I.kötet ~ 27.fejezet

Sziasztok! Annyira örülök hogy olvassátok a blogom, de azt veszem észre hogy egyre ritkábban sikerül írnom. Igyekszem pedig, és amikor csak van egy csepp szabadidőm akkor írok nektek. Eljutottam a 220 db összkomment-ig (Jupííí!), de attól még írhattok, nem harapok:). A részről annyit, hogy szerintem ez rohadt unalmas lett, de néha becsúszik egy ilyen is. Remélem azért tetszik!:)

 

- Ezt nem hiszem el! Ilyen még soha az életben nem fordult elő velem! Annyira odafigyeltem…mindenre! Mindenre csak erre nem… - magyarázkodott.
- Oké… akkor kéne valamit csinálni – motyogtam miközben hátrafordulva igyekeztem magamra csavarni a törölközőt.
- Mit? Már megtörtént… semmit nem tudunk csinálni ellene! – mikor előrefordultam hátraléptem egy nagyot.
- Ezt most úgy mondtad, mintha valami végzetes hibát követtünk volna el – borzadtam meg.
- Ne, ne érts félre! – mutatott a kezével nagy x-et – nem úgy gondoltam! Jobban kellett volna figyelni…
- Neked vagy nekem? – tettem fel ezt az irónikus kérdést, ami egy fél perc múlva már nem is volt annyira irónikus.
- Mindkettőnknek… - harsogtuk egyszerre.
- Rendben, akkor most mit kéne csinálni, mert nem sokat tudunk. – vonta le a következtetést Harry.
- Hé hé hé hé! Oké, Harry nagyon szeretlek, imádlak, de még véletlenül sem szeretnék teherbe esni… - mondtam ki nyíltan az elmúlt tíz percben elhangzottak összegzését. – Ráadásul a karriered sem ívelne felfelé tőle…
- Jól van… akkor fogamzásgátló? – vetette fel.
- Nem elég biztonságos, de esetleg…
- Esetleg? – nézett rám.
- Kérhetnénk tanácsot…
- Ki a fenétől Hope? Kitől hmm? – idegeskedett.
- Gemma?

Harry nehézkesen belement az ötletembe, mert rohadtul nem volt kedve egyikünknek sem egy váratlan, jelenleg nem várt ajándékhoz. Mikor elmondtuk neki mi a nagy helyzet szó szerint kiröhögött minket és megkaptuk, hogy milyen sok eszünk van. Azt tanácsolta, hogy menjünk be a korházba a nőgyógyászatra, ott adnak valami szuperbiztonságos fogamzásgátló injekciót. Na ő biztos tudja…

Két idegösszeomlás között lezuhanyoztam s felöltöztem. Fogalmam sem volt, hogy mikor Jean… amikor…szóval „védekezett-e” ,de én szerintem meghaltam volna, ha állítólagos szűzen teherbe esek… főleg tőle, FÚJ!

Gemma és Harry a nappaliban vártak rám, de a drága anyuciknak nagyon nem tetszett, hogy hárman indulunk el „várost nézni”. Harry nagyon aggódott, fogta a kezem és nem egyszer megkérdezte, hogy jól vagyok e. Az ötödik után úgy gondoltam, közbelépek:
- Harry! Neked mi a bajod? Úgy viselkedsz, mintha már tényleg… - kezdtem bele
- Nem azért van… hót sápadt vagy és a kezed is forró… biztos jól vagy?
- Igen… - feleltem hatodjára, de már nem voltam biztos benne.

Alig negyed óra után Gemma parkolt a Ashbrook Equine Kórház előtt. Mindhárman kiszálltunk és elindultunk Gemma után.
- Te tudod, merre kell menni? - kérdezte Harry nővérét.
- Harmadik emelet nyugati szárny…
- Rendben! – bólintottam rá egy hatalmasat.

Felmentünk a lifttel a harmadikra, ott pedig Gemmát követve eljutottunk a nőgyógyászatra.
- Nem akarsz itt maradni? Valaki meglát, és abból kialakulhat egy kisebb botrány… - ajánlottam fel neki.
- Nem… ebben mind a ketten benne vagyunk. – mondta. Annyira aranyos volt.

Besétáltunk a nőgyógyászatra, ahol kissé döbbent arcok akadtak meg rajtunk. Szerintem Harry megfontolta az előbbi ajánlatomat. Gemma kiszúrt egy üres folyosói széksort, és letelepedtük, míg várunk. Nem sokáig maradtunk hármasban, mert arra jött egy nővér, és Gemma hosszasan faggatózni kezdett. Egy picikét elkezdett sajogni a fejem, és néha kirázott a hideg.
Tüsszentettem egyet.
- Na látod ezért kérdezgettem hogy, hogy vagy… - nézett rám.
- Minden oké, nyugi.
- Biztos? – bólintottam.

Gemma visszarohant a nővértől, felállított minket, és elterelt egy csendes és üres folyosó felé. Elmagyarázta, hogy elintézte, hogy soron-és feltűnésen kívül bejutatunk a rendelőbe, cserébe egy autógrammért Harrytől, amit az érintett fél már meg is kapott.
- Mindig magamnál tartok pár autógrammot Harrytől megvesztegetésképpen. – mondta büszkén.
- Jó vagy! – Ismertem el egy bólintással, amiből egy újabb tüsszentés lett.

Olyan két perccel később bejutottunk a rendelőbe, de Harryt ide már nem engedtem be. Ki tudja mit csinálnak velem, és nem akarom, hogy tanúja legyen. No meg ha elmondom mi a baj, és ő ott van az orvos tudni fogja, hogy valami köze van a dologhoz. Szépen makogva, Gemma segítségével elpanaszoltunk mi a baj, mire az idős orvos szája szélre aprócska mosoly húzódott.

Igazán nem volt nagy szám, adott egy fogamzásgátló injekciót, és szépszóval óvá intett, hogy legközelebb jobban figyeljek. Kimentünk hátul, ahol Harry valami baromságot játszott az Iphone-ján. Rám nézett, és elakadt a szava.
- Gemma! Úr isten, te nem figyelsz rá? – így állt fel és rohant oda hozzám.
- Miért? Mi a baj? – csodálkozott, de én is.
- Nem látod, hogy hót sápadt? – odajött, és ajkát a homlokomra nyomta – ráadásul még lázas is!
- Biztos megfáztam a barlangban… - tippeltem.
- Hova vitted szerencsétlent? – röhögött Gemma. – Amúgy Harry, ne zavarjon, de ez egy korház, simán megvizsgálják, ha akarod.
- De semmi bajom! – ellenkeztem.
- Akarom! – jelentette ki kőkeményen, majd karon fogott és húzni kezdett. – Merre van a sürgősségi?
- Első emelet keleti szárny.
- Sürgősségi? – torpantam meg – semmi bajom! – kiabáltam.
- Már be is rekedt! – intézte Harry a szót Gemmának.
- Igazad van… na vigyük!

Elvittek a sürgősségire, ahol Gemma ugyan azzal a módszerrel öt perc alatt bejuttatott minket. Harry is bejött, nem lehetett visszatartani. Itt egy fiatalabb szőke doktornő vizsgált meg, aki igen rossz szemmel nézte Harry jelenlétét, főleg mikor egy szál melltartóra kellett vetkőznöm.
- Erősebb megfázás. Pihenj sokat, és váltsd ki ezt a gyógyszert, amit napi rendszerességgel kell szedned egy hétig. Jobbulást, viszlát. – azzal szinte kidobott a rendelőből.

Én nem tudom, egy kórházban ennyire őrültekháza legyen… Harry kissé kivolt, mert most összejöttek e dolgok, de legalább egy bajjal kevesebb. Tényleg egyre rosszabbul lettem, már a hideg is kezdett kirázni. Még mielőtt hazamentünk volna, kiváltottuk a gyógyszert egy Holes Chapelhez közeli korházban.

Kellemetlen érzés volt, hogy egy napja vagyok ott, és mégis miattam van oda mindenki. Erre az érzésre akkor döbbentem rá, mikor elmondta Harry anyuknak, hogy beteg lettem… Na onnantól kezdve mindenki körülugrált, ami kényelmetlen volt. Tényleg rosszul voltam, fájt a fejem, a torkom, és kirázott a hideg. Sajnos Harry sem menekült meg, nap végére rajta is elkezdtek mutatkozni a betegség jelei.

Nem pont így képzeltem ezt el… nem sokat tudtunk csinálni ágyhoz kötve, de attól függetlenül, folyamatosan beszélgettünk. Harryvel is elkezdték szedetni azt a gyógyszert, amit nekem írt fel az orvos mondván, hogy nyilván ugyanaz a bajunk. Gemma szerencsésen kikotyogta, hogy egy barlangba voltunk, az éjszaka, amiért kaptunk is fejünkre, én anyától, Harry Annetől. Megbeszéltünk, hogy este megnézünk egy filmet, csak még előtte mindketten lezuhanyzunk és átöltözünk. Nem hiszem, hogy jót tett volna, hogy egymáson lógunk így betegen, de kit érdekel!? A forró zuhany után – ami valószínűleg hozzásegített egyre emelkedő lázamhoz – elindultam Harry szobája felé. Mióta itt vagyok, még nem is jártam itt.

Beléptem egy középnagyságú, kocka alakú szobába. A szoba modern volt, de nem volt benne semmi olyan, ami egy szupersztárra utalna. Kellemes volt, egyik sarkában egy franciaágy volt, vele szemben egy kisebb plazmatévé. A szoba másik oldalán egy szekrénysor futott, ami tele volt fényképekkel, CD-kel, dalszövegekkel, és más zenei eszközökkel. Egy elismerő archúzással értékeltem a szobát.
- Tetszik a szobád… - jegyeztem meg. – Olyan… te vagy.
- Szerintem is, ezért szeretek itt lenni. – fejtette ki, majd tüsszentett egyet.
- Hapci… - néztem bele szemébe, és mosolyodtam el.
- Hapci – mosolygott vissza. Ilyenkor nem tudok mit tenni… elvarázsol!

Közelebb hajoltam és homlokomat az övének döntöttem.
- Szeretlek te majom… - suttogtam
- Én is szeretlek te… másik majom – kacagott.

Olyan tíz percig veszekedtünk azon, hogy milyen filmet nézzünk meg, végül nem kevés erőlködés után kikönyörögtem a Titanicot. Mindig is meg akartam nézni egy fiúval. Harry az elején nagyon unta és hangot is adott neki, de a film végén ő is majdnem elbőgte magát. Egy ideig még beszélgettünk mindenféléről, majd elnyomott minket az álom.

Reggel mellette ébredtem - amit nagyon imádtam – és mosolyogtam. Komolyan, ha vele kelek fel, egy akaratlan mosoly jelenik meg az arcomon, amit hosszú órákig nem lehet eltűntetni. Kisvártatva ránk nyitotta az ajtót Anne.
- Kisfiam! – kiáltotta el magát. – Hope anyja is itt van!

Szerintem anyám meghallotta ezt a mondatot, és nagyon gyorsan ott termett. Mikor megállt az ajtóban és meglátott minket együtt aludni, csak legyintett egyet és elsétált egy „már megszoktam” kíséretében. Anne csak megrázta a fejét és ugyanúgy kisétált.

Harryvel megtárgyaltuk, hogy ma szépen kikúráljuk magunkat és holnaptól minden hülyeséget együtt csinálunk. Délelőtt szinte semmit nem csináltunk, ültünk és beszélgettünk az életről, a nyárról, és minden másról. Anya főzött nekünk ebédre jó erős tyúkhúslevest, majd ebéd után ledőltünk pihenni Harry szobájába.

Olyan fél háromkor felkeltem, de Harry olyan édesen aludt, hogy eszem ágában sem volt felébreszteni. Halkan kiszenvedtem az ágyból és lesétáltam a földszintre. Csak Annet találtam ott.
- Többiek? – kérdeztem
- Anyukád elment a boltba, Gemma a barátjával van, Robin pedig dolgozik.
- Értem.
- Kérsz egy kis teát? – ajánlotta fel Anne.
- Igen, köszönöm – feleltem.

Anne kiöntött nekem egy bögre forró citromos teát, majd átadta azt. Letelepedtem a teával nappaliban lévő kanapéra, ahová követett Anne.
- Nos – ült le mellém. – Köszönöm neked.
Csodálkozva néztem rá – Ugyan mit?
- Hogy segítettél Harrynek. Harry még gyerek, ahogy te is, és az utóbbi időben eléggé kifordult magából. A turné nem tett jót neki, annyira kikészítette a távolság, a fáradtság és az a sok nyilvánosság, hogy már szinte elveszett a magánélete. Ő a banda legfiatalabb tagja, és szerintem lelkileg még nem volt olyan érett, hogy ilyen nagy fába vágja a fejszéjét. A végén már mindenen felhúzta magát, és mindenkivel csak veszekedett. Nem tudom hogy, hogy bírtad mosolyra csalni a színpadon, de nagyon hálás vagyok érte.
- Öhm…semmiség. Én is nagyon hálás vagyok neki. Ha ő nincs jókor jó helyen, akkor én… hú nem is tudom. – erőltettem egy félénk mosolyt.
- Igen. Pont ez az, hogy ti ketten kiegészítitek egymást. Harry szereti bemutatni a lányokat, én pedig szeretek megismerkedni velük. Hát inkább nem számolom meg hányat mutatott be, és hát próbáltam kiismerni őket, de nem mindig sikerült. – reméltem, hogy nem kezdi el nekem elemezgetni Harry exbarátnőit. – Na de ebbe ne menjünk bele, nem akarom elemezni Harry exbarátnőit. – Ha ezt még egyszer eljátsza velem valaki… komolyan mindenki ezt csinálja.
- De kicsit félek –folytatta – nem tudom mi lesz vele, ha elmész. Ugye tudod, hogy akkor onnantól nincsen visszaút?
Körülnéztem, hogy jár e arra valaki. – Öhm… Anne, én és a szüleim Londonba költözünk az ősszel. Ha ezt nem tudnám, akkor nem is kezdtem volna bele ebbe a kapcsolatba…vagyis nem akartam.
- Harry miért nem mondta ezt nekem? – kérdezte magától.
- Nem tudja… és nem is akarom elmondani neki.
- És miért?
- Félek… ha tudja, hogy visszajövök, akkor lehet hogy csak… nem tudom, szerintem így jobb lesz. – nyögdécseltem vörös fejjel.
Anne fújt egy nagyot, majd újra megszólalt. – Ismerem a fiam, és lehet, hogy ebben az esetben ez nem a jobb választás. Hope nem akarlak megijeszteni, de Harry nem a türelemről híres, ugyanakkor kitartó. Ha nem mondod el neki, akkor feladhatja a várakozást.
- De ha elmondom, akkor csak emészti magát egy nyáron át...
- Ebben igazad van, és tiszteletben tartom a döntésedet.
- Köszönöm – mosolyogtam rá.

Éppen abban a pillanatban ásítások közepette lesétált a lépcsőn Harry.
- Na mizujs? – sápitozott.
- Semmi, csak beszélgettünk.
- Annak örülök – elindult a konyha felé, Anne pedig felállt, és elsétált lezárva velem a beszélgetést.

A délután további része csendesen telt, kiültünk a kertben lévő hintaágyra, és ott süttettük magunkat. Hát sajnos ez az állapot nem volt hosszú életű, mivel negyed óra után eleredt az eső. A kis dinka befelé menet közölte, hogy imád esőben csókolózni, s spontán lesmárolt az esőben, de a pillanatot megzavarta anya jajveszékelése, hogy mi a fenét keresünk hót betegen az esőben.

Ahhoz képest, hogy, ha beteg voltam majdnem megőrültem, Harryvel csak úgy repült az idő, és a délután átfordult estére. Aznap este is együtt aludtunk, a változatosság kedvéért a vendégszobában, bár fogalmam nem volt, hogy hol alszik anya… majd kiderül.