II.kötet ~ 14.fejezet

Sziasztok!
Nagyon köszönöm a sok kommentet, hálás vagyok érte. Arra vagyok kíváncsi hogy hogyan képzelitek el Danielt. Légy szíves írjátok le a külsejét, mert erre tényleg kíváncsi vagyok! A részről pedig annyit hogy szerintem örülni fogtok neki(vagy nem),ezt  mindenkinek írtam, de különösen az én fantasztikus barátnőmnek, Dancinak ajánlom , aki mindenben támogat és mellettem áll! Nagyon köszönöm, és remélem tetszeni fog mindenkinek. Kellemes olvasást!

♫Hope♫

-          És akkor felborult a csónak! – mesélte röhögőgörccsel és könnyekkel kűzdve. – És ez még nem minden! Mikor lemerültünk, a lapát fejen verte Avant!

-          Te jó Isten! Ti aztán tudtok szerencsétlenkedni! – kuncogtam mellette. – Egyszer volt, olyan nyolc éve, hogy gyakoroltuk a lábujjhegyen állást egymás mellett, és én voltam az utolsó. Egyszer megbotlottam és az egész sort eldöntöttem…olyan volt mint a dominó. És ami a legdurvább hogy a tánctanár szó szerint kiesett az ajtón.

-          Te sem vagy tehetséges, á dehogy! – rázta fejét, ezzel együtt loboncát.

-          Szerintem mind a  ketten tudunk valamit… elvégre háromszor találkoztunk tök véletlenül. – elemezgettem.

-          Az utolsó már nem véletlen volt…

-          Ezt hogy érted?  - értetelenkedtem.

-          Carla megsúgta hogy a sulit ő ajánlotta anyukádnak, és mikor megemlítette hogy oda járok azonnal belement.

-          Már ott is ment a szervezkedés? Hihetetlen, komolyan – méltatlankodtam.

-          Hát ez az… én azt hittem nem is látlak többet… vagyis igazából reménykedtem de ez eszembe sem jutott.

-          Na ez már nekem sem. Azt hittem Párizsban megszakad a kapcsolat.

-          Én is… el sem köszöntél. – itt már egyikünk sem nevetett, a jókedvnek vége szakadt, jönnek a komolyabb dolgok.

-          Igen mert… - haboztam – tudod.

-          Tudom. De ez már tök lényegtelen! Tényleg, találd ki mim van! – incselkedett.

-          Jézusom, ő… el sem tudom képzelni. – zavarogtam.

-          Valami tippet? – húzta az agyam.

-          Daniel, nincs semmi tippem, nyögd már ki! – vertem fejen egy párnával.

-          Jól van na! Koncertjegy… - mosolyodott el féloldalasan.

-          És milyen koncertjegy? – kérdeztem unottan. Valami nagyobb dologra számítottam.  – Jessie J? Adele? Esetleg Cher Lloyd?

-          Ed Sheeran.

-          Mi? Daniel, most ugye csak viccelsz? Tudod hogy imádom! – nyávogtam.

-          Hé, csigavér, két jegyem van. – nyögte be.

-          Mi? – döbentem meg.

-           A nagynénémtől karácsonyi ajándék csak hát hamarabb kaptam meg.

-          És kit viszel el? – próbálkoztam.

-          Téged te hülye! Én nem is vagyok annyira oda érte, de te három hónapja annak a pasinak a zenéjét hallgatod folyamatosan! – ütött vissza a párnával. – Vedd ezt olyan karácsonyi ajándéknak.

-          Úr istenem köszönöm! – öleltem magamhoz.  Tényleg folyamamtosan Ed Sheerant hallgattam. A zenéje lenyugtatott és sikerült kikapcsolni. Eleinte utáltam, mivel több mint a flee szerelmes szám, de aztán rájöttem hogy ettől csak erősebb lettem.  – most már csak Mia apjával kellene kezdebi valamit.

-          Hope… én nem is tudom. Ne ássuk bel magunkat olyanba, amihez semmi közünk nincsen. Tudod hogy hogy állok Miával, de nem hiszem, hogy mi tudnánk segíteni.

-          Lehet igazad van. Bár próbálkozni sosem kár.

-          Na majd megpróbálunk valamit. – tette vállát a kezemre.

-          És mikor lesz a koncert?

-          Jahogy az? Holnap este. – vonbta meg a vállát.

-          Na de jó… csoda hogy nem holnap este közölted… - ráztam  fejem mosolyogva.

-          Ismersz, tudnod kellene.

-          Hát lassan megtapasztalom. 

  

♫Niall♫

Én nem vártam tovább… berontottam Harry szobjába, és a kát lustákodó dühödt arckifejezésével találtam szembe magam.

-          Niall, mi a fenét keresel itt? – húzta magukra a takarót.

-          Téged! Haladjál mert nemsoká a reptéren kell lennünk! És te – mutattam a mellette fekvő vörös hajú lányra

-          Gaorgia! – kérte ki Harry.

-          Georgia, jobban teszed ha most indulsz! – azzal kiviharoztam.

Még gyorsan felmentem és levittem a cuucaimat, majd odavánszorogtam a többiekhez.

-          Hol van Harry?  - tetet fel ezt az egyértelmű kérdést Liam.

-          Szerintem kikíséri a barátnőcskéjét. – rázta a fejét Zayn.

-          Melyiket? – kérdezte flegmán Louis. – Most durvább önpusztítást végez mint mikor Hope a képbe került. Csoda hogy nem nyúlt drogokhoz.

-          Jah de a cigimből nem egyszer csórt. – tudatta Zayn.  -  Hogy készíthette ki ennyire egy csaj?

-          Nem tudom, de én még nem láttam ennyire kibukva, pedig nem egy gyenge pillanata volt.

-          Hát ebben az egész barátnősdiben az a legjobb, hogy mostmár nem nézik melegnek… még csak az kéne neki.

-          Hát remélem összeszedi magát a találkozóra Simonnal.

-          Igen, meg a koncertre is… nem kellene tönretennie Ed londoni nagykoncertjét.

-          Jah, így is ideges vagyok a saját koncertjeink miatt, de Harry nem olyan. Nem tenné tönkre azt, ami fontos neki.  – állaptottam meg.

-          Igaz! – harsogták a többiek.

Nagy nehezen kijutottunk a reptérre – ahol még harmincöt fokos meleg volt – majd felszálltunk a Londonba tartó magángépünkre. Útközben átöltöztünk melegebb szerelésbe, így a hidegre felkészülve szálltunk le a gépről. Éppen a hajnali órákban lehetett Londonban, ahol a hóeséstől ellepte az utakat a fehér hótakaró. Igazából még jó hogy európai turnéra indultunk, de Rio de Janeiróból megyünk haza. Ebbe már én is belekavarodtam…

Mindannyian lemásztunk a gépről, és elindultunk a csomagjaink felé.

-          Na srácok én kicsit elmegyek, de este ígérem ott leszek nyolcra! – próbálkozott Harry.

-          Na nem! Most velünk jösz, és beszélsz Simonnal! – jelentettem ki keményen.

-          A te érdekedben – állt mellém Louis.

-          Hidd el segíteni fog! – csatlakozott Liam.

-          Szerintem is… - mondta tanács hiányában Zay, mivel szerintem már midnet elmondtunk.

-          Na ne… beszéltetek vele? – teljesen kiakadt. – Nem kértelek titeket hogy avatkozzatok bele az életembe!

-          Nem, de szükségét érezzük, szóval most velünk jösz! – jelntette kui Louis.

-          Mi? Ti most komolyan hajnali ötkor akartok Simon házába ráncigálni? Szerintetek mit szólna hozzá?

-          Mikor beszéltem vele azt mondta azonnal vigyünk oda amint megérkezünk. -  tudattam vele – szóval most az a legkevesebb hogy velünk jösz! Ugyanígy van vagyunk vele mi, Paul, sőt még anyukád is.

-          Mi köze anyunak ehhez az egészhez? – kérdezte felháborodottan. – Mit szervezkedtek a hátam mögött?

-          Miért vagy így kibukva? – tette fel a kérdést Liam.

-          Hogy kellene viselkednem? Tiszta pszihiátriai esetnek stituláltok be!

-          Mert úgy is viselkedsz! – világított rá Louis. Csend következett. Louis és Harry farkasszemet néztek egymással, mui pedig csak mellettük áldogáltunk. – Rendben, akkor ezt megbeszéltük. – azzal elindult az ajtó felé. – Simonnál találkozunk!

Lassan elmentek a többiek is és ketten maradtunk Harryvel. Hosszas csend volt közöttünk, majd szóra nyitottam a számat, de megelőzött:

-          Nehogy te is elkezd! – csóválta a göndör fejét.

-          Én csak… - mutogattam az autók felé – indulunk?

-          Inkább egyedül megyek… - próbálta kihúzni magát.

-          Arról szó sem lehet! – azzal elindultam a fehér porschém felé.

Már másfél órája dekkolunk Simon kanapéján… nem éppen felemelő érzés egy kilenc órás repülőút után,de a csapatért mindent. Ha valaki úgymond szarban van, mi kiállunk mellette. Zayn bealudt, Liam a telefonján – nagy valószínűséggel – twitterezett, Louis pedig pár perce felhívta Eleanort… minden reggeli program. Rápillantottam a kezemben lévő mobltelefon képernyőjére, ami reggel hét óra ötvenkét percet mutatott.

Már komolyan nem tudtam mit kezdeni magammal… úgy éreztem hogy még egy perc itt ücsörögve, és meghalok. Ekkor kilépett Harry és Simon a dolgozóból.  Harry kicsit – igazság szerint nagyon – morcos arrcal a kijárat felé irányult, Simon pedig ide hozzánk.

-          Na? – kérdezgette Louis izgatottan, miközben Liam Zanyt ébresztgette.

-          Elbeszélgettem vele. Azt nem mondom el miről, mert etikátlen, de szerintem egy kicsi pihenésre van szüksége. Azt tanácsolom hogy ha a közeljövőben nincs koncert akkor menjen haza egy kis időre.

-          Ma este Ed Sheeran meghívott minket, de a jövőhhét elméletileg szabad.  – adott helyzetjelentést Liam.

-          Jól van. Egy kis pihenés nem ártana neki otthon.

♫Hope♫

Már legalább negyven perce folyattam magamra a forró vizet. Egész nap a hidegben sétáltam, mivel ez a gyagyás kitalálta hogy a szombat örömére menjünk el állatkertbe. Bár ez egy kis terv volt hogy Dave és Brooke kicsit beszélgessenek, de itt sem igazán szóltak egymáshoz, Dave el volt Daniellel, Brooke pedig velem. Mikor viszont direkt félre hívtam Dant, azt hitték hogy mi akarunk ketten lenni. Istenem, de szőkék!

Kimásztam az eddig bizsergetően meleg vízből, és belebújtam egy nagyon vastag köntösbe. Fél óra elteltével végre megtaláltam a megfelelő szettet, ami egy barackvirág színű csőnadrágból és egy fehér toppal, amihez egy háromnegyedes blézer is tartozott. Hajamat lófarokba kötöttem, és felkentem egy ngyon  alap sminket, mivel tudtam hogy odabent halálra fogom izzadni magam.

Olyan háromnegyed hét körül elindultunk a koncert helyszíne felé. Olyan fél nyolc körül odaértünk, és beálltunk a nagy tömeg közepébe, igen ki a hidegbe.  Ed olyan nyolc körül érkezett a helysznre, ami híresség létére nem számít nagy késésnek. Pár autógrammot osztogatott, de mi éppen tök hátul álltunk szóval erről lecsúsztam… Körülbelül negyed kilenc fele bejutottunk a melegbe.

-          A kűzdőtér? – döbbentem meg. Eszembe nem jutott volna hogy a harmadik sorból élvezhetem.

-          Ha van, akkor legyen a legjobb – kacsintott.

Én részemről végigtomboltam a koncertet, az lényegtelen hogy többnyire lassú számok voltak. Dan csak álldogált, nem igazán élvezte ezt az egészet. Hirtelen belémnyilallt az a gondolat hogy a jegyeket nekem szánta, ő pedig csak kísérőnek jött. Másodperceken belül el is tűnt e gondolat, éppen mikor felcsendült a „Give Me Love” című szám.  Ezt még csendben hallgattam, közben megszabadultam blézeremtől, amit Danielre bíztam. Emlékszem hogy ott elöl a kezemet a színpad felé tartottam és akkor „belecsapott”. Ez a szám szépe lassan lepergett, majd Ed a színpad közepére lépett vissza.

-          Hú emberek nagyon köszönöm a megtiszteltetést hogy teltház előtt énekelhettem megint! Nagyon hálás vagyok nektek, és van egy kis meglepetésem. Már csak két számot tartogatok nektek, amit barátaimmal, az One Direction srácokkal éneklünk el! Az egyik a „Kiss Me” lesz, majd végül a „My Heart” az ő albumukról.

Bennem megállt az ütő. A szívem kihagyott egy dobbanásnyit, majd felgyorsult. Daniel közelebb lépett hozzám, majd mögém állt.  Elkezdődött a kiss me. Az öt jól ismert arc feláll Ed mellé, de én csak egyet figyeltem. Harry Louis és Niall között állt fel abban a tipikus Harry szerelésében. Haja tökéletesen be volt állítva, és szeme ragyogott. Én csak álltam ott megrökönyödve, míg ő szabadon mozgott a színpadon.

A könnyeim potyogni kezdtek. Csak hullottak és hullottak. Daniel beszélt hozzám, és a vállam veregette, de nem fogtam fel semmit. Csak őt láttam, senki mást. Arcát fürkészve keserűséget fedeztem fel. Ő csak énekelt, s hangja bezengte az egész stadiont. Nekem megesról lenyomta mindenki más hangját, csak az övét tudtam kiszűrni a kórus hangos zajából. Lassan a szám végetért, és akkor magamhoz tértem.

- Menjünk innen! – ragadtam meg Dan csuklóját. Hiába, be voltunk zsúfolva a tömegbe, és a mozgólódásainkkal csak azt értük el hogy még jobban látótérbe kerültünk.

Csak romlott a helyzet mikor meghallottam a My Heart kezdősorait. Valmi vonzotta a szemem a színpadra, nem tudtam betelni látványától. Hiányzott. Bármennyire is próbátam elfelejteni, ez a találka most midnent elrontott. És elkérkezett Harry szólója. Éppen abban a pillanatben mikor belekezdett, pillantásunk összefonódott, és akkor megállt minden. A zajok abbamaradtak, és Harry szája többé nem mozgott. Nem voltam közel hozzá, de szemében kiszúrtam egy kósza könnycseppet.  Nem egyszer próbálkozott újra szóójával, de nem ment neki. A színpadon állók Harryre szegezték tekintetüket, míg a nézők igyekezték megkeresni a „probléma” forrását. Egy erős rántést éreztem karomon, és a következő pillanatban már Daniel ölelésében találtam magam.

Nyakát átfogtam, és zokogni kezdtem. Kék kockás ingjáre folyt a bánatom és a sminkem, de egyben a lelkem is kiöntöttem neki.

-          Hope figyelj – nyelt nagyot – koncentrálj az én hangomra – simogatta a hátamat.

-          Próbálok… - suttogtam.

-          Nyugodj meg, itt vagyok, gonolj arra amiről tegnap este beszélgettünk a vacsora után. Segíts nekem  összehozni Dave-t és Brooket. – midnent igyekezett bedobni hogy elterelje a fegyelmemet, de nem iskerült.

Végigbeszélte az egész számot, és engem már le sem lehetett volna szakítani a nyakáról. Egy idő után gyorsan megragadta karom, és sietni kezdett velem, de valaki a másik kezemet is szorította. A következő pillanatban már ajkait magamén éreztem. Megszűnt a világ, egyszerűen elmúlt. Nem tudtam hogy hol vagyok, mikor, s kivel. Csak ő volt és én. Csak mi ketten. Olyan erősen szorítottuk egymást, mintha a következő percben az érzés elmúlna, de ez így is volt. Hajába túrtam, és nyaka kré fontam egyik karom,de másikat még mindig Daniel szorította.

Egyszer csak azt éreztem hogy ajka eltávolodik, és már őt sem látom. Csak a tömeg volt. Nem láttam, nem is éreztem. Elkezdtem rohanni valamerre, de Dan a lábamnál fogva emelt a nyakába és úgy ráncigált ki a stadionból. Én vertema hátát ahogy tudtam, kűzdöttem, de nem ment. Beráncigált a női mosdóba, amjd az ajtót kulcsra zárta.

-          Ez mire volt jó? –ordítottam.

-           Lesifotósok, kamerások és rajongók látték a csókotokat. Már éppen megrohamoztak volna titeket, de akkor Niall közbelépett. Jól vagy?

-          Igen… azt hiszem – nyugodtam le – bocsi a kiabálásét.

-           Megértem. Mit éreztél tudod…

-          A csók közben? Hogy nincs semmi. Nyár végén úgy kellett elengednem Harryt hogy nem is tudtam elbúcsúzni tőle, és ez amolyan búcsúféle volt. Borzalmasan szeretem, és azt hiszem hogy ő is, és nem tudom hogy mi lesz ez után. Most össze lettem zavarodva teljesen.

-          El is hiszem. Basszus mikor megláttam a gyereket azt hittem padlót fogok.

-          Mert? – lepődtem meg.

-          Tudtam hogy ki fogsz bukni, és én viszlek haza… az meg szinte esélytelen hogy ezt leközöld a szüleidnek szóval azt fogják hinni hogy én bántottalak.

-          Neked volt időd ezen gondolkodni?

-          Igen, ki is fejtettem neked, miközben a nyakamba borulva sírtál, de ezek szerinte leszartad.

-          Ezt jól látod… nem éppen azzal voltam elfoglalva. – mosolyogtam – eddig három hónapig hallgattam a hülyeségeidet, bocs hogy két percig mellőznöd kellett a hallgatóságot.

-          Meg van bocsájtva… mehetünk?

-          Mehetünk.

A körülményekhez képest igen jól voltam. Csak azt nem tudtam hogy mi lesz ez után… valami azt súgja hogy ez nem marad ennyiben, de nem bízom el magad. Érezte amit érez, s valószínűleg ő is amit én.

♫Niall♫

Felcsendűlt a zene, s mi a színpadra léptünk. Nem telt el fél perc azonnal megláttam azt a döbbent arcot a tömegben. Remélem hogy nem szúrják ki egymást… Hát sajnos éppen Harry szólója előtt sikerült észrevenniük egymást… remek.  Harry vagy két percig meg sem szólalt, de Ed ügyesen technikai hibára hivatkozva kikapcsolta mikrofonját, majd elkezdte ütögetni azt. Beszálltunk, míg Harry csak bambult. Egy idő után elkapta a tekintetét és énekelni kezdett. És Hope? Az a Daniel vígasztalta. Ott sírt a nyakában, míg a kölyök gyilkos pillantásokkal illette Harryt. Ezt mindenki kiszúrta, még Ed is.  Mihelyt kiénekeltük a végszót, Harry már a nézők között mászkált. Nem tudtuk megállítani, mire odaért már Hoppal enyelgett.  Odarohantam és reflexből elszakítottam Harryt, daniel pedig mafgára kapta a kiscsajt. Na most hálás voltam neki.

Mindent elmagyaráztunk Ednek, aki örült, hoigy színpadi dráméát teremtett. Még Harry hangulata is jobb lett, bár nem tudom hogy ez meddig marad így. Az viszont már tény, hogy én féltékeny vagyok. Nem bírom elviselni hogy Harry és Hope megvan, ha nekem nem jöt össze Anával… borzalmas önző dög vagyok. És ez a tulajdonságom ma mutatkozott meg.

Ne felejtsétek leírni Danielt! xoxo