III.kötet ~ 8.fejezet

Sziasztok!
Tudom szégyenletesen régen jelentkeztem. sokat gondolkodtam... nem egyszer megfordult a fejemben, hogy hagyom az egészet a fenébe, és bezárom,d e mégsem tettem. És nem is fogom, mert ti itt vagytok. Nem hagylak cserben titeket, most tényleg nem. Nem mondom meg mikor lesz rész, mert akkor írok, amikor tudok. Mikor 5 percem is szabad, írok, de nem sok olyan van. Remélem többet nem lesz ilyen nagy különbség a részek között, nem tervezem.
Nos a részről: ! szemszög 4 mini történettel 4 érzéssel. Kellemes olvasást! Jahm és ha olvasói kérdésetek lenne: http://ask.fm/Nesssie

♫Hope♫

Egy héttel később már minden a rendes kerékvágásban ment. Igyekeztünk megtanulni egymás melett élni, mert Harry és Daniel szinte minden nap egy időben értek be  a boltba, így volt mindig volt egy sor szokásos jópofizás. Diana csak a fejét fogta akárhányszor együtt látott minket.  Kiakasztó lehetett.

-          Daniel. – biccentett a másik.

-          Harry – viszonozta a gesztust.

-          Édes! – rohant oda Nadine-hoz, és tapasztotta ajkait övéire… nos igen, ezt nekem szánta minden egyes alkalommal, hogy a szívem görcsbe ránduljon.  

Ilyenkor Daniel is tette a dolgát. Úgy csókolt, hogy éreztem. Nem, nem a csókot. Hanem őt. Furcsa érzés volt, de kellemes… nagyon kellemes.

Ily módon valami féle harchelyzet alakult ki közöttünk. Nem, nem én és Nadine, nem Harry és Daniel, hanem én és Harry között. Nem azt akartuk bizsonyítani hogy elvagyunk, hanem hogy boldogok vagyunk. És ez nehéz volt…

-          Szia szépség! – köszöntött Dan egy csókkal egy szép, nyári reggelen, majd keze lejebb csúszott a kelleténél.

-          Dan! Ez a munkahelyem! – méltatlankodtam.

-          Igen? Akkor ezt figyeld! – emelt fel, és ültetett fel a pultra. Ajkai apró csókokat hagytak nyakamon, majd nvisszatértek a számra. Kezem hajába tévedt, majd nyakára, majd…

-          Elnézést! – köhintett Harry, majd leverte a lábam.  – Nadine?

-          Nincs itt – vontam meg a vállam, majd újra közelebb húztam páromat. Ha harc hát harc.

-          De – kökött meg ismét – Hol van?

-          Még nem jött be, oké?  - hadartam.

-          Jó. Akkor megvárom. – vágta le magát egy fotelba mosolyogva.

-          Jó – grimaszoltam, majd visszatértem Daniel szájára. Sakk matt.  

Daniel nem sokkal később elment dolgozni, így kettecskén maradtunk Harryvel.

-          Nem értelek. – szólalt meg hosszú csned után.  – Ha őt akartad, akkor miért játszadoztál velem?  - nem hittem a fülemnek.

-          Nem értem… ha utálsz akkor miért nem keseríted meg az életem? Ja hoppá… azt csinálod – vontam mega vállam.

-          Szánalmas vagy. – jelentette ki.

-          Miért? – kérdeztem rá. – Zavar hogy nélküled vagyok boldog?

-          Az zavar hogy vele vagy boldog! – tört meg. Közelebb sétált, és megrázta a fejét. – Engem elküldesz őt meg visszafogadod az első alkalommal!

-          Nem… nem az első alkalommal.

-          Ugyan! – jött közel. – Utánad ment Skóciába! Már akkor is vele voltál mikor összefutottunk az étteremben – elmélkedett.

-          Nem. Elküldtem te szerencsétlen! – fakadtam ki.

-          Na persze! Miért küldted volna el?

-          Mert téged vártalak! – ordítottam rá. Hát… nem jó időpontban, mert akkor lépett be Nadine, aki csodálkozástól elkerekedett szemekkel figyelte a  jelenetünket.

-          H… - hitetlenkedett – már majdnem bevettem… mégis vele vagy… mikor ő mással is van… egy hatalmas ribanc vagy Hope! – vágta a szemembe. Majd keron ragadta barátnőcskéjét, és kiviharzottak az üzletből, míg én sírva görnyedtem össze.  Köszönöm szépen Harry Styles.   

 ♫Harry♫

Hope-val csak kínoztuk egymást, szándékosan. Mikor azt mondtam neki hogy már nem érdekel, akkor mindkettőnkben eltörött valami. Az addigi mélyen elrejtett szerelem gyűlöletté változott, és meg akartuk keseríteni egymás életét. Sikerült. Annyira kiakasztott hogy ők ketten jól érzik magukat, hogy már csak bele akartam kötni. Hogy miért? Nem tudom. Zavart, pedig tényleg tök jól megvoltam Nadinnal. Ő olyan lány, akit vígasztalni kell, akivel törődni kell, ugyanakkor érett, mégis magabiztos. Teljesen más mint Hope. Teljesen más mint Hope most, mert olyan mint Hope négy éve. Á kiakasztom magamat is.

Nadine azt mondta hogy várjam meg nála. Hát jó. Felmentem apró kis lakásába, és kutatni kezdtem a már jó ideje ott lakó ruháim között. Nad mindig kimosta őket és egy üres szekrénybe pakolta be. Vettem egy tiszta pólót és a fürdő felé vettem az irányt. Lezuhanyoztam, és a bejárati ajtó már nyílt is. Gondoltam meglepem kissé fáradt kedvesemet, így egyszál törölközőbe mentem ki üdvözökni őt.

-          Meglepetés! – ugrottam ki az ajtó körül.

-          Harry! – a meglepetéstől leesett rólam a törülköző, a megleopett személy pedig vörös fejjel takara el szemeit.

-          Te meg mi a fenét keresel itt? – húztam vissza a törölközőt.

-          D-Diana kért hogy hozzam el a katalógusokat. – dadogta.

-          És miért te? – tért fel hangom magasabbra.

-          Nem tudom. Mikor fogod már fel hogy nem szövök ellened összeesküvés elméleteket? – vonta fle a szemöldökét, de nem válaszoltam. – Gyerees vagy Styles, talán négy éve érettebb voltál, de… - rázta a fejét sóhajtva… -  mindegy. – indult az ajtó felé.

-          Hé! - Rohantam utána, és rántottam vissza kicsit túl szorosan.

-          Eressz el!

-          Mit akartál mondani? – kíváncsiskodtam. Arcunk nem volt távol egymástól, de mindkettőnk izzott a tettvágytól. Én ott egy törölközőben bűnös dolgokra gondoltam vele kapcsolatban, míg ő legszívesebben pofon vágott volna.

-          Mindegy. Egy ribanc nem beszélhet olyan hangon Harry Stylessal – rántotta ki magát karjaim közül, majd rohant el.

Az a dolog, hogy konkrétan… azt mondtam rá, eléggé szíven ütötte. Belegondolva tényleg elég ieges voltam mikor ezt mondtam… és ő azt mondta hogy várt rám. Ugyan Harry! Hagyd már abba! Nem érdekled! Mással van! Ki tudja hogy mi volt mikor veled volt? Ott is jelen volt Daniel, simán lehettél te is harmadik, akár csak az a szegény csaj akit Dan áltat! E hangokat susogta belsőm. Legmélyen bíztam abban, hogy ténylge csak most kerültek közel egymáshoz, mégis csak arra bírtam gondolni hogy közel sem ez a helyzet.

♫Nadine♫

 Hogy én milyen naiv vagyok, hogy egy rövid ideig is hittem abban, hogy normális életem lehet! Hát… közel sem az. Mikor kikerültem a nagy depresszív múltamból, szinte azonnal bekerült Harry az életembe, aki meghallgatott, és gyengéden bánt velem. Talán ezért szerettem bele oly könnyen s hamar.  Elhalmozott a megértésével, és ő is megnyílt előttem Hope-val kapcsolatban. Azt hittem rokon lelkek vagyunk. Hogy mindketőnkkel kegyetlen volt a múlt, és most végre boldogok lehetünk. Nem, ehelyett megjelenik a múlt és mindent tönkretesz!

Egy hónap. Annyi ideig voltam boldog egész életemben. Kis koromban megvetettek, mert furcsa voltam. Sosem tudtam miben voltam annyira más mint ők, de sosem volt egy barátom sem. Mindenki került, és kigúúnyolt. Mikor érettebb lettem eldöntöttam hogy változtatok ezen, és…  aztán jött az emós korszakom. Na ott már azért sem lehettem boldog mert olyan volt a stílusom. Legbelül lehangolónak éreztem az egészet, de ott odafigyeltek rám… egy ideig, és nem is akárhogy. Kihasználtak ahogy tudtak… testileg-lelkileg… anyagilag. Én pedig hagytam, mert elfogadtak. Legalább is azt hittem. Aztán végül teljesen rgy romhalmaz lettem. Nem csoda hogy pszihiátrián kezeltek.

Eldöntöttem hogy új életetet kezdek. Boldog leszek, és maradok olyan amilyen vagyok, így szeressenek. Ekkor ismertem meg Harryt. Megszereztem azt, amit már kiskorom óta hiányolok: a figyelmet, a szeretetet. Anyuék nagyon szeretnek, de ez nem elég egyetlen gyereknek sem felnőni.  Harry figyelt rám, és törődött velem, úgy mint senki soha.

Aztán jött Hope… Nagy esélyt láttam rá hogy remek barátnők leszünk, és minent meg tudunk beszélni. Hát nagyot tévedtem. Mikor megjelent a lány, aki hasonlókon ment át mint én, azt hittem hogy úgy is érti. De nem. Ő keserítette meg mások életét. Nekem jöhet azzal hogy tönkrement az éélete, de Istenem! Ő is tönkretett életeket! Olyan életeket, ami nekem fontos… Harrynek is ártott eleget, az anyja sem tűnt volna el, ha vele nincs valami, és ó!!! Daniel barátnője! Szegény ha megtudja hogy ennyire kijátszák a háta mögött! 

-          Szia! – rohant be Hope ziháva.

-          Szia…

-          Szerintem haza kéne menned.

-          Mi? Miért? – néztem rá furcsán.

-          A pasid egy törölközővel ugrott elő, szóval valószínűleg rád vár. – motyogta.

-          Mit kerestél te nálam? Mit csináltatok? – sipítottam.

-          Nadine, nyugodj meg! – tartóztatott kezével.

-          Mit-kerestél-a-lakásomban? – kérdeztem szótagolva.

-          Anyukád küldött el hogy vigyek el pár szórólapot, de…

-          De? – sikkantottam fel könnyes szemekkel. – Köszönöm. Köszönöm hogy az én életemet is tönkreteszed Hope Hamilton!

♫Daniel♫

Na végre! Hétvége! Két napig nem kell Styles pofáját bámulnom. Szegény Hope az első találkozás óta szinte minden este sír. Annyira fáj nézni… főleg mióta megint többet jelent mit kellene. Az a rengeteg együtt töltött idő felébresztette a bennem szunnyadó régi érzéseimet, és midnenre képes lettem volna érte. Ha hívott mentem, ha elküldött elmentem, ha szomorú volt, felvidítottam, ha segíteni kellett segítettem, és ha hiányzott, megkerestem.

Pontosan nem tudom  mi vagyok én neki. Egy pótlék? Nem tudom… ha megcsókolom nem azt érzem. Érzem a vértől lüktető szívét, ahogyan melkasomnak simul. Tudom hogy még őt szereti. Ez tény. De én sem vagyok semmi neki.  Ennyit megtanultam: felismerni mások érzéseit. És ezért maradtam vele. Ha tudnám hogy csak azért van velem hogy bosszantsa a Styles gyereket, már második nap otthagytam volna. De nem.

Ha megkérne, vagy utana rá, akkor én ittmaradnék érte. Nem tudom hogy, de midnen meg lenne oldva. Bár… lehet csak én állok a boldogságának útjában. Lehet ha elmegyek, két nap eltelik és újra boldogan éldegél Stylessal. El kell mennem, úgy legalább az a hülye picsa is megkapná a magáét. Styles barátnője nem az eszéről híres, de hogy még idegesítő is és irritáló is, az már csak bónusz. Utálom a csajt.

Ma elvittem Hope-ot vacsorázni, mert nehéz napunk volt, és furcsa módon most az én lakásom előtt kötöttünk ki először.

-          Anya már alszik… - csábítottam, miközben kezem egyre csak csúszott lefelé.  

-          Hmm… - cirgattta meg állam, majd keze ibngem alá tévedt.

Szabad kezemmel kinyitottam a bejárati ajtót, mire felugrott rám, és lecsapott számra.

-          Daniel! – hallottam egy bosszús hangot, mire Hope leugrott és meém állt. – Arra voltam kívácsi hogy ma miért nem jöttél a lányomért, de úgy látom megvan az oka. – mérte végig Hope-ot.

-          Basszus! – csaptam bele a falba.

-          Ezt nagyon elrontottad! Hogy mertél játszadozni a lányommal, míg egy másik lány várt esténként? Hmm? Hogy merted ezt tenni?

-          És maga hogy mert megzsarolni hogy randizgassak a cseppet sem csinos lányával, csak hogy maradhassunk?! – ekkor észrevettem hogy más is van a szobában. Anya egy sóhajjal kapot a szájához.

-          Daniel… - kezdte.

-          Khhm… - lépett elém a pasas. – Holnap reggel tíz órára a lakás üres legyen! – ordította köpködve.