III.kötet ~ 6.fejezet

♫Daniel♫

Hát ez a randi is kemény volt… a csaj már megint annyira rámkattant, hogy azzal az indokkal kellett lelépnem hogy anyám rosszul lett.  Komolyan, megérthetné hogy „nem akarok sietni”… vagy semmit nem akarok. Nem bírom ki, inkább kerítek neki valaki mást, valaki hozzá illőbbet... aki képes vele lenni több mint három órát.

Jah és a korán kelés. Az a legjobb. A csaj hazaengedett fél tizenkettőkor, és nekem ötkor kellett kelnem a munka miatt. Emellett nagyon kellemes egész nyáron locsolni a betont a tizediken. Még jó hogy csak nyári munka.

Mégis muszáj volt kikecmeregnem az ágyból. Anya finom, házi készítésű kenyérrel és teával várt. Na ez az, amiért elviselem a csajt… az én drága édesanyám miatt. Őt szeretem a világon a legjobban, ennyivel tartozok neki, főleg zok után hogy inkább a mocsok apámmal éltem évekig helyette… ez volt életem legsúlyosabb hibája, amiért mé mindig minden nap a bocsánatáért esedezem.

A piros busz lerakott a megadott helytől úgy ötpercnyi sétára, és én könnyűszerrel megtettem az utat. 

-  Cső Dan! Nicsak, ma nem késtél! – viccelődött Frank, a főnök.

- Meglepő ugye? – vágtam vissza. Utálom ezt a pasast. Lassan eljutok oda hogy miden második embert utálok. Hú…

- Tényleg az! Na nyomás dolgozni! – nyomta a kezembe a sisakot, és én már a tetőn is voltam.

Olyan tízig le sem mentem, mire végre szünetet kaptunk. Gabe-vel és Jimmie-vel indultunk el egy közeli bolt felé.

-          Minek neked boltba menned Gabe? Most pazaolod a szünetünket! – bosszankodott Jimmie.

-          Újságot kell vennem a barátnőmnek. Már mondtam.

-          Papucs – röhögtem össze Gabbel.

-          Ha ha! Röhögnek azok, akiknek senkijünk nincs! – vágott vissza.

-          Ha ha! Csak hiszed! – elememben voltam… hű, de nagyon…

-          Jah, a gazdag banya nem számít…

-          Nem is rá gondoltam – vontam mega  vállam, mire összenéztek, és emosolyodtak.

-          Na mi van Daniel fiam, becsajoztál?  - röhögött fel Gabe.

-          Na… nekem még gazdag, ronda banyám sincs! – bosszankodott Jimmie. Jimmie-ről tudni kell hogy kicsit nagyobb testalkatú, és barátnők terén sem túl tapasztalt. Ekkor ötlött eszembe valami!

-          És akarsz? – néztem rá komolyan, mire felröhögött. – Komolyan, megkaphatod, sőt…

-          Na erre még visszatértünk – mosolyodott el.

-          Az igen! – ordított fel Gabe a női magazint lapozgatva. Ezt nézzétek! – mutatott egy fényképet egy agyon öltöztetett, agyon sminkelt csaj… Hoperól…

-            Mutatsd csak! – kaptam ki a  kezéből. – „Hope DeLucie újra Londonban. A lány eddig ismeretlen lakhelyéről visszaért a fővárosba és… - olvastam az újságot.

-          Ki ez a picsa? – elemezgette Jimmie. – olyan gebe… - lehet az ízlésével is baj van.

-          Ő az.

-          Ne már! Nem mondod hogy vele kavarsz! Nem igaz! – bosszankodott Gabe. – Milyen csajaid vannak! Az egyik rohadt gazdag, a másik rohadt szexi! Daniel, szerintem téged irigyel a föld összes férfija, beleértve minket is!

-          Hé a magad nevében beszélj! – szólt fel Jimmie – amúgy is,  ezt az újságot a BARÁTNŐDNEK vetted!

-          Ő srácok… szóljatok már Franknek hogy késni fogok! Ez nagyon fontos! – rohantam el.

-          Dan! Ezt a késést már nem biztos hogy túléled! – ordítottak utánam.

-          Tök mindegy! – legyintettem, és már a buszmegállóban voltam.

Egészen a Harrods-ig tördeltem a  kezem, majd onnan ismét rohanva léptem be. Megkerestem az üzletet, ahol két ismerős arc nézett vissza rám a plakátokról.

-          Üdvözlöm! – lépett ki… - Miben segíthetek? – mosolyott bájosat.

-          Én az egyik alkalmazottat keresem, Hope Hamiltont – nyomtam meg a „Hamilton”-t.

-          Értem! -Hope, valaki itt van és téged keres.  – sikított a csaj. Öcsém, borzalmasan magas hangja van!

-          Jajj, megjött a barátod? – hallottam az ismerős hangot. Még csak az kéne! Ezek szerint időben értem ide.

-          Nem, ő lemondta!  Itt viszont téged keresnek! – megnyugodtam. Lemondta. De akkor is beszélnem kell vele!  - Olyan ismerősnek tűnsz… - intézte hozzám a csaj.

-          Most hogy mondod  - forgattam meg a szemem alig láthatóan. Már hogy ne lenne ismerős!

Pár másodperccel később már meglepetten nézett rám Hope, mire arcon pusziltam. Gyors lerendeztem hogy elvihessem egy kávéra, és ott sem voltunk. 

♫Hope♫

Hát ez a nap is elég fárasztó volt. A vásárlók csak jöttek-mentek, és lefárasztottak minket.  - Tetszik, megveszem. Nem, mégse. Ez kicsi, ez hízlal, ebben olyan vagyok mint egy zsiráf(?), ilyenem van, ez túl rövid, ebben még egy szupermodell sem nézne ki jól, túl kislányos, stb… de egyetlen mondat ragadt csak meg bennem igazán.

-          Ez tetszik, tiszta Hope DeLucie! – hallottam egy nálamnál fiatalabb lány véleményét egy rózsaszín, fodros rucira. Mosolyogva odapillantottam, és a lány észrevett. Lesütött szemekkel mosolygott, de  arcát teljesen elöntötte a pír. 

Olyannyira büszke voltam magamra, hogy meg is feledkeztem a lényegről.  Már nem vagyok Hope DeLucie. Már Hope Hamilton néven ismerhet a világ. Nevemmel együtt eltűnt a régi, önfeledten boldog énem, ami akkor, csak akkor létezett, mikor Harryvel voltam. Most olyan vagyok, mint mielőtt találkoztam vele: élem az életem, ami egyre csak felfelé ível, párkapcsolatban élek, és újra a figyelem középpontja felé tartok. De emellett maradt mega  régi Hope-ból is… üresség. Olysok szerettemet veszítettem már el, hogy kőflat emeltem megem köré… na jó, ez nem igaz. Magam köré nem, inkább az érzéseim közé.

Ez a  dolog Daniellel… nem tudom miért mentem bele, de egyszerűen feldob a látványa. mellette boldognak és igazi nőnek érzem magam, nem pedig egy elhasznált, kidobott, lecserélt valaminek.  Ok, ez kicsit túlzás egy éjszaka után, de azért jó vele, mert ez az egész egy érzelemmentes közeg, mégis boldoggá tesz. Ő van nekem. Ennyi. Csak ez számít.

-          Hope, hátramennél a raktárba előhozni a szörmés pulcsikat?  - kért Nadine.

-          Persze – zökkentem ki gondolatmenetemből.  Hátra mentem és előrecipeltem a három doboz puhi pulcsit.

-          Hope, valaki itt van és téged keres.  – sikkantott fle vidáman.

-          Jajj, megjött a barátod? – ujjongtam vele, és rohantam előre.

-          Nem, ő lemondta!  Itt viszont téged keresnek!

Mikor előreértem egy kis meglepetésben volt részem.

-          Daniel? – léptem elé, mire arcon puszilt.

-          Hali. – hangja kicsit rekedtes és ideges volt. – Elrabolhatlak? – mormolta a hajamba.

-          Éppen dolgozok… - mosolyogtam, de ő még mindig komor volt.

-          Elrabolhatom a hölgyet egy kávé erejéig? – kérte ezúttel Nadine-t.

-          Persze! – ugrott fel. – Maradjatok ameddig tetszik!

Nem tudtam mi ez a sietség, de Daniel nagyon kettesben akart velem lenni.  Beültetett az első kávézőba, de már ahhoz sme volt türelme hogy normálisan rendeljünk, hanem odanyögte hogy két eszpresszót, majd tördelni kezdte a kezét.

-          Mi az? Mi a baj? – simítottam végig karján.

-          Hope… mondd meg őszintén! Tudod ki az a csaj, akivel együtt dolgozol? – idegesedett fel.

-          Hát… Nadine. Az anyja tervező, és…

-          Tudod ki a barátja, aki ma jött volna? – vágott közbe.

-          Nem, azért akarta bamutatni. De miért? – kezdett az egész dolog iszonyían gyanús lenni.  – És honnan tudod hogy hol dolgozom? Nem említettem, ahogy te sem…

-          Innen! – tolt elém egy magazint, aminek a... címlapján villogtam kiimaszkírozva, és ez állt ott nagy betűkkel: „Hope DeLucie újra Londonban!” – Mindenki tudja – lapozta fel közben. Egyre idegesebb lettem – Hidd el, jobb hogy én tudtam meg legelőbb… olvasd!

-          „ A lány eddig ismeretlen lakhelyéről visszatért Londonba, és édesanyjával karöltve  beállt az NStyle-hoz dolgozni. Így az NStyle pont a Harry Stylesnak való tökéletes divatüzlet, hiszen jelenlegi, és ex-barátnője jól megvannak egymással, és boldogan élik hétközbnapjaikat.  – Itt volt egy kisebb kép rólam és Danielről, mikor összefutottunk a városban…ezek követtek? És volt egy kép… Nadine-ról, és… Harryről. Önfelettten nevettek kézen fogva.  – Istenem! – könnyeztem el magam.

-          Még nincs vége! Olvasd tovább.

-          A két lány olyan mély barátságot kötött, hogy már Nadine stílusa is kezd hasonlítani a már jól ismert DeLucie – féle irányzatra. – itt viszont Nadinról volt egy kép, ahogyan a fehér fodros ruhában illeg-billeg az étterem előtt.

-          Őt láttam szombaton – ismerte be Daniel.

-          Ő a… ő az az említett „klón”?

-          Igen… rohadtul úgy volt felöltözve, mint te. Biztos midnent tud… - fontolgatta.

-          Nem hiszem… az anyja említette volna… és amúgy is! Azért volt oylan, mert én öltöztettem…

-          Mi? Na várj! Ez sok… akkor…

-          Igen… tényleg ő az – folytottam vissza a könnyeimet.

-          „DeLucie is boldognak látszik, miután jelenlegi barátja a titkos harmadik volt, aki miatt annyi gond volt annak idején. Talán sosem volt igaz a szerelem Hope DeLucie és Harry Styles között? Talána  fiatalok okkal mutatták ezt a világnak? – itt már tényleg sírhatnékom volt, főleg hogy Daniel olvasta midnezt fel. – Bizalmas információink szerint a fiú nem más, mint Charles Hamilton, Hope édesapjának gyilkosának az édes fia. Lehet hogy nagyobb a titok mint hinnénk… ki tudja hogy mi van London falain belül ott, ahol sneki nem lát semmit? – fejezte be.

-          Daniel… - hullott le egy könnycsepp.

-          Nem kell semmit mondanod. Elég volt elolvasni.  – bújt mellém.

-          Sosem gondoltam rád úgy mitn annak a szörnyek a fiára! Soha!

-          Elhiszem! – törölte le a könnyeimet. – És Stylessel hogy állsz?

-          Vele… sehogy. Fájt ezt olvsani, hogy így látnak minket az emberek, de ez a legjobb - vallottam be. – Már réges-régen vége midnennek. Mivel Nadine sem tud semmit… neki is túúl kell tennie magát, szóval… mehetek állást keresni!

-          Na nehogy! Styles miatt nem hagyod ott álmaid állását! Segítek, mellette leszek, de nem hagyom hogy Styles megint tönkretegyen! Nem! Ha kell nem megyek Amerikába, és maradog a banya mellett!

-          Ácsi! – fogtam kezeim közé a forró arcát. – nem, igazad van. Nem adom fel, de te sem adod fel az álmaidat! Elmész Amerikába, én meg ittmaradok és túlélem midnezt! Addigra amúgy is belerázódok.

-          Biztos?

-          Hülye vagy? Halál komoly! Igazad van, nem teszem magam megint tönkre! - erősködtem.

-          Akkor jó… visszakísérlek, és segítek bevatni a klónt…

-          Nadine-t…

-          Mindegy.

Egy pillanata újra a régi Hope voltam. Nem, nem csak egy pillanatra. Egész sokáig voltam az a megtört, gyenge kislány, mire végül újra erőre kaptam. Daniellel elmodntunk Nadinnak mindent, aki kicsit pityergett, de mivel biztosítottuk hogy midnen marad ugyanúgy, felhívta Harryt, aki már midnent tudott és ezért mondta le a találkozót. Bevállalta hogy intézi a sajtót, de ehhez kell majd beszélni… vele. Nekünk… nekem… holnap.