II.kötet ~ 11.fejezet

Sziasztok!
Na meghoztam a következőt... szóval abból hogy nyáron hej de sokat írok hát semmi nem lesz.. folyton oda vagyok, de erre oda fogok figyelni. A másik blogomat akkor fogom befejezni, mikor ezzel végeztem, higgyétek el nehezebb átállnom, és így szerintem a részek is jobb minőségűek lesznek, bár nem  kizárt hogy egyszer-egyszer felkerül oda is egy rész. Viszont azt megígérem nektek hogy egyik blogomat sem zárom be, mert én írói szemmel elég nagy szemétségnek tartom... Most pedig kicsi díjazás következik:

Szabályok:
- Tedd ki a képet a blogodra!
- Köszönd meg annak, akitől kaptad! Nagyon szépen köszönöm mindkét díjat Ritaa.-nak!
- Írj hat dolgot magadról!

- Küldd el annak a bloggernek, aki megérdemli.

1. Utálom mikor szegény Niallt folyton azzal kapcsolják össze hogy eszik... szegény gyerek mást is csinál... és ez igaz Liam kanálfóbiájára is és Louis répaviszonyára is...

2. Imádom Ed Sheeran zenéjét, teljes mértékben a szívemig hatolt. 

3. Előttem elásta magát az, aki nem fejez be egy írást... én az olyat nem tartom írónak, ennél fogva magamat se a múltkori Follow-os malőr miatt...

4. Hatalmas Harry Potter fanatic vagyok, ez az egyetlen tartós fanságom(7 éves korom óta)

5. Utálom a nagyképű egoista picsákat.

6. Imádom a misztikus sztorikat

Egyszerre díjazok, és ha nem haragszotok akkor indoklást is írok, mert szerintem tudniuk kell miért kapják

Rebiiiii97: Szerintem egyedit alkottál, és nem hamarkodtad el a dolgokat, nagyon jól meg tudod fogalmazni az érzéseket, szerintem mindkét díjat megérdemled.

Regina: hát nem kisit csodálkoztam mikor közölted hogy elkezdesz írni, de nagyon sokat fejlődtél szerintem, és napról napra jobb részeket produkálsz! Gratulálok, te is megérdemled!

tulipbird: egyszerűen elámulok attól, hogy történetszerű megfogalmazásban mennyire átélhetően fejezed ki mások érzéseit. Az akció, és a horror történeted a kedvenceim között van, és ugyancsak megérdemled ezt a díjat.

Sajnos csak ennyi embert tudok díjazni, mivel nem olvasok túl sok blogot, de ezeket imádom! Na íme a rész:

♫Hope♫

-          Légyszi! – kérlelt Dan kiskutya szemekkel.

-          Nem Daniel, nem ugrálhatsz a szüleim franciaágyán! – tagadtam meg kérését.

-          De miért? Olyan puha! Soha nem láttam még ilyen nagy és kényelmes ágyat! Hope, légyszi! – próbálkozott tovább.

-          Nem! Ők ezen alszanak, és nem kéne hetente úgy ágyat venni, mert te szétugrálod rajta az agyadat! – tettem karba a kezem.

-          Fenébe!

Ekkor megcsörrent a telefonom, előkaptam és lesokkolva figyeltem a kijelzőn megjelenített nevet. Csak álltam mint egy hülye, és míg a telefonomból üvöltött egy Avril szám Daniel kihasználva a lehetőséget felpattant hófehér ágyneműmre, s pattogni kezdett rajta. Nem tudom meddig elemezgettem a nevet… Fel vegyem, vagy ne? Lehet valami fontos dolog az… de Niall nem is tudja hogy itt vagyok.

Daniel észrevette hogy csak mereven állok, lepattant szórakozóhelyéről s mögém kullogott.  Hosszasan ránézett a névre, aztán arcomra, újra a telefonra, óvatosan kivette a kezemből, megnyomta az „Elutasít” gombot, majd a készüléket finoman lehajintotta a párnára.

-          Jobb ez így… - bizonygatott bólogatva.

-          Igazad van – vertem ki minden gondolatot a fejemből.

Kimentünk anyuék hálójából a konyha irányába, de újra csörögni kezdett az iPhone-om.

-          Hagyjad… - motyogta, de igaza volt.

Daniel alaposan végigtanulmányozta a lakást centiről-centire. Eközben a mobilom még ötször-hatszor megszólalt, majd hadjáratának befejezésének jeléül érkezett egy sms. Daniel berohant a hálóba a mobilért, én pedig a saját szobám felé vettem az irányt. Teljesen biztos vagyok benne hogy elolvasta az üzenetet, és nem fontos, mivel akkor biztos szólna…remélem.

Olyan két perccel később – míg én nagyban tanulmányoztam a szobám falát – belépett a kütyüvel a kezében.

-          Felolvassam, vagy töröljem? – tette a fel a kérdést.

Behunytam a szemem, majd kifújtam a levegőt. – Töröld… nekem nincs szükségem erre. – szinte láttam magam előtt hogy az üzenet semmivé lesz.

Daniel az én szobámat is kutatásra használta fel, de egyszer csak megakadt a szeme az íróasztalom fölött lógó közös képemen Harryvel, amin éppen a csókjelenetre próbálunk,  gyorsan odarohant, és a következő pillanatban a kép már a kezében volt.

-          És erre szükséged van? – lengette meg az emléket. Hosszú percekig nem válaszoltam, majd mikor megunta a várakozást, a képet két részre tépte szét. Az egyik oldalán én voltam másikon pedig ő… ő aki mindennél többet jelentett.

Továbbra is mereven álltam, majd mikor Dan kiábrándulva kilépett a szobám ajtaján, utána vetettem magam. Ráugrottam a hátára, s ezzel a földre taszítottam őt. A könnyeim folytak, s a körmeim martak.

-          Hogy képzeled ezt?!! Mégis ki vagy te? – ordítottam fülébe.

-          Hidd el, jobb ez így!

-          Majd én tudom mi a jó nekem! – pattantam le róla. – Takarodj! Hogy volt merszed ehhez? Mióta ismerlek belekevertél a magánéletedbe, és te akarod rendbe hozni az enyémet! Mit hittél?

-          Én… sajnálom. – hajtotta le  fejét.

-          Menj el… - töröltem le a könnyeimet, de ő nem mozdult. – Takarodj! – ordítottam hangosan.

Ekkor fogta magát és a táskáját, majd dühtől elvakultan kirontott a lakásból. Én pedig tehetetlenségem révén lerogytam a földre, és hangos zokogásban törtem ki. Percekkel később kinyílt a bejárati ajtó, de én – míg volt rá lehetőségem – szobámba menekültem, s ott folytattam a sírást. Annyira utálom magamban, hogy mindenen ki tudok akadni… Ennek a barátságnak már reszeltek, mert Dan egy erőszakos és akaratos állat, míg én egy hisztis picsa vagyok… ez a kettő nem fér meg egymás mellett.

Nem tudom hogy meddig kuporogtam az ágyamban, behúzott sötételőkkel, könnyektől ragadó arccal, mikor anya ült le az ágyam szélére.

-          Nyugodj meg kicsim! Idővel minden könnyebb lesz, de azt mondják hogy a második hét a legnehezebb.  – próbált vigasztalni.

-          De nekem még ez az első hét! – ébresztettem rá.

-          Majd átvészeled! Erős lány vagy te, sikerülni fog, bízz magadban! – adott tanácsot. – Most pedig hozd rendbe magad, és gyere vacsorázni.

Kibújtam vackomból, majd vetettem magamra egy pillantást.  Hát borzalmasan festettem. Vörös szemek, lefojt smink, és kócos haj. De A szüleim előtt nem szégyelltem ezt sosem. Ők mindig tudták hogy mi van velem, mindig elmondtam nekik mindent. Most is tudják hogy nehéz időszakon megyek keresztül, és meg is értik.

Előbbi érvelésemből kifolyólag kimentem anyuékhoz, s lepattantam a velük szemben álló székre. Maisa éppen szolgálta fel a vacsorát, ami sovány pulykamellfiléből, és vitaminsalátából állt – hát igen, a szüleim eléggé egészségesen étkeznek, és nekem is úgy kell a tánc miatt, meg egyébként sem vagyok oda a zsírban úszó ételekért. Egyszer-egyszer megeszek egy hamburgert, de néha attól is rosszul vagyok.

-          Jó étvágyat kicsim! – mosolygott rám apa, miközben ivott egy korty fehérbort. – nem kérsz? – intette felém a poharat.

-          Köszönöm, most nem, éhes sem vagyok…

-          Na nem! – anya átlátott a dolgokon. – Most nem csinálhatod azt hogy nem eszel semmit, és megint könyörögni kelljen, hogy ki ne száradj! Addig nem állhatsz fel, míg meg nem etted a vacsorád felét! – fenyegetett, mintha öt éves lennék.

-          Rendben – forgattam a szemem.

-          Jut eszembe! Meredith Jacobs keresett. – mondta közvetlenül anya.

-          Mi? A táncművészeti-s nő? – köhintettem nagyot, mivel pont elfelejtettem az ürügyet, ami miatt idejöttünk.

-          Igen, csütörtökön lesz a felvételi. – nyögte be, amire én egy valódit nyögtem.

-          Most? Holnap után?

-          Igen, miért? – csodálkozott.

-          Én… most nem vagyok képes ilyesmire… sőt még nem is gyakoroltam. – kerestem a  kifogásokat.

-          Ugyan – legyintett – profi vagy, menni fog, ugye Charles? – nézett apára.

-          Persze Claire! A mi kislányunk, biztos minden rendben lesz! – csak apa hívta anyát Claire-nek, mindenki más csak Peggie-nek szólította. – Ja és kicsim, pénteken együtt vacsizunk egy étteremben, mivel elutazok szombat reggel. – hogy ezek milyen lazán adnak be dolgokat! Elképesztő, az én állam a földön pihen, míg ők esznek is közbe.

-          És mégis hova mész már megint? – kértem számon. – És meddig maradsz?

-          Most Svájcba megyek, és keddig maradok. – folytatta két falat között. Ekkor tűnt fel, hogy én még mindig nem ettem semmit.

-          Nekem pedig vasárnap lesz a megbeszélésem, és hétfőn kezdek a divatcégnél. – tudatta velem anya is. Szóval ha jól értem megint tök egyedül leszek egész hétvégén… azt hittem hogy ha idejövünk egy nem éppen aprócska dolog miatt, legalább ilyen téren megváltoznak.

-          Értem… - motyogtam, miközben a villámmal piszkáltam a salátát épp úgy, mint egy gagyi amerikai filmben.

Öt percen belül arra lettem figyelmes, hogy egyedül ülök az asztalnál és Maisa pakolna… Na szép… Beszenvedtem magam a szobámban, és az első dolog amit megláttam az iskolatáska volt.  Ja hát igen már lecke is van… teljesen kiment a fejemből. Így este nyolckor kezdtem neki a feladott házi mennyiség megoldásának. Viszont az a legdurvább, hogy ez még csak az első nap.

Mikor még fél tizenegykor is a bioszkönyvet bújtam, rájöttem hogy a szüleim mennyire kicsesztek velem hogy egy ilyen elit suliba írattak… köszi anya és apa.  Az órarendem szerint raktam be a könyveket a szerdai napra. Igen, nem igazán nyerte el a tetszésemet a keddi iskolakezdés… és a csütörtök… egyáltalán semmi kedvem felvételezni ide… most nyugalomra lenne szükségem… mondjuk annyiban jó, hogy kicsit leköti a figyelmemet.

Még este beugrottam a zuhany alá, és fél órát áztattam magam a jó, testhőmérsékletű langyos víz alatt.  Kiszálltam, felkaptam pizsamámat, majd megmostam a fogaimat is.  Bebújtam a takaró alá, mert a szeptember esti hűvös levegő, és az eső alaposan lehűtötte a levegőt.

*

Daniellel hang nélkül vonultunk végig a folyosón, megkímélve egymást mindenféle hangos megjegyzéstől. Nem is lett volna annyira kényelmetlen ha nem lett volna a padtársam… ja meg ha nem csak őt ismertem volna. Nem volt kellemes tök egyedül bolyongani ebédszünetben abban a hatalmas kertben. 

Leültem egy padra, de mivel éhes nem voltam, csak éppen üldögéltem ott és lógatta a lábam. Éppen arra sétált Dan a bandájával, köszönt mindenki csak ő nem…  bár neki nagyobb baja is volt, mikor a szeme láttára nyúlja le a haverja a lányt. A lány… minden pasi életében van egy lány, akiért meghalna, de a dolgok nem úgy alakulnak ahogy a szerelmesek hiszik, és elszakadnak… később mindekettőjük megtalálja a boldogságot, de sosem a másik oldalán… vajon én voltam Harry életében a lány? És Dan életében Mia az a bizonyos lány? Sajnos ezt sem tudom megállapítani.

Míg ezen gondolkoztam valaki lehuppant mellém a padra. Bozontos haját megrázta, s beletúrt kezével.

-          Nekem ez nem jön be. – ábrándítottam ki.

-          Tudom… nem neked imponáltam. – nézett rám mosolyogva.

-          Mit akarsz itt? 

-          Bocsánatot kérni… tegnap egy nagy barom voltam. – megtörtem… már nem haragudtam rá.

-          Igen… még most is az vagy.

-          Köszönöm szépen! -  bólintott nagyot, majd elkezdett csiklandozni. Én meg mint hülye hisztis picsa, felsikítottam, és nem kevesen néztek rám. – te aztán tudsz feltűnést kelteni.

-          Tudom – voltam vállat, majd beleboxoltam a vállába.

-          Ezt miért kaptam? – csodálkozott.

-          A tegnapi miatt.

-          Megérdemeltem. – értett egyet.

-          Tudom… - majd elsétáltam mellette.

-          Hé! Hope… azért ugye nem használod ellenem amiket tudsz? – kérdezte félve, de merészen néztem rá.

-          Basszus… túl jószívű vagyok ahhoz, hogy ez eszembe jusson.

-          Max hülye vagy hogy ne jutott eszedbe, semmiképp nem jósívű, hisz tegnap kidobtál az esőbe.

-          Te meg széttépted a…

-          A…?

-          Mindegy – legyintettem.  – mi volt az sms-ben? – jutott hirtelen eszembe.

-          Hát… - visszaült mellém a padra. – mondhatom? – kérdezte ismét látva félős arckifejezésem.

-          Igen, mehet. – bólintottam.

-          „Hope, megértem hogy nem veszed fel a telefont, de ha el akarod mondani Harrynek hogy Londonban vagy, akkor most tedd meg, mert holnapután európai turnéra indulunk” – idézte Niall üzenetét.

-          Niall tudja? – sokkoltam le.  – Én… nem is gondoltam volna.

-          Én se… de mondjuk én nekem nem ez tűnt fel először…

-          Hanem mi? – nem értettem mit akar.

-          Hát… azt akarják hogy elmondd neki, ami azt jelentheti hogy szarul érzi magát, és hiányzol neki. – magyarázta, mire elgondolkoztam – tudod, ez amolyan férfi logika…

-          Lehet… de nem! Egyszer már eltaszított, sőt nem is ő keresett… nem kellek én neki…

-          Neked tök olyan a gondolkodásod mint Miának… és mi az eredménye? Én itt szenvedek, az exed meg valahol itt Európában. – húzta fel magát.

-          Nem olyan… te megszivattad a csajt, becsaptad, Harry viszont spontán otthagyott.

-          Ki tudja mit csinált míg nem voltál vele – jegyezte meg halkan, de hallottam.

-          Kösz… azért sem kell nektek pasiknak második esély!

-          Ööö… belezavarodtam. Basszus magamnak ástam vermet! – döbbent rá.

-          Így van! – helyeseltem. Míg üldögéltünk kicsit, majd megszólalt.

-          Van itt a közelben egy pékség, még van időnk elmenni…

-          Jól hangzik, ma még nem ettem.

-          Milyen ember vagy te! – méltatlankodott.

Dannel megtettük a szűk három perces sétát a pékségig, és beálltunk a sorba. Már a fahéjas csigámat majszoltam, míg Daniel a sorban állt. Kisétáltam a zsúfolt épületből a friss levegőre, de megbántam. Frontálisan szembe jött velem ő… kapucnia a fejére volt húzva, napszemüvege pedig orrára volt biggyesztve, de én így is felismertem. Én még csukott szemmel is felismerném, mert arca örökre beleégett a retinámba. És azt hiszem őneki is… egyszer csak megdermedt, és nem mozdult.

Kapva az alkalmon rohanásnak indultam vissza az iskola felé. Dan nyilván észrevette mert egy percen belül már mellettem kocogott ő is. Berohantunk a kovácsoltvas kapun, s csak akkor tudtam volna megszólalni:

-          láttam… - jelentettem ki.

-          Tudom… - mondta lihegve. – Na gyere ide – magához húzott, majd megölelt.

Daniel ölelése biztonságot adott, úgy éreztem hogy megóv a külvilágtól. Illata nem az a tipikus pasi szag volt, hanem annál sokkal lágyabb, bár mégis finom. Ennyire őszinte együtt érzéssel még senki nem ölelt meg engem. Behunytam a szemem, és igyekeztem kizárni a fejemből a világot. Mikor kinyitottam a szemem, kíváncsi szempárok tömkelegébe ütköztem bele.

♫Niall♫

-          Zayn, nekm neked mégegy tetkó? – kérdezte Liam idegesen. – Így is van vagy nyolc vagy mennyi.

-          Engem vonzanak a rosszfiús dolgok… - inzézte el.

-          Ja, most nagyon újat mondtál.. kit is neveznek Bradford rosszfiújának? – kérdeztem cinikusan.

-          Ha ha… de tök vicces lenne ha a lábam szárán felfutna valami…

-          Gaz? – fejezte be Louis, mire nevetésben törtünk ki.

Ebben a pillanatban Harry lépett be a lakásba nagy ajtócsapkodások kíséretében. Egy „sziával” semmi illetett meg minket, csak ment tovább, és egy utolsó ajtócsapódás jelezte hogy landolt a szobájában.

-          Louis? – néztünk rá, hiszen neki mindent elmond.

-          Nem, ez a ti dolgotok Niall – nézett rám, de igaza volt.

-          Rendben  - álltam fel lustán, majd elindultam Harry szobája felé.

Kopogás nélkül benyitottam, és levágódtam egyik fotelbe. Harry az ágyon fekve bámulta a plafont.

-          Na mi a baj hódító? – kérdeztem, de nem válaszolt. Öt percig csak bambult, de nem akartam nyaggatni, mivel még durcább lesz.

-          Láttam őt – szólalt meg hosszú csend után… azt hittem dobok egy hátast… egész Londonban pont vele kellett összefutnia a turné előtt egy nappal…

-          Biztos vagy benne? – próbálkoztam.

-          Teljesen.

-          És a csaj pont úgy nézett ki mint ő?

-          Nem! Ő volt az Niall! – ordított rám.

-          Oké… szóval… minden olyan volt rajta mint szokott?

Elgondolkozott – Nem, a haja sokkal rövidebb volt, és egyenruhában volt.

-          Harry, nem ő volt az – győzködtem, de magamat is kellett, bár én jól tudtam mi a valóság.

-          Nem hiszel nekem?

-          Nem arról van szó, csak mostanában kicsit kivagy… majd minden helyrejön – tettem a kezem a vállára, sejtelmesen rámosolyogtam, majd magára hagytam.

Lementem, és elmondtam a skacoknak mi a  helyzet…