III.kötet ~ 19.fejezet

Fúú sziasztok! 
Na szóval mára elég sok dologgal jöttem nektek. 1. Legyetek szívesek ne sürgetni a részek miatt, mert nyilván jó okom van arra hogy nem haladok. Most például egy sulis blogversenyre jelentkeztem, és hát meg is nyertem:) Aki nem hiszi járjon utána Suliproject - Üvöltő szelek :) 2. Most már tényleg közel van a vég, 1-2 réész és a sztori meghalt. Már most hiányzik...  3. Ez a rész most hosszabb lett hogy pótoljam a lemaradást, bár tuti megutáltok miután elolvastátok...hmm 4. És hát tőletek is kaptam díjakat, de nem rakom ki csak a kérdéseket, mert nem olvasok blogokat és az nem fair ha kirakom és nem küldöm tovább, így csak a kérdésekre válaszolok hogy akitől kaptam a díjat megtudja amit akart:)

1. Mi a keresztneved, hogyan becéznek?
Alexandra a keresztnevem, de többnyire Szandi vagyok, van akinek Alexa, sőt az utóbbi időben a gimiben Allie-nek hívnak:)

2. Melyik dalon tudsz igazán sírni?
Te vivo, Avril Lavigne ~ When you're gone, meg még pár... csöpögős valamin:)

3. Félsz a sötétben?
Csak az emberektől XD

4. Szerelmes vagy valakibe? 
Öhm... nem hinném hogy szerelem volna:) Nem, biztosan nem az :D

5. Mi volt az eddigi legcikibb dolog, ami életedben történt veled?
Hát... mivel alapjáraton kétballábas vagyok volt pár olyan dolog, amitől nem éppen "kellemesen" éreztem magam...

6. Gondolatban öltél már meg valakit? 
Nem hiszem... hmm

7. Szerinted péntek 13.-a szerencsét, vagy szerencsétlenséget jelent?
Ilyenkor általában este rájövök hogy akkor péntek 13 van szóval kimarad xd

8. Van olyan dolog, amit még a szüleidnek sem árultál el?
Többnyire minden fontos dolgot tudnak rólam, de mindenkinek vannak aprócska titkai.

9. Hallgatsz olyan zenét, amit mások előtt cikinek érzel?
Én inkább a lassú zenét szeretem, és nem szeretem ha hallgatják őket mert mindegyikhez köt valami, ésha leszólják akkor az bánt. 10. Kiskorodban sírtál, ha szurit kaptál?
Szerintem igen.

11. Mit tennél, ha hirtelen híres lennél?
ALUDNÉK EGÉSZ NAP. 12. Szoktál álmodozni?
A nap 24+1 órájában :)

13. Járnál Chace Crawforddal?
Mybeeee

14. Hány gyereket szeretnél? Fiú/lány, neveik?
Szerintem egyet vagy kettőt, egy fiút és egy lányt. Ha lány lesz akkor Izabellának nevezem el, ha fiú akkor Dániel lesz :)

15. Adni vagy kapni jobb?
Mindkettő:)

16. Titkom:
Nem a legnagyobb titkom, de mivel itt az írásról van szó elmondom hogy eddig egyetlen fiúnak engedtem csak meg hogy elolvassa az írásom...

17. Bakancslista:
Jézusom, én nem akarok listát mert ha véletlen mindent megcsinálnák semmit nem érne az életem. 

és a másik:

1.Van házi állatod? Van 1 cicám, Ciccnek hívom :)

2. Mióta írod a blogot? 2012. febr. 16-óta:) Majdnem 1 éve.

3. Mi a kedvenc számod? ööö 29?

4. Mi a kedvenc ZENEszámod? Jorden Sparks ~ Battlefied

5. Kedvenc bandatag? Hát most nem vagyok annyira benne ebbe az 1D dologba, de Liam... nagyon emlékeztet valakire...

6. Példakép? J.K. Rowling... bámulatos mit elért az a nő.

7. Mennyi blogot olvasol? semennyit xd

8. Szoktál zenét hallgatni miközben írsz? always ;)

9. Mennyi díjad van? fhúú hadd ne számoljam meg, a fele kint sincs xd

10.Mennyi rendszeres olvasóidnak a száma? 218?

11.Mennyi az összes oldalmegjelenítésed? 159.758

És akkor...

♫Niall♫

Hát nem ez a nap életem fénypontja. Látni a fájdalmas arcokat, a távolról figyelő rajongótábor hangos sírását, a közelebbi rokonok és barátok bánatát… Annyira elmondtam volna az igazat! Úgy megvigasztaltam volna Anne-t, Gemmát és persze Robertet is, hogy majdnem elordítottam magam.  Láttam hogy a többiek is nagyon inognak és folyton felém pillantgatnak. Minden fájdalmas és kérlelő pillantásra csak megráztam a fejem. Nem. Egyszerűen nem lehet. Pedig annyian gyászolják. Itt az egész családja, a baráti köre, néhány híresség is mint például Simon Crowell és az egész x-faktor stábja, Cher Lloyd, Ed Sheeran, a Little Mix Zayn és Perrie miatt, az Union J, Justin Bieber, és még sorolhatnám. Nem is beszélve a rajongókról... ők gyászoltak a leghangosabban... Harry  néhány futókalandja és exe is megjelent(mint például Nadine, aki teljesen ki volt kelve magából), meg persze egy rakat riporter és újságíró is be akart jutni. Már akkor kihallottam hogy hiányzik Hope a „Harry exei” sorból, amit nem igazán méltányoltam, és úgy láttam hogy más sem.

Mivel a temetés Chesire-ben volt, az egész temető le volt foglalva, hiszen még így is alig fértek be az emberek. Ott ültünk egy hatalmas akácfa alatt és hallgattuk a búcsút. Egyik pillanatban még szomorú gondolatok voltak a fejemben és azon aggódtam hogy Harryékkel mi is van valójában, mikor Liam megbökött:

-         Nézd – suttogta – ott szemben! – odakaptam a fejem, és megpillantottam Adele-t. Nem egyedül állt, volt ott még néhány ismerős arc, de nem tudom hová tudnám besorolni őket. Mindenki riadt arcot vágott, míg egy ember karba tett kézzel vigyorgott középen.

-         Liam, ezek ők! – suttogtam vissza. – vagyis a fő az biztos.

-         És Adele? – nézett vissza.

-         Elkapták, mint mindenkit… mint minket.

-         És… akkor most mit csinálunk? – elgondolkoztam.

-         Szólj minden olyan embernek, akinek van testőrsége hogy küldje ide őket, és a rajongóknak is azonnal el kell tűnniük!

-         De… mégis hogyan? – értetlenkedett.

-         Liam, csak szólj mindenkinek hogy azonnal hívja őket! Körbe vagyunk véve, ha nem teszünk valamit, akkor itt mindenki meghal!

-         De mégis hogy csinálták?

-         Úgy hogy az egész egy csapda volt…  de van egy tervem… - gyors beavattam Liamet, majd… - Elnézést! – néztem rá az éppen beszélő papra, aki érdeklődve pillantott vissza.  – Szeretnék szólni néhány szót. – mindenki olyan elhűlten nézett rám, hogy az fájt. Erusees csak nevetett, míg én kimentem előre és egy nagy lélegzetvétel után elkezdtem össze vissza gügyögni Harryről és  barátságról a szerelemről meg mindenről. Direkt úgy álltam hogy végig Erusees szemébe tudjak nézni… Eközben Liamék elkezdték kivitelezni a tervemet. Zayn szólt mindenkinek hogy azonnal küldjék be az őreiket fegyverestől. Louis odament a rajongóknak felállított korláthoz, és mondott mindenkinek olyat, amitől szép lassan, mégis iszonyat gyorsan elkezdtek elindulni a fenébe úgy, hogy az nem túl feltűnő, hiszen a helyükre felállt az őrség. Liam pedig hívta a rendőrséget.

-          Szóval… az ember belül kettészakad ha egy olyan embert veszít el, aki számára fontos… Lehet az a gyermeke, a testvére, a barátja vagy a  szerelme. A lényeg hogy a hiánya életed hátralevő részében kínozni fog. Minden ami rá emlékeztet,  folytonosan kínozni fog téged, mert van valami, ami mindig elveszi tőlünk szeretteinket… és ez a halál. – mondtam mindezt Erusees szemébe, aki csak ásított ez nagyot. – De… de Harryvel nem ez a helyzet. – mindenkit olyan gyorsan zökkentettem ki a hitéből, hogy magam is megijedtem. – Mert… mert… MOST! – ordítottam, mire kitört a pánik. Mindenki elkezdett rohanni össze vissza, de leginkább el a fenébe. Én igyekeztem összeszedni a csapatot, nehogy elveszítsük egymást. Hála Zayn sms-einek, az összes résztvevő megtudta mi a helyzet. Úgy értem hogy itt van Erusees.

Mikor már az emberek nagy része elmenekült, Eruseesék is eltűntek a színről, és Anne jelent meg mellettem.

-         Niall ez mi a fene volt? – zokogta.

-         Anne… sajnálom hogy nem mondtuk el, de… veszélyes volt… Harry él.

-         MI? – sikkantott fel.

-         És és jól van… asszem. De menjetek már! Azok a pszihopaták nem találhatnak meg! – majd belelöktem a vállába hogy tényleg induljon már. Gemma ott várta nem messze, és két perc múlva már ő is tök hitetlenül rohant egy terepjáró fele.

Az emberek nagyon gyorsan eltűntek.  Még a sajtó is elég hamar elhúzott hiszen itt nem a munkájukról, hanem az életükről volt szó. Olyan tíz perccel később már csak mi voltunk a temetőben. Louis, Liam, Zayn, Ana és én. Danieléket is elküldtük, de a lelkükre kötöttük hogy meg ne próbáljanak London közelébe menni. Vettem egy nagy levegőt és körülnéztem.

-   Itt vannak. Tudom. – amint ezt kimondtam  a fák mögül reccsenéseket hallottam, majd V alakban sétáltak elém a fekete ruhás emberek, kik nem a temetés miatt voltak ebben a színben.

-   Nocsak-nocsak. Niall Horan, a hős megmentő. Kár hogy éppen azokra az emberekre hajtok, akik számotokra fontosak, nem a sikítozók tizenöt évesek számára. – Csak akkor fogtuk fel szavai jelentését, mikor mellette álló emberek között felismertük szeretteinket. Kicsit leesett az állunk. 

Igaza volt. Míg mindekit meg akartunk menteni, hozzájuk soroltuk azokat is, akik nekünk mindenkinél többet érnek.

-         Felismeritek őket? – nevetett fel keservesen. – Hát persze, de ez a kedvenc részem, ne foszd meg tőlem, hogy bemutassak mindenkit. – Szóval kezdjük az elején. Adele Mayrand.  Ha jól tudom jelenlegi barátnőd, kíváncsi vagyok mit szól a most már hozzád ragadt Anához. Nem lehet valami boldog… - csóválta a fejét.

-         Bízik bennem – néztem rá sötéten, majd Adelére, akinek csak hulltak a könnyei.

-         Oh hát persze, igaz is itt nem vele van a gond hanem a másikkal, ugye? Tudom nehéz felejteni, nálam senki nem tudja jobban, hiszen nézzétek milyen felfordulást képes vagyok csinálni néhány diákcsíny miatt – nevetett fel. – Tévedtem… drága kis Hope mégis jobban tudja nálam mennyire nehéz felejteni, hisz képes volt elhinni hogy a mellette rohadó hulla tényleg a Styles gyereké!

-         Maga tud… - kezdte Liam, de beleszólt.

-         Ismerhetnétek jobban kölykök! Komolyan azt hittétek hogy beveszem hogy meghalt Styles?! Oh könyörgöm, ennyire naiv még én sem vagyok, na de menjünk tovább. Őt felismeritek? A drága Danielle Peazer. – Liam megindult, de fél pillanattal később, mikor öt sötét ruhás ugrott volna neki, kcisit lefékezett. – Hát igen kár érte… csak úgy mint a kis Eleanor Calder-ért.

-         Ha egy haja szála… - kezdte Luis, mire… olyan történt, amibe bele sem merünk gondolni. Erusees elővette a fegyverét, és abban a pillanatban Eleanor a földre zuhant. – Neee! – ordított, de meg kellett állítanunk, mielőtt még több embert megölnek.

-         Nekem te ne fenyegetőzz!  – ordibált. – mára így is elegem van belőletek!  Nem elég hogy először Mia Brooks miatt álltok az utamba, aztán a Styles gyerek még meg is menti Hamiltont! Mindezek után Horan nem hagyja hogy tönkretegyem ezt a szép kis összejövetelt. Igaz nem terveztem nagyobb emberáldozatot, de mostanra kihoztátok belőlem! – ez volt az a pont hogymind az öten befogtuk.

Erusees egy lökettel errébb dobta Eleanort, Louis pedig szélsebesen rogyott le mellé és vizsgálta életjeleit.

-         Szóval folytatnám is a felsorolást… Itt van még köreinkben drága Gemma Styles, aki olyan figyelmetlen volt, hogy sikerült nekiütköznie egy fának… szinte semmi dolgom nem volt vele, túsznak pedig tökéletes. Továbbá Brook Hill és Dave Poorbroken, a Londoni Phonix High-ból. Szegények még csak nem is tudják mit keresnek itt. Hasonlóképpen, mint ő. Melody, gyere elő! – ebben a pillanatban egy hat-hét év körüli kislány sétált elő a sok fekete mögül. Kilógott a sorból, mert rajta utcai ruha volt, és annyira zokogott, hogy csoda hogy kapott levegőt. – Igazából azzal hogy akit akartatok figyelmeztettetek, csak megkönnyítettétek a dolgom. Mindenki elment a fenébe, és egyszerű volt követni a nyomokat. Ezt a  kislányt éppen bevásárláskor sikerült elcsípnünk Írország keleti részén… annyira unalmas, mikor  menekülnek…  És most, hogy valamelyik okos azt hitte hogy túljárt az eszünkön, megnyugtatom hogy nem így van. Tudod Niall Horan összesen annyi olt a bökkenő a tervedben hogy ma nem akartam senkit megölni. Mindössze röhögni akartam az emberek sajnálkozásán, de ti ezt is tönkretettétek. Mindegy, hisz szegény lány már nem nagyon bírja tovább… - ekkor lenéztem Eleanorra. Körülötte egy hatalmas vörös folt éktelenkedett. Most mi mennénk is… ajánlom készüljetek fel rendesen, mert már csak a végjáték maradt hátra. És a haldokló csajt is megtarthatjátok, most az új kocsival vagyok, nehogy összevérezze nekem, főleg ne úgy hogy mire odaérünk meghal… Viszlát!

Ekkor minden túszt megragadott egy ember és elkezdett vonszolni. A kis Melody-t Erusees hajánál fogva ráncigált, mire a kislány sírni kezdett. Ekkor akkorát kevert le neki hogy megszédült. A szívünk szakadt meg, de tudtuk hogy semmit nem tehetünk. Louis csak szóban fenyegette meg ezt a rohadékot, és tessék…  Louis átölelte Eleanort, amjd egy pillatattal később hangosan felordított. Liam melléje sietett, és megnézte a lány pulzusát… Eleanor meghalt.

 Oasis ~ Wonderwall

♫Hope♫

-         Hope… - nézett rám Daniel. – Minden rendben?

-         Nincsen. Megígértem neki hogy megmentem! – megint elkezdtek záporozni könnycseppjeim.

-         Nem a te hibád volt! Hanem…a  miénk. – vallotta be, amit gondolt.

-         Még egy halott ember… nem hiszem el! Ráadásul miattam!

-         Nem miattad. – próbálkozott Harry is.

-         Hanem akkor ki miatt?!

-         Az apád miatt – Mia ekkor szólalt meg először a már három órás vezetése óta.

-         Mit mondtál? – kérdeztem vissza, mert nem értettem.

-         Te ezt honnan tudod? – Harry is olyan riadt volt, akárcsak én.

-         Hallottam mikor beszéltétek…

-         De miről van szó?

-         Arról hogy az apád is egy maffia.

-         Mia! – szólt rá Dan.  – ez nem az a pillanat – amint ezt kimondta Mia lefékezett.

-         De Daniel, ez az a pillanat! Tudja csak meg nyugodtan!

-         Mégis mit?

-         Azt hogy az Charles Hamilton Erusees társa volt mindenben! Aztán jöttetek ez életébe anyáddal, és onnantól kezdődtek a bajok.

-         Nem, ez nem lehet.

-         De igen, és fogd fel, ne ezen lovagolj, már tök mindegy! – oltott le.

-         Lehet neked mindegy, nekem nem.  – abban a pillanatban kiviharoztam a  kocsiból, és elindultam a  fenébe.

-         Hé, állj már meg! – futott utánam Daniel.

-         Igaz ez? – néztem bele a szemébe.

-         Sajnos… de n…

-         Hagyjuk és menjünk. – ráztam a  fejem. – már mindegy, nem ezen múlik, bár jobb lett volna ha nem tudom.

Visszamentünk az autóhoz, ahol már vártak ránk. Harry átvette a vezetést, Mia beült mellé, Dan és én pedig hátra kerültünk.

-         Mia, itt a telefonom, keress valami szálláshelyet, és nézd meg hogy egyáltalán hol a fenében vagyunk. – dobta oda a lánynak Harry az iPhone-t.

Még mentünk vagy két órát, csak hogy jó messzire kerüljünk, és Skócia határa mellett egy Motelbe mentünk be. Ezt szavaztuk meg, miután Mia és Daniel veszekedett egy sort hogy magánházba vagy hotelbe menjünk. Ekkor jöttünk Harryvel a motel ötletével. Hát bevált.  Mikor az autót kellőképpen elrejtettünk, és meggyőződtünk arról hogy senki nem követett, besétáltunk az ajtón.

-         Jó estét, egy négy ágyas szobát szeretnénk kivenni. – az öreg őr fogpiszkálóját rágcsálva Miára pillantott, míg mi igyekeztük kerülni a tekintetét, ugyanis Harry felismerhető, Daniel szimplán ideges volt, én pedig olyan koszos hogy az elmondhatatlan.

-         Egyrészt hajnali fél három van, másrészt nincs négyágyas szobánk, csak kétágyas… - rágcsált tovább.

-         Akkor két kétágyasat.

-         Meddig?

-         Még… nem tudjuk.

-         Arrgh legyen. Itt vannak a kulcsok, kérek két aláírást.  – Mia és Daniel aláírta, majd a kulcsokért nyúltak.

-         Hogy alszunk? – kérdezte Mia.

-         Hope?

-         Hope? -  a két fiú egyszerre tette fel ezt a  kérdést nekem.

-         Én… Miával alszok.

-         Kizárt hogy a két lány egyedül maradjon… - rázta a fejét Harry.

-         Engem inkább az aggaszt hogy Stylessal kéne lennem – poénkodott Daniel, de akkor ott nem volt hozá hangulatom.

-         Akkor én leszek Hope-val, te meg Miával – állt elő az ötlettel Harry.

-         Ne… - álltam ellent. – nincs kedvem egész este szócsatázni veled… - néztem rá komolyan.

-         Látod Styles, elintézted hogy a csaj féljen tőled.

-         Ezt úgy mondod… HENDERSON mintha én veszekedtem volna végig a hatórás autóutat.

-         Befogni! – szólt közbe Mia. – Hope, te legyél Harryvel, mert én be nem fekszem egy idegen mellé. Most pedig menjünk a csomagokért.

-         Milyen csomagokért?! – csodálkozott a két fiú.

-         Mit hittetek? Nekiindulok úgy a halálnak hogy aztán arra számítok hogy haza megyek és lezuhanyzom? Hát nem…

Igaza volt Miának, ugyanis egy egész utazó volt telepakolva női ruhákkal, és tisztálkodószerekkel, egy másik, férfiruhákkal, sőt volt még egy harmadik is, ahol elsősegély, pénz és kaja volt.

-         A pénz…

-         Igen Harry, a te számládról van, de gondolom nem bánod.

-         Hát most kicsit sem.

-         Akkor induljunk befelé.

Hozzánk került a pasis táska, Danékhez a csajos táska, így már azonnal át is mentem a szomszédba hogy végre lezuhanyozhassak. Kivettem egy fogkefét, egy mini fogkrémet és szappant, majd egy hálóinget. Mia nem cécózott, úgy csomagolt hogy minden szükséges ott legyen, két főre, de semmi felesleges.  Ekkor Mia ment be a fürdőbe, és ketten maradtunk Daniellel.

-         Na mizu? – kérdezte.

-         Semmi, itt?

-         Itt se…

-         Beszélnünk kell!

-         Beszélnünk kell! – bukott ki belőlünk egyszerre.

-         Szóval… - kezdte. – most mi legyen… velünk?

-         Szerinted? Daniel, tudod milyen vagyok ha ő a közelemben van… mindig…

-         Mindig is ő volt az igazi – bólintott. – de megértem, szerintem mist egy kis…

-         Szünet?

-         Jah, tisztáznom kell magamban már dolgot. – bólintott.

-         Hát… sok sikert. És örülök hogy így… így válunk el.

-         Én is… - mosolygott, majd kisétáltam.

Visszamentem Harryhez, aki akkor éppen telefonon beszélt valakivel.

-         Basszus! Nem igaz… És a többiek? Mi…Gemma? És… Mi van? Meghalt? És Lou hogy van? Rendben, majd reggel beszélünk hogy mi a terv… - az öt perces telefonbeszélgetésben szinte minden másodperc lényeges volt.

-         Baj van?  - néztem rá, miután ledobta mobilját az ágyra.

-         A „temetésemen” kitört a balhé és megjelent Erusees. Elkapta Gemmát, neked néhány régi osztálytársadat, Gemmát… meg Melodyt.

-         Mármint… a kis…

-         Igen.

-         Nagyon sajnálom… ez nem lehet igaz!

-         És ez még nem minden! – nézett a  szemembe.

-         Mi jöhet még?!

-         Megölte Eleanort…

-         Mi… - Harrynek ekkor lett elég. Lefeküdt az ágyra és karjával takarta el arcát. Ismerem őt, ez annyit jelent hogy elérzékenyült. Nem is faggattam tovább, elmentem zuhanyozni, majd fél óra múlva, frissen, üdén, illatosan tértem vissza, ráadásul a  legjobb percben… hát persze.

Harry éppen alsógatyában mászkált a szobában, és az utazóban kutakodott. Észrevettem hogy sokkal izmosabb lett, mint volt, ráadásul nem kevés tetoválást varratott magára. Ugyanakkor észrevettem a nyakán lévő kis „H” betűt, amitől önkéntelenül is elmosolyodtam. Ekkor észrevette hogy kijöttem, és felhúzott egy pólót.

-         Minden rendben? – kérdeztem tőle.

-         Aham, nagyjából, ott?  - ült le az ágy szélére.

-         Talán…   - rogytam le mellé. – Miért velem történik mindez?

-         Nem tudom, talán így volt megírva.

-         Aha… miért bántottál annyit, amikor Nadinnál dolgoztam? – kérdeztem őszintén.

-         Biztos kíváncsi vagy rá? 

-         Szerinted?

-         Mert féltékeny voltam Danielre.

-         Akkor én mit mondjak?

-         Semmit. Tudom, borzalmas voltam.

-         Szerintem ezt hagyjuk is, már mindegy, van nagyobb bajunk is.

-         De… és ha én most is féltékeny vagyok Danielre?  - a szemembe nézett, de a lelkemet látta. Dan tudta hogy ez lett, és csak megkönnyítette a dolgomat.

-         Harry én…

-         Mindegy. – áll fel, de megragadtam a kezét és felálltam mellé.

Egyenesen a szemébe néztem, és végigsimítottam az arcán. Ajkunk egyre közelebb került egymáséhoz. Mielőtt megcsókolt volna, nyelvemmel megnyaltam első ajkát, mire azonnal reagált is, de nem vesztette el a fejét. Lassan csókolt, és romantikusan. Olyan olt mint egy álom. Egy édes álom.  Egy kicsivel később eltolt magától, és mélyen a szemebe nézett.

-         Semmit nem felejtettem el abból az időből, mikor még velem voltál. Semmit. Egyetlen másodpercet sem. És azt is tudod mit érzek… de sosem lennék képes megcsalni egyetlen embert sem, és te sem teheted.

-         Tudom… - ennyi volt. Harry olyan érett, mégis… - menjünk aludni. – lekapcsoltuk a lámpákat, majd befeküdtünk az ágyba a lehető legtávolabb egymástól. – Nadine tudja hogy élsz?  - bukott ki belőlem, mert rosszul esett visszautasítása.

-         Nem hiszem. Mióta elkezdődött ez az egész nem nagyon beszéltem vele.

-         Miért?

-         Mert féltem hogy őt is bántják, így eltoltam magamtól az eltűnésed után.

-         Értem…

-         Egyébként Daniel mit szól hozzá  hogy velem alszol és nem vele?

-         Nem is tudom… azt mondta valamit még le kell tisztáznia magában és tartsunk egy kis szünetet.

-         Aha… várj!

-         Tessék? – ahelyett hogy válaszolt volna mellém feküdt, és lágyan megcsókolt. 

-         Akkor most lelkiismeret-furdalás nélkül csinálhatom ezt? – eresztett el egy pillanatra. Ááá érem mire gondolt az előbb.

-         Azt hiszem – mosolyodtam el – végre – és a következő percben ismét csókolt, de egyre hevesebben és keze egyik tagomról a másikra vándorolt, mígnem megfosztott a ruháimtól.

-         Még mindig szeretlek… - mondta két csók között.

-         Még mindig viszont szeretlek!

 

III.kötet ~ 18.fejezet

Ez lett az egyik kedvenc részem, remélem tetszeni fog!

A pasas lassan elkezdett közeledni felém, miközben én könnyekkel küzdve kerestem a megoldást.

- Ne kérem ne! – könyörgésem süket fülekre talált a nyelv tudatlan szenátor személyében. - Kérem! – rogytam össze, és zuhantam a padlóra. – Nem akarom! – kiabáltam.

- Nyugalom, kislány. – majdnem ott ájultam el. – nem bántalak ha nem akarod.

- Persze hogy nem akarom! Nem vagyok egy ribanc! – kiabáltam tovább.

- Csendesebben! A fene nem gondolta hogy ezek olyanokat is futtatnak, akik nem jártasak a szakmában.

- Uram… könyörgöm, ön egy kurvának néz engem? Lehet azért van itt hogy találjon egyet, de megnyugtatom hogy nem én vagyok az.

- Ez cseppet sem megnyugtató, inkább frusztráló… - azt hittem hogy a pasas azon nyomban nekem esik, de mikor már velem beszélt, kicsit megnyugodtam.

- E-Erusees azt mondta hogy nem beszél angolul.

- Eruseesnak nem kell mindent tudni, sőt jól jön az embernek ha néma fülekkel hallgathat.

- És… akkor nem fog… szóval nem…

- Nem – mosolygott rám biztatóul, de én inkább vicsorgásnak láttam.

- Kérem, segítsen megszökni! Akaratom ellenére tartanak itt fogva, és félek! – zokogásom betöltötte az eddig csendes szobát hanggal.

- Rendben, csak ne sírj! – csitítgatott. – Nem vagyok én szörnyeteg.

- Akkor segít? – emeltem fel a fejem.

- Igen… de csinálj úgy mintha megszöktél volna…

- Mi? – csodálkoztam.

- Tessék – nézett körbe gyorsan és nyomott a kezembe egy vázát. – vágj vele fejen és rohanj amerre tudsz!

- De…

- Gyorsan még mielőtt meggondolom magam! – sürgetett, mire elvettem a vázát, és lazán fejbe vágtam vele. – Kislány, legalább fájjon is, mert erre csak felizgultam… - na erre a kijelentésére akkorát kapott, hogy ájultan zuhant le az ágy mellé. Először megijedtem és lehajoltam segíteni – haladj már kifelé! – motyogta félájultan, mire az első ajtón kiosontam az ajtón, és lassan, de gyorsan szedni kezdtem a lépteket.

Levettem a magas cipőt és a kezembe fogva rohantam egyenesen a lift felé.  Addig nyomogattam a gombot – feleslegesen – mígnem kinyílt a lift ajtaja. A fenébe! Erusees.

-          Hé te! – ordította utánam, mikor a lépcső felé rohantam.

Villámgyorsan szedtem a fokokat, mígnem leértem a portára, ahol már teljesen ki voltam fulladva, de nem vigasztalt hogy a liftből is és a lépcsőről is ismerős alakok néztek le rám… miért pont én? Miért én kellek nekik? Egyenesen a főbejárat felé rohantam, ahol – szerencsétlenségemre – rám nyitották az ajtót. A következő amire emlékszem a koszos raktár, és Stephanie sírdogálása.

-          Mi…mi történt? – próbáltam felállni, de visszazuhantam. Jellemző.

-          Ők…téged… neee. - Nem tudtam mi a fene baja van, de azonnal megértettem, amint magamra néztem. Éppen csak fehérnemű volt rajtam. Semmi más.

-          Nee… - zokogtam.

-          De. És-és-és… itt! – sírt tovább. – Fel is vette. - Kiabált.

-          Nyugalom, csss – rohantam mellé. – Itt-itt vagyok, és… jól vagyok. – az rohadt erős túlzás, de élek. Bár ebben a percben inkább halott lennék. Harry teste mellett erőszakolt meg a gyilkosa… - ajtónyitódás. – Hope ne! Félek! Félek! -  bújt hozzám, de nem bírtam neki felelni, mert engem is a félelem szorongatott.

-          Hamilton drága, te sosem tanulsz a leckéből? Szerinted nyerő volt azt feltételezni rólunk, hogy felügyelet nélkül hagyunk? – nyeltem egyet – Bár neked csak ennyi a hibád. Ezzel szemben nagyot csalódtam szenátor barátunkban. Ki gondolta volna hogy tud a ravasz angolul? Sőt még meg is kegyelmez neked? – vicsorgott rám, mire elkerekedett a szemem. – Most jön a lárifári kérdés hogy honnan tudok róla. Onnan, hogy akartam készíteni egy videót rólatok és elküldeni a barátaidnak. Nagyon büszkék lennének rád. Azonban Stefan túlságosan megsajnált téged…hmm kár, a vesztét okozta.

-          Mi? Megölte a szenátort? – kérdeztem vissza kissé hangosabban mint kellene. Már kellően elegem volt az egészből annyira, hogy leszarjam mit csinálnak velem.

-          Igen, bár azt hittem ennél jobban ismersz. Apropó… gondolom rájöttél miért vagy fehérneműben.

-          Ne vagyok hülye. De nem értem, miért nem öl meg engem csak úgy simán? – nőtt a bátorságom…egyre jobban, mert úgy éreztem hogy ennél nem lehet rosszabb.

-          Mert akkor nem látlak szenvedni. Milyen szomorú lenne, ha nem látnád meghalni a barátaidat és a családodat? A szívem szakadna meg! – játszotta magát.

-          Nem. Maga nem öl meg senkit. – tettem karba kezem a mellem előtt.

-          Hahaha – nevetett fel kínosan – mit mondtál?

-          Hogy nem öl meg senkit. Addig hagy engem játszadozni, mígnem sikerül mindenkit megmentenem. – magam sem tudtam mire megyek – higgye el hogy ennél rosszabbat nem tud velem tenni. Bármilyen áron, de nem fogom hagyni hogy maga győzzön, ezt jegyezze meg! És ígérek is valamit: meg fogom ölni. Én fogom megölni magát, erre mérget vehet! Sőt mi több, nem érdemli meg a magázást, elmondom a saját stílusomban  - közelebb hajoltam, és a fülébe suttogtam – megdöglesz te undorító patkány! – erre válaszul egy falhoz taszító pofont kaptam.    

 Snow Patrol - Chasing Cars

♫Harry♫

Elérkezett az idő. A többiek nehézkesen, bár beleegyeztek haditervünk kivitelezésbe. Egyetlen ember kivételébe.

-          Harry, ha nem mehetek veletek, akkor esküszöm hogy… nem is tudom mit csinálok! Rám is tartozik.

-          Mia… téged most szedtünk ki a halál torkából, meg akarsz halni? – kérdett vissza kicsit sem cinikusan Daniel.

-          Nem Daniel, de ha jól emlékszem elég szépen kifejtetted hogy te szívesebben mentél volna utána, mint utánam, így mivel helyette engem választottak, tartozom ennyivel – válaszolt, de látszott rajta hogy Daniel szavai piszokul bántják.

-          Mia, így is örülök hogy élsz! Nem lesz ma szükségünk még egy drámára! Mi van ha őt sikerül kiszabadítani téged meg elkapnak! Ember, szerinted otthagynánk?! Gondolkozz!  Csak megnehezíted a dolgunkat!

-          Tudod Daniel, úgy látom hogy még belegondolnod is nehéz, hogy esetleg segíthetnék nektek! HA egyikőtök megsebesül a másik meg Hope-ot cipeli, akkor ki segít a sebesültnek? Ott hagyjátok meghalni? Na nem…

-          Szerintem gyere… - adtam meg magam, nem bírtam már a kis csaj adrenalinlöketével.

-          Mi? – nézett rám, mintha totál hülye lennék.

-          Daniel, bent marad a kocsiban! Ott nem lehet semmi baja, egy fegyvert is adunk neki.

-          Te adsz neki fegyvert Styles?

-          Igen… de egyébként is, tényleg segítség lesz – mosolyogtam biztatóan a lányra.

-          Látod Daniel, míg te csak a szőkét láttad bennem, valaki szerint hasznos is vagyok – vágott vissza.

-          Tudod Mia, ez a megszólalásod tényleg szőkének állított be. – Mia fejét rázva, karba tett kézzel vonult ki a szobából.

-          Daniel, bocs hogy így rákérdezek, de ő nem az exed?

-          De Styles az.

-          És nem békében váltatok el? – kérdeztem szórakozottan.

-          Nem neked mesélt egész éjszaka a csodálatos új kapcsolatáról. Komolyan… míg én sajnáltam hogy mindennek vége és meghalt az apja, ő büntet engem Hope miatt…

-          Szimpatikus a csaj – poénkodtam.

-          Vicces – nézett rám -  akkor éjszaka a te szobádban alszik.

-          De… - ellenkeztem.

-          Kösz haver! Tied a csaj! – vonult ki az üvegajtón. – Szabadsááág! – kiáltott a túl oldalról felemelt karokkal, miközben a konyhába ment. Remek.

A többiek feketébe burkolózva, kinyalva ballagtak le a lépcsőn.

- Csak én érzem ezt a nyomott hangulatot? – néztem rájuk. Niall és Ana egymás mellett sétáltak le, csakúgy mint Liamék és Louisék. Zayn egyedül jött, ugyanis Perrie a Little Mix stábjával megy.

- Temetésre megyünk, te okos! – szólt be Zayn.

- Pontosabban a te temetésedre. – egészítette ki Niall. – Nem röhöghetünk.

- Az alaphangulat sem nevetséges… - nevetett Daniel. – Elvégre három hullával laktok együtt. – egy pillanatra megfagyott a levegő, de a következő percben mindenkiből kitört egy őszinte kacaj.

- Daniel, a frászba! Így hogy vegyem fel a komoly fejemet? – szólt hozzá Loui miután már képes volt beszélni.

- Bocs mindenki.

Lassan újra felvették a szomorú fejet, és elindultak a virrasztásra. Most jött el a mi időnk. Egy terepjáróba ültünk be fél órával a többiek indulása után. Senki nem öltözött be semminek, tudtuk, hogy csak akkor arathatunk sikert ha a meglepetés hatalmával készülünk. A három hulla tökéletes meglepetésnek.  Miának még szereztünk egy pici pisztolyt, amit simán elrejthetett zsebében, és csak reménykedhettünk hogy nem lesz rá szükség. Mi azonban felpakoltunk. A nagyobb és egyben nehezebb fegyvert foguk a kezünkben, a kisebbet elrejtettük nadrágunkban.

Így indultunk el a fekete terepjáróval ki London külvárosába, a Stamphie vállalat raktárába.  Az út csendesen és lassan telt.  Beprogramoztam a GPS-be a címet, és közben Daniel még egyszer ellenőrizte a tervét.  Úgy gondolta el, hogy igyekszünk csendben és lassan bejutni oda, de ha utunkba állnak egy egyszerű lövéssel intézkedjünk. Remek… tuti zsaruk.

Megálltunk a lemenő napfényben egy Londonba vezető autópálya kanyaránál. Lehajtottam róla, és behajtottam az árkot az úttal egy vonalba emelő híd alá. Így szálltunk ki.

-          Héhéhé! – kiabált Dan Miára. – Te mit művelsz?

-          Hát kiszállok. – válaszolt a másik.

-          Nem. Abban egyeztünk meg hogy maradsz.

-          De…

-          MARADSZ! – szögezte le. – ha baj hívunk. – nyomott a kezébe Dan egy frissen vásárolt kis mobilt. – Benne van az én számom is és Harryé is.

-          Legalább nálatok vannak a telefonok? – kérdezett vissza.

-          Nem Mia, azért adom hogy játszhass míg odavagyunk!

-          Jó rendben. – bólintottunk, majd elindultunk a távolban kiemelkedő épület felé. – Hé! – kiabált utánunk, mire visszanéztünk. – Sok sikert! – biztatott.

Bólintottunk, majd némán sétáltunk az egyre sötétedő úton.

-          Mi van ha már nem él? – kockáztattam megkérdezni, mert erre senki nem gondolt.

-          Akkor senki nem jut ki élve onnan. – ennyi. Ennyivel zárta le bánatomat.

Körülbelül öt percet sétáltunk, mire elég közel értünk ahhoz, hogy ideje legyen elbújni, és kezdeni a tervet.

-          Rendben. Én jobbról, te balról – emlékeztetett. – Ha megtaláltad Hope-ot, akkor csipogj, én is így teszek. Ha esetleg… akkor ölj meg mindenkit, de ha ép akkor ne csinál balhét.

-          Így lesz hidd ell!

-          Akkor hajrá. – fordult el, de még láttam hogy felköt a fejére egy piros kendőt.

Én is elindultam a számomra kijelölt úton, miközben azon gondolkodtam hogy mi lesz ebből.  Szerencsémre már az első folyosón összetalálkoztam egy fekete maszkos idegennel, s az ijedtségtől azonnal eleresztettem egy golyót, ami szíven találta a pasast. Na ná hogy hallották a  lövést és mindenki erre tart. Nem baj, addig is Daniel tudja keresni Hope-ot. Én meg menekülőre fogtam. Mindkét kezemben fegyver, bár tök felesleges, mert hátul nincs szemem. Szerencsére hátulról nem is támadtak, aki meg elöl próbálkozott… nos maradjunk annyiban hogy majdnem kifogyott az összes töltényem. Csak rohantam és rohantam össze vissza az épületbe, tudtam hogy itt a vég, már csak azért tereltem a  figyelmüket hogy Hope és Daniel megléphessenek. Úgy se aggódik értem senki, most éppen mindenki erősen rám koncentrál és egy templomban sirat.

Nem tudom ez adott e energiát vagy az hogy Hope a tét, de sikerült leráznom az emberkéket. Hallottam valami apró neszt. Újra átváltottam ragadozóba és a pici hang irányába kezdtem sétálni.

 ♫Hope♫

Komolyan az öngyilkosságban gondolkozom. Az lenne a legjobb  megoldás. Annyit szenvedtem már hogy szerintem még jól is esne. Hagyjuk… segítenem kell a többieknek és ápolni Stephanie-t.  Egyszer csak, mikor  már majdnem álomba zokogtam magam, nyílni hallottam az ajtót.

Újabb remegés. Újabb sírógörcs… de meglepődtem. Az ajtón egy szőke lány dugta be a fejét. Azonnal felismertem.

-          Hope, itt vagy? – dugott be egy piszolycsövet az ajtón.

-          Mi-Mia? – álltam fel. – te vagy az? – a válasz helyett valaki belökte a szobába és akkor… akkor megláttam őt. Azonnal potyogni kezdtek a könnyeim és futólépésben indultam meg feléje.

-          Daniel! – ugrottam a nyakába – meglepő módon – zokogva. – Te élsz? – nyomtam gyors csókot ajkára. – Mi? De hogy? – nyaka köré tekertem kezem és erősen magamhoz húztam. Beszívtam finom illatát és egy pillanatra elfelejtettem hogy itt vagyok.

-          Úgy látom nincs semmi baja. – Dan biztos megérezte hogy összecsuklok a karjaiban, mert ez a hang nem tőle származott. Hanem tőle… Harrytől. – Félve fordultam meg és a bűzölgő hullára néztem. Biztos képzelődtem, de akkor elém lépett. – szia – mosolyodott el lágyan és halványan.

-          Mi? De… - inkább neki is a nyakába borultam és lehunytam a szemem. Hosszú pillanatok múlva engedtem csak el, mikor észbe kaptam. Elmehetek innen! Ők élnek! Nincs egy áldozat sem a szenátoron kívül! – Menjünk… meneküljünk. – néztem a két fiúra.

-          Rendben, siessünk. – Harry észrevette Steph-et, és azonnal felkapta a földről.

-          Tessék, vedd ezt fel! -  vette la Dan a pólójáról az inget, majd rám adta, mire hálásan rámosolyogtam.

-          Dan, segíts! – hallottam Harryt. Lehet butaság, de ebben a percben boldogan haltam volna meg. Azzal a tudattal hogy még utoljára elbúcsúzhattam tőlük.

Én elöl mentem Miával, figyeltem a terepet, Harry és Dan pedig Stephanie-t segítették, aki szinte semmit nem fogott fel az egészből. Ekkor zajt hallottunk. Szinte egyszerre kaptuk hátra a fejünket, ahol egy rakat fekete ruhás jelent meg fegyverrel a kezében. Erusees sehol…

-          Futás! – hallottam Daniel, aki időközben a kezembe nyomott egy fegyvert hogy Miával törjük az utat magunknak. – Vidd a kocsihoz, és gyertek vissza azonnal!

Miután felfogtam a  dolgot, rohantam Mia után, aki villámsebességgel az országút mellett termett.

-          Pattanj be! -  nyitotta a kocsit, és bevágódtam az anyósülésre.

Mia megnyomta a gázpedált és már mentünk is vissza a raktárhoz. Rémes látvány fogadott mikor odaértünk.  Harry és Daniel egy fémláda mögött bújtak el és úgy lőttek a szemben állókra.  – Hope, most tudod mi lesz? – hallottam.

-          Aham… behajtasz közéjük.

-          Pontosan! Hívd őket azonnal! – kiáltotta és a kocsi már be is ékelődött a két tűz közé.. Hallottam ahogy törnek ki az ablakok, de én csak kipattantam és intettem a két fiúnak hogy rohanjon. Harry és Daniel egy emberként rohant a hátsó ülés felé, és vágódott be. Még egy üvegtörés!

-          Azt a k… - ordított Daniel, akinek a kezét egy golyó súrolta meg. – Mia induljunk a  fenébe!

-          Hol van Stephanie? – kérdeztem riadtan.

-          Sajnos…