II.kötet ~ 7.fejezet

Sziasztok!
Köszönöm az előző részhez a kommenteket, de most elkeserítelek benneteket, mert ez olyan mosott fos lett. Bocsi, de szerintem nem összefüggő, baromság, remélem kilátjátok a lényeget, mert most eléggé... nos nem vagyok valami jó passzban, és elnézést a minőség miatt...

Reggel óriási fejfájással ébredtem, amit valószínűleg a tegnap elfogyasztott, nem kevés alkoholmennyiség okozta.  Megpróbálkoztam azzal, hogy felülök, de nem ment, mivel Harry teljes súlyával rám volt nehezedve.  Megpróbáltam leemelni magamról, de esélyem sem volt. Csak aludt, és nem akart felébredni. Lassan beletörődtem, hogy túsz maradok, szóval visszacsuktam a szemem.

Húsz perccel később mind a ketten észhez tértünk, vagyis próbálkoztunk vele.  A kis lüke lemászott rólam, így megszabadultam a körülbelül hetven kilós nyomástól, s végre kinyújthattam zsibbadt tagjaimat. Igen… még mindig ruhamentes életet éltünk, de nekiálltunk visszaszerezni őket, ami nehezen ment, mivel minden egyes lehajlásnál belenyilalt a fejünkbe a fájdalom. Harry hozott magával ruhát, nekem pedig – még – volt itt pár darab a szobámban. Félve rátapasztottam fülemet az ajtómra, nehogy megzavarjam Danielléket, de a szoba üresnek bizonyult.

Hát… mégsem volt az. Benyitottam és Liamet pillantottam meg az ágyamban szundikálva. Hirtelen belegondoltam hogy mit keres az én ágyamban, s elfelejtettem mi is történt… de húsz másodperces hatásszünet után leesett.  Na jó… ma kicsit lassú vagyok.  Átbaktattam a szoba egyik feléből a másikban, és igyekeztem nyikorásmentesen kinyitni a szekrényem ajtaját. 

Hát… nem sok minden volt benne. Éppen csak egy két felső, s egy farmer rövidnadrág. Kizárásos alapon maradtam a rövidnacinál, és felvettem hozzá egy ujjatlan fehér topot. Visszakószáltam, szó szerint kószáltam Harryhez, aki még mindig öhm… hiányos öltözékben feszített. Magunkra kaptuk a kiválasztott ruhadarabokat, de az is beletelt vagy tíz percbe mire felvettem egy nadrágot.

A drágával lebotorkáltunk a lépcsőn, de a házban túl nagy volt a csend. A kis nappaliban a fotelban aludt Daniel, betakarózva egy pléddel, de pólót nem láttam rajta. Ramona és Mary a kihúzott kanapén szunyókáltak, és ők voltak az első emberek, akiket normális ruhában láttam ma. Harryvel neszt hallottunk a konyha felől és arra vettük az irányt. A piciny kis helyiségben Danielle sürgölődött, és már érezni lehetett a friss kávé illatát.

- Jó reggelt! – köszönt oda, miközben leszedte a tűzhelyről a tojást.

- Halkabban… - hallottam Harryt, aki a fejét tapogatta.

- Bocsi – nevetett serényen Danielle.  – egyébként milyen éjszakátok volt?  A hangok alapján nem lehetett olyan rosz.

- Nem is volt rosz – ültem le az asztalhoz.  Itt egy darabig üldögéltünk Harryvel, és meredtünk a semmibe.

- Hé – szólalt meg Danielle – szerintetek elég lesz húsz tojás?

- Nem tudom Danie – makogta Harry.

- Aranyos vagy, de szerintem én nem fogok reggelizni.

- Igen, gondoltam, de a szüleitek, és a gyerek szülei olyan dél körül megérkeznek.

- Micsoda? – lepődtem meg. – Ide jönnek?

- Mit hittél? Nagyon kivannak Hope, anyukád anyit sírt tegnap… - magyarázta – és Daniel szülei sem voltak valami boldogok. El sem tudták képzelni, hogy mit keres a fiuk Marseilleben.

- Tudom… nem kellett volna velem jönnie.

- Szerintem sem – hallottam Harryt – de tényleg, ki is ő pontosan? – faggatózott.

- Ő… vele először Skóciában találkoztam, mikor Rock nagybácsikámnál voltunk, és szó mszerint kihúzott a slamasztikából. Nem is egyszer…

- A nagy hős… - hallottam gónyos megjegyzését.

- Tőlem akár az életemet is megmenthetné, nekem akkor is te lennél a hősöm, te féltékeny majom! – förmedtem rá kacagva.

- Jól van na, te királylány… hogy téged mindig meg kell menteni… - rázta fejét nevetve.

- Ha nem tetszik, akkor ne legyél a hősöm! – nyújtottam rá a nyelvem.

- Én… na jó erre nem tudok semmit mondani. – emelte fel a kezét.

- Na erre én sem. – szállt be Danielle.

- Jó reggelt! – hallottam egy hangot a hátam mögül.

- Niall, te még ilyenkor is képes vagy pörögni? – kérdeztem rá.

- Jó a kedvem… - vonta meg a vállát.

- Azt gondolom…

- Meg persze nem vagyok hót másnapos…khm… - vágott vissza.

- Ja, te már hozzászoktál – nézett rá mereven Harry.

- Ha ha… nem. Egyszerűen nincs semmi bajom… de látni a ti fejeteket… huhúúú – nevetett.

- Hol van Anna? – tereltem a témát.

- Honnan kéne tudnom? – próbált komoly maradni, amire felhúztam a szemöldököm – Na jó, a fürdőben öltözik…

- Végre! – csaptam össze a tenyerem.

- Mi végre? – nézett értetlenül.

- A Niall-Ana dolognak egész rajongótábora van – mosolygott Danielle, miközben lerakott egy tányért Niall elé.

- Mi van a Niall-Ana dologgal? – lépett be Anna.

- Semmi – válaszoltuk kórusban, amire érdekesen nézett.

Lassan megérkezett a csipet-csapat, és leültek reggelizni. Mivel nem sokan voltak éhesek, ezért csak Niall és  Mary reggelizett. Nemsokkal a reggeli után betioppantak Daniel szülei is. Kissé kiakadtak, és ordibált vele az apja, de a mostohaanyjától is megkapta…

-   Daniel! Apád teljesen kiakadt, a kicsi David – Dan öccse – is nagyon aggódott érted… mit hittél?

-   Sajnálooom – mondta szegény vagy tizedjére.

-   És te is kisasszony! Nem tudom minek ráncigáltad magaddal, mikor neki is dolga volt.

-   És még milyen fontos – suttogta Dan, amire nevetésben törtem ki.

-   Mi ilyen vicces? – nézett ráma  nő komoran

-   Nem szándékosan hívtam el. Csak összefutottam vele.

-   Jajj kisfiam – becézgette – fogalmam sincs mivel magyarázzam ki ezt Pegginek…

Itt most érdekes dolog történt. Mikor Dan nevelőanyja száját elhagyta utolsó mondata, az ajtón beléptek szüleim és Geoff, akik értetlenül néztek rám és Danre, de legfőképpen Dan nevelőanyjára. Gyorsan mellém pattantak és szorosan magukkhoz húztak.

-   Hála istennek! – hallottam apát.

-   Carla! – ordította anyám.

-   Peggie! – válaszolt az említett – hát ti mi a fenét csináltok itt?

-   Itt a lányom…

-   És ki az? – nézett Carla végig a lányok során. – Remélem jól összebarátkoztak…

-   Hope az! – szólt bele Dan, unva már a nő kínos viselkedését.

Egy darabig csak meredt rám, rám, aki nem tudott szabadulni szüleim védő öleléséből.

-   Hogy… várjatok. Hogy Hope az… ez a lány, akivel Dan eljött… ő lenne a lányod? – bámult. Nem tudtam mi a baja, és azt mégkevésbé tudtam hogy honnan ismeri anyámat.

-   Hát… igazából igen… - felelte félve anyám.

-   Hát ezt nem hiszem el! Akkor semmit nem veszítettünk, hiszen megvolt a nagy randi. – Dannek, csak úgy mint nekem az álla a padlót súrolta. Harry semmit nem értett, és Liam pedig kivezette a többieket.

-   Jézusom Carla! Te Hope-val szerveztél randit nekem? – csúszott ki a mellettem csodálkozó fiú száján.

-   Ti randiztatok? – kombinált Harry?

-   Peggie, te a maffiával hozod össze a lányom? – most apán volt a csodálkozás sora.

-   A fiam egy maffia? Daniel, kinek dolgozol? – igen… még Dan apja is…

-   Hogy Dan maffia volna? – hallottam Carla susogását is.

-   Hope, de te nem Harryvel vagy? – lepődött meg anyám.

-   De elméletben – durrogott barátom.

-   Hope, mi randiztunk? – nézett rám Daniel.

-   Randiztunk? – kérdeztem vissza, és kitört belőlünk a kacagás. A szobában állók csak bambán nézték mit csinálunk, de mindenki arcán nyugtalanság ült.  Végül abbahagytuk a semmin való nevetést, és észrevettük a helyzetet, amiben vagyunk. – Mi a baj emberek? Ha ti összevissza sületlenkedtek akkor nekünk nem szabad?

-   Ja, miért van az, hogy csak ti kamuzhattok? – nevetett tovább.

-   Ezt mire érted? – Harry fejében már feszültek az idegszálak,.

-   Arra érti, hogy amiket itt magyaráztatok semmi nem igaz… hogy randiztunk? – kezdtem.

-   Maffia vagyok? – folytatta Dan, látszólag az egyetlen ember, aki érti miről fecsegek.

Letesskeltem a fotelba a szüleimet, Dan pedig az övéit, és Harryt is közéjük nyomtuk. Elmagyaráztuk miként találkoztunk… három alkalommal is, hogy Daniel nem egy maffia, amit apának volt a legnehezebb feldolgozni, és hogy mi  nem randiztunk… .

-   Okés, mi mindent elmagyaráztunk, de arra lennék kíváncsi, hogy Carla, te honnan ismered anyát?

-   És miért éppen Hope-val szervezel randit, aki bolgog…sőt nagyon boldog párkapcsolatban van? – áll mellém Dan.

-   Peggievel együtt jártam egyetemre… - kaptuk meg a választ.

-   Na jó… ez sok egy napra – felálltam, és Harryt magam után húzva kisétáltam a házból.

Előttem volt a tenger… és Harry pedig mögöttem. Pont mint az álmomban.

-   Sajnálom az összes hülyeséget… - néztem szemébe.

-   Hát… kissé kiakasztó ezzel a gyerekkel látni folyamatosan.

-   Merthogy? – incselkedtem.

-   Nézz már rá! Basszus biztos futnak utána a lányok… mindenkivel kikezd, láttam tegnap Maryvel. A szemeivel megigéz mindenkit, és basszus póló nélkül aludt…

-   Harry Styles féltékeny… csak nem tudom mire, mivelhogy Harry Styles szeme ezerszer szebb, Harry Syles szinte mindig póló nélkül van velem, sőt Harry Styles is kikezd a kapcsolatban élőkkel, például Hope DeLuceivel… - flörtöltem.

-   Harry Styles megnyugodott. – nevetett. Hosszan megcsókoltam, s sokáig magamhoz szorítottam.

Eredetileg a vendégeim ma mentek volna haza, de az események fényében maradnak még egy napot. Danéket eghívta anya, bár apa és Harry nagyon kifogásolta ezt az ötletet. A nap hátralévő részében strandoltunk, és apa grillezett nekünk. Mikor nem volt senki közelben, odaslasszoltam hozzá, és bocsánatot kértem tőle mindenért.

-   Hajj, te lány, hogy mennyi plusz aggódást csinálsz te nekünk…

-   Sajnálom tényleg…

-   Tudom. Hope, holnapután megyünk haza, mivel…

-   Ne is mondd tovább! Tudom, nem kell több aggódás.  – mosolyogtam.

-   Pontosan – simította meg a buksim.

A hangulat oldott volt, és mindenki jól érezte magát, bár sajnos volt egy kis bökkenő: Anna azt kissé elfelejtette leközölni, hogy még mindig megvan a barátja, és nem szándékozik szakítani vele Niall miatt. Na ez szép… pedig annyira szurkoltam basszus!

*

A többiek már lefeküdtek… valahova merthogy a mi kis hatszemélyes házikónkba nehezen férnek el huszan. Többen sátorban alszanak, bent pedig anyuék, Geoff és Dan szülei és persze az öccse.  Mivel nem volt annyi hely hogy Harryvel ketten meglegyünk nyugodtan, még Liamék is társultak hozzánk. Ana nem hajlangó Niall közelébe menni, de szegény pali meg nem tudja mit kezdjen. Szerintem oda van Annáért, de ő nem hiszi el, vgay csak nem fogja fel… esetleg csak nem olyan mint én. Bolond! Jól tetted, mikor összejöttél Harryvel.

Én olyan este fél tíz körül meguntam a sátorban fuldoklást, így kimásztam a hintaágyba. A többiek ezután az este után már rég benyomták a szunya gombot, szóval magam vagyok… vagyis azt hittem.

-   Leülhetek? – hallotam egy hangot.

-   Gyere, persze. – mosolyogtam rá.

-   Már majdnem megfulladtam bent.

-   Én sem bírtam – ráztam a fejem, miközben felhúztam a lábam, és átkulcsoltam karommal.

-   Kösz hogy maradhattunk, és sajnálom a délutánit… ugye nm volt Harryvel baj miatta?

-   Nem… hamar túlesett rajta.

-   Eszembe sem jutott hogy ezek ismerik egymást…

-   Hát… én mostmár semmin sem csodálkozom, ami veled kapcsolatos – jelentettem ki halálkomolyan.

-   Már én sem csodálkozom rajtad, de ez tényleg durva volt.

-   Jah, látod ennyire mentettelek meg attól a randitól. – nevettem magamon.

-   Hát igen… borzalmas szuperhős vagy – méltatlankodott.

-   Te vagy a férfi.

-   Ja, és a mcskanő is férfi?

-   A macskanőt ne keverd ebbe bele! Neki más a munkaköre. Maryvel…

-   Nem – szakított félbe. – Nem használtam ki a helyzetet – kék szemei világítottak a holdfényben, miközben beletúrt világosbarna „dobálós” hajába. – Szeretem Miát, és egy egyéjszakás kaland – rázta fejét – nem, nem én vagyok.

-   Hú… - néztem rá csodálattal. – egy embert sem hallottam így beszélni, még csajt sem.

-   Lehet hogy úgy nézek ki mint egy maffia, - célzott - de más vagyok…

-   Ja, te kevesebb feketét hordasz – vicceltem.

-   Hé, de te sem vagy az a tipikus „hódoljatok be, mert Harry Styles barátnője vagyok” típus. – ismét kezdett kínossá válni a beszélgetés – te leszel a pszihológusom – rázta a fejét.

-   Jaja, biztos vagyok benne. Akkor azt parancsolom, hogy szerezd meg azt a lányt!

-   Meglesz. Én pedig azt tanácsolom, hogy vigyázz a sajátodra!

-   Meglesz, Dan. Harryjkkxclodksllll