landoltam a nevezetesség előtt. Nagy meglepetésemre a személy, akit  már annyira hiányoltam, még nem volt jelen. Legalább nem én késtem… De az is megfordult a fejemben, hogy valahol máshol vár, és mint a hülye szerelmes filmekben, elkerüljük egymást. Még ezen merengtem, egy kéz tapadt a szemere eltakarva ezzel látásomat – pont mint a Buckingham palota előtt…

-   Na kivagyok? Úgyse találod ki soha, de soha! – színlelt komolyságot.

-   Jézusom, ki a fene vagy te? Ismerlek? – mentem bele játékába.

-   Nem…

-   Tudom – értem hozzá kezeihez, amitől teljes testben megremegtem, és valószínűleg ő is érezte. Lassan lehúztam kezeit, és szembefordultam vele. Ott állt mögöttem.

-   Szia te francia kislány. – símított végig arcomon. Ahogy arcát fürkésztem, gondolkozó tekintet fedeztem fel. Valószínűleg tesztelte saját magát…

Percekig csak álltunk így, és egymás arcát elemezgettük. Egy kósza nyávogás felébresztett minket. Csak nevettünk egyet, s én tekintetemet a hang irányába fordítottam. Egy ketrecből jött a hang. Ahogyan Harry látta hogy erősen figyelem az aprócska lényt, kinyitotta a ketrec ajtaját, s kiemelte belőle a cicát. Mosolyogva odanyújtotta felém.

-   Tessék – ültette tenyerembe, mert még olyan pici volt, hogy meg sem éreztem, ahogyan ficergett. Megpillattottam a nyajkában lógó aprócska ’Gina’ medált.

-   Gina cica – olvastam fel. Harryvel váltottunk egy mosolyt.

-   Öhm… ha már itt vagyunk Párizsban… az Eiffel torony közelében, nem lenne kedved…?

-   De! – vágtam rá azonnal. Erre csak egy mosoly volt a válasza, majd elindult Párizs szeme felé.

 Időközben megérkezett a sofőr, csak hogy biztos legyen benne, hogy ideértem. Kapóra is jött, mert nem igazán akartak minket macskástól felengedni a toronyba. Gyors ötlettől vezérelve, Harry, Gina, és én bepózoltunk a torony eltt, míg a sofőr csinált egy-egy képet mindkettőnk mobiljával. Mr. Raymonds – a sofőr – nagyon jól kijött Gina cicával, s én hazaküldettem vele. Szerintem sem én, sem Harry, nem úgy képzeltük el a mai napot, hogy ottvan a drága cicusunk…

Valami most annyira más volt… olyan távolságtartóan viselkedett hogy megijedtem tőle. Mióta találkoztunk meg sem csókolt, nem akart hozzám érni. Mikor a torony tetején álldogáltunk, már igazán kezdtem beszarni… Mi a baja?

-   Hope, baj van? – nézett rám a hosszú csend után. Nem hittem a fülemnek… mostanság mindenki kitalálja a gondolataimat… csak kissé másképpen. – olyan nyugtalannak tűnsz.

-   Nyugtalan is vagyok… - elhatározam magamban, hogy minden érzésemet meg fogom osztani vele. Bízom benne annyira, hogy tudja mi a bajom.

-   Mi történt? Figyelj, én mindet meghallgatok, és megértek… – komorodott el mégjobban. - elhatározam magamban, hogy minden érzésemet meg fogom osztani vele. Bízom benne annyira, hogy tudja mi a bajom. 

-   Félek hogy… - kezdtem bele, de Harry lehajtotta a fejét, s kezével homlokát kezdte masszírozni.

-   Mitől félsz? – nézett a szemembe.

-   Hogy már nincs az, ami régen… - Harrynek szó szerint tátva maradt a szája…

-   Figyelj, ha így érzed, én megértem, van a sok turné, és utazás, te pedig itt vagy, megétem ha nem akarod rám pazarolni az idődet. – ettől féltem… hogy beburkolja magát… Ha most nem lépek akkor el is veszíthetem.

-   De én kűzdeni szeretnék azért ami fontos, és ez fontos. – felemelte a fejét, és kérdőn nézett rám.

-   Mi? Mivan? Nem akarsz szakítani a távolság miatt? – csodálkozott.

-   Persze hogy nem, pont attól félek, hogy esteleg te… de ne foglalkozz velem, ha neked jobb így…

Fájdalmasan megingatta a fejét, majd a semmiből csak úgy megcsókolt. Gyorsan történt, csak rátapadt ajkaimra, majd az ő ajkaival mozgott együtt. Szerintem egyikünk sem értette mi van , de éreztük… szó sem volt szakításról, pont hogy attól féltünk hogy valami változott a másik érzéseiben.  Félelmünk oktalan volt, mert az a csók mindent tisztázott, s mindent kimondott.

Lassan elváltak ajkaink, s homlokunk összeért.

-   Szeretlek – mondta ki a várt szót. A szívem nagyot dobbant, és a gyomromban röpködtek azok az izé… pillangók vagy micsodák.

-   Én is szeretlek. – éreztem hogy vele is valami hasonló történt, mint az előbb velem.

Odaálltam a korláthoz és kinéztem az építményből. Harry mögém állt, átkarolta a derekamat s fejét óvatosan a vállamra hajtotta.

-   Mennyire félreértem az arcovánásaidat… - hozta fel – mikor megláttalak próbáltam kitalálni mit érzel, de nagyon elrontottam – nevetett, mitől vállam megremegett. – megijedtem, és már szoktattam magam a gondoltathoz hogy vége… ezért nem csókoltalak meg.

-   Hát én is eléggé félreértettem a jeleket…

-   Tudod mit? Mostantól egyszerűen mondjuk ki mit érzünk! – tanácsolta.

-   Rendben…legalább nem lesz semmi gubanc benne… - hosszú csend áll be, és csak meredtünk le Párizsra. – Harry – szólaltam meg hosszú idő után -  most olyan, mint mikor először szerettem beléd…

-   Igen… remélem nem kell minden találkozáskor ujraépíteni a kapcsolatunkat – nevetett

-   Ez nem csak rajtam múlik!

-   Te nem tudod elsajátítani a mimikát!

-   Te nem tudsz arcról olvasni! – oltogattuk egymást folyamatosan, ami kissé oldotta a feszültséget.

-   Hhhh – fújta ki a levegőt – Rendben – felemelte a fejét, més az arcomra nézett, majd én is felé fordultam. Újra megcsókolt ilyen furi „titanic” pózban. Komolyan, az Eiffel torony tetején ilyen pózban smárolni nagyon romantikus, de remélem a befejezés nem fog hasonlítani…

Innentől újra az az oldott hangulat uralkodott, mint mikor már Londonban eggyüttvoltunk. Akármilyen furcsa, nekem jól esett újra beleszeretni Harrybe, és érezni hogy ő is így szeret engem. Elmentünk egy étterembe, ahol hát… nem sok nyuftunk volt, mivel az elején mindenki autógramot követelt Harrytől. Volt aki fotót is akart, de így „halkan” megjegyeztem, hogy enni jöttünk, és lassan elfogytak. Nah remek… Harry Styles, a tökély,a fantasztikus, és a flegma barátnője Hope DeLucie… szuper.

Harry egy adag csigát rendelt, de én ismerve ezt az ízt, maradtam a Kijevi pulykamellnél.

- Á… ez nem nekem való! – lökte le a villáját Harry a tá nyér szélére.

- Én megmondtam hogy ne rendelj csigát! – nevettem.

- Nem is mondtad!

- Hoppá…tettettem sajnálatot – majd legközelebb – vontam meg a vállam, majd bekaptam még egy felet omlós pulykamellt.

- Aha, egy frászt! Adod ide! – nyúlt a tányéromért.

- Miért nem rendelsz magadnak?

- Mert…illetlen. Vettem egy halom méregdrága csigát, és cseréljem le egy mezei pulykamellre? – nézett reám gúnyosan.

- Mezei, de finom – nyomtam a szájába egy falat omlós húsdarabot. Elismerően nézett rám vissza, és feladva az „illő” viselkedést, rendelt magának is egy tányérral. Szerintem ennek a drága étteremnek a pincérei megsértődtek hogy nem jött be Harrynek a csiga… de ez van.

Elmajszoltuk ebédünket, amit fagyi híján egy jeges üdítővel öblítettünk le.

-   Hope, hozta valamit! – nyúlt a táskájába… nem tudom mit hozhatott Ginán kívül,d e így is megtudott lepni.

 Egy vaskos borítékot vett elő, és nyűjtotta felém. A boríték tele volt fényképekkel… fényképekkel a videoklipp forgatásáról.  Nekiültünnk, és elkezdtük nézegetni őket. Hát majdnem minden képen nevettünk, de a Harryvel közös kéeimen felfedeztem valami varázslatosat… úgy néztünk egymásra mint… el sem bírom magyarázni. Szinte csillogtak azok a képek.

-   És mikor lesz végre publikus a klipp?

-   Holnap lesz a klippremier, ezért utazunk Spanyolországba.

-   Értem… akkor holnap nézem a tévét. De Harry, nem lesz kicsit fura hogy egy csomó paparazziképed van velem – utaltam itt a még most is az ablakban legyeskedő fotósokra – és a klippben is én vagyok?

-   Drága, egyszer már felvállaltalak, nem emlékszel? Ja nem… fejen vágtak egy üveggel.

-   Haha, vicces…

-   Nem annyira… - mondta, de elnevette magát, amitől elég furcsa lett a mondandója.

-   Köszönöm hogy kinevetsz!

-   Jobbra ne számíts! – flörtölt. Imádtam mikor ilyen hülyeségekel húztuk egymás agyát… bár kicsit durvára sikerült mikor véletlet tök komolyan vettem a hotelszobából való kirohanását…

-   Nem is számíthatok…

Délután fél négyig üldögéltünk ott, és beszélgettünk. Tőlem maradhattunk volna még, de Harry gépe indult. Mondta, hogy a fiúk is megvannak, és hogy Niall furin viselkedik Ana óta… én próbáltam nekik segíteni. Elbúcsúztunk, és míg én hazafelé, ő a reptér felé vette az irányt.  Megbeszétük, hogy kéthetente „átugrunk” egymáshoz, de meglátjuk mi lesz ebből. Elcsomagoltam a képeket, majd beszálltam Mr. Raymonds mögé az autóba, majd újra Párizs utcáit szeltük. Most megúsztuk dugó nélkül – jellemző, hogy pont akkor nincs, mikor sehova nem sietek – s negyed óra alatt hazaértünk.

Anya még nem volt otthon, gyanítom most, hogy eladja a vállalkozást sok az utómunka, így nem is vártam haza estig. Öt óra ötvennyolc perc… Harry gépe két perc múlva indul. Előkaptam a telefonom majd pötyögtatni kezdtem:

„Tudom hogy ma nyálgép vagyok, de szeretlek te lüke, és nehogy kikezd a spanyol lányokkal!”

Megírtam az sms-t, amire azonnal érkezett a vlasz is:

„ Nem vagy nyálgép drága, én is szeretlek, és a spanyol lányok csúnyák.”Harryjkkxclodksllll

UI.: Kíváncsi vagyok mit hozhattam ki belőletek a cím alapján... írjatok véleményt arról, hogy mire gondoltatok először... légyszíves fontos lenne! Köszönöm!