III.kötet ~ 4.fejezet

Sziasztok!
Nos látva az órarendemet rájöttem hogy ez nem megy nekem. Nem tudok egyszerre két blogot írni úgy, hogy egyik se legyen szemét, így míg ezt be nem fejezem,a  másikat kicsit szüneteltetem. Tudom hogy rengeteget hezitáltam arról a blogról, és ígérgettem, de kicsit ki fogok halni ebben az évben. ezt persze írom minden szabad perceben de azt már nem tudom bevállalni. Abba kár volt belekezdeni. Mindegy, nem törlöm, mert elítélem az olyat, de bocsi emberek, mosta  tanulásra kell koncentrálnom, és itt rendes részeket hoznom.  Hát... remélem ez bejön, 3 szemszög, bár kicsit megöltök majd... írjátok le azt hogy milyen mértékben gyilkolnátok le ezért a részért 1-5 skálán. :) Íme a rész!

♫Harry♫

Hát a mai nap kiakasztott ideglieg. Nem elég hogy egész nap vettük fel a dalokat, ugyanis két hónap múlva turnéé és még sehogy sem állunk az új albummal, mégsem lehet a régi dalokat énekelni… remek. Az emberek meg vannak álldva hogy mijen jó a híres embereknek, pénz, hírném, sok szeretet… aham egy frászt. Folyamatos munka, kiborulások, nincs magánélet, ráadásul hiába vannak rajongók ha az emberek fele hányingert kap tőled. Sosem értettem az utálkozást, de lassan kezdek rájönni hogy csak irígység… renben, nekik adom amim van. Na jó, nem. Szeretem az életem, de néha inkább egyetemista lennék. Mostanában egyre gyakrabban gondolok erre. Ma is erre gondoltam.

Reggel kiráncigáltak az ágyból a felvétel miatt, így szinte semmit nem aludtam, mert tegnap éjszaka értünk haza… a régi szép idők.  Egész napos felvétel egy kis szünettel, és este vacsora… randi… inkább dupla randi.  Adele, Niall, Nadine és én. Szép felállás.

Este felvettem egy fekete inget egy hasonló színű nadrághoz és megmosakodtam.  Olyan este kilenc körül indultunk el Niallel a megbeszélt helyre. Adele már ott várt, miközben Nadnek még nyoma sem volt. Niall bemutatott Adelenek, és bementünk leülni a már lefoglalt helyünkre.  Már az italokkal is ki voltunk szolgálv, mikor megérkezett…

Nadine megjelent egy fehér fodros ruhában, leengedett hullámos hajjal és minimális sminkkel. Ez nem csak nekem tűnt fel. Niall is riadtan nézett rám egy olyan „Na most mi van?” fejjel. Értetlenül bólintottam miközben Nadine csókkal üdvözölt. Teljesen úgy volt felöltözve mint Hope…  imseri talán? Esetleg ilyen a stílusa… nem. Eddig mindig valami kihívóbbat vett fel, és most megjelent egy fehér, fodros ruhában… teljesen lesokkltam. Mintha csak Hope állt előttem teljes életnagyságban.

Nadine leült mellénk és bekapcsolódott a beszélgetésbe. Én egyre csak fürkésztem. Észrevettem hogy az arcánaka  formája is hasonló mint Hope-nak, csak az ő arca karakteresebb. Nadine szép kék szemei és Hope mogyoróbarna tekintete között annyi a különbség hogy az… nem tudom mi a különbség csak tudom hogy nem egyforma. Beszéltek. A két lány remekül kijött egymással, míg Niall és én magunkba roskadva ültünk. Néha vetett rám egy szúrós pillantást, de inkább saját gondolataival volt elfoglalva.

Ha ennyi nem lenne elég, akkor jött a teteje. Fél órával később Dan lépett be az étterem ajtaján egy igen… nos nem éppen szép lánnyal. Ahhoz képest hogy Daniel – kinézetileg – nem tartozott a „rondák” kategóriájába, a mellette tipegő csaj… hú. Túl átlagos volt mellé. A lány alacsony volt, vastag tagokkal rendelkezett, és rövid, vállig érő haja volt. Az arca az… hát pici, összehúzott szemek, nagy fülek, és nyúlszáj. Nem igazán egészítették ki egymást.

Míg én Daniel barátnőjét elemezgettem, ő is ezt tette az enyémmel, majd egy undorító pillantással jutalmazott meg. Hú… köszönöm! Igazán kíváncsi vagyok mire gondolhatott mert ebben a helyzetben én sem mindenképpen jóra gondolnék. Niall is csodálkozott egy nagyot, majd – szerintem – mind a hármónk fejében , Niallében, Danielében és az enyémben egy gondolat kavargott: Legutóbb mikor ilyen felállásban voltunk egy helyen, mind a hármónk oldalán más állt. 

Niall és Ana. A fiú addig győzködte a lányt, míg az beadta a derekát, és sok midnent feladva eljött Londonba tanulni. Otthagyta a családját a barátait Niall miatt, ráadásul már öt éve arról álmodott hogy amsterdanban tanulhasson. Eléggé kiakadt, mikor idekltözött, és Niall másnap közölte vele hogy fél éves turnéra megyünk. Ana tombolt egy nagyot, hogy minek rángatja ide, ha itt is ugyanolyan keveset találkoznak mint háromezer kilóméterrel arrébb, szakított Niallal,  majd fogta magát és elment. Niall valahogy – komolyan fogalmam sincs hogy hogyan -  kiderítette hogy Ana elment Amsterdamba.  

Daniel és Mia. Hát… nem is tudom. Hope mesélte hogy a Dan nagyon bele volt esva a csajsziba, mégis Hope nyakán lógott… fura. De egy időben tényleg együtt voltak. Aztán megtörtén valami, ami mindannyiunk életére kihatással volt, és elment a csaj… hát igen, ha az apám megölné a szerelmem őőőő… nemtudom milyét kicsit kilennék. Főleg ha az apám is belehalna. Mia elment, Dan ittmaradt és tanúskodott, erős maradt, vigyázott a családjára, bejárt Hope-hoz, és mineközben erős maradt.

Hope és én. Hát erre a dologra kicsit hosszabban kellene kitérni ugyanis szerelmünknek már egy bőven lehetne egy regénye. Idejött, megismertem, beleszerettem, boldogak voltunk, elszakadtunk, harcoltunk, megtörtünk, újra egymásra találtunk, megint boldogak voltunk, aztán egyikünk a korházban kűzdött az életéért míg a másik egy parkban ordibált. Maya, Jean, Daniel, sokezer kilométer, hírnév, maffia… ezek szakítottak el minket. Röviden ennyi lenne. Inkább úgy emlékszem vissza, hogy szerettünk, amjd elengedtünk. Ennyi történt velünk… igazából mindannyiunkkal. Niallal és Anával, Daniellel és Miával és persze velünk. Elengedtük a másikat.

És hova jutottunk? Egy új, látszólag boldog időszakba, ahol az érzelmeket felváltják a cselekmények. Adele egyik háttérmunkás volt a legutóbbi turénkon, így ismerkedett meg Niallal. Inkább Adele kezdeményezett, Niall pedig ment velem, mert végre jól érezte magát, és nem volt kihasználva. A lny nyíltan kijelentette hogy neki több mint barát és esze ágában sincsen kihasználni, szóval Niall azonnal megkedvelte.

 Daniel?  Ne tudom… ha egy ilyen lánnya mitatkozik arra lehetne tippelni hogy beleszerelmesedett, de az erckifejezése nagyon nem ezt mutatja. Poákat vág, nem figyel rá, és folyamatosan Nadine-t stíröli… nem mintha én nem azt csinálnám, de hé! Ember! Ő még mindig az én bvarátnőm függetlenül attól hogy mi van rajta… főleg mert két órán belül már semmi nem lesz rajta semmi… na jó, ezt haggyuk. Szóval Daniel nem tudom mit akar etől a csajtól, de nem hiszem hogy egy kalandra pályázik.

És maradt Nadine.  Egy emberben megmarad ha egy lányt kivágott ruhákban, vagy bikiniben fotóznak előtte. És a lányban is megmered ha eközben a srác le sem veszi róla a szemét, és flörtölni próbál. Ott akkor olyannyira messzire mentem hogy kiküldtek a stúdióból… főleg mert csak én voltam bent ötőnk közül. Utána beszélgettem vele és bocsánatot kértem amiért szóval… azért, majd elhívtam egy italra. Azóta szinte minden este együtt italozunk.

Erról szól ez a „minden rendben” dolog. Az emberek a harmóniára tippelgetnek a bandával kapcsolatban. Liamnek ott van Danielle, akivel már évek óta együtt él, Zaynnek Jade, aki hát valljuk be pont hozzá illik minden szempontból. Kinézetre, viselkedésre, érdeklődési körre, és minden másra amiben ezt mérni lehet. Niallnek ott van Adele, Nekem Nadine, Louis pedig most egy kicsit szünetel Eleanorral. Hát remélem kibékülnek. Nem is tudom mi az oka ennek, szerintem csak annyi hogy Louis hülye. Túl boldog volt és ez neki álomszerű. Most kicsit szenved magában, majd három nap múlva beállít Eleanorhoz egy csokor rózsával és ajándékkal hogy sajnálja.

Visszatérva a valóságba hogy már a desszertnél járunk, láttam hogy Danielnek betelt a pohár és elindult a férfi mosdó felé, és becsapta az ajtót. Úgy döntöttem utána megywek, bár Niall kcisit furcsállotta, de végül csak egymás mellett álltunk egy hatamas tükörrel szemben.

-          Hát neked meg mi a bajod? – kérdeztem rá az arcát mosó, idegbetegnek kinéző gyerekre.

-          Még kérdezed! Ez a csaj kiakasztó! – fakadt ki! – te meg megjelensz itt egy Hope klónnal! – kérte számon.

-          Nem klón. Eddig nem hasonlított rá… vagyis nem ilyen ruháklat hordott.

-          Persze, csak ma, mikor velem összefutottál – nevetett kínosan, miközben a fejét rázta.

-          Hidd el, én is lesokkoltam rendesen – nyitottam ki a csapot. – azt hittem a földhöz vágok valamit.

-          Nem hasonlítod az új barátnődet a régihez? Lehet túl sokat beszélsz róla előtte - gúnyolódott.

-          Haha, nem. Nem is tud Hope-ról. Mikor az exeimről kérdez rávágom hogy volt pár és békén hagy.

-          Legalább nem hazudsz neki. – nevetett.

-          Remélem te sem hazudsz a barátnődnek. Annyira  illetek egymáshoz! – vágtam vissza.

-          Helyben vagyunk…

-          Komolyan, most viccet félretéve, nem hittem hogy a szőke csaj és Hope után ilyen barátnőd lesz! – furcsa volt hogy Hope-ot is ide sorolom, de… ez így jött ki jól.

-          Az kéne még – locsolta le újra az arcát. – nem járok én vele. Még csak nem is kedvelem.

-          Akkor nem értelek. Azért neked sem kell plasztikáztatnod hogy észrevegyenek. Nem tudom miért egy olyan lánnyal vagy, akit mellesleg nem is bírsz.

-          Nem értesz te semmit. – lépett közelebb hozzám. – de neked van legkevésbé jogod nekem prédikálni. Nem én mutatkozok egy Hope klónnal. Harcolnod kellett volna az igaziért.

-          De elment a fenébe! – védekeztem. – És te közölted hogy utána mész… - hoztam fel.

-          Utána is mentem – fordult az ajtó felé.

-          És? – egyre izgatottabb lettem.

-          Nem rám várt. Másra számított. – mondta a szemembe, majd kirontott az ajtón.

Annyira ledermedtem a halottaktól, hogy egy ideig mozdulni sem bírtam. Mikor végre megmozdultam, kiléptem az ajtn, de akkor már Daniel elhúzott a fenébe a csajjal együtt.  Mi is lassan szedelőzködtünk, mikor Niall rákérdezett hogy mit mondtam neki, mert úgy rohant el innen, mint akit puskával fenyegetnek…

  ♫Daniel♫

A fene vigye el! Nyugi Dan, már csak egy hónapig kell bírnod! Eztán elhúzol a fenébe Amerikába! De vele… fúj! Annyira… oughhh. Ha egy normális csaj pizsamában jönne, smink nélkül, kócos hajjal, akkor is jobban nézne ki mint ő! Mire vállalkoztam!  De csak így ússzuk meg a kilakoltatást… már csak egy hónapig kell húzni.

Ha apám nem egy halom adóssággal a nyakunkon hagyott volna itt minket, akkor nem lenne semmi. Míg neki a börtönben nincs semmi baja, mi kűzdünk a megélhetésért. Na jó, ez elég durva túlzás volt, mert apámat nap mint nap megverik odabent, nekünk mindössze annyi a bajunk hogy fel akarják mondani az albérletet… ezért kell elmennem ezzel a banyával.  Az apja azt mondta hogy maradhatunk ha kicsit boldogabbá teszem a  lányát… nah szép kis apuka. De basszus! A csaj tizenkilenc éves és még nem volt senkije! Nehogy velem akarja kezdeni mert megbolondulok. Most meg mehetek érte egy palotába… miért nem lehetett volna ilyen jellegű szívesség nélkül az albérletben maradni, ha ezek egy palotában laknak?! Mert apuci pici lánya nyávogott apucinak hogy ő senkinek nem kell. És mosta  csja azt hiszi hogy magamtól hívtam el.  Ha csak ennyi lenne, inkább híd alatt aludnék, vagy elmennék Carlához és Josh-hoz, de ott él az édesanyám is, akit se a híd alá, sem az apám exéhez nem vihetek lakni.

Remek. Nem igazán adtam magamra. Felvettem egy szürke farmert egy fehér pólóval, megfésülködtem, és indultam is hozzájuk. Ahogy odaértem a hatalmas palotához, újra átfutott a „híd alatt alszom” gondolat a fejemben, de kilépett a Grete apja.

-          Daniel, fiam hogy van? – jópofizott.

-          Remekül… - hát… enm voltam valami megható.

-          Na jól van már, gyere a dolgozószobámba! – invitált be suttogva. Becsukta magunk mögött az ajtót, és a széfhez ment.  – figyelj, itt egy kis pénz, vidd el a lányomat egy módos étterembe, semmiben ne legyen hiánya! – szabta ki, mert tudta hogy ha rajtam múlna, akkor egy mekibe vinném fél órára aztán meg haza. -  a vacsora után pedig sétálj kicsit vele, hadd örüljön!

-          Oké. – feleltem unottan, majd kimentünk, ahol a csaj már készen várt rám. Hát igen, egy kiló smink, mesterfodrász, és a világ harmadik legdrágább ruhája – komolyan az volt, megkérdeztem  - sem dobott sokat a csaj kinézetén.  – Menjünk.

-          Jut eszembe fiam, bánj tisztelettel a lányommal, és ne tégy vele olyan dolgokat… - jesszus isten ments!

-          Ne aggódjon.  – nevettem magamban.

Elindultunk, és elmentünk a megadott helyre. Grete egész úton beszélt, és magyarázott arról, hogy őt mennyire bántották a suliban a kinézete miatt és örül hogy végre talált valakit aki ezt megcáfolja… Ha rám gondolt, akkor igazat adok az asztálytársainak. Senki nem tökéletes. Aki gazdag és okos ronda, aki szép az vagy hülye, vagy csóró, vagy foglalt.  Várjunk… ez nem igaz. Hope nem volt ronda… még végkívületi állapotában is csodálatos volt.

Elmentünk az étterembe, hát… eléggé puccos hely.  Grete mellém állt, és átkulssolta a karom úgy mentünk be. Elég kínos volt.  És ami bent volt. Ott ült Styles, Horan, Egy csinos csaj, és…ő. Hope hátulról nézve kicsit vastagagabbnak tűnt, mint mikornutoljára láttam, de ízléséről azonnal felirmertem. Na, legalább Stylesnak örült. Basszus én meg itt előttük mutatkozok egy bányarámmel. De kínos… legszívesebben kifutottam volna a világból.

Leültünk egy közeli asztalhoz, és ránéztem Hopera… hát egyszerre nyugodtam meg, és idegesedtem fel. Nem is ő volt az! Csak egy csaj, aki messziről hasonlít rá, és ugyanolyan cuccokat hord. Nem igaz, ha Styles nam kap meg valamit, akkor megcsinálja magának.

Grete az egész vacsora alatt csacsogott, és már majdnem felpofoztam. A hajamat téptem, de gondolatban Stylest kopaszítottam meg. Mi a fene ez? Annyira rá vall… Arról nem beszélve hogy a kajából semmit nem ettem, mert valami szar kaviár volt. Később velő, meg olivás saláta… midnen utálom.

Másfél órával később már nem bírtam… egyszerre Grete baromságai, a kaja, amivel etetett, szó szerint ő, Styles pillantásai, és a Hope-klón meglepett reakciói. Kirohantam a mosdóba arcot mosni, mert úgy éreztem magam, mint valami rák… vörös volt a fejem. Nem sokkal később Harrylépett be az ajtón.

-          Hát neked meg mi a bajod? – kíváncsiskodott.

-          Még kérdezed! Ez a csaj kiakasztó! Te meg megjelensz itt egy Hope klónnal! – fakadtam ki.

-          Nem klón. Eddig nem hasonlított rá… vagyis nem ilyen ruháklat hordott. – metegetőzött.

-          Persze, csak ma, mikor velem összefutottál – nevettem fel kínosan.

-          Hidd el, én is lesokkoltam rendesen, Azt hittem a földhöz vágok valamit. – panaszkodott. Szegény… meg ne sajnáljam…

-          Nem hasonlítod az új barátnődet a régihez? Lehet túl sokat beszélsz róla előtte… - elmélkedtem.

-          Haha, nem. Nem is tud Hope-ról. Mikor az exeimről kérdez rávágom hogy volt pár és békén hagy. – ez igen…

-          Legalább nem hazudsz neki.

-          Remélem te sem hazudsz a barátnődnek. Annyira  illetek egymáshoz! – Na ezt megkaptam… ettől féltem

-          Helyben vagyunk… - forgattam a szemem.

-          Komolyan, most viccet félretéve, nem hittem hogy a szőke csaj és Hope után ilyen barátnőd lesz! – Mit keres Hope az exeim között? Nem baj, nekem így is jó.

-          Az kéne még – tiltakoztam – Nem járok én vele. Még csak nem is kedvelem.

-          Akkor nem értelek. Azért neked sem kell plasztikáztatnod hogy észrevegyenek. Nem tudom miért egy olyan lánnyal vagy, akit mellesleg nem is bírsz. – őszintének tűűnt, de felidegelt.

-          Nem értesz te semmit. – léptem közelebb – de neked van legkevésbé jogod nekem prédikálni. Nem én mutatkozok egy Hope klónnal. Harcolnod kellett volna az igaziért.

-          De elment a fenébe! – ezt nem hiszem el… ennyie béna? – És te közölted hogy utána mész… - ja tényleg…. Upssz.

-          Utána is mentem – indultam el kifelé.

-          És?

-          Nem rám várt. Másra számított. – felidegesedtem. Méghozzá azon hogy ezt én mondom el nki, szemtől szembe, megalázva saját magamat.

Amint kiértem azonnal kértem a számlát, és elhúztunk a fenébe.  Még kicsit sétáltunk.. – igen, csak a kocsiig, miközben ő… hát na.

-          Daniel – szorítotts mag kezemet pufi ujjaival. – Tudod amikor apám kért…

-          Mire? – csodálkoztam.

-          Hogy ne érj hozzám, mint nőhöz – pirult bele – igazából nem bánná. – Jézusom! Lehet ő nem, de én igen! Inkább szenvednék AIDS-ben… Istenem de bunkó vagyok! Maradjunk annyiban hogy…

-          Ez még korai Grete, és ha apád azt mondta, akkor, én nem szegülök akarata ellen. – de jó hogy ilyen kért tőlem…

-          Értem… - biccentett szomorúan. Hazafuvaroztam és kiszálltam mert így illik. – De ugye jóéjt puszit kapok?

Megkapta a jóéjt pusziját… szó szerint lesmárolt. De nem baj, a nap vége minden téren kárpótolt és ezért nem is bánom.

  ♫Hope♫

Otthon nézegettem a tv-t, és egy rekláőm miatt nagyn megkívántam a mekis kaját. Fel is vettem egy farmert egy fehér, lenge pólóval, és tornacsukával. Na igen, pont az én stílusom… pont nem.

Gyalog mentem a gyorskajáldához, mert nem volt messze. Ettem egy csibeburgert, és már mentem is haza. Az utcán azonban valaki a nevemen szólított:

-          Hope? – vágott olyan képet, mint aki szellemet látott.

-          Én lennék! – mosolyogtam rá.

-          Hogy kerülsz ide? – szaladt oda és forgatott meg a levegőben. – Közvetlen volt, aminek nagyon örültem. Hogy miért? Mert nem vágyok újabb tinidrámára.

-          Egyetem, mit hittél? Nem fogok örökké bújkálni. – mosolyogtam bájosan.

-          Gondoltam… na és hogy vagy? Lelkeddel midnen rendben.  – egy aprócska pillanatra elgondolkoztam, majd büszkén feleltem.

-          Abszolúte! Minden a legnagyobb rendben!

-          Akkor jó! Úr istenem, te itt! – ölelt át megint. Arcunk súrolta egymást, ami kellemes érzés volt.

-          És hogy viszonyulsz hozzám? – suttogta a fülembe.

-          Vonzódom hozzád daniel, de máshiogy mint régen. – válaszoltam rá halkat.

-          Jó ezt hallani – nézett szemembe. – mert én is pont erre gondoltam. - cirógatta me az orromat. – Kívánlak. – majd megcsókolt.

Jól esett a közelsége, főleg úgy, hogy mind a ketten őszintén tisztában voltunk vele hogy ez csak kémia, nem pedig „költő szindróma” (sok szerelmes egy rakáson). Először csak csókolt, s keze egyre lejebb csúszott a derekamról… annál is lejebb.  Minden olyan gyorsan történt.

Először még az utcán voltunk, majd a lakásom előtt, majd a lakásomban. Mind a kettőnkben dúlt az adremnalin és olyan gyorsasággal szabadítottunk meg egymást a ruháinktól, hogy magam is meglepődtem. Végre beszenvedtünk az ágyba, és ott nem mondom mik történtek.