I.kötet ~ 30.fejezet

Itt van a beígért 3. jó hír! :)) Ide is jöhet komi, annál lelkesebb vagyok ;). Esetleg:(http://www.youtube.com/watch?v=bcCj8vxWiPE&feature=relmfu) Tolvai Renáta - Hagylak menni

 Ott feküdtünk a barlang hideg kövén, s csak néztük egymást. Elgondolkoztam az elmúlt egy hét eseményein, és majdnem elsírtam magam. Lehetek én még valaha is ennyire boldog? Remélem, és azt is, hogy vele.  

-   És most elmész…

-   És most elmegyek… te pedig vissza Londonba.

-   Hiányozni fogsz.

-   Te is.

-   Akkor ezt megbeszéltük – nevetett fel.

-   Meg ám! – nevettem vele. – Mennyi az idő?

-   Olyan… fél nyolc lesz. – válaszolt.

-   Mennünk kéne. Apa kilencre jön értünk.

-   Nem akarok! – bújt hozzám sokkal közelebb.

-   Én sem, de muszáj… - sóhajtottam.

Összeszedelőzködtünk, és a reggeli jó hűvösben elindultunk vissza a házhoz. A mellettünk lévő játszótéren nem volt híja a virágoknak, Harry látva azt el is szaladt s egy százszorszéppel s egy csokor pipaccsal jött vissza, ami sajnos két percen belül semmivé lett a kezemben, de jót nevettünk rajta.  Holmes Chapel szinte még üres vagy csak pár ember szállingózott arra, amerre mi voltunk. A múlt éjszaka száraz volt, a növényeken mégis reggeli harmat csillogott. Kezem Harryébe kulcsoltam, és úgy sétáltunk végig az utcákon.

Most volt az a nap, amikor minden megváltozik. Harry visszatér a szupersztár világába, ahol minden sarkon egy fotós várja, én pedig haza megyek… egyenlőre. Annyi szerencsém azért volt, hogy Rossnak sikerült tisztázni a helyzetemet, vagyishát ha azt mondja a világnak, hogy felfáztam és Harry kötelességének érezte hogy elkísérjen, akkor igen, tisztázta.

Mióta megismertem őt, úgy érzem magam, mintha egy álomba kerültem volna… egy lidérces, szerelmes álomba, ami mintha igaz sem lenne. Mayának igaza volt… ha még én is mesének látom az életemet, mink látják mások!? Az a baj, hogy a mese most ér véget… egyenlőre.  Nem akarom, hogy vége legyen! Figyelmetlenségem miatt megengedtem magamnak azt a hibát, hogy egy könnycsepp csorogjon le az arcomon, amitől persze Harry frászt kapott.  

-   Ne sírj, nem érek ennyit. – próbált meg vidítani.

-   Dehogynem! Nekem te vagy minden!  - sírtam tovább.

-   Hé! Ne kezdd ezt, különben veled megyek! – fenyegetett.

Gyere, gondoltam – Nem jöhetsz, neked itt a helyed.

-   Megígérem, hogy Július tizenegyedikén újra látni fogsz, márha akarsz.

-   Persze hogy akarlak! És ezt felrakom az ígéreteiddel teli listára.

-   Miért miket ígértem eddig?

-   Ez az első. – mosolyodtam el halványan.

Ahogyan visszatértünk a házhoz, láttam, ahogy a csomagok már az előszobában várnak minket. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy nekünk anyuval, vagy Harrynek egyedül több a csomagja.  Megint várt minket a friss reggeli, ami jelenleg péksüteményből és gyümölcsléből állt.  Csendesen elfogyasztottuk azt, majd olyan negyed tíz felé megérkezett apa is.

-   Szia prücsök! – ölelt át.

-   Szia apu! – nyomtam egy puszit az arcára – minden rendben? Sikerült, amit akartál?

-   Igen kicsim, minden okés. – majd anyához ment, s hosszan megcsókolta.  

Míg apát kávévál kínálgatták, láttam, ahogy Harry a kert felé veszi az irányt. Gyorsan utána rohantam, s a hintaágyon ülve találtam meg.  

-   Basszus, ez ennyire nehéz? – nézett rám.

-   Igen – sóhajtottam majd ültem le mellé.

Csendben ültünk, mgszólalni sem bírtunk. A magunkbafordulásból Anne kiabálása zökentett ki, aki közölte, hogy indulunk. Orrunkat lógatva visszamentünk a nappaliba, ahol már mindenki útrakészen várt ránk.

-   Apa, nem baj ha Londonig Harryvel megyek? – néztem rá komolyan.

A szüleim váltottak egy rövid pillantást, majd apa egy mosoly kíséretében bólintott.

Elköszöntem Annetől, aki egy puszit is nyomott az arcomra.

-   Ne törj össze kicsim, te tartod össze a fiam! – viccelt.

-   Igyekszem – válaszoltam rá, de az én hangomban már semmi vicces nem volt.

Ezután Gemához fordultam:

-   Viszlát Gemma! – köszöntem el.

-   Szia, te felelősségteljes felnőtt nő! – mosolygott, de nekem ettől sem lett jobb kedvem, ami meg is látszódott rajtam.

Robin volt az utolsó, akivel kezet fogtam.

-   Ugye milyen rosz, aikor az életedben csak úgy mászkálnak az emberek? Valaki kilép az életedből, de valaki fontosabb belép, csak sajnos nem tudod, hogy meddig marad – neki teljesen igaza volt.  Robbinnal beszéltem a legkevesebbet, de az ő mondandójában fedeztem fel a legtöbb értelmet.

-   Köszönöm. – feleltem. – Mindent köszönök.

-   Semmiség volt.

Megvártam, míg a többiek is elköszöntek, majd anyuéknak is nyomtam egy-egy puszit, és beszálltam Harry hollófekete terepjárójába. Hiába volt a három órás autóút Londonig, Harryvel nemsokat beszéltünk, ő a vezetésre koncentrált, míg én őt figyeltem, esetleg gondolkoztam. Tudtam, hogy ennek most lesz vége. Hiába áltatjuk magunkat, ez ma fog véget érni Londonban. Lehet, hogy a szülinapomig míg kitart a nagy szerelem – bár aban sem vagyok biztos - de nyár végéig biztos nem, főleg nem ilyen körülmények között. Távolság, idő, életmódi különbségek.

Szememet rajta pihentettem, néha vetett rám egy kósza mosolyt, mire ugyanúgy reagáltam. A sírógörcs kerülgetett ettől, de belegondolva abba hogy hazamegyek, az álbarátokkal és Jeannel körülvett világba, már rosszul is lettem. Ki tudja mi lesz, a suliba vissza kell mennem a bizonyítványomért, és ott biztos összefutok valakivel, akivel nem akarok.

Délután fél kettőkor parkoltunk le Harryék villája előtt. Mindketten kiszálltunk a kocsiból, és hangosan becsuktuk magunk mögött az ajtót. A fiúk – Niall nélkül, aki még nem ért vissza - kijöttek a zajra, és mindenkit üdvözöltek, persze Harry után. Felfogták a hangulatunk súlyosságát, így hamar vissza is mentek.

-   Hope induljunk kicsim! – kiabált apa.

-   Egy pillanat – ordítottam vissza.

Szembefordultam Harryvel és hatalmas zöld szemeibe néztem.

-   Nos…

-   Nos…

-   Viszlát Harry! – köszöntem el hivatalosan, amihez ki is nyújtottam a kezem, pont mint mikor először mondta hogy szeret.

-   Viszlát Hope. – erőltetett fel egy műmosolyt.

Megfordultam és elindultam az autónk felé.  Nem telt bele három másodperc Harry megragadta a karom, és szembetalátam magam ajkaival.  Most tényleg ez volt az utolsó csók, legalábbis egy időre. Úgy csokoltam mint még soha senkit, és soha senkitnem is fogok újra így csokolni. Nem, ez csak neki jár, csak ő érdemli meg, mert csak őt szeretem.  Nem tudtam volna nyugton maradni, de az utca közepén voltunk, anyuék mellett, szóval lassan igyekeztem leakadni puha ajkairól.  Elrohantam az autó irányába, míg mielőt újra visszafordultam volna. Hangosan csutam be magam mögött az autó nyílászáróját. A kocsi abban a pilanatban elindult, s elgördült a parkolóból.

Hátul kinéztem az autóból, s figyeltem, ahogyan Harry egyre kissebbnek látszik mögöttem. Mikor elkanyarodtunk az utcából s visszafordultam, anya aggódó pillantására lettem figyelmes.

-   Minden rendben lesz. – nyugtatgatott.

Én csak magabafordulva ültem az autó hátső ülésén, mint valami szobor. Ezt egészen a brightoni kikötőig csináltam, ahol az este hétórási kompra vártunk. Odasétáltam az Atlanti óceán partjára, s néztem, ahogyan a hullámok csapkodják a sziklákat. Nem tudom mit aggódok, hiszen Eleanor, Danielle , és Lizbeth is távol vannak, ha a srácok turnéznak. Nekem ott volt az az apró mellékprobléma, hogy éppen egy nehéz időszakban gabajodtam bele Harrybe. Ezen gondolkoztam, míg a szél csapkodta hátra a hajamat.

Mire észbe kaptam, már szólították fel az utasokat a hajóra. Kedvtelenül visszaültem az autóba, és az felhajtott a kompra.  Ott ugyancsak kimentem a fedélzetre és továbbra is az óceánt figyeltem. Eléggé hűvös volt, de nem érdekelt. Belegondoltam hogy az Atlanti óceána  titkog vize, hiszen a Titanic is itt süllyedt el, és valahol mélyen elrejti a tenger.  Rose és Jack szerelme nem volt hosszúéletű, de igaz volt. Ilyen az én szerelmem Harry iránt. Igaz, mégis fájdalmas. Beleképzeltem, hogy ha a Titanicon találkoztunk volna, akkor most egyikünk a tenger mélyén lenne.

Megint eleget gondolkoztam ahhoz, hogy kikössön a hajó, és hívják le az embereket. Megtaláltam anyuékat, s elindultunk hazafelé.

Valószínűleg eleludtam út közben, mivel már a mi kis villánk előt találtam magam. Kissé furcsa volt, mivel a házat öt egyenruhás ember őrízte. Eszembe jutott az apa által mondottak, s így minden világos lett.

Beléptem a házba, ahol a fények már égtek.  Körülnéztem: minden a régi volt. Elindultam felfelé a szobámba. Beléptem a rózsaszín falú, fehér bútorokkal berendezett világomba, és rámjött a felismerés: nekem itt lenne a helyem.  Nagy felismerésem közbe bementem a gardóróbomba, ahol felkapcsoltam a lápát. Belenyúltam egyik fiókba, és kiszedtem egy puha kék pizsamaalsót és egy fehér topot. Hajamat leengedtem, majd bebújtam a frissen vetett ágyikómba.

@Hope_DeLucie: A mesének vége.

I.kötet ~ 29.fejezet

Sziasztok! 
Borzalmasan szégyellem magam hogy ilyen ritkán hozom a részeket, de jelenleg semmi időm nem volt, hogy írjak nektek. A jó hír az hogy:
1. Kaptam díjat:  Nagyon szépen köszönöm ezt a díjat Secretgirls-nek. Nagyon-nagyon hálás vagyok!

Feladat: 

Köszönd meg!Rakd ki a képet!Küld el legalább 3 embernek!Hagyj megjegyzést náluk!Írj pár dolgot magadról!

Egy pár dolog magamról:

1, Utálom Jedward-ékat. 

2, Van zselés műkörmöm.

3, Vezetek egy 2. blogot titkos néven (Cssss! ez titok!).  

És a díjat küldeném: 

Wittának

szonjaa.-nak

Penny.^^-nek

Nincs sorrend, és most úgy díjaztam a blogokat hogy csak belenéztem párba, mert semmi időm, és íráskészség alapján. :) 

2. jó hír: Itt az új rész! Most szeretnék tőletek kommenteket kérni, ha lehetséges... :).

-   Az… - válaszoltam rá higgadtan.

-   Nyugalom Peggie – tegezte le Harry anyut – Ross mindent eltusol… remélem. - erre az utolsó szóra mindenkit, aki megnyugodott volna újra felpörgette.

-   Nem is kellett volna elterjednie! – csattogott anya! – nem akarom hogy a lányomból csak egy kis celeb legyen, akiről az egész világ csacsog. Még így is barátkoznom kell a gondolattal hogy, hogy fognak minket otthon fogadni, vagy mi lesz, ha ti ketten már nem lesztek együtt.

Harryvel váltottunk egy sejtelmes pillantást, ő kiviharzott én pedig elindultam anya felé.

-   Anya nyugi, minden rendben lesz, elvégre… - kezdtem bele, de nem hagyta hogy befejezzem.

-   Beszélnünk kell kicsim! – állt fel a nappalibban lévő zöld ülőgarnitúráról – Most! – azzal felráncigált a lépcsőn, nem törődve Anne, Robin és Gemma csodálkozó pillantásával.

Beértünk a vendégszobába és kissé hangosa, de becsuktam mögöttünk az ajtót.

-   Mit hiszel? Elmondtunk apáddal hogy nem kéne most a figyelem középpontjába kerülnöd, erre az egész világ tudja hogy ki vagy! Nem fogtad fel a dolog fontosságát? Ha már kikönyörögted, hogy elmondjuk, akkor legalább csinálj úgy, mintha érdekelne, és ne keverj minket nagyobb bajba! – ordította.

Hát, ha beismertem, ha nem teljesen igaza volt, elvégre azután hogy kikönyörögtem, hogy avassanak be, semmit nem próbáltam tenni az ügy érdekében, sőt még rontottam is a helyzeten azzal, hogy közzétettem ki vagyok… nyílt célpont.

-   Igazad van – jegyeztem meg.

-   Tudom. Nem azért mondom neked ezeket hogy igazat adj, hanem hogy gondolkodj el! Négy napon belül indulunk haza… ha egy rakat fotós lesz a nyomunkban simán rájönnek hogy van egy lányunk!

-   Tényleg… de Harry menedzsere mindent elintéz! – próbáltam menteni magam.

-   Az egy dolog hogy elhiheti a világgal hogy minden oké köztetek, de téged nem tud letagadni – jutatta eszembe. – Kérlek, a kedvemért próbálj meg háttérbe szorulni!  - azzal otthagyott a szoba közepén.

Na jó… ez teljesen-tökéletesen minden egyes szavával igaz volt. Önző dög voltam, aki nem törődik senkivel csak magával, elvégre így Harry is bajba kerülhet. Isten ments! Akkor nem tudnám, mit csináljak, fel adnám magam, vagy bankot rabolnék a pénz miatt.

Gondolataimból felébresztve Harry lépett be a szobába. Végignézett aggódó pillantásomon, és levetette magát az ágyra mellém.

-   Nagyon megkaptad?  - kérdezte aggódó hanggal fűszerezve.

-   Igen, de igaza van. – s így én is ledőltem az ágyra. – Jobban kellett volna figyelnünk… mindentéren.  – mondtam a szemébe.

-    Tudom. Remélem nem szaggatnak szét a rajongók ha hazamentél. – viccelődött.

-   Én is remélem – mondtam kissé komolyabban mint ő – elvégre ezek nagyon durvák, emlékezz az üveges esetre.

-   Veszélyesek… vigyázz magadra!

-   Vigyázok… - hát… sosem vigyáztam magamra kellőképpen.

-   Mi lesz, ha elmész? Elvégre négy nap van hátra, és már nem tehetünk úgy, mintha minden menne tovább a rendes kerékvágásban.

-   De minden megy tovább a rendes kerékvágásban, neked is és… nekem is. – hazudtam.

-   Azt akarod, hogy úgy csináljak, mintha nem is lettél volna? – döbbent meg.

Elgondolkoztam. Véget vethetünk ennek az egésznek, mindenki éli a saját életét, és elfelejtjük egymást. Lehet hogy ez csak egy fellángolás, hiszen neki szüksége volt valakire, aki kisegíti a helyzetéből, és nekem pedig egy hősre volt szükségem, aki megment. Nagyon fájt a gondolat, de biztos vagyok benne, hogy ez csak egy múló érzés, ami a távolság segítségével eltűnik, elfelejtődik. 

Viszont ha én ősszel visszajövök Londonba, akkor csak arra gondolnék, hogy… szóval csak rá, ha együtt vagyunk, ha nem, elvégre jelenleg ő az, aki ideköt. Mióta közel kerültem hozzá, csak azon agyalok, hogy hogyan bírjuk ki a távolságot, vagy ki bírjuk-e egyáltalán. Nagyon kevés rá az esély,de meg akarom próbálni… nem akarom sem elhagyni, sem elfelejteni, és az lenne a legborzalmasabb, ha ő hagyna el, vagy ami még rosszabb, elfelejtene…

-   Nem… várjuk meg a nyár végét, hátha kapok azon a táncakadémiás ajánlaton. – feleltem végül.

-   Komolyan otthagynád az életedet miattam? – döbbent meg ismét.

-   Igen – bár nem csak ő az egyetlen oka hogy idejövök, mégis ő a leglényegesebb tényező számomra. Szembefordultam vele úgy, ha arcunk csak pár centiméterre volt egymástól – mert szeretlek. Legyen bármi, ha veszekszünk, ha szakítottunk, ha már eltelt jó sok év ezt jegyezd meg: mindig is szeretni foglak – valamilyen szinten, de biztos.

Harry szemében egy kicsit gyűlni kezdtek a könnyek.  Ennyire meghatottam volna? Jobb kezét felemelte és végighúzta arcomon. – Én is szeretlek, még akkor is, ha nem lehetsz az enyém, ha te gyűlölsz, vagy esetleg ha te már mást szeretsz.

Jelenleg én akartam letörölni egy kósza könnycseppet az arcomról, de megelőzött. Odahajoltam az arcához, és megcsókoltam. Az elhangzottak után úgy csókoltam, mintha ez lenne az utolsó alkalom rá: vadul, tüzesen, szerelmesen. Kezével a hajamba túrt, s azt birizgálta. Saját karom a nyakán pihent, ahonnan folyamatosan vándorolt lefelé a mellkasára. Nem sokkal később elhúzódott, s tekintetét mélyen a szemembe fúrta.

-   Nem számít mi lesz, elvégre élvezzük a mát, elvégre egyszer élünk! Carpe diem! – suttogta az ajkától pár centiméterre lévő fülembe.

-   Carpe diem! – suttogtam vissza mosolyogva, majd nyelvemmel simogattam felső ajkát.

A vacsora és zuhany után – amit közösen végeztünk el, és nem sok köze volt ahhoz, amit egy zuhanyzóban kellene csinálni, ellenben sokkal nagyobb köze volt a carpe diem-hez – Harry szobájában tértünk nyugovóra. Hosszú órákig beszélgettünk, és figyeltük egymást. Ne tudom ő hogy volt vele, de nekem maga a látványa is megnyugtató volt.  Olyan hajnali fél kettő körül elnyomott az álom.

Reggel, vagy inkább délelőtt Harry karjaiba zárva ébredtem. Ő még aludt, én pedig hallgattam egyenletes szuszogását s szívdobbanásait.  Belülről féltem, de jelenleg én voltam a világ leges-legboldogabb embere.  Nem sokkal később ő is felébredt, és együtt, kézen fogva indultunk el reggelizni.

-   Jó reggelt!  - üdvözöltük a konyhában ülőket, akik már nem a reggelire, hanem az ebédre vártak.

-   Álomszuszékok – mosolygott Gemma.

-   Szia Hope, Harry. – Bólintott anya.

-   Mindenkinek jó reggelt! – szállt be Robin is.

Harry odament Annehez, aki akkor a kamrában keresgélt. Én addig letettem magam egy üres székre.  Nem sokkal később mindketten megjelentek a kezükben tele tálakkal, amiket lepakoltak az asztalra. Nekikezdtünk az evésnek.

-   Képzeljétek Harry mexikóit készít vacsira! – ujjongott Anne.

-   Végre! Már azt hittem nem fogsz megmutatkozni szakácstudományoddal öcsi! – viccelt Gemma.

-   Ezért vártál ennyire haza? – mosolygott, miközben szedett a forró zöldségköretből.

-   Alapdolog fiam… szerinted miért?

-   Haha.

-   Olyan jó idő van ma – hoztam fel.

-   Na és tereli a témát az időjárásra… - rázta a fejét Harry, mire mindenki csak nevetett – ennyire kíváncsi a szakácstudományomra… - vágott szomorú kiskutyafejet.

-   Nem, csak gondoltam hogy ma elmehetnénk sétálni, de ha már így elítéled az ötletem kezdeményezését – haha, most én játszottam a sértődöttet.

-    Medence? – javasolta Gemma. – A víz már tuti kellemes benne.

-   Mmmm… nem is rossz ötlet – nézett rám ravaszul Harry.

-   De, rossz ötlet! Habár… - a ravasz pillantást is sikerült viszonoznom, bár korántsem olyan jól, mint ahogy ő csinálta.

A Reggeli-ebéd után felmentem a szobába ahol előkotorásztam egy fekete pántnélküli bikinit, amit gyorsan magamra is öltöttem, hajam pedig lófarokba fogtam fel a fejem tetején. Még mielőtt indultam volna lefelé, anya elkapott a szobában.

- Kicsim, engem már csak annyi vígasztal hogy boldogok vagytok.

- Hát… ez már nem sokáig lesz így…

- Tudom… de aztán ősszel minden újra ilyen lesz.

- Remélem… - s vetettem rá egy bizonytalan mosolyféleséget.

Elindultam lefelé, ki egyenesen az udvarban lévő medencéhez. Gemma már bikiniben feszített odakint, úgy ahogyan már Harry is.  Ahogyan kiléptem a hátsókertbe vezető üveg nyílászárón, Harry egy füttyel díjazta öltözékemet.  Odaültem mellé a medence szélére, s lábamat a vízbe lógattam bele. Nem sokáig tartott az, az idill, mert fél percen belül a vízben landoltam annak a majomnak a jóvoltából… Köszönöm! Á de ő sem úszta meg, megragadtam a lábát és voila! Már mellettem is volt, még a haja is csupa víz lett.  Hát… őszintén szólva szárazan jobb, és ezt meg is mondtam neki, mire egy icipicit megsértődött.

-   Hé ne csapkodjatok! - kiabált Gemma, de még hozzámondta hogy nyugodtan… szóval csináljuk, amit a barlangban, csak kissé más szavakat használt.

Hát nagyon jól elvoltunk a vízben, ahonnan nem lehetett kiszállni, mivel amint kiléptem, már újra bent is találtam magam… mellékesen ki gondolta volna hogy ilyen romantikus víz alatt smárolni?!  Nem biztos hogy még lábadozó betegeknek jót tett ez a kis fürdőzés, de élj a mának! Mit féljek? Inkább vagyok egyedül beteg, mint mindketten szenvedjünk…

Este fél hatig szerencsétlenkedtünk a vízben, majd nekiálltunk csinálni a vacsorát, mivel a drága megint felvett kuktának.  Komolyan elámultam a szakácstudományától, mert a múltkor reggeli miatt ki nem néztem volna belőle, hogy el tud készíteni egy komplett mexikói menüt.

-   Lassabban, ne kapkodj a késsel… úr Isten! A te kezedben kés? – viccelt – gyere segítek – azzal mögém állt, megfogta a kést, s kezünk együtt mozgott. – szép lassan – nézett rám.

-   Most romantikus akarsz lenni? – kérdeztem gúnyosan.

-   Igyekszem…

-   Akkor jó.   

Elég hosszadalmasra sikerült a főzőcskézés, mert este nyolckor tudtuk asztalhoz ültetni a családot.  Nem kaptunk csak dicsérő szavakat, amiket én csak Harrynek tulajdonítottam el, hiszen minden az ő műve volt, az én munkám megakadt a szeletelésnél, terítésnél és mosogatásnál. 

Éppen a vacsora vége felé jártunk, mikor megcsörrent egy telefon. A telefon történetesen Harryé volt, aki rohant felvenni.

- Ross? Sikerült tenni valamit az ügy érdekében?  

3. jó hír: Ha minden jól megy, akkor ma lesz még egy rész...

I.kötet ~ 28.fejezet

Sziasztok drágáim!

Annyira szégyellem magam hogy ennyi idő után tudok csak részt hozni, de mostanában tényleg semmi időm nincs, és valamelyik nap nagyon ki voltam akadva, törölni akartam az egész blogot, de mára már megváltozott a véleményem, és folytatom, sőt már megvan a befejezés - ami még nem most lesz ;).  Na itt a rész, remélem tetszik!

Kora reggel friss eső illatra ébredtem, ami csak úgy áramlott be a nyitott ablakon.  Lassan elnyújtózkodtam a puha ágyikóban,de nagy csodálkozásomra nem rúgtam bele Harrybe. Amint kinyitottam a szemem rájöttem hogy azért nem, mert nem is volt ott. Egyedül feküdtem az ágyban és másodpercenként változó rohamokban fáztam és volt melegem. Hirtelen nem tudtam eldönteni hogy a betegség miatt, vagy azért mert nyitva az ablak… Ki nyitja rá két beteg gyerekre az ablakot?!

Kikászálódtam az ágyból, felvettem a köntösömet s a szobamamuszomat. Az egész emelet üres volt, ugyanakkor lentről hangokat hallottam. Közeledve a lépcső felé megcsapott a konyhából áradó friss kávé, és baconillat.

Lent mindenki ott ült a nappaliban, kivéve Harryt.

-   Végre felkeltél virágszál! – puszilt arcon anyu.

-   Jó reggelt – néztem mogorván anyura a kellemes reggeli köszöntés miatt - Harry?

-   A konyhában – felelte Gemma, de látva döbbent arckifejezésemet a „Harry és konyha” páros hallatán folytatta – kitalálta hogy reggelit csinál neked, de szóltunk neki hogy akkor már mi se maradjunk ki – kuncogott – másfél órája bent főzőcskézik.

Ahogy szóba került az idő, rápillantottam a falon lógó nagy, kerek órára. Délelőtt fél tíz volt. Ritkán szoktam ilyen sokáig aludni, de azt hiszem ezen a héten ez gyakori lesz. Elindultam a konyha felé, ahonnan jelenleg friss gyümölcsillat áradt. Nekidőltem a konyhaajtó falának, és karomat összefontam.

-   Chef Harry Styles – konferáltam.

-   Jó reggelt napfény! – jött felém és igyekezett megpuszilni, de tiszta mocsok volt inkább eltoltam magamtól.

-   Mit műveltél te?  - néztem nevetve a foltos köténykéjét  - mióta tudsz te főzni?

-   Már elég régóta, de a mexikói a specialitásom – nézett rám csábosan.

-   Értem… nincs szüksége egy kuktára? – és azzal viszonozta az előbbi pillantását.

-   Eredetileg önnek szerettem volna készíteni, de a család beadta a rendelést… - forgatta  meg a szemét – hálás lennék érte. Egyébként nagyon szexi vagy köntösben – állapította meg, miután hosszasan végignézett rajtam.

Beálltam a konyhába segíteni, de innentől kezdve minden csak egyre lassabban haladt. A reggelit – ami baconos rántottából, friss kávéból, illetve gyümölcsléből állt – sikerült tízre feltálalni, ami ahhoz képest, hogy szinte semmi nem volt, két órán keresztül készült. Robin már nem bírt volna várni, és anyuék sem voltak éppen türelmes hangulatban.

Gyorsan letudtuk a reggelit, és Harryvel menekültünk a pakolás elől, mondván, hogy a kaja a mi érdemünk. Sem nekem, sem a mellettem üldögélő majomnak nem volt kedve otthon ülni, így eltökéltük, hogy ha törik, ha szakad ma elmegyünk várost nézni.

Magamra kaptam egy kényelmes barackvirágszínű, alul összeszűkülő vászonnadrágot, egy fehér toppot, és egy halványrózsaszín kardigánt az idő miatt. Egész éjjel esett, és a harmincfokos levegő lehűlt huszonnégy fokra egy éjszaka alatt. Miután belém tömték azt az undorító gyógyszert, megmostam a fogam, és hajamat összefogtam a fejem tetején.

Harry szó szerint berontott az ajtón.

-   Pfúj! Soha többet nem veszem be ezt az ocsadék gyógyszert! Undorító – panaszkodott.

-   Nekem is be kell vennem, és ettől gyógyult édesem! – mondtam oda neki.

Tekintetét végigfuttatta rajtam, s szeme megállapodott az enyémmel egy vonalban. – Nagyon csinos vagy, és cuki a hajad, nagyon menci kicsim! – bókolt.

-   Köszönöm… - na neki legalább tetszik ha összefogom a hajam… Én is végignéztem rajta. Fekete csőfarmert viselt egy lila pólóval, amire szürke kardigánt húzott fel. Hajára szokás szerint nem hatott a gravitáció, de szeme a megszokottnál jobban csillogott. – Mi az? Izgulsz?

-   Nem csak… látni fogod a helyeket ahol felnőttem, amik a szívemhez nőttek. Remélem egyszer majd én is láthatom a tiédet… - az bonyolult lenne… gondoltam, de mégis rámosolyogtam.

-   Nem indulunk? – tereltem a témát.

-   Akkor rajta!

 Mikor elköszöntünk, a hűn szeretett Gemmánk megjegyezte, hogy kerüljük a barlangokat. Oké… nem néztek ránk mint a hülyékre, á dehogy… Csak úgy engedtek el min ket, hogy viszünk telefont – mellékesen olyat amin el tudnak érni, és nincs lenémítva – és délután négyre hazaérünk… mint az ovisok. Ha már az ovinál tartunk, Harry az óvodáját mutatta meg legelőször mondván, hogy az van a legközelebb.

Később az általános iskolájához mentünk, ahol akkor egyenruhás gyerekek játszadoztak az udvarban. Hát ez nem jött túl jól, mivel a diákok több mint fele lány volt, és amint megpillantották Harryt, elkezdtek ordibálni és rohanni. Még a tanárok is kijöttek a nagy ordibálásra, de csak egy nagy mosollyal üdvözöltek, és betessékeltek minket az épületbe.  Kitalálták hogy elviszik az igazgatóhoz, bár fogalmam sincs minek… sok értelme van, de látszólag nagyon élvezte. Mögöttünk körülbelül ötven kislány sugdolózott, és nevetgélt. Az épületben a falak képekkel voltak díszítve, az ablakokban virágok voltak kirakva, és szinte mindenhol pillangók lógtak le a plafonból.

Annál érdekesebb volt, mikor a felső tagozatosok termeinél mentünk, ahol már a „sikítozó rajongó” kategória várt minket.  Úgy éreztem magam, mintha egy börtönbe lennék, nem volt hova mennem, mert elveszek itt. Csak szorítottam Harry kezét, aki követte a tanárokat előttünk. Ja és mindez tanóra a felsősöknek tanóra kellős közepén volt…

Egy jó órán át faggatta az igazgató Harryt mindenféléről, és megkérte hogy énekeljen valamit. Szóval mindenkit betessékeltek a tornaterembe ahol szerencsétlennek egyedül kellett énekelnie. Az senkit nem érdekelt hogy egy bandában van és a számok öt emberre íródtak de semmi baj… Elénekelte egyedül a Forever Young-ot, és megpróbálkozott a Tell Me a Lie-al is. Egyedül is sikerült elénekelni, sőt még a My Heartból is énekelt ehy kis részletet.

Délután kettőkor, ismétlem kettőkor sikerült szabadulnunk a suliból, mikor már a többiek is mentek haza. EZ volt az iskola utolsó hete, amit szerintem, Harry remekül lezárt. Közös döntés alapján megbeszéltük hogy nem feltűnősködünk többet a városban, szóval elindultunk a játszótér felé.

A játszótér tele volt fiatalokkal.  Egyszer csak Harry karon ragadott és megindul egy csapat fiú felé.  Páran elmentek mikor látták közeledni, de három srác ottmaradt.

- Cső szupersztár! – intett neki az egyik – hogy ityeg?

- Nincs semmi – öklözött le mindenkivel kacagva.

- Na és milyen a nagyvárosi élet? Nem hiányzik a nyugi?

- Az hiányzik a legjobban!

Az egyik srác jó nagy barackot nyomott a fejére, és mindenki csak nevetett… a semmin. Miután feltűnt nekik hogy ott állok, és valószínűleg nem fogok elmenni, Harryt kezdték faggatni:

-   Na és ő? Ő a csajod haver? Azt hittem öregebb… - mondta egy magas barna hajú barna szemű nyúlánk srác.

-   Ő biztos nem az a Caroline… Mit hiszel Bryan? Kinézed ezt a csajt harmincnak? – kezdett kissé kínossá válni mindkettőnknek.

-   Öhm… srácok ő Hope, Hope ők Bryan, Stevy – mutatott a magasra és egy alacsonyabb zöld szemű srácra – haverok a gimiből, és Jacob, aki az első bandám basszusgitárosa volt. – mutatott be Harry feszültségoldásképpen.

-   Ok, ő tudja hogy kik vagyunk, de te még mindig nem válaszoltál a kérdésemre. – Hirtelen rohadt nagy csend lett. – Újságokban meg hírekben láttunk titeket együtt, de már ott tartunk hogy meg sem próbáljuk elhinni amiket összehordanak… Például tegnap este azt terjesztették hogy ez a csaj terhes… - mutatott rám.

Időbe telt felfogni mit mondott az előbb a srác – Bocs, mi van? – csattantam fel.

-   Válaszolj és akkor én is válaszolok – zsarolt.

-   Bryan! Te ennyire hülye vagy? Az egyértelműn mit akarsz még kérdezni?   - Mondta a Jacob nevű.

-   Várj… mit terjesztenek? – kérdezett vissza Harry – Hogy terhes? De miből gondolják? – öhmm… nem sokkal később le is esett neki – a korház…

-   Ja haver! – folytatta Bryan – Az volt a Sztárvilágban hogy tegnap előtt a nőgyógyászaton voltatok a nővéreddel. Akkor kiderítették, hogy melyik orvosnál voltatok, de az meg nem akart nyilatkozni… - Harry e hallatára akkorát csapott a homlokára, hogy meghallatszódott.

-   Ne… - kezdtem.

-   Akkor igaz? – kérdezett vissza Stevy. Harrynek erre csak egy tipikus pofavágás volt a válasza. – Szóval nem… - úgy látszik a gyerek felfogta.

-   Tök jó… a fél világ azt hiszi terhes vagyok… - szenvedtem.

-   Az… - szállt be Harry – az orvos meg nem akar nyilatkozni… elmondhatná mi volt.

-   Harry… az is ciki lenne – világosítottam fel.

-   Miért mi volt? – kíváncsiskodott a három fiú.

-   Semmi…

-   Valami csak volt. Megfertőzted Hope-ot? – kérdezősködött Stevy.

-   Nem! – már Harrynél is javában feszültek a húrok.

-   De basszus nézz már rá! Tiszta beteg feje van… - röhögött Bryan.

-   És nekem szerinted nem? – pattogott a drága.

-   Hope is megfertőzött? Hogy?

-   Rátüsszentettem. – feleltem mire Jacobból kitört a nevetés.

-   Nem vagyok egy nagy agytröszt, de még én is látom, hogy ezek csak megvannak fázva – csóválta a fejét. – Ti meg a sok eszetek – nézett rá a másik két fiúra Jacob.

-   Mennyi az idő? – nézett fel Harry.

-   Fél négy, miért?

-   Akkor haladjunk Hope!

-   Hova a fenébe? – kérdezte meglepetten Jacob – most jöttetek ide nemrég.

-   Igaza van, négyre otthon kellene lennünk. – Azzal elrohantunk a fenébe.

Eléggé megviselt ez a pletyka, de ha más most ez van, mi lesz később?  Csak úgy szedtük a lábunkat, minél hamarabb otthon akartunk lenni. Még hallottam ahogyan utánunk kiáltanak, de nem értettem pontosan hogy mit.

-   Miért kell mindent felturbózni? – kérdeztem egy piros lámpa előtt.

-   Alap a hírességeknél… ennél már csak rosszabb lehetne…

-   Ohh… értem. Hát ez… ijesztő.

-   Az. – felelte mogorván.

-   Milyen együttesed volt a fiúk előtt? – tereltem a témát.

-   Ja az… a White Eskimo… néhány fiúval összeültünk suli után és zenélgettünk. Én voltam az énekes, Jacob pedi a basszus – nahát… ki nem találtam volna hogy te voltál az énekes – aztán jelentkeztem az x faktorba, és minden megváltozott.

-   Értem. De ha egyszer ez volt az álmod.

-   Igen, tudom. Nem bántam meg semmit.

Még négy előtt hazaértünk, de abban biztos voltam hogy  ha nem hallottunk volna a pletykáról, akkor még hatra sem értünk volna haza, ha parancs volt, ha nem. Amint hazaértünk, már ugrottunk is egy gép elé. Harry bevallotta hogy érdekli mit gondolnak róla az emberek, és ez sajnos velem som volt másképpen. Pár perc böngészés után egy igen érdekes cikken akadt meg a szemünk.

Tinédzser tragédia

A tizennyolc éves Harry Styles nemrégiben hazautazott a családjához barátnője, Hope(16) társaságában. A lányról mindössze annyit tudunk hogy a St. Cloud Gimnázium egyhónapos kurzusán vett részt, és ő játssza a főszereplőt a One Direction My Heart című videoklippjében(a klipp megjelenése: 06.22).

Az ifjú párt néhány nappal ezelőtt látták együtt bemenni a Ashbrook Equine Kórház nőgyógyászati osztályára. A hírek szerint a fiatal lány óvatlan szexuális viszony miatt teherbe esett. Harry(18) három hónappal ezelőtti kijelentése értelmében: „csak akkor akarok apa lenni, ha már megnősültem” nem lehetetlen hogy fehér ruha lesz a vége.

Más hírek szerint ugyancsak szexuális érintkezés nyomán maradt fertőzés miatt mentek korházba, de Dr. Phill Newman az orvos, aki Hope-ot kezelte az nap, nem hajlandó nyilatkozni.

Egy újabb forrás szerint az ifjú leány halálos méhnyak rákban szenved, és Harry igyekszik mindenben segíteni neki.  Mivel Harry nővére Gemma is velük volt, nem lehetetlen hogy tényleg valami komolyabb a probléma – már ha van a terhesség és fertőzés nem komoly.

A cikk végén volt egy kép, amin éppen a korházból sétálunk ki, és hát őszintén bevallva tényleg nem éppen a legjobban néztem ki.  Csak ültünk döbbenten, és nem tudtunk megmozdulni. Annyi baromságot írtak, hogy az már tényleg fáj, de valahogy az igazság kimaradt… szuper!

Harry értesítette a  Rosst, a menedzserét, hogy mi a nagy helyzet, és hogy kéne valamit csinálni. Sajnos már tudott róla, csak éppen mindet nem ért el telefonon, ami érthető, mert Harry mobilja két napig az ágya alatt pihent. Már a fiúk is tudták, pedig ők nem nagyon figyelnek a pletykákra, de ez ezért már tényleg durva.

Gemmának is megmutattuk a cikket, amitől az álla a padlót súrolta. Nem volt elkerülhető, ezért mindenki mással is megosztottuk a „pletykát”.

-   Szóval a fél világ azt hiszi rólad hogy terhes vagy… kislányom – fogta a fejét anya – apád mit szól? Szerinted miért hagyott itt veled? – erre mutattam egy „ne már… nem ez az oka” kifejezést, mert apa nem azért hagyta a nyakamon anyámat hogy vigyázzon rám, hanem hogy… na jó gyakorlatilag azért, de más értelemben.

-   Hagyjad fiam, mindenki csak pletykálni tud. De akkor miért is voltatok a korházban, mert ez nem tiszta?

Harryvel összenéztünk, és én egy „te mondod el” nézéssel elintéztem. – A betegség miatt.

-   A nőgyógyászaton? – hát ez sajna nem jött be… - és Gemma is ment, akkor…ja neee – azt hiszem Annenek leesett. – Felelősség!

-   De legalább időben eszünkbe jutott! – mentegetőzött Harry.

-   Azért azt nem mondanám…

-   Miről is van szó? Lemaradtam – faggatózott anya.

-   Csak annyi, hogy a gyerekeink annyira összeillenek, hogy egyikükben sincs egy csepp felelősség sem .- ez a felelősség…

-   Hát ez szégyen – mondta ki véleményét drága jó anyám. 

díjak *.*

Sziasztok! Elhalmoztok díjakkal, amiért nagyon hálás vagyok, és nagyon örülök nekik. Kicsit késve, de most már kirakom. Szeretném megköszönni  vauvau.-nak és Évesz.-nak ezt a díjat.

SZABÁLYOK:
1. Tedd ki a képet a blogodra!
2. Köszönd meg annak, akitől kaptad!
3. Írj 6 dolgot magadról!
4. Küldd tovább 5 írónak linkkel együtt!
5. Hagyj megjegyzést a blogukon!

A, Annyira szerencsétlen vagyok mindenben, hogy az fáj.

B, Nem csak azért szeretem Londont mert 1D meg Harry Potter hanem tavaly április 02-től 12-ig kint voltam, ahol rengeteg barátra leltem és megváltoztam.

C. Kedvenc kajám a Carbonárás  tészta

D, Hetedikben második lettem versmondó versenyen. 

E, Nagyon szeretem a Starstruck nevű Disney filmet... szerintem értitek miért

F, Öt éve úgy volt hogy kiköltözünk Írországba, de máshogy alakultak a dolgok.

A másik díjat nagyon köszönöm tulipbird-nek. Nagyon hálás vagyok.

Szabályok:

1.Tedd ki a blogodra a képet . *kész*
2.Említsd meg annak a jómadárnak a nevét,akitől kaptad. *kész*
3.Küldd tovább minimum három,kizárólag One Direction fanfictionos blognak. *kész*
4 Írj magadról pár infót ami 1D-vel kapcsolatos(pl.:hol és hogyan ismerted meg őket,ki(k) a kedvence(i)d,és miért stb.) * kész*
5. Akiknek tovább küldöd,hagyj megjegyzést a blogjukon,hogy tudják mi vár rájuk. *kész*

Nos itt ismertem meg az 1D-t akkor, mikor összevesztem egyik barátnőmmel és a facebook adatlapján megláttam kilinkelve a WMYB-t. Ott még nem voltam fan, de a zenét letöltöttem. Olyan igazán nagy őrületbe olyan három hónapja kerültem, amikor először megláttam a One Thing-et a Tv-ben. Na onnantól kezdve nem lehetett leállítani. Akkor belenéztem pár blogba, de bocsánat van olyan, ami nem éri el a blog megnevezést. Sosem volt részem igazáén nagy elismerésben, így úgy gondoltam hogy elkezdek írni egy blogot, és bebizonyítom hogy érek valamit. Remélem egyszer sikerül, és remélem hogy az írásaimmal sikerül érzelmeket kiváltani az emberekből mert ez a fő célom. Igazából nincsen fő kedvencem, de Harry áll hozzám legközelebb. Mindig van egy olyan "best" aki akkor a favorit. Két hónapja Liam volt, két hete Zayn, nemrég Louis most pedig Niall, de mindegyiket egytől egyig imádom. 

Szóval együtt választottam ki pár blogot, mert tényleg csak olyanoknak akarok adni, akik az én szememben megérdemlik, és amúgy is alig olvasok blogot. Kinek melyik díj tetszik, viheti. 

Szóval a díjazottak:

Hope Hastings

Ritaa.

julia.14

Na ennyi lenne belőlem manók! Pápá majd jelentkezem a résszel! 

I.kötet ~ 27.fejezet

Sziasztok! Annyira örülök hogy olvassátok a blogom, de azt veszem észre hogy egyre ritkábban sikerül írnom. Igyekszem pedig, és amikor csak van egy csepp szabadidőm akkor írok nektek. Eljutottam a 220 db összkomment-ig (Jupííí!), de attól még írhattok, nem harapok:). A részről annyit, hogy szerintem ez rohadt unalmas lett, de néha becsúszik egy ilyen is. Remélem azért tetszik!:)

 

- Ezt nem hiszem el! Ilyen még soha az életben nem fordult elő velem! Annyira odafigyeltem…mindenre! Mindenre csak erre nem… - magyarázkodott.
- Oké… akkor kéne valamit csinálni – motyogtam miközben hátrafordulva igyekeztem magamra csavarni a törölközőt.
- Mit? Már megtörtént… semmit nem tudunk csinálni ellene! – mikor előrefordultam hátraléptem egy nagyot.
- Ezt most úgy mondtad, mintha valami végzetes hibát követtünk volna el – borzadtam meg.
- Ne, ne érts félre! – mutatott a kezével nagy x-et – nem úgy gondoltam! Jobban kellett volna figyelni…
- Neked vagy nekem? – tettem fel ezt az irónikus kérdést, ami egy fél perc múlva már nem is volt annyira irónikus.
- Mindkettőnknek… - harsogtuk egyszerre.
- Rendben, akkor most mit kéne csinálni, mert nem sokat tudunk. – vonta le a következtetést Harry.
- Hé hé hé hé! Oké, Harry nagyon szeretlek, imádlak, de még véletlenül sem szeretnék teherbe esni… - mondtam ki nyíltan az elmúlt tíz percben elhangzottak összegzését. – Ráadásul a karriered sem ívelne felfelé tőle…
- Jól van… akkor fogamzásgátló? – vetette fel.
- Nem elég biztonságos, de esetleg…
- Esetleg? – nézett rám.
- Kérhetnénk tanácsot…
- Ki a fenétől Hope? Kitől hmm? – idegeskedett.
- Gemma?

Harry nehézkesen belement az ötletembe, mert rohadtul nem volt kedve egyikünknek sem egy váratlan, jelenleg nem várt ajándékhoz. Mikor elmondtuk neki mi a nagy helyzet szó szerint kiröhögött minket és megkaptuk, hogy milyen sok eszünk van. Azt tanácsolta, hogy menjünk be a korházba a nőgyógyászatra, ott adnak valami szuperbiztonságos fogamzásgátló injekciót. Na ő biztos tudja…

Két idegösszeomlás között lezuhanyoztam s felöltöztem. Fogalmam sem volt, hogy mikor Jean… amikor…szóval „védekezett-e” ,de én szerintem meghaltam volna, ha állítólagos szűzen teherbe esek… főleg tőle, FÚJ!

Gemma és Harry a nappaliban vártak rám, de a drága anyuciknak nagyon nem tetszett, hogy hárman indulunk el „várost nézni”. Harry nagyon aggódott, fogta a kezem és nem egyszer megkérdezte, hogy jól vagyok e. Az ötödik után úgy gondoltam, közbelépek:
- Harry! Neked mi a bajod? Úgy viselkedsz, mintha már tényleg… - kezdtem bele
- Nem azért van… hót sápadt vagy és a kezed is forró… biztos jól vagy?
- Igen… - feleltem hatodjára, de már nem voltam biztos benne.

Alig negyed óra után Gemma parkolt a Ashbrook Equine Kórház előtt. Mindhárman kiszálltunk és elindultunk Gemma után.
- Te tudod, merre kell menni? - kérdezte Harry nővérét.
- Harmadik emelet nyugati szárny…
- Rendben! – bólintottam rá egy hatalmasat.

Felmentünk a lifttel a harmadikra, ott pedig Gemmát követve eljutottunk a nőgyógyászatra.
- Nem akarsz itt maradni? Valaki meglát, és abból kialakulhat egy kisebb botrány… - ajánlottam fel neki.
- Nem… ebben mind a ketten benne vagyunk. – mondta. Annyira aranyos volt.

Besétáltunk a nőgyógyászatra, ahol kissé döbbent arcok akadtak meg rajtunk. Szerintem Harry megfontolta az előbbi ajánlatomat. Gemma kiszúrt egy üres folyosói széksort, és letelepedtük, míg várunk. Nem sokáig maradtunk hármasban, mert arra jött egy nővér, és Gemma hosszasan faggatózni kezdett. Egy picikét elkezdett sajogni a fejem, és néha kirázott a hideg.
Tüsszentettem egyet.
- Na látod ezért kérdezgettem hogy, hogy vagy… - nézett rám.
- Minden oké, nyugi.
- Biztos? – bólintottam.

Gemma visszarohant a nővértől, felállított minket, és elterelt egy csendes és üres folyosó felé. Elmagyarázta, hogy elintézte, hogy soron-és feltűnésen kívül bejutatunk a rendelőbe, cserébe egy autógrammért Harrytől, amit az érintett fél már meg is kapott.
- Mindig magamnál tartok pár autógrammot Harrytől megvesztegetésképpen. – mondta büszkén.
- Jó vagy! – Ismertem el egy bólintással, amiből egy újabb tüsszentés lett.

Olyan két perccel később bejutottunk a rendelőbe, de Harryt ide már nem engedtem be. Ki tudja mit csinálnak velem, és nem akarom, hogy tanúja legyen. No meg ha elmondom mi a baj, és ő ott van az orvos tudni fogja, hogy valami köze van a dologhoz. Szépen makogva, Gemma segítségével elpanaszoltunk mi a baj, mire az idős orvos szája szélre aprócska mosoly húzódott.

Igazán nem volt nagy szám, adott egy fogamzásgátló injekciót, és szépszóval óvá intett, hogy legközelebb jobban figyeljek. Kimentünk hátul, ahol Harry valami baromságot játszott az Iphone-ján. Rám nézett, és elakadt a szava.
- Gemma! Úr isten, te nem figyelsz rá? – így állt fel és rohant oda hozzám.
- Miért? Mi a baj? – csodálkozott, de én is.
- Nem látod, hogy hót sápadt? – odajött, és ajkát a homlokomra nyomta – ráadásul még lázas is!
- Biztos megfáztam a barlangban… - tippeltem.
- Hova vitted szerencsétlent? – röhögött Gemma. – Amúgy Harry, ne zavarjon, de ez egy korház, simán megvizsgálják, ha akarod.
- De semmi bajom! – ellenkeztem.
- Akarom! – jelentette ki kőkeményen, majd karon fogott és húzni kezdett. – Merre van a sürgősségi?
- Első emelet keleti szárny.
- Sürgősségi? – torpantam meg – semmi bajom! – kiabáltam.
- Már be is rekedt! – intézte Harry a szót Gemmának.
- Igazad van… na vigyük!

Elvittek a sürgősségire, ahol Gemma ugyan azzal a módszerrel öt perc alatt bejuttatott minket. Harry is bejött, nem lehetett visszatartani. Itt egy fiatalabb szőke doktornő vizsgált meg, aki igen rossz szemmel nézte Harry jelenlétét, főleg mikor egy szál melltartóra kellett vetkőznöm.
- Erősebb megfázás. Pihenj sokat, és váltsd ki ezt a gyógyszert, amit napi rendszerességgel kell szedned egy hétig. Jobbulást, viszlát. – azzal szinte kidobott a rendelőből.

Én nem tudom, egy kórházban ennyire őrültekháza legyen… Harry kissé kivolt, mert most összejöttek e dolgok, de legalább egy bajjal kevesebb. Tényleg egyre rosszabbul lettem, már a hideg is kezdett kirázni. Még mielőtt hazamentünk volna, kiváltottuk a gyógyszert egy Holes Chapelhez közeli korházban.

Kellemetlen érzés volt, hogy egy napja vagyok ott, és mégis miattam van oda mindenki. Erre az érzésre akkor döbbentem rá, mikor elmondta Harry anyuknak, hogy beteg lettem… Na onnantól kezdve mindenki körülugrált, ami kényelmetlen volt. Tényleg rosszul voltam, fájt a fejem, a torkom, és kirázott a hideg. Sajnos Harry sem menekült meg, nap végére rajta is elkezdtek mutatkozni a betegség jelei.

Nem pont így képzeltem ezt el… nem sokat tudtunk csinálni ágyhoz kötve, de attól függetlenül, folyamatosan beszélgettünk. Harryvel is elkezdték szedetni azt a gyógyszert, amit nekem írt fel az orvos mondván, hogy nyilván ugyanaz a bajunk. Gemma szerencsésen kikotyogta, hogy egy barlangba voltunk, az éjszaka, amiért kaptunk is fejünkre, én anyától, Harry Annetől. Megbeszéltünk, hogy este megnézünk egy filmet, csak még előtte mindketten lezuhanyzunk és átöltözünk. Nem hiszem, hogy jót tett volna, hogy egymáson lógunk így betegen, de kit érdekel!? A forró zuhany után – ami valószínűleg hozzásegített egyre emelkedő lázamhoz – elindultam Harry szobája felé. Mióta itt vagyok, még nem is jártam itt.

Beléptem egy középnagyságú, kocka alakú szobába. A szoba modern volt, de nem volt benne semmi olyan, ami egy szupersztárra utalna. Kellemes volt, egyik sarkában egy franciaágy volt, vele szemben egy kisebb plazmatévé. A szoba másik oldalán egy szekrénysor futott, ami tele volt fényképekkel, CD-kel, dalszövegekkel, és más zenei eszközökkel. Egy elismerő archúzással értékeltem a szobát.
- Tetszik a szobád… - jegyeztem meg. – Olyan… te vagy.
- Szerintem is, ezért szeretek itt lenni. – fejtette ki, majd tüsszentett egyet.
- Hapci… - néztem bele szemébe, és mosolyodtam el.
- Hapci – mosolygott vissza. Ilyenkor nem tudok mit tenni… elvarázsol!

Közelebb hajoltam és homlokomat az övének döntöttem.
- Szeretlek te majom… - suttogtam
- Én is szeretlek te… másik majom – kacagott.

Olyan tíz percig veszekedtünk azon, hogy milyen filmet nézzünk meg, végül nem kevés erőlködés után kikönyörögtem a Titanicot. Mindig is meg akartam nézni egy fiúval. Harry az elején nagyon unta és hangot is adott neki, de a film végén ő is majdnem elbőgte magát. Egy ideig még beszélgettünk mindenféléről, majd elnyomott minket az álom.

Reggel mellette ébredtem - amit nagyon imádtam – és mosolyogtam. Komolyan, ha vele kelek fel, egy akaratlan mosoly jelenik meg az arcomon, amit hosszú órákig nem lehet eltűntetni. Kisvártatva ránk nyitotta az ajtót Anne.
- Kisfiam! – kiáltotta el magát. – Hope anyja is itt van!

Szerintem anyám meghallotta ezt a mondatot, és nagyon gyorsan ott termett. Mikor megállt az ajtóban és meglátott minket együtt aludni, csak legyintett egyet és elsétált egy „már megszoktam” kíséretében. Anne csak megrázta a fejét és ugyanúgy kisétált.

Harryvel megtárgyaltuk, hogy ma szépen kikúráljuk magunkat és holnaptól minden hülyeséget együtt csinálunk. Délelőtt szinte semmit nem csináltunk, ültünk és beszélgettünk az életről, a nyárról, és minden másról. Anya főzött nekünk ebédre jó erős tyúkhúslevest, majd ebéd után ledőltünk pihenni Harry szobájába.

Olyan fél háromkor felkeltem, de Harry olyan édesen aludt, hogy eszem ágában sem volt felébreszteni. Halkan kiszenvedtem az ágyból és lesétáltam a földszintre. Csak Annet találtam ott.
- Többiek? – kérdeztem
- Anyukád elment a boltba, Gemma a barátjával van, Robin pedig dolgozik.
- Értem.
- Kérsz egy kis teát? – ajánlotta fel Anne.
- Igen, köszönöm – feleltem.

Anne kiöntött nekem egy bögre forró citromos teát, majd átadta azt. Letelepedtem a teával nappaliban lévő kanapéra, ahová követett Anne.
- Nos – ült le mellém. – Köszönöm neked.
Csodálkozva néztem rá – Ugyan mit?
- Hogy segítettél Harrynek. Harry még gyerek, ahogy te is, és az utóbbi időben eléggé kifordult magából. A turné nem tett jót neki, annyira kikészítette a távolság, a fáradtság és az a sok nyilvánosság, hogy már szinte elveszett a magánélete. Ő a banda legfiatalabb tagja, és szerintem lelkileg még nem volt olyan érett, hogy ilyen nagy fába vágja a fejszéjét. A végén már mindenen felhúzta magát, és mindenkivel csak veszekedett. Nem tudom hogy, hogy bírtad mosolyra csalni a színpadon, de nagyon hálás vagyok érte.
- Öhm…semmiség. Én is nagyon hálás vagyok neki. Ha ő nincs jókor jó helyen, akkor én… hú nem is tudom. – erőltettem egy félénk mosolyt.
- Igen. Pont ez az, hogy ti ketten kiegészítitek egymást. Harry szereti bemutatni a lányokat, én pedig szeretek megismerkedni velük. Hát inkább nem számolom meg hányat mutatott be, és hát próbáltam kiismerni őket, de nem mindig sikerült. – reméltem, hogy nem kezdi el nekem elemezgetni Harry exbarátnőit. – Na de ebbe ne menjünk bele, nem akarom elemezni Harry exbarátnőit. – Ha ezt még egyszer eljátsza velem valaki… komolyan mindenki ezt csinálja.
- De kicsit félek –folytatta – nem tudom mi lesz vele, ha elmész. Ugye tudod, hogy akkor onnantól nincsen visszaút?
Körülnéztem, hogy jár e arra valaki. – Öhm… Anne, én és a szüleim Londonba költözünk az ősszel. Ha ezt nem tudnám, akkor nem is kezdtem volna bele ebbe a kapcsolatba…vagyis nem akartam.
- Harry miért nem mondta ezt nekem? – kérdezte magától.
- Nem tudja… és nem is akarom elmondani neki.
- És miért?
- Félek… ha tudja, hogy visszajövök, akkor lehet hogy csak… nem tudom, szerintem így jobb lesz. – nyögdécseltem vörös fejjel.
Anne fújt egy nagyot, majd újra megszólalt. – Ismerem a fiam, és lehet, hogy ebben az esetben ez nem a jobb választás. Hope nem akarlak megijeszteni, de Harry nem a türelemről híres, ugyanakkor kitartó. Ha nem mondod el neki, akkor feladhatja a várakozást.
- De ha elmondom, akkor csak emészti magát egy nyáron át...
- Ebben igazad van, és tiszteletben tartom a döntésedet.
- Köszönöm – mosolyogtam rá.

Éppen abban a pillanatban ásítások közepette lesétált a lépcsőn Harry.
- Na mizujs? – sápitozott.
- Semmi, csak beszélgettünk.
- Annak örülök – elindult a konyha felé, Anne pedig felállt, és elsétált lezárva velem a beszélgetést.

A délután további része csendesen telt, kiültünk a kertben lévő hintaágyra, és ott süttettük magunkat. Hát sajnos ez az állapot nem volt hosszú életű, mivel negyed óra után eleredt az eső. A kis dinka befelé menet közölte, hogy imád esőben csókolózni, s spontán lesmárolt az esőben, de a pillanatot megzavarta anya jajveszékelése, hogy mi a fenét keresünk hót betegen az esőben.

Ahhoz képest, hogy, ha beteg voltam majdnem megőrültem, Harryvel csak úgy repült az idő, és a délután átfordult estére. Aznap este is együtt aludtunk, a változatosság kedvéért a vendégszobában, bár fogalmam nem volt, hogy hol alszik anya… majd kiderül.