III.kötet ~ 7.fejezet

Na halli!
Közel már a vég emberek több okból kifolyólag. Első: kinőttem a fanfictiont, és valami sajátot szeretnék majd alkotni. Második: elfogytatok, nem hagytok jelen magatok után. Harmadik: egyre kevesebb időm van. Ha írok is sajátot, akkor az nem lesz fent neten. Eredetileg ezt is 25 fejezetesre terveztem, de nem lesz annyi... olyan 12 lesz... na jó olvasást.

Hát… eljött a nagy találkozó, amit egyszerre vártam, mégis egyszerre akartam elkerülni.  Maga a gondolat hogy hogyan fog viszonyulni hozzám, és hogyan fog viselkedni Nadinnal nagyon megrémísztett. Annyira fáj ez az egész. Ő az a személy, akit a legjobban el akartam felejteni, mégis ő az akivel újra összehozott a sors. Valahol azt hallottam hogy akik összetartoznak, azok bár idővel is, de együtt lesznek. Kezdek hinni benne, bár nem akarok.

Az ha Harry Styles együtt van valakivel, koránt sem jelenti azt hogy szereti is az illetőt. Most viszont féltem. Az életvidám Nadine, akinek a lelke szintén csonka elég nagy dilemma lehetett Harrynek. Ha beleszeretett én nem hinném hogy végig tudnám nézni ezt. Bár ott van Daniel… aki elmegy. Mégis nem használhatom ki hogy a lelki szemetesem legyen. Nem… ő ennél többet érdemel.  Igaz sosem volt a kapcsoaltunk zökkenésmentes, de sosem votlak negatív érzelmeink egymás iránt.. azt hiszem.

Daniel pontosan délelőtt tízkor kopogott be hozzám. Atörténekre tekintettel Diana kimenőt adott mindkettőnknek és ő ment be dolgozni.  Szánt szándékosan elkerültem a fehér-rózsaszín színeket, így egy zöld farmernél és fekete hátul kivágott felsőnél állapodtam meg. Hajamat felkötöttem – ezt is hasonló okoknál fogva – és fekete tussal kihúztam a szemem.

-          Szia – lépett be, és kapott le azzal a lendülettel. – Na… fel vagy készülve? – aggódott.

-          Amennyire lehet. Te nem izgulsz? – vágtam rá.

-          Nem, ennyire nem hoz izgalomba Styles. – forgatta a szemét rágóját csattogtatva.

Elindultunk gyalog – autó híján – de elkapott az eső, így egy dugig teli buszon ragadtunk. Felszálltunka  hátsó ajtón, és éppen felszabadult, egy hely, ahová Dan azonnal le is vágta magát.

-          Udvarias vagy… - ráztam meg a fejem, mire felállt, és derekamat fogva magára ültetett, miközben felsikkantottam. Naná hogy mindenki minket nézett, miért ne?  

-          Ne kiabálj – nyomta fejét a hajamba, és puszilta meg azt.

A megadott hely a stúdió volt, ahol annak idején jópárszor megfordultam. Dan ezzel ellentétben már a bejárat után eltévedt volna, így én vezettem el a stúdió pihenőtermébe. Mielőtt azonban benyitottunk volna, Daniel bíztatóan rám nézett, összekulcsolta jjainkat majd bólintott egyet várva válaszom, ami részemről is egy bólintásban nyilvánult meg.

Remegő kézzel nyitottam be a terembe, és akkor megpillantottam…

Nadine sírástól vöröslő szemekkel ült a kanapén, mellette Harry, aki vállát simogatva vígasztalta. Az ő arca sem volt valami vidám, így felmerült bennünk hogy valami nagy gáz van.

-          Meghalt valaki? – adott hangot csodálkozásának Daniel.

-          Nem elég a mostani helyzet?  - fújtatott rá dühüsen Harry.

-          Mi történt? – eresztettem el Dan kezét és néztem egyenesen Harryre.  – Mi a mostani helyzet?

-          Mintha nem tudnátok! – nézett fel Nadine mérgesen. Nem láttam még ilyennek.

-          Mit kéne tudnunk? Már megint mi történt? – Daniel nem egy türelmes ember – pláne nem azokkal, akiket utál, de ezt most komolyan nem értettük.

-          Hope, miért nem mondtad el hogy te vagy az a Hope? Hogy Harry miattad szenvedett? – kérte számon Nadine.

-          Ez a nagy baj, amin annyira fenn van akadva a klón? Styles, ugye nem mondod komolyan hogy a barátnőidet a Hope-val való kapcsolatoddal fárasztod le?! És ezen akadt ki a csaj? Komolyan ugyanaz a nóta mint két éve! Szegény  – muatatott rám, mire lesütöttem a szemem -  elmenekül felejteni, erre mikor először meglát téged, a pszihopata barátnőd letámadja hogy ő az oka a szenvedéseidnek… nem mintha ő nem szenvedett volna miattad, á dehogy! Ő Hawaii-on szörfözött és élvezte a napsütést! – bukott ki Daniel.

-          Először is – lépett elé Harry. Arca már sokkal férfiasabb votl mint annak idején és már göndör haja sem volt ugyanúgy beálítva, szeme mégis ugyanaz volt. – Nem beszélhetsz se Nadinnal, se velem ilyen hangnemben! Ő nem pszihopata, elég sokmindenne keresztülment, és kicsit érzékeny.

-          Nem vagy te nekem olyan hogy megadjam a tiszteletet! Sem ő – mutatott Nadine felé. – És ha már a szenvedésekről van szó… nem hiszem hogy a te barátnéd az, aki vezeti a listát… csak mondom! – arcuk már csak pár centiméterre volt egymástól, így néztek farkasszemet.

-          Elég! – léptem közéjük. – nem veszekedni jöttünk hanem megoldani a dolgokat! Nadine, biztos szar érzés hogy előkerül a párod exe, de erről én nem tehetek, nem mondtad el hogy vele vagy, én pedig nem magyarázom vad idegeneknek a kapcsolataimat. Dan te meg lazíts kicsit, mert szét fogsz robbanni – nevettem – ne veszekedj már mindenen! Ha az én hisztimet bírod, Nadine sem okoz gondot! Upssz... – kaptam észbe – nem úgy gondoltam – néztem rá bocsánatkérően, mire durcásan karba tette a kezét. – És Harry… - belenéztem a nagy zöld szemekbe… igyekeztem hatása alól menekülni, de nehezemre esett – nekem nincs jogom semmit mondani neked – léptem vissza Daniel mellé. – szóval, akkor mi lesz a sajtóval? – tereltem a témát vaalmi értelmes felé.

-          Nagyon nagy ügyet csinálnak belőle, hívtak a rádióhoz isinterjút adni, gondolom nagyrészt erről fog szólni.

-          Nagyszerű, mit fogsz mondani? – kérdeztem rá.

-          Azt hogy visszatértél semmit nem befojásolja az életemet. – nyögte ki, mire lefagytam. Ezt a pillanatot mind a  négyen megéreztük, és csak mereven néztünk. Felnéztem Harryre, de nem bírtam sokáig rajta tartani pillantásom.

-          Remek.

-          És ha rákérdeznek hogy mi van vele? – b iccentett felém Dan.

-          Mi van veled? – nézett rám Harry.

-          Hosszú idő után most végre boldog vagyok. –  villantottam egy százkarátos mosolyt, mire a levegő újra megfagyott.

Igen tudatosan bántottunk meg egymást annyira hogy az minden esetben fájjon. Én gyűlöltem, mert nem jött utánam, és Nadinnal mulatta az időt ki tudja mióta… - talán miután elmentem már el is kezdődött – ő pedig nyilván amiatt van ki hogy Daniellel vagyok.  Szép felállás.

-          És Nadine… akkor vége a munkaviszonyomnak?

-          Nem, maradhatsz – vágta rá. Ez olyan „ tőlem mehetnél a fenébe, de híres az anyád!”.

-          Akkor minden megolva, nem? – vonta meg a vállát Daniel.

-          Majnem Handerson – ezt száz százalék hogy Danieltől tanulta el… - Mizujs  a gazdag barátnőddel?  - próbálta meg kínos helyzetbe hozni, és az a legdurvább hogy úgy beszélt ahogy ő szokott, ráadásul ugyanolyan ügyeket. Pont ezért álltam ki mellette.

-          Nagyon jól van, köszöni. – jelentettem ki büszkén.

-          Nem rólad van szó Hope. – nevetett fel kínosan.

-          Tudom – utánoztam. – Nincsenek titkaink… - kancsintottam rá, majd megragadtam Dan kezét és elindultunk kifielé.

-          Annyira felidegelt! – mondtam dühösen már az utcán.

-          Láttam rajtad – puszilt bele a hajamba, majd karolta át a derekam. – annyira semmi érztelme nem volt ennek a találkának…

-          Szerintem sem. Csak Nadine akarta tesztelni Harryt… - forgattam a szemem. – de felesleges volt.

Daniel hazakísért, eljesen az ajtóig. Ott lágyan megcsókolt, majd keze a derekam alá vándorolt.

-          Nem baj ha ma nem?

-          Szereted? – rukkolt elő ezzel.

-          Tessék? – néztem rá meglepetten. Nem sámítottam ilyen kérdésre.

-          Szereted még őt?

-          Nem tudom… nem talán – vontam meg a vállam. – de ha szeretném az sem változtatna semmin… SEMMIN.

-          Értem – mosolyodott el csábosan, majd indult el.

Csak eztán fordult fel minden…. Anya másnap reggel megjelet az ajtómban magyarázatot várva  a történtekre, és Danielre. Minden erejével ezon volt hogy „eltiltson” tőle, de ez ilyen felállásban nem ment. Közöltem vele, hogy ebbe már egy ideje nincs beleszólása, örüljön hogy boldog vagyok. Kicsit kiakadt, majd beenyugodott hiogy így döntöttem, és elment az N’style-ba ugyanis nem csak velem volt beszéde.

  Hát… ez még nyugisnam számított ahhoz képest, ami most kezdődött el. Az N’style pörgött, mint még soha. Egyik nap Danielle és Liam jelentek meg ott, és kerestek engem. Nadine ki is bukott hogy nem őt keresték. Később jöttek a többiek is… Brooke a gimiből, Stephanie, sőt még Mia is megjelent egy kávé erejéig. Hogy miért? Mert ez volt az egyetlen pont, amit hozzám köthettek. Ez volt az egyetlen, ami elvezetett hozzám. És ők megtaláltak, mert meg akartak.

-          És hogyan történt ez az egész? A tárgyalás előtti napon láttunk téged utoljára – rázta ba fejét Brooke.

-          A dolgok oylan gyorsan történtek. El akartam menni. Nem akartam hogy szenvedjenek miattam…

-          Sajnálom – tette vállamra a kezét.

Brookkal régi barátnőkként beszélgettünk, és hamar kiderült hogy ugyanarra az egyetemre felvételiztünk, bár nem ugyanarra a szakra. Le is beszéltünk egy ebédet vele, Davvel – akiből nem néztem volna ki ilyan hosszú kapcsolatot – velem és persze Dannel. Nem tudom mennyire tartják a kapcsolatot de nyílván örülni fognak.

-          Mindig is Danielnek szurkoltam… - vallotta be.

-          Igen?

-          Igen… kívülről ti annyira…

-          Annyira?

-          Álompár vagytok. Bár mikor Harryvel láttunk akkor is hasonló volt a véleményünk, mégsem őt akartuk veled látni. Dannek rohadt nehéz volt hónapokig titkolnia előtted hogy mit érez… a végén már Mia is csak kifogás volt… de legalább most együtt vagytok.

-          Csak szeptemberig… - tettem hozzá. Olyan jó volt mindenzt hallani Danről, hogy fájt belegondolni hogy elmegy. – Amerikába jelenkezett egyetemre…

-          Sajnálom…

-          Én is – vallottam be teljesen őszintén.

Brookkal mindig is olyan barátok voltunk, akik megértették egymást, a döntéseiket, és a hibáikat is elfogadták. Most viszont csak meghallgatni kellett egymást.

-          Szóval Skóciában bújkáltál? – ezt a kérdést már Stephanie tette fel, mikor ő jött el hozzám.

-          Az túlzás hogy… hát igen – vallottam be.

-          Izgi lehetett… és mit csináltál? Valami új love story?

-          Nem elég ami van? – most komolyan… nem elég?

-          Dehogynem, én a  folytatásra vagyok kíváncsi! – nézett rám úgy, mint a cukorkát osztogató nénire.

-          Daniel utnáam jött…

-          Neeee… - Steph olyan mint a pletykafészek… sőt tulajdopnképpen az is.

-          De.

-          És? Mi történt?

-          Elküldtem… - rendeztem le olyan hangnemmel,amiből hallatszik hogy ennek a témának részemrúől annyi.

-          Értem… és most vagy valakivel? – mintha nem olvasta volna.

-          Vele. – vallottam be hót vörös fejjel.

Hát Stephhel volt a egfárasztóbb beszélgetni, mert midnenre rákérdezett… mégis nem volt annyira kellemetlen mint Miával.

-          Hogy-hogy visszajöttél? -–csodálkozott rá két korty kávé közt.

-          És te?

-          Egyetem…

-          Szintén… - mosolyogtam rá.

-          Nem… nem nehéz itt lenni?

-          De, eléggé… neked? – ezek a kérdések annyira sekélyesek  voltak, ráadásul tudtuk a választ mert ugyanazt éltük át.

Féltem elmondani neki hogy Daniellel vagyok, de rákérdezett és bevallottam. Csak válat vont és közölte hogy neki is van valakije… ilyen az élet.