III.kötet ~ 7.fejezet

Na halli!
Közel már a vég emberek több okból kifolyólag. Első: kinőttem a fanfictiont, és valami sajátot szeretnék majd alkotni. Második: elfogytatok, nem hagytok jelen magatok után. Harmadik: egyre kevesebb időm van. Ha írok is sajátot, akkor az nem lesz fent neten. Eredetileg ezt is 25 fejezetesre terveztem, de nem lesz annyi... olyan 12 lesz... na jó olvasást.

Hát… eljött a nagy találkozó, amit egyszerre vártam, mégis egyszerre akartam elkerülni.  Maga a gondolat hogy hogyan fog viszonyulni hozzám, és hogyan fog viselkedni Nadinnal nagyon megrémísztett. Annyira fáj ez az egész. Ő az a személy, akit a legjobban el akartam felejteni, mégis ő az akivel újra összehozott a sors. Valahol azt hallottam hogy akik összetartoznak, azok bár idővel is, de együtt lesznek. Kezdek hinni benne, bár nem akarok.

Az ha Harry Styles együtt van valakivel, koránt sem jelenti azt hogy szereti is az illetőt. Most viszont féltem. Az életvidám Nadine, akinek a lelke szintén csonka elég nagy dilemma lehetett Harrynek. Ha beleszeretett én nem hinném hogy végig tudnám nézni ezt. Bár ott van Daniel… aki elmegy. Mégis nem használhatom ki hogy a lelki szemetesem legyen. Nem… ő ennél többet érdemel.  Igaz sosem volt a kapcsoaltunk zökkenésmentes, de sosem votlak negatív érzelmeink egymás iránt.. azt hiszem.

Daniel pontosan délelőtt tízkor kopogott be hozzám. Atörténekre tekintettel Diana kimenőt adott mindkettőnknek és ő ment be dolgozni.  Szánt szándékosan elkerültem a fehér-rózsaszín színeket, így egy zöld farmernél és fekete hátul kivágott felsőnél állapodtam meg. Hajamat felkötöttem – ezt is hasonló okoknál fogva – és fekete tussal kihúztam a szemem.

-          Szia – lépett be, és kapott le azzal a lendülettel. – Na… fel vagy készülve? – aggódott.

-          Amennyire lehet. Te nem izgulsz? – vágtam rá.

-          Nem, ennyire nem hoz izgalomba Styles. – forgatta a szemét rágóját csattogtatva.

Elindultunk gyalog – autó híján – de elkapott az eső, így egy dugig teli buszon ragadtunk. Felszálltunka  hátsó ajtón, és éppen felszabadult, egy hely, ahová Dan azonnal le is vágta magát.

-          Udvarias vagy… - ráztam meg a fejem, mire felállt, és derekamat fogva magára ültetett, miközben felsikkantottam. Naná hogy mindenki minket nézett, miért ne?  

-          Ne kiabálj – nyomta fejét a hajamba, és puszilta meg azt.

A megadott hely a stúdió volt, ahol annak idején jópárszor megfordultam. Dan ezzel ellentétben már a bejárat után eltévedt volna, így én vezettem el a stúdió pihenőtermébe. Mielőtt azonban benyitottunk volna, Daniel bíztatóan rám nézett, összekulcsolta jjainkat majd bólintott egyet várva válaszom, ami részemről is egy bólintásban nyilvánult meg.

Remegő kézzel nyitottam be a terembe, és akkor megpillantottam…

Nadine sírástól vöröslő szemekkel ült a kanapén, mellette Harry, aki vállát simogatva vígasztalta. Az ő arca sem volt valami vidám, így felmerült bennünk hogy valami nagy gáz van.

-          Meghalt valaki? – adott hangot csodálkozásának Daniel.

-          Nem elég a mostani helyzet?  - fújtatott rá dühüsen Harry.

-          Mi történt? – eresztettem el Dan kezét és néztem egyenesen Harryre.  – Mi a mostani helyzet?

-          Mintha nem tudnátok! – nézett fel Nadine mérgesen. Nem láttam még ilyennek.

-          Mit kéne tudnunk? Már megint mi történt? – Daniel nem egy türelmes ember – pláne nem azokkal, akiket utál, de ezt most komolyan nem értettük.

-          Hope, miért nem mondtad el hogy te vagy az a Hope? Hogy Harry miattad szenvedett? – kérte számon Nadine.

-          Ez a nagy baj, amin annyira fenn van akadva a klón? Styles, ugye nem mondod komolyan hogy a barátnőidet a Hope-val való kapcsolatoddal fárasztod le?! És ezen akadt ki a csaj? Komolyan ugyanaz a nóta mint két éve! Szegény  – muatatott rám, mire lesütöttem a szemem -  elmenekül felejteni, erre mikor először meglát téged, a pszihopata barátnőd letámadja hogy ő az oka a szenvedéseidnek… nem mintha ő nem szenvedett volna miattad, á dehogy! Ő Hawaii-on szörfözött és élvezte a napsütést! – bukott ki Daniel.

-          Először is – lépett elé Harry. Arca már sokkal férfiasabb votl mint annak idején és már göndör haja sem volt ugyanúgy beálítva, szeme mégis ugyanaz volt. – Nem beszélhetsz se Nadinnal, se velem ilyen hangnemben! Ő nem pszihopata, elég sokmindenne keresztülment, és kicsit érzékeny.

-          Nem vagy te nekem olyan hogy megadjam a tiszteletet! Sem ő – mutatott Nadine felé. – És ha már a szenvedésekről van szó… nem hiszem hogy a te barátnéd az, aki vezeti a listát… csak mondom! – arcuk már csak pár centiméterre volt egymástól, így néztek farkasszemet.

-          Elég! – léptem közéjük. – nem veszekedni jöttünk hanem megoldani a dolgokat! Nadine, biztos szar érzés hogy előkerül a párod exe, de erről én nem tehetek, nem mondtad el hogy vele vagy, én pedig nem magyarázom vad idegeneknek a kapcsolataimat. Dan te meg lazíts kicsit, mert szét fogsz robbanni – nevettem – ne veszekedj már mindenen! Ha az én hisztimet bírod, Nadine sem okoz gondot! Upssz... – kaptam észbe – nem úgy gondoltam – néztem rá bocsánatkérően, mire durcásan karba tette a kezét. – És Harry… - belenéztem a nagy zöld szemekbe… igyekeztem hatása alól menekülni, de nehezemre esett – nekem nincs jogom semmit mondani neked – léptem vissza Daniel mellé. – szóval, akkor mi lesz a sajtóval? – tereltem a témát vaalmi értelmes felé.

-          Nagyon nagy ügyet csinálnak belőle, hívtak a rádióhoz isinterjút adni, gondolom nagyrészt erről fog szólni.

-          Nagyszerű, mit fogsz mondani? – kérdeztem rá.

-          Azt hogy visszatértél semmit nem befojásolja az életemet. – nyögte ki, mire lefagytam. Ezt a pillanatot mind a  négyen megéreztük, és csak mereven néztünk. Felnéztem Harryre, de nem bírtam sokáig rajta tartani pillantásom.

-          Remek.

-          És ha rákérdeznek hogy mi van vele? – b iccentett felém Dan.

-          Mi van veled? – nézett rám Harry.

-          Hosszú idő után most végre boldog vagyok. –  villantottam egy százkarátos mosolyt, mire a levegő újra megfagyott.

Igen tudatosan bántottunk meg egymást annyira hogy az minden esetben fájjon. Én gyűlöltem, mert nem jött utánam, és Nadinnal mulatta az időt ki tudja mióta… - talán miután elmentem már el is kezdődött – ő pedig nyilván amiatt van ki hogy Daniellel vagyok.  Szép felállás.

-          És Nadine… akkor vége a munkaviszonyomnak?

-          Nem, maradhatsz – vágta rá. Ez olyan „ tőlem mehetnél a fenébe, de híres az anyád!”.

-          Akkor minden megolva, nem? – vonta meg a vállát Daniel.

-          Majnem Handerson – ezt száz százalék hogy Danieltől tanulta el… - Mizujs  a gazdag barátnőddel?  - próbálta meg kínos helyzetbe hozni, és az a legdurvább hogy úgy beszélt ahogy ő szokott, ráadásul ugyanolyan ügyeket. Pont ezért álltam ki mellette.

-          Nagyon jól van, köszöni. – jelentettem ki büszkén.

-          Nem rólad van szó Hope. – nevetett fel kínosan.

-          Tudom – utánoztam. – Nincsenek titkaink… - kancsintottam rá, majd megragadtam Dan kezét és elindultunk kifielé.

-          Annyira felidegelt! – mondtam dühösen már az utcán.

-          Láttam rajtad – puszilt bele a hajamba, majd karolta át a derekam. – annyira semmi érztelme nem volt ennek a találkának…

-          Szerintem sem. Csak Nadine akarta tesztelni Harryt… - forgattam a szemem. – de felesleges volt.

Daniel hazakísért, eljesen az ajtóig. Ott lágyan megcsókolt, majd keze a derekam alá vándorolt.

-          Nem baj ha ma nem?

-          Szereted? – rukkolt elő ezzel.

-          Tessék? – néztem rá meglepetten. Nem sámítottam ilyen kérdésre.

-          Szereted még őt?

-          Nem tudom… nem talán – vontam meg a vállam. – de ha szeretném az sem változtatna semmin… SEMMIN.

-          Értem – mosolyodott el csábosan, majd indult el.

Csak eztán fordult fel minden…. Anya másnap reggel megjelet az ajtómban magyarázatot várva  a történtekre, és Danielre. Minden erejével ezon volt hogy „eltiltson” tőle, de ez ilyen felállásban nem ment. Közöltem vele, hogy ebbe már egy ideje nincs beleszólása, örüljön hogy boldog vagyok. Kicsit kiakadt, majd beenyugodott hiogy így döntöttem, és elment az N’style-ba ugyanis nem csak velem volt beszéde.

  Hát… ez még nyugisnam számított ahhoz képest, ami most kezdődött el. Az N’style pörgött, mint még soha. Egyik nap Danielle és Liam jelentek meg ott, és kerestek engem. Nadine ki is bukott hogy nem őt keresték. Később jöttek a többiek is… Brooke a gimiből, Stephanie, sőt még Mia is megjelent egy kávé erejéig. Hogy miért? Mert ez volt az egyetlen pont, amit hozzám köthettek. Ez volt az egyetlen, ami elvezetett hozzám. És ők megtaláltak, mert meg akartak.

-          És hogyan történt ez az egész? A tárgyalás előtti napon láttunk téged utoljára – rázta ba fejét Brooke.

-          A dolgok oylan gyorsan történtek. El akartam menni. Nem akartam hogy szenvedjenek miattam…

-          Sajnálom – tette vállamra a kezét.

Brookkal régi barátnőkként beszélgettünk, és hamar kiderült hogy ugyanarra az egyetemre felvételiztünk, bár nem ugyanarra a szakra. Le is beszéltünk egy ebédet vele, Davvel – akiből nem néztem volna ki ilyan hosszú kapcsolatot – velem és persze Dannel. Nem tudom mennyire tartják a kapcsolatot de nyílván örülni fognak.

-          Mindig is Danielnek szurkoltam… - vallotta be.

-          Igen?

-          Igen… kívülről ti annyira…

-          Annyira?

-          Álompár vagytok. Bár mikor Harryvel láttunk akkor is hasonló volt a véleményünk, mégsem őt akartuk veled látni. Dannek rohadt nehéz volt hónapokig titkolnia előtted hogy mit érez… a végén már Mia is csak kifogás volt… de legalább most együtt vagytok.

-          Csak szeptemberig… - tettem hozzá. Olyan jó volt mindenzt hallani Danről, hogy fájt belegondolni hogy elmegy. – Amerikába jelenkezett egyetemre…

-          Sajnálom…

-          Én is – vallottam be teljesen őszintén.

Brookkal mindig is olyan barátok voltunk, akik megértették egymást, a döntéseiket, és a hibáikat is elfogadták. Most viszont csak meghallgatni kellett egymást.

-          Szóval Skóciában bújkáltál? – ezt a kérdést már Stephanie tette fel, mikor ő jött el hozzám.

-          Az túlzás hogy… hát igen – vallottam be.

-          Izgi lehetett… és mit csináltál? Valami új love story?

-          Nem elég ami van? – most komolyan… nem elég?

-          Dehogynem, én a  folytatásra vagyok kíváncsi! – nézett rám úgy, mint a cukorkát osztogató nénire.

-          Daniel utnáam jött…

-          Neeee… - Steph olyan mint a pletykafészek… sőt tulajdopnképpen az is.

-          De.

-          És? Mi történt?

-          Elküldtem… - rendeztem le olyan hangnemmel,amiből hallatszik hogy ennek a témának részemrúől annyi.

-          Értem… és most vagy valakivel? – mintha nem olvasta volna.

-          Vele. – vallottam be hót vörös fejjel.

Hát Stephhel volt a egfárasztóbb beszélgetni, mert midnenre rákérdezett… mégis nem volt annyira kellemetlen mint Miával.

-          Hogy-hogy visszajöttél? -–csodálkozott rá két korty kávé közt.

-          És te?

-          Egyetem…

-          Szintén… - mosolyogtam rá.

-          Nem… nem nehéz itt lenni?

-          De, eléggé… neked? – ezek a kérdések annyira sekélyesek  voltak, ráadásul tudtuk a választ mert ugyanazt éltük át.

Féltem elmondani neki hogy Daniellel vagyok, de rákérdezett és bevallottam. Csak válat vont és közölte hogy neki is van valakije… ilyen az élet. 

III.kötet ~ 6.fejezet

♫Daniel♫

Hát ez a randi is kemény volt… a csaj már megint annyira rámkattant, hogy azzal az indokkal kellett lelépnem hogy anyám rosszul lett.  Komolyan, megérthetné hogy „nem akarok sietni”… vagy semmit nem akarok. Nem bírom ki, inkább kerítek neki valaki mást, valaki hozzá illőbbet... aki képes vele lenni több mint három órát.

Jah és a korán kelés. Az a legjobb. A csaj hazaengedett fél tizenkettőkor, és nekem ötkor kellett kelnem a munka miatt. Emellett nagyon kellemes egész nyáron locsolni a betont a tizediken. Még jó hogy csak nyári munka.

Mégis muszáj volt kikecmeregnem az ágyból. Anya finom, házi készítésű kenyérrel és teával várt. Na ez az, amiért elviselem a csajt… az én drága édesanyám miatt. Őt szeretem a világon a legjobban, ennyivel tartozok neki, főleg zok után hogy inkább a mocsok apámmal éltem évekig helyette… ez volt életem legsúlyosabb hibája, amiért mé mindig minden nap a bocsánatáért esedezem.

A piros busz lerakott a megadott helytől úgy ötpercnyi sétára, és én könnyűszerrel megtettem az utat. 

-  Cső Dan! Nicsak, ma nem késtél! – viccelődött Frank, a főnök.

- Meglepő ugye? – vágtam vissza. Utálom ezt a pasast. Lassan eljutok oda hogy miden második embert utálok. Hú…

- Tényleg az! Na nyomás dolgozni! – nyomta a kezembe a sisakot, és én már a tetőn is voltam.

Olyan tízig le sem mentem, mire végre szünetet kaptunk. Gabe-vel és Jimmie-vel indultunk el egy közeli bolt felé.

-          Minek neked boltba menned Gabe? Most pazaolod a szünetünket! – bosszankodott Jimmie.

-          Újságot kell vennem a barátnőmnek. Már mondtam.

-          Papucs – röhögtem össze Gabbel.

-          Ha ha! Röhögnek azok, akiknek senkijünk nincs! – vágott vissza.

-          Ha ha! Csak hiszed! – elememben voltam… hű, de nagyon…

-          Jah, a gazdag banya nem számít…

-          Nem is rá gondoltam – vontam mega  vállam, mire összenéztek, és emosolyodtak.

-          Na mi van Daniel fiam, becsajoztál?  - röhögött fel Gabe.

-          Na… nekem még gazdag, ronda banyám sincs! – bosszankodott Jimmie. Jimmie-ről tudni kell hogy kicsit nagyobb testalkatú, és barátnők terén sem túl tapasztalt. Ekkor ötlött eszembe valami!

-          És akarsz? – néztem rá komolyan, mire felröhögött. – Komolyan, megkaphatod, sőt…

-          Na erre még visszatértünk – mosolyodott el.

-          Az igen! – ordított fel Gabe a női magazint lapozgatva. Ezt nézzétek! – mutatott egy fényképet egy agyon öltöztetett, agyon sminkelt csaj… Hoperól…

-            Mutatsd csak! – kaptam ki a  kezéből. – „Hope DeLucie újra Londonban. A lány eddig ismeretlen lakhelyéről visszaért a fővárosba és… - olvastam az újságot.

-          Ki ez a picsa? – elemezgette Jimmie. – olyan gebe… - lehet az ízlésével is baj van.

-          Ő az.

-          Ne már! Nem mondod hogy vele kavarsz! Nem igaz! – bosszankodott Gabe. – Milyen csajaid vannak! Az egyik rohadt gazdag, a másik rohadt szexi! Daniel, szerintem téged irigyel a föld összes férfija, beleértve minket is!

-          Hé a magad nevében beszélj! – szólt fel Jimmie – amúgy is,  ezt az újságot a BARÁTNŐDNEK vetted!

-          Ő srácok… szóljatok már Franknek hogy késni fogok! Ez nagyon fontos! – rohantam el.

-          Dan! Ezt a késést már nem biztos hogy túléled! – ordítottak utánam.

-          Tök mindegy! – legyintettem, és már a buszmegállóban voltam.

Egészen a Harrods-ig tördeltem a  kezem, majd onnan ismét rohanva léptem be. Megkerestem az üzletet, ahol két ismerős arc nézett vissza rám a plakátokról.

-          Üdvözlöm! – lépett ki… - Miben segíthetek? – mosolyott bájosat.

-          Én az egyik alkalmazottat keresem, Hope Hamiltont – nyomtam meg a „Hamilton”-t.

-          Értem! -Hope, valaki itt van és téged keres.  – sikított a csaj. Öcsém, borzalmasan magas hangja van!

-          Jajj, megjött a barátod? – hallottam az ismerős hangot. Még csak az kéne! Ezek szerint időben értem ide.

-          Nem, ő lemondta!  Itt viszont téged keresnek! – megnyugodtam. Lemondta. De akkor is beszélnem kell vele!  - Olyan ismerősnek tűnsz… - intézte hozzám a csaj.

-          Most hogy mondod  - forgattam meg a szemem alig láthatóan. Már hogy ne lenne ismerős!

Pár másodperccel később már meglepetten nézett rám Hope, mire arcon pusziltam. Gyors lerendeztem hogy elvihessem egy kávéra, és ott sem voltunk. 

♫Hope♫

Hát ez a nap is elég fárasztó volt. A vásárlók csak jöttek-mentek, és lefárasztottak minket.  - Tetszik, megveszem. Nem, mégse. Ez kicsi, ez hízlal, ebben olyan vagyok mint egy zsiráf(?), ilyenem van, ez túl rövid, ebben még egy szupermodell sem nézne ki jól, túl kislányos, stb… de egyetlen mondat ragadt csak meg bennem igazán.

-          Ez tetszik, tiszta Hope DeLucie! – hallottam egy nálamnál fiatalabb lány véleményét egy rózsaszín, fodros rucira. Mosolyogva odapillantottam, és a lány észrevett. Lesütött szemekkel mosolygott, de  arcát teljesen elöntötte a pír. 

Olyannyira büszke voltam magamra, hogy meg is feledkeztem a lényegről.  Már nem vagyok Hope DeLucie. Már Hope Hamilton néven ismerhet a világ. Nevemmel együtt eltűnt a régi, önfeledten boldog énem, ami akkor, csak akkor létezett, mikor Harryvel voltam. Most olyan vagyok, mint mielőtt találkoztam vele: élem az életem, ami egyre csak felfelé ível, párkapcsolatban élek, és újra a figyelem középpontja felé tartok. De emellett maradt mega  régi Hope-ból is… üresség. Olysok szerettemet veszítettem már el, hogy kőflat emeltem megem köré… na jó, ez nem igaz. Magam köré nem, inkább az érzéseim közé.

Ez a  dolog Daniellel… nem tudom miért mentem bele, de egyszerűen feldob a látványa. mellette boldognak és igazi nőnek érzem magam, nem pedig egy elhasznált, kidobott, lecserélt valaminek.  Ok, ez kicsit túlzás egy éjszaka után, de azért jó vele, mert ez az egész egy érzelemmentes közeg, mégis boldoggá tesz. Ő van nekem. Ennyi. Csak ez számít.

-          Hope, hátramennél a raktárba előhozni a szörmés pulcsikat?  - kért Nadine.

-          Persze – zökkentem ki gondolatmenetemből.  Hátra mentem és előrecipeltem a három doboz puhi pulcsit.

-          Hope, valaki itt van és téged keres.  – sikkantott fle vidáman.

-          Jajj, megjött a barátod? – ujjongtam vele, és rohantam előre.

-          Nem, ő lemondta!  Itt viszont téged keresnek!

Mikor előreértem egy kis meglepetésben volt részem.

-          Daniel? – léptem elé, mire arcon puszilt.

-          Hali. – hangja kicsit rekedtes és ideges volt. – Elrabolhatlak? – mormolta a hajamba.

-          Éppen dolgozok… - mosolyogtam, de ő még mindig komor volt.

-          Elrabolhatom a hölgyet egy kávé erejéig? – kérte ezúttel Nadine-t.

-          Persze! – ugrott fel. – Maradjatok ameddig tetszik!

Nem tudtam mi ez a sietség, de Daniel nagyon kettesben akart velem lenni.  Beültetett az első kávézőba, de már ahhoz sme volt türelme hogy normálisan rendeljünk, hanem odanyögte hogy két eszpresszót, majd tördelni kezdte a kezét.

-          Mi az? Mi a baj? – simítottam végig karján.

-          Hope… mondd meg őszintén! Tudod ki az a csaj, akivel együtt dolgozol? – idegesedett fel.

-          Hát… Nadine. Az anyja tervező, és…

-          Tudod ki a barátja, aki ma jött volna? – vágott közbe.

-          Nem, azért akarta bamutatni. De miért? – kezdett az egész dolog iszonyían gyanús lenni.  – És honnan tudod hogy hol dolgozom? Nem említettem, ahogy te sem…

-          Innen! – tolt elém egy magazint, aminek a... címlapján villogtam kiimaszkírozva, és ez állt ott nagy betűkkel: „Hope DeLucie újra Londonban!” – Mindenki tudja – lapozta fel közben. Egyre idegesebb lettem – Hidd el, jobb hogy én tudtam meg legelőbb… olvasd!

-          „ A lány eddig ismeretlen lakhelyéről visszatért Londonba, és édesanyjával karöltve  beállt az NStyle-hoz dolgozni. Így az NStyle pont a Harry Stylesnak való tökéletes divatüzlet, hiszen jelenlegi, és ex-barátnője jól megvannak egymással, és boldogan élik hétközbnapjaikat.  – Itt volt egy kisebb kép rólam és Danielről, mikor összefutottunk a városban…ezek követtek? És volt egy kép… Nadine-ról, és… Harryről. Önfelettten nevettek kézen fogva.  – Istenem! – könnyeztem el magam.

-          Még nincs vége! Olvasd tovább.

-          A két lány olyan mély barátságot kötött, hogy már Nadine stílusa is kezd hasonlítani a már jól ismert DeLucie – féle irányzatra. – itt viszont Nadinról volt egy kép, ahogyan a fehér fodros ruhában illeg-billeg az étterem előtt.

-          Őt láttam szombaton – ismerte be Daniel.

-          Ő a… ő az az említett „klón”?

-          Igen… rohadtul úgy volt felöltözve, mint te. Biztos midnent tud… - fontolgatta.

-          Nem hiszem… az anyja említette volna… és amúgy is! Azért volt oylan, mert én öltöztettem…

-          Mi? Na várj! Ez sok… akkor…

-          Igen… tényleg ő az – folytottam vissza a könnyeimet.

-          „DeLucie is boldognak látszik, miután jelenlegi barátja a titkos harmadik volt, aki miatt annyi gond volt annak idején. Talán sosem volt igaz a szerelem Hope DeLucie és Harry Styles között? Talána  fiatalok okkal mutatták ezt a világnak? – itt már tényleg sírhatnékom volt, főleg hogy Daniel olvasta midnezt fel. – Bizalmas információink szerint a fiú nem más, mint Charles Hamilton, Hope édesapjának gyilkosának az édes fia. Lehet hogy nagyobb a titok mint hinnénk… ki tudja hogy mi van London falain belül ott, ahol sneki nem lát semmit? – fejezte be.

-          Daniel… - hullott le egy könnycsepp.

-          Nem kell semmit mondanod. Elég volt elolvasni.  – bújt mellém.

-          Sosem gondoltam rád úgy mitn annak a szörnyek a fiára! Soha!

-          Elhiszem! – törölte le a könnyeimet. – És Stylessel hogy állsz?

-          Vele… sehogy. Fájt ezt olvsani, hogy így látnak minket az emberek, de ez a legjobb - vallottam be. – Már réges-régen vége midnennek. Mivel Nadine sem tud semmit… neki is túúl kell tennie magát, szóval… mehetek állást keresni!

-          Na nehogy! Styles miatt nem hagyod ott álmaid állását! Segítek, mellette leszek, de nem hagyom hogy Styles megint tönkretegyen! Nem! Ha kell nem megyek Amerikába, és maradog a banya mellett!

-          Ácsi! – fogtam kezeim közé a forró arcát. – nem, igazad van. Nem adom fel, de te sem adod fel az álmaidat! Elmész Amerikába, én meg ittmaradok és túlélem midnezt! Addigra amúgy is belerázódok.

-          Biztos?

-          Hülye vagy? Halál komoly! Igazad van, nem teszem magam megint tönkre! - erősködtem.

-          Akkor jó… visszakísérlek, és segítek bevatni a klónt…

-          Nadine-t…

-          Mindegy.

Egy pillanata újra a régi Hope voltam. Nem, nem csak egy pillanatra. Egész sokáig voltam az a megtört, gyenge kislány, mire végül újra erőre kaptam. Daniellel elmodntunk Nadinnak mindent, aki kicsit pityergett, de mivel biztosítottuk hogy midnen marad ugyanúgy, felhívta Harryt, aki már midnent tudott és ezért mondta le a találkozót. Bevállalta hogy intézi a sajtót, de ehhez kell majd beszélni… vele. Nekünk… nekem… holnap. 

III.kötet ~ 5.fejezet

Sziasztok!
Nah szóval ez olyan átlagos rész lett, de a 100.000 megtekintés alkalmára van egy kis meglepetés az elején.  Remélem tetszeni fog, és köszönöm hogy olvassátok! Jah és SZ-A-V-A-Z-Z-A-T-O-K - ! Puszi. /a kép a meglepivel kapcsolatos/

♫Just a Girl in London Paródia♫

A nevem Reményke és elszakadt a prada táskám. Megvaratnám de inkább mégse mert kétórája van a piacon elég divatja múlt már vennem kellene egy újat. Nem tudom hogy bírtam ki ezzel a táskával ilyen sokáig. Mindíg váltogatom mindenemet mert igazából egy teljesen döntésképtelen ember vagyok.

Volt egy pasim Jani de soha nem szerettem azért jártunk mert menci volt. Amúgy Gyulai vagyok de hogy rajcsibb legyek elköltöztem békésre. Jani Megerőszakolt mert egy kicsit közelebb kerültem henrikhez ezért inkább összejöttem a megmentőmmel és életem szerelmével Henrikkel aki amúgy énekes.

 Úgy szedett fel hogy a szemembe röhögött. Imádom ha kinevetnek. Szóval egyből elnyerte a szívem. Teljesen nedves lettem mikor vele töltöttem az időt...................................................................................................................................................... .................................................................................................... mint amikor belevágott egy nagy pocsojába.

 Szerinte vicces volt. Minden jó volt voltunk kirándulni egy barlangban de elkellett menjen dolgozni szóval Ő az éneklést választotta helyettem ezért összemelegedtem Danival akit nem is ismertem csak úgy összefutottunk egy másik országban a libikókán de mikor Henrik hazajött rájöttem hogy őt szeretem. Mindíg is ő volt az igazi nem dani aki csak egy érzelmi pótlék volt.

 Meghát Daninak még Barlangja sincs tehát Henrikkel jobban megéri mint Danival. Vagy mégse? Ahj. NEM TUDOM. Nem mindenhol találsz olyan pasit akinek barlangja van. Tök mindegy dobom mind ketőtt.

 Mivel a félcsaládomat már ugyis kinyírták mert nem tudták fizetni a mcdonald's os számákat. Akkor az a minimum hogy teljesen egyedül legyek. Ne legyen már fél munka.

*fél év múlva*

Úristen ott a majdnem exem DANI. 
- Szia Reményke. 
-Dani!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4

És akkor tudod mi köhöm köhöm. KÖHÖM. Remélem érted KÖHÖM KÖÖÖÖHÖMM

Mi mást tettem volna. Igazából tök természetes hogy a féléve nem látott majdnem exeddel csak úgy köhömm köhmm. De attól még Henriket szeretem. Szóval teljesen épelméjú vagyok.

ihadtotakeyouandmakeyoumine.blogspot.hu - Styles's Wife alias Gina macska

♫Hope♫

Reggel Daniel mellkasán ébredtem.  Kidolgozott kockáin aludni nem is olyan rossz dolog…  Nagyon aranyos volt így alvó helyzetben. Nyomtam egy puszit a szájára, majd a köntösömet felkapva főztem egy kávét, és a csészével a kezemben kiültem az erkélyre csodálni az éppen ébredező Londont.

Beszaladtam a bőrkötéses könyvecskémért, és míg Dan az igazak álmát aludta, én elütöttem az időt.  Már éppen ott tartottam hogy A Hyde Parkban sétálunk H… vele, mikor hallottam kinyílni az erkélyajtót.

-          Jó reggelt – állt mögém, és döntötte állát a vállamra.  – Mit alkotsz?

-          Naplót írok – mosolyogtam.

-          Én is benne leszek? – incselkedett.

-          Igen. – szó nélkül arcon puszilt, és levágódott velem szembe, és kortyolgatni kezdte a kávéját.  Fél órán keresztül nézegette ahogy írok, majd végre megszólalt.

-          Lemegyek reggeliért. – Csókolt meg, miközben izmos karjaival átfogta az arcom. – Megvársz?

-          Igen. A munkát csak holnap kezdem. Jut eszembe! Neked nem kell sehova sietni.

-          Nem – mosolyodott el – ma nem. – majd bement, és becsukat maga mögött az ajtót.

Úgy tűnik, hogy mikor írok, akkor az agyam teljes mértékben kikapcsol. Nem zavart a veszekedő szomszédok kiabálása, a forgaom zajai, és a zuhogó eső sem.  Nem csoda, hiszen igyekeztem mindent szóról-szra feldiézni ilyenkor magamban, ami borzalmas nagy fájdalmakat okozott lelkileg.  Csoda hogy nem zokogtam írás közben. Ja nem ment… már szünetet kértek a könnycsatornáim fél évvel ezelőtt. 

Daniel nem tudom mikör jött vissza, de én akkor a Harryvel közös családi vacsorát írtam. Még kértem tőle pár percet, és befejeztem, ő addig megerített odakint.

 - Jaj köszönöm. Midnent köszönök… mármint…érted. – zavarogta,.

 - Igen értelek… - húzódtak össze nevetőráncai.

 - És… most mi lesz – bizonytalanodtam el két falat kakaós csiga között.

 - Hát… igazából bekapod a csigát, megrágod, és aztán lenyeled – poénkodott.

 -  Ahhj, tudod hogy értem – nevettem vele, de ő elég gyorsan elkomorodott.

 - Hope, nem kertelek – nyelte le a falatot, és tette le a maradék buktát a tányérjára. – Nagyon jó volt veled, és hidd el megismételhetnénk, de… már nem azt érzem mint az elején. Ne értsd félre, rohadt jól érzem magam veled, csak éppen…

 - Nem vagy szerelmes belém. – fejeztem be helyette.

 - Hát… igen. – vallotta be. – És te hogy állsz.

 - Ugyanígy – sóhajtottam. – Tényleg ez olyan jó volt, és tök jól megvagyunk, de az érzelmeimnek pihenniük kell, nem bírnék ki ég egy szerelmi drámát.

 -  Jah, ne is mondd! Még valami érzelmes dolog és elhányom magam.  Bőven elég volt tegnap Stylest látni egy klónoddal. – rázta a fejét.

 - Micsoda? – a szívem a torkomban dobogott.

 - Á, tegnap összefutottunk egy étteremben, és megjelent egy csaj, aki látszólag rohadtul hasonlít rád, de a személyisége közel sem a tied. – hát lesokkoltam. Mi az hogy keresett egy csajt aki hasonlít rám?

 - Hope! Itt vagy? – integetett kezével az arcom előtt.

 - Jah, csak… mekkora szemétség már! – fakadtam ki és tettem karba a kezem mint egy ovis.

 - Én erre csak annyit mondtam hogy amit Styles nem kaphat meg, megcsinálja magának - vonogatta a vállát.

 - Már nem érdekel. – hazudtam. – Szóval… akkor bvelünk mi legyen.

 - Nekem jó így… - beegondoltam. Ha Dannel vagyok, nem érzem magam egyedül, nincsenek érzelmi problémáim, elvagyunk, röhögünk, és jól érezzük magunkat.

 -  Nekem is. Csak hogy tisztázzuk! Ez olyan barátság extrákkal dolog érzelmek nélkül.

 - Pontosan! – látszott rajta hogy megkönnyebbült. Hát én is rendesen.

Egész nap jól elvoltunk, filmet néztünk, kínait ettünk, meg… igen. Nem tudom hogy inkább érett vagy gyerekes vagyok-e. Valahol a kettő között. Semmi érzelem. Csak barátság és szex.  Olyan délután öt fele megcsörrent a mobilja.

-          Haló!  - az arcára csapta a kezét. – Elnézést, egész nap az anyámnak segítettem – hazudott, amitől kíbváncsi lettem. – Mikorra? Hétre… rendben. Igen, viszek vörös rózsákat – egyre kíváncsibb lettem.  – Jó, viszlát, este találkozunk.

-          Hát ez meg mi a fene volt? – vontam fel a szemöldököm.

-          Hát.. öhöm… - vakargatta a tarkóját, majd gyorsan ledarálta hogy mi ennek a lényege. – Szóval csak úgy maradhatunk ha randizom vele. Mondjuk ő azt nem tudja hogy egy hónap múlva elmegyek szóval abban a tudatban van hogy idővel beleszeretek.

-          Wow… - képedtem el.  – Akkor most én vagyok a szeretőd? – ugrottam rá az éppen az ingjét begomboló Danielre.

-          Nagyon úgy fest – hajolt le a cipőjéért. – Baj? – kérdezte őszintén. – Mert tudom ez szemétség meg minden… - tett ée a földre – és ha veled tennék ezt akkor ugyanúgy…

Nem hagytam hogy befejezze, magamhoz húztam, és hevesen megcsókoltam.

-          Ez válasz volt? – nézett rám kíváncsian.

-          Nem, kérdés. Daniel, miért csinálod ezt? Az az ember zsarol téged, és rád akarja erőszakolni a lányát! Ketten vannak ellened. – nyitottam fel a szemét.

-          Én meg itt vagyok egyedül.

-          Nem… én melletted állok. Már csak azért is szúrj ki a csajjal.

-          Jah, csak ki ne derüljön mert kidobnak a házból.

-          Már csak egy hónap…  - emlékezettem.

-          Egy hónap… - ezzel a végszóval ment el.

Ekkor elgondolkoztam. Ez a dolog Dannel még jól is alakulhatna, de mivel mikor kezdődik az iskolaszezon, ő lelép a fenébe, Amerikába. Nem baj, addigis kiélvezem a  helyzetet. Ki tudja aztán mit hoz aztán a sors.

Az este gyorsan eltelt, főleg így, egyedül.  Előkészítettem a másnapi ruhámat, amibe munkába indulok, hajat mostam, rendet tettem -  Daniel után sosem öt perc… - majd ágyba bújtam – egyedül – és relaxáltam.

Reggel felvettem az előre kikészített sötétkék farmeromat a krémszínű toppommal, és hasonló színű telitalpú cipőmmel.  Hullámos hajamat felkötöttem, és feltettem egy tök alap sminket, szájfénnyel.  Bár kicsit késésben, de végül egy tatyóval a kezemben felsálltam a nagy piros buszra, ami egészen a Harrods-ig elfuvarozott. Most nem volt időm beugrani kávéért, így egyenesen az üzletbe mentem. 

-          Hope! – rohant elém Nad. – Na mi újság veled?

-          Megvagyok – vontam meg a vállam. – Na és te? Milyen volt a randi? – faggattam.

-          Egész jó, de volt egy srác, akivel szemmel láthatóan nem bírták egymást, majd valamin összeveszhettek a mosdóban. – mesélte nagy átéléssel.

-          Nadine… ki is a te barátod pontosan? – kérdeztem rá.

-          Jujj, bemutassam? Várj! Írok neki! Szoros az időbeosztása… - hadart. – Jó, írtam hogy ugordjon be mielőtt elindul a munkába.  – moslygott. – Tényleg, neked nincs senkid?

-          Hát… – pirultam bele.

-          Na csajszi! Mesélj csak! – izgult.

-          Á, csak egy régi ismerős – legyintettem.

-          Randiztatok? – erre mit kellene felelnem? Igazából sosem randiztunk, de minden találkozásunk egy randi lehetett volna.

-          Hát… igen, persze – nyugtattam meg.

-          Hope, olyan jó hogy te is boldog vagy! – itt a lényeg. Most, ebben a pillanaban boldog vagyok. Remélhettőleg ez egy stabil állapot lesz.

-          Hope, kicsim! – rohant elém Diana. – Nézd! – tolt az arcomba egy rajzot egy blézerről. – Anyukád tervezte! – zsongott be.

-          Hamarabb kezdte a munkát mint én… - motyogtam.

-          Tessék?

-          Semmi – vilantottam meg fogsorom.

-          Akkor jó! Nadine, gyere velem hátra, Hope, te pedig nyiss ki! – osztotta a feladatokat.

Odakullogtam a hatalmas üvegajtóhoz és elfordítottam a táblácskát a „nyitva” feliratra. Büszkén vettem észre, hogy a kirakatban már az én képeim is kint voltak. Nadine-val felvátva pózoltunk.  Jó lett az összhang, és nem azért, de nem lettek a képek rosszak, sőt… egész jól mutattak. Büszke voltam magamra, mert most újra független, és boldog nőnek éreztem magam, aki a Harrods egy üzletének a falán lóg.

♫Harry♫

Nehéz volt kipihenni azt az estét, főleg úgy hogy folyanmatosan Nadine-on gondolkoztam, aki ott feküdt mellettem.  Hát, ez van. Reggel korán elmentünk, és a nap gyorsan eltelt.

Másnap regel már nem ment ilyen simán a kelés. Kiszenvedtem magam az ágyból, és már indulni is kellett volna stúdiózni. Hát ez nem jött össze, ugyanis Nadine írt, hogy menjek be a boltba, bemutatna nekem valakit.  Hát pont nem volt kedvem ismerkedni, de mégis megtettem e kitérőt, sőt még három kávét is vittem jófejségből.

Odaértem a N’Style elé, és a három pohár Starbucks szó szerint kiesett a kezemből, és a földön landolt, összepiszkolva azt, és a nadrágomat. A kirakatban Hope óriásfotói szerepeltek Nadine mellett, amitől szinte levegőt sem kaptam. Láttam hogy valaki közeledik odabentről, és elbújtam egy tábla mögé. Ő volt az. Kitipegett, és átfordította a táblát. Tehát neki akart Nadine bemutatni. De miért csinálja ezt?  Nem tudja hogy mi volt köztünk Hope-val? Honnan tudná, sosem meséltem neki.

Ezért nézett ki valamelyik nap úgy mint ő, hiszen együtt dolgoznak és barátnők!!! Biztos kikérte a véleményét, vagy Hope tudja hogy én vagyok Nadine barátja? Talán haragszik rám és bosszút akar álllni? Hát, amiken ő keresztül ment, nem hinném. Szerintem halvány lila gőze sincs arról, hogy én én vagyok… mármint én vagyok Nadine… miért nem tudom gondolatban sem kimondani amit akarok?! Olyan frusztráló…

Tök idegesen, rohanva, kávés gatyában indultam el a stúdióba, ahol a srácok valamilyen újságot olvasgattak, és amint megjelentem, elrejtették azt.

-          Mi az emberek. Ma már midnen kibírok! – tártam szét a kezem.

-          Ma nincs jó napod – állapította meg Louis a gatyámról és ondolom arckifejezésemről, és nagy valószínűséggel az újságban sem oylan volt, aminek örülnöm kéne.

-          Na gyerünk! Ma már semmin nem akadok fent.

-          Ez durvább mint a duplarandink… - peccegette Niall.

-          A reggelem is durvább volt, ki fogom bírni. – nagy nehezen, de odaadták az újságot, és fellapoztam. Tudtam… 

III.kötet ~ 4.fejezet

Sziasztok!
Nos látva az órarendemet rájöttem hogy ez nem megy nekem. Nem tudok egyszerre két blogot írni úgy, hogy egyik se legyen szemét, így míg ezt be nem fejezem,a  másikat kicsit szüneteltetem. Tudom hogy rengeteget hezitáltam arról a blogról, és ígérgettem, de kicsit ki fogok halni ebben az évben. ezt persze írom minden szabad perceben de azt már nem tudom bevállalni. Abba kár volt belekezdeni. Mindegy, nem törlöm, mert elítélem az olyat, de bocsi emberek, mosta  tanulásra kell koncentrálnom, és itt rendes részeket hoznom.  Hát... remélem ez bejön, 3 szemszög, bár kicsit megöltök majd... írjátok le azt hogy milyen mértékben gyilkolnátok le ezért a részért 1-5 skálán. :) Íme a rész!

♫Harry♫

Hát a mai nap kiakasztott ideglieg. Nem elég hogy egész nap vettük fel a dalokat, ugyanis két hónap múlva turnéé és még sehogy sem állunk az új albummal, mégsem lehet a régi dalokat énekelni… remek. Az emberek meg vannak álldva hogy mijen jó a híres embereknek, pénz, hírném, sok szeretet… aham egy frászt. Folyamatos munka, kiborulások, nincs magánélet, ráadásul hiába vannak rajongók ha az emberek fele hányingert kap tőled. Sosem értettem az utálkozást, de lassan kezdek rájönni hogy csak irígység… renben, nekik adom amim van. Na jó, nem. Szeretem az életem, de néha inkább egyetemista lennék. Mostanában egyre gyakrabban gondolok erre. Ma is erre gondoltam.

Reggel kiráncigáltak az ágyból a felvétel miatt, így szinte semmit nem aludtam, mert tegnap éjszaka értünk haza… a régi szép idők.  Egész napos felvétel egy kis szünettel, és este vacsora… randi… inkább dupla randi.  Adele, Niall, Nadine és én. Szép felállás.

Este felvettem egy fekete inget egy hasonló színű nadrághoz és megmosakodtam.  Olyan este kilenc körül indultunk el Niallel a megbeszélt helyre. Adele már ott várt, miközben Nadnek még nyoma sem volt. Niall bemutatott Adelenek, és bementünk leülni a már lefoglalt helyünkre.  Már az italokkal is ki voltunk szolgálv, mikor megérkezett…

Nadine megjelent egy fehér fodros ruhában, leengedett hullámos hajjal és minimális sminkkel. Ez nem csak nekem tűnt fel. Niall is riadtan nézett rám egy olyan „Na most mi van?” fejjel. Értetlenül bólintottam miközben Nadine csókkal üdvözölt. Teljesen úgy volt felöltözve mint Hope…  imseri talán? Esetleg ilyen a stílusa… nem. Eddig mindig valami kihívóbbat vett fel, és most megjelent egy fehér, fodros ruhában… teljesen lesokkltam. Mintha csak Hope állt előttem teljes életnagyságban.

Nadine leült mellénk és bekapcsolódott a beszélgetésbe. Én egyre csak fürkésztem. Észrevettem hogy az arcánaka  formája is hasonló mint Hope-nak, csak az ő arca karakteresebb. Nadine szép kék szemei és Hope mogyoróbarna tekintete között annyi a különbség hogy az… nem tudom mi a különbség csak tudom hogy nem egyforma. Beszéltek. A két lány remekül kijött egymással, míg Niall és én magunkba roskadva ültünk. Néha vetett rám egy szúrós pillantást, de inkább saját gondolataival volt elfoglalva.

Ha ennyi nem lenne elég, akkor jött a teteje. Fél órával később Dan lépett be az étterem ajtaján egy igen… nos nem éppen szép lánnyal. Ahhoz képest hogy Daniel – kinézetileg – nem tartozott a „rondák” kategóriájába, a mellette tipegő csaj… hú. Túl átlagos volt mellé. A lány alacsony volt, vastag tagokkal rendelkezett, és rövid, vállig érő haja volt. Az arca az… hát pici, összehúzott szemek, nagy fülek, és nyúlszáj. Nem igazán egészítették ki egymást.

Míg én Daniel barátnőjét elemezgettem, ő is ezt tette az enyémmel, majd egy undorító pillantással jutalmazott meg. Hú… köszönöm! Igazán kíváncsi vagyok mire gondolhatott mert ebben a helyzetben én sem mindenképpen jóra gondolnék. Niall is csodálkozott egy nagyot, majd – szerintem – mind a hármónk fejében , Niallében, Danielében és az enyémben egy gondolat kavargott: Legutóbb mikor ilyen felállásban voltunk egy helyen, mind a hármónk oldalán más állt. 

Niall és Ana. A fiú addig győzködte a lányt, míg az beadta a derekát, és sok midnent feladva eljött Londonba tanulni. Otthagyta a családját a barátait Niall miatt, ráadásul már öt éve arról álmodott hogy amsterdanban tanulhasson. Eléggé kiakadt, mikor idekltözött, és Niall másnap közölte vele hogy fél éves turnéra megyünk. Ana tombolt egy nagyot, hogy minek rángatja ide, ha itt is ugyanolyan keveset találkoznak mint háromezer kilóméterrel arrébb, szakított Niallal,  majd fogta magát és elment. Niall valahogy – komolyan fogalmam sincs hogy hogyan -  kiderítette hogy Ana elment Amsterdamba.  

Daniel és Mia. Hát… nem is tudom. Hope mesélte hogy a Dan nagyon bele volt esva a csajsziba, mégis Hope nyakán lógott… fura. De egy időben tényleg együtt voltak. Aztán megtörtén valami, ami mindannyiunk életére kihatással volt, és elment a csaj… hát igen, ha az apám megölné a szerelmem őőőő… nemtudom milyét kicsit kilennék. Főleg ha az apám is belehalna. Mia elment, Dan ittmaradt és tanúskodott, erős maradt, vigyázott a családjára, bejárt Hope-hoz, és mineközben erős maradt.

Hope és én. Hát erre a dologra kicsit hosszabban kellene kitérni ugyanis szerelmünknek már egy bőven lehetne egy regénye. Idejött, megismertem, beleszerettem, boldogak voltunk, elszakadtunk, harcoltunk, megtörtünk, újra egymásra találtunk, megint boldogak voltunk, aztán egyikünk a korházban kűzdött az életéért míg a másik egy parkban ordibált. Maya, Jean, Daniel, sokezer kilométer, hírnév, maffia… ezek szakítottak el minket. Röviden ennyi lenne. Inkább úgy emlékszem vissza, hogy szerettünk, amjd elengedtünk. Ennyi történt velünk… igazából mindannyiunkkal. Niallal és Anával, Daniellel és Miával és persze velünk. Elengedtük a másikat.

És hova jutottunk? Egy új, látszólag boldog időszakba, ahol az érzelmeket felváltják a cselekmények. Adele egyik háttérmunkás volt a legutóbbi turénkon, így ismerkedett meg Niallal. Inkább Adele kezdeményezett, Niall pedig ment velem, mert végre jól érezte magát, és nem volt kihasználva. A lny nyíltan kijelentette hogy neki több mint barát és esze ágában sincsen kihasználni, szóval Niall azonnal megkedvelte.

 Daniel?  Ne tudom… ha egy ilyen lánnya mitatkozik arra lehetne tippelni hogy beleszerelmesedett, de az erckifejezése nagyon nem ezt mutatja. Poákat vág, nem figyel rá, és folyamatosan Nadine-t stíröli… nem mintha én nem azt csinálnám, de hé! Ember! Ő még mindig az én bvarátnőm függetlenül attól hogy mi van rajta… főleg mert két órán belül már semmi nem lesz rajta semmi… na jó, ezt haggyuk. Szóval Daniel nem tudom mit akar etől a csajtól, de nem hiszem hogy egy kalandra pályázik.

És maradt Nadine.  Egy emberben megmarad ha egy lányt kivágott ruhákban, vagy bikiniben fotóznak előtte. És a lányban is megmered ha eközben a srác le sem veszi róla a szemét, és flörtölni próbál. Ott akkor olyannyira messzire mentem hogy kiküldtek a stúdióból… főleg mert csak én voltam bent ötőnk közül. Utána beszélgettem vele és bocsánatot kértem amiért szóval… azért, majd elhívtam egy italra. Azóta szinte minden este együtt italozunk.

Erról szól ez a „minden rendben” dolog. Az emberek a harmóniára tippelgetnek a bandával kapcsolatban. Liamnek ott van Danielle, akivel már évek óta együtt él, Zaynnek Jade, aki hát valljuk be pont hozzá illik minden szempontból. Kinézetre, viselkedésre, érdeklődési körre, és minden másra amiben ezt mérni lehet. Niallnek ott van Adele, Nekem Nadine, Louis pedig most egy kicsit szünetel Eleanorral. Hát remélem kibékülnek. Nem is tudom mi az oka ennek, szerintem csak annyi hogy Louis hülye. Túl boldog volt és ez neki álomszerű. Most kicsit szenved magában, majd három nap múlva beállít Eleanorhoz egy csokor rózsával és ajándékkal hogy sajnálja.

Visszatérva a valóságba hogy már a desszertnél járunk, láttam hogy Danielnek betelt a pohár és elindult a férfi mosdó felé, és becsapta az ajtót. Úgy döntöttem utána megywek, bár Niall kcisit furcsállotta, de végül csak egymás mellett álltunk egy hatamas tükörrel szemben.

-          Hát neked meg mi a bajod? – kérdeztem rá az arcát mosó, idegbetegnek kinéző gyerekre.

-          Még kérdezed! Ez a csaj kiakasztó! – fakadt ki! – te meg megjelensz itt egy Hope klónnal! – kérte számon.

-          Nem klón. Eddig nem hasonlított rá… vagyis nem ilyen ruháklat hordott.

-          Persze, csak ma, mikor velem összefutottál – nevetett kínosan, miközben a fejét rázta.

-          Hidd el, én is lesokkoltam rendesen – nyitottam ki a csapot. – azt hittem a földhöz vágok valamit.

-          Nem hasonlítod az új barátnődet a régihez? Lehet túl sokat beszélsz róla előtte - gúnyolódott.

-          Haha, nem. Nem is tud Hope-ról. Mikor az exeimről kérdez rávágom hogy volt pár és békén hagy.

-          Legalább nem hazudsz neki. – nevetett.

-          Remélem te sem hazudsz a barátnődnek. Annyira  illetek egymáshoz! – vágtam vissza.

-          Helyben vagyunk…

-          Komolyan, most viccet félretéve, nem hittem hogy a szőke csaj és Hope után ilyen barátnőd lesz! – furcsa volt hogy Hope-ot is ide sorolom, de… ez így jött ki jól.

-          Az kéne még – locsolta le újra az arcát. – nem járok én vele. Még csak nem is kedvelem.

-          Akkor nem értelek. Azért neked sem kell plasztikáztatnod hogy észrevegyenek. Nem tudom miért egy olyan lánnyal vagy, akit mellesleg nem is bírsz.

-          Nem értesz te semmit. – lépett közelebb hozzám. – de neked van legkevésbé jogod nekem prédikálni. Nem én mutatkozok egy Hope klónnal. Harcolnod kellett volna az igaziért.

-          De elment a fenébe! – védekeztem. – És te közölted hogy utána mész… - hoztam fel.

-          Utána is mentem – fordult az ajtó felé.

-          És? – egyre izgatottabb lettem.

-          Nem rám várt. Másra számított. – mondta a szemembe, majd kirontott az ajtón.

Annyira ledermedtem a halottaktól, hogy egy ideig mozdulni sem bírtam. Mikor végre megmozdultam, kiléptem az ajtn, de akkor már Daniel elhúzott a fenébe a csajjal együtt.  Mi is lassan szedelőzködtünk, mikor Niall rákérdezett hogy mit mondtam neki, mert úgy rohant el innen, mint akit puskával fenyegetnek…

  ♫Daniel♫

A fene vigye el! Nyugi Dan, már csak egy hónapig kell bírnod! Eztán elhúzol a fenébe Amerikába! De vele… fúj! Annyira… oughhh. Ha egy normális csaj pizsamában jönne, smink nélkül, kócos hajjal, akkor is jobban nézne ki mint ő! Mire vállalkoztam!  De csak így ússzuk meg a kilakoltatást… már csak egy hónapig kell húzni.

Ha apám nem egy halom adóssággal a nyakunkon hagyott volna itt minket, akkor nem lenne semmi. Míg neki a börtönben nincs semmi baja, mi kűzdünk a megélhetésért. Na jó, ez elég durva túlzás volt, mert apámat nap mint nap megverik odabent, nekünk mindössze annyi a bajunk hogy fel akarják mondani az albérletet… ezért kell elmennem ezzel a banyával.  Az apja azt mondta hogy maradhatunk ha kicsit boldogabbá teszem a  lányát… nah szép kis apuka. De basszus! A csaj tizenkilenc éves és még nem volt senkije! Nehogy velem akarja kezdeni mert megbolondulok. Most meg mehetek érte egy palotába… miért nem lehetett volna ilyen jellegű szívesség nélkül az albérletben maradni, ha ezek egy palotában laknak?! Mert apuci pici lánya nyávogott apucinak hogy ő senkinek nem kell. És mosta  csja azt hiszi hogy magamtól hívtam el.  Ha csak ennyi lenne, inkább híd alatt aludnék, vagy elmennék Carlához és Josh-hoz, de ott él az édesanyám is, akit se a híd alá, sem az apám exéhez nem vihetek lakni.

Remek. Nem igazán adtam magamra. Felvettem egy szürke farmert egy fehér pólóval, megfésülködtem, és indultam is hozzájuk. Ahogy odaértem a hatalmas palotához, újra átfutott a „híd alatt alszom” gondolat a fejemben, de kilépett a Grete apja.

-          Daniel, fiam hogy van? – jópofizott.

-          Remekül… - hát… enm voltam valami megható.

-          Na jól van már, gyere a dolgozószobámba! – invitált be suttogva. Becsukta magunk mögött az ajtót, és a széfhez ment.  – figyelj, itt egy kis pénz, vidd el a lányomat egy módos étterembe, semmiben ne legyen hiánya! – szabta ki, mert tudta hogy ha rajtam múlna, akkor egy mekibe vinném fél órára aztán meg haza. -  a vacsora után pedig sétálj kicsit vele, hadd örüljön!

-          Oké. – feleltem unottan, majd kimentünk, ahol a csaj már készen várt rám. Hát igen, egy kiló smink, mesterfodrász, és a világ harmadik legdrágább ruhája – komolyan az volt, megkérdeztem  - sem dobott sokat a csaj kinézetén.  – Menjünk.

-          Jut eszembe fiam, bánj tisztelettel a lányommal, és ne tégy vele olyan dolgokat… - jesszus isten ments!

-          Ne aggódjon.  – nevettem magamban.

Elindultunk, és elmentünk a megadott helyre. Grete egész úton beszélt, és magyarázott arról, hogy őt mennyire bántották a suliban a kinézete miatt és örül hogy végre talált valakit aki ezt megcáfolja… Ha rám gondolt, akkor igazat adok az asztálytársainak. Senki nem tökéletes. Aki gazdag és okos ronda, aki szép az vagy hülye, vagy csóró, vagy foglalt.  Várjunk… ez nem igaz. Hope nem volt ronda… még végkívületi állapotában is csodálatos volt.

Elmentünk az étterembe, hát… eléggé puccos hely.  Grete mellém állt, és átkulssolta a karom úgy mentünk be. Elég kínos volt.  És ami bent volt. Ott ült Styles, Horan, Egy csinos csaj, és…ő. Hope hátulról nézve kicsit vastagagabbnak tűnt, mint mikornutoljára láttam, de ízléséről azonnal felirmertem. Na, legalább Stylesnak örült. Basszus én meg itt előttük mutatkozok egy bányarámmel. De kínos… legszívesebben kifutottam volna a világból.

Leültünk egy közeli asztalhoz, és ránéztem Hopera… hát egyszerre nyugodtam meg, és idegesedtem fel. Nem is ő volt az! Csak egy csaj, aki messziről hasonlít rá, és ugyanolyan cuccokat hord. Nem igaz, ha Styles nam kap meg valamit, akkor megcsinálja magának.

Grete az egész vacsora alatt csacsogott, és már majdnem felpofoztam. A hajamat téptem, de gondolatban Stylest kopaszítottam meg. Mi a fene ez? Annyira rá vall… Arról nem beszélve hogy a kajából semmit nem ettem, mert valami szar kaviár volt. Később velő, meg olivás saláta… midnen utálom.

Másfél órával később már nem bírtam… egyszerre Grete baromságai, a kaja, amivel etetett, szó szerint ő, Styles pillantásai, és a Hope-klón meglepett reakciói. Kirohantam a mosdóba arcot mosni, mert úgy éreztem magam, mint valami rák… vörös volt a fejem. Nem sokkal később Harrylépett be az ajtón.

-          Hát neked meg mi a bajod? – kíváncsiskodott.

-          Még kérdezed! Ez a csaj kiakasztó! Te meg megjelensz itt egy Hope klónnal! – fakadtam ki.

-          Nem klón. Eddig nem hasonlított rá… vagyis nem ilyen ruháklat hordott. – metegetőzött.

-          Persze, csak ma, mikor velem összefutottál – nevettem fel kínosan.

-          Hidd el, én is lesokkoltam rendesen, Azt hittem a földhöz vágok valamit. – panaszkodott. Szegény… meg ne sajnáljam…

-          Nem hasonlítod az új barátnődet a régihez? Lehet túl sokat beszélsz róla előtte… - elmélkedtem.

-          Haha, nem. Nem is tud Hope-ról. Mikor az exeimről kérdez rávágom hogy volt pár és békén hagy. – ez igen…

-          Legalább nem hazudsz neki.

-          Remélem te sem hazudsz a barátnődnek. Annyira  illetek egymáshoz! – Na ezt megkaptam… ettől féltem

-          Helyben vagyunk… - forgattam a szemem.

-          Komolyan, most viccet félretéve, nem hittem hogy a szőke csaj és Hope után ilyen barátnőd lesz! – Mit keres Hope az exeim között? Nem baj, nekem így is jó.

-          Az kéne még – tiltakoztam – Nem járok én vele. Még csak nem is kedvelem.

-          Akkor nem értelek. Azért neked sem kell plasztikáztatnod hogy észrevegyenek. Nem tudom miért egy olyan lánnyal vagy, akit mellesleg nem is bírsz. – őszintének tűűnt, de felidegelt.

-          Nem értesz te semmit. – léptem közelebb – de neked van legkevésbé jogod nekem prédikálni. Nem én mutatkozok egy Hope klónnal. Harcolnod kellett volna az igaziért.

-          De elment a fenébe! – ezt nem hiszem el… ennyie béna? – És te közölted hogy utána mész… - ja tényleg…. Upssz.

-          Utána is mentem – indultam el kifelé.

-          És?

-          Nem rám várt. Másra számított. – felidegesedtem. Méghozzá azon hogy ezt én mondom el nki, szemtől szembe, megalázva saját magamat.

Amint kiértem azonnal kértem a számlát, és elhúztunk a fenébe.  Még kicsit sétáltunk.. – igen, csak a kocsiig, miközben ő… hát na.

-          Daniel – szorítotts mag kezemet pufi ujjaival. – Tudod amikor apám kért…

-          Mire? – csodálkoztam.

-          Hogy ne érj hozzám, mint nőhöz – pirult bele – igazából nem bánná. – Jézusom! Lehet ő nem, de én igen! Inkább szenvednék AIDS-ben… Istenem de bunkó vagyok! Maradjunk annyiban hogy…

-          Ez még korai Grete, és ha apád azt mondta, akkor, én nem szegülök akarata ellen. – de jó hogy ilyen kért tőlem…

-          Értem… - biccentett szomorúan. Hazafuvaroztam és kiszálltam mert így illik. – De ugye jóéjt puszit kapok?

Megkapta a jóéjt pusziját… szó szerint lesmárolt. De nem baj, a nap vége minden téren kárpótolt és ezért nem is bánom.

  ♫Hope♫

Otthon nézegettem a tv-t, és egy rekláőm miatt nagyn megkívántam a mekis kaját. Fel is vettem egy farmert egy fehér, lenge pólóval, és tornacsukával. Na igen, pont az én stílusom… pont nem.

Gyalog mentem a gyorskajáldához, mert nem volt messze. Ettem egy csibeburgert, és már mentem is haza. Az utcán azonban valaki a nevemen szólított:

-          Hope? – vágott olyan képet, mint aki szellemet látott.

-          Én lennék! – mosolyogtam rá.

-          Hogy kerülsz ide? – szaladt oda és forgatott meg a levegőben. – Közvetlen volt, aminek nagyon örültem. Hogy miért? Mert nem vágyok újabb tinidrámára.

-          Egyetem, mit hittél? Nem fogok örökké bújkálni. – mosolyogtam bájosan.

-          Gondoltam… na és hogy vagy? Lelkeddel midnen rendben.  – egy aprócska pillanatra elgondolkoztam, majd büszkén feleltem.

-          Abszolúte! Minden a legnagyobb rendben!

-          Akkor jó! Úr istenem, te itt! – ölelt át megint. Arcunk súrolta egymást, ami kellemes érzés volt.

-          És hogy viszonyulsz hozzám? – suttogta a fülembe.

-          Vonzódom hozzád daniel, de máshiogy mint régen. – válaszoltam rá halkat.

-          Jó ezt hallani – nézett szemembe. – mert én is pont erre gondoltam. - cirógatta me az orromat. – Kívánlak. – majd megcsókolt.

Jól esett a közelsége, főleg úgy, hogy mind a ketten őszintén tisztában voltunk vele hogy ez csak kémia, nem pedig „költő szindróma” (sok szerelmes egy rakáson). Először csak csókolt, s keze egyre lejebb csúszott a derekamról… annál is lejebb.  Minden olyan gyorsan történt.

Először még az utcán voltunk, majd a lakásom előtt, majd a lakásomban. Mind a kettőnkben dúlt az adremnalin és olyan gyorsasággal szabadítottunk meg egymást a ruháinktól, hogy magam is meglepődtem. Végre beszenvedtünk az ágyba, és ott nem mondom mik történtek.