III.kötet ~ 14.fejezet

Sziasztok!
Tudom hogy késett a rész, de könyörgöm nekem ne gyertek hogy ritkán van, mert az embernek vannak problémái is. Aki ezt nem bírja megérteni, az gazán egy önző személyiség. A részről annyit hogy nagyon figyeljetek, ne rohanjatok mert könnyen zavaros lehet és nem érthetitek. Úgy írtam le ahogy elképzeltem, de lehet hogy nehezebb így átlátni.

Később rájöttem hogy nem sétálhatok csak úgy be Nadine-hoz, és közölhetem hogy vigyázzon magára, mikor meghaltam… hát igen, kissé komplikált lenne. Így Niallt küldtem el hozzá, hogy elmondja a fájdalmas igazságot.  Mint hallottam Nadine totál kibukott, Diana, pedig nagy valószínűséggel sejtette hogy valami komolyabb dolog van az háttérben, főleg miután Hope napok óta nem megy be dolgozni.  Mikor már biztosan sejtette, Nadine hisztije közben riadtan tekintett Niallra, aki csak észrevétlenül pislantott egyet, jelezve hogy jóra gondol.  Diana – legjobb tudomásom szerint -  a szája elé kapta a kezét, majd mitán Nadine felrohant zokogva, ő már intézett is valami utazást, elvileg Nadinnak hogy kiheverje… lehet ők járnak a legjobban ha elhúznak innen a fenébe. London elvégre nagyváros, senki nem tudja pontosan hogy mi folyik a belváros falai között…

Niall és Ana ezek után  átugrottak Hope lakásába, és a legfontosabb csomagokat összepakolták, majd beszéltek Peggie-vel is, aki zokogva ordibált a telefonba, hogy ő azonnal Londonba jön, de egy negyvenperces telefonbeszélgetés után végül sikerült meggyőznünk, hogy csak mindent összeguboz ha idejön.  Elég nehéz volt eltántorítani, elvégre Peggie már eleget veszített az életben, és most a lánya a tét. Csak azért avattuk be, mert ő amúgy is érintett, neki tudnia kell róla hogy védhesse magát és a családját… mármint… na.

 Niall felhívta Adelét, és kimagyarázta neki azt, hogy miért nem fogja keresni egy ideig, és hogy ő miért ne keresse. A lány kissé összetört, de Niall nem szakított vele, csak annyit mondott hogy egy kicsit bonyolultak mosta  dolgok, és kell egy kis idő hogy mindent a helyére tegyünk. Adele okosabb ennél, azonnal megneszelte hogy valami gáz van, de csak egy gondolattal válaszolt Niall hosszú monológjára: „Bízom benned Niall, várni foglak vissza.” -majd lerakta a telefont. Niall rohanva csapta be maga mögött az ajtót, miszerint „ Ez az idióta fekete ruhás majom már másodjára bassza el a kapcsolatait”, mire Ana beszólt hogy az előzőt „ő cseszte el” így a Niallal közös - eddig csendes - otthonunkban állt a bál. 

Zayn beszélt Perrievel, hogy mindennél jobban vigyázzon magára, és azt tanácsolta neki hogy mostantól mindenhova testőrrel járkáljon. Az ijedt pophercegnő persze azonnal tudni akarta hogy mi a baj, de Zayn is jött az ekkor szokásos „bíz bennem” dumával.

Úgy látszik hogy Liam és Louis elővették Zayn tervét, és csak úgy random kirendeltek egy-egy testőrt Danielle és Eleanor mellé. Az első csak csodálkozott, de Liam mindent elmondott neki, míg az utóbbi már tudta hogy mi a helyzet. Danie kissé kiakadt, úgyhogy Liam kitalálta hogy mi lenne ha egy ideig mégis együtt maradnánk… egy légtérben. Az ötletet csak támogatni tudták, mígnem Zayn is beleszólt:

-          Jó srácok, együtt meg minden, de én nem hozhatom Perrie-t ide, hiszen akkor még egy egész ekkora közösséget bajba keverünk, ha a Little Mixet is célba veszik.  Így csak nőne az áldozatok száma…

-          Igen, viszont ha ti kettecskén laknátok külön, akkor könnyű prédának vesznek titeket. – latolgatta Niall.

-          Nem. Nem ha mi sem együtt leszünk.

-          Mi? – szaladt fel Louis szemöldöke.

-          Igen. Mi itt maradunk ketten, és vigyázunk Anára, hiszen rólam már azt hiszik hogy kinyiffantam, akkor csak Niall és Anna marad, ami persze arra következteti őket, hogy Adele… hogy Adele egyszerűen nincs. Egy célponttal kevesebb – néztem Niallre, aki riadtan bólintott. -  Louisék pedig mehetnének Liamékhez, és akkor a két lány biztonságban lenne, Zayn pedig úgy tenne, mintha semmi nem lenne.

-          Szóval a legjobb védelem…a semmi?

-          Pontosan. Ha megneszelik hogy tudunk róluk, akkor ki tudja mit tesznek velünk. – ezt hiszem csalódtak bennem, hiszen olyannyira logikusan gondolkodtam, amennyire ők nem.

-          Aha… - szólalt meg először Louis a kábulatból – és akkor hogy mentjük meg Miát hogy senkinek ne tűnjön fel?

-          Azt… még nem tudom – zuhantam le a kanapéra. – a Diótörő egy balettdarab tele emelésekkel, karabínerekkel, és magas színpaddal. Gondolom balesetnek akarják álcázni.  Először is beszélni kell vele, hogy mit kell csinálnia, majd bármi legyen az lebeszélni róla, és idehozni, elmagyaráznia  történteket.

-          Jah biztos belemegy ha elráncigáljuk egy komoly fellépéséről – forgatta a szemét Zayn. – Főleg ha mi… nagyon kedvelhet minket Daniel után.

-          Pont ezért Ana fog beszélni vele.

-          Mi? – ugrott fel az említett.

-          Igen. Mi is ott leszünk, de te leszel a szóvivőnk, elvégre te is ott voltál azon az estén… rád hallgatni fog.

-          És ti miért nem beszélhetnétek vele? – puffogott – elvégre ti is ugyanúgy ott voltatok.

-          Azért Ana, mert én halott vagyok, és az embereknek feltűnik ha Niall Horan nyilvánosan megjelenik. – magyaráztam, mire Ana lehajtott fejjel bólintott. – akkor rendben. Ma Mia. Holnap pedig eltrjesztjük a halálhírem.

-          Mi? – mindenki úgy meredt rám, mintha hülye lennék.

-          Zayn, te menj el, és azonosíts, hogy én vagyok a hulla… nem tudom ki az, de a maffia igen, és ha nem közöljük le hogy én haltam meg, akkor mindenre rájön. Louis téged megkérlek arra hogy közöld a családommal a híreket… még ők sem tudhatják… bajba kerülnének. Niall… te intézd a temetést. Az embereknek gyászolni kell. Végül Liam… te menj be a stúdióba, és közöld az emberekkel hogy Harry Styles meghalt, vége a One Directionnak. – lefagyott és könnybe lábadt tekintetek pásztáztak, de senki nem mert megszólalni…

-          És… ha… szóval vége ennek az egésznek?  - először Ana tért magához a kábulatból.

-          Ana, ebbe vagy belehalunk, vagy sikerül úgy túlélni, hogy egy olyan ember dolgozik, akiről azt hiszik hogy halott. Ha majd mindenki megmenekült, és ezek a mocskok rács mögött lesznek, akkor újra mutatkozhatok. – folyt le egy könnycsepp az arcomról.

A délelőtt további részében próbáltuk feldolgozni a tényt, hogy vége. Az álmunk, amit már hosszú évek óta építgetünk csak a semmibe lesz egy rakat gyilkos miatt. Mindenki ijedt, mindenki fél, és a legtöbbünkön már a rettegés lett urrá.

- Srácok… - néztem körbe, mire a gondolatokkal teli tekintetek felém szegeződtek. – Legalább olyan fejet vágtok, mintha tényleg meghaltam volna, és tényleg mindennek a vége lenne. Még el sem kezdődött! Pont ezért csináljuk ezt az egészet:  hogy ne legyen több áldozat. Próbáljatok hideg fejjel gondolkodni… - kértem őket.

- Harry… - először Anna szólalt meg. – Hogy akarod megmenteni Miát úgy, hogy ne tűnjön fel senkinek.

- Erről van szó! Gondolkozzunk! Nem is! Induljunk!

- Mi?? – estek nekem.

- Pontosan! A Diótörő előtt még beszélnünk kell a csajjal, hiszen ha az van, amire gondolunk, akkor utána kevésbé ha tudunk.

 - De te nem jöhetsz! Holnap akarjuk bejelenteni hogy kinyiffantál!

- Álruha…

- Várjatok! – ordított fel Zayn… - Harry…

- Mi az?

- Mikor… mikor felhívtak és közölték hogy a kocsidban egy hulla van… ugye előtte nem mutatkoztál be? – kérdezte félre. A levegő megfagyott, ahogy egy percre én is.

- Nem… majd ha azonosítasz, akkor azt mondod hogy veled beszéltek. De srácok… most komolyan Mia a lényeg! Haladjunk!

Én már rohantam, felkaptam egy cseppet sem magamat jellemző öltözetet, vagyis egy melegítőt, hajamat – kelletlenül – kivasaltam, és fejembe húztam egy hatalmas basketballsapkát.  Ezek után felvettem egy Harry Potter szemüvegéhez hasomlót, és már…úgy néztem ki mint egy idióta. Remek…

Mikor leértem a földszintre a többiek először megijedtek, majd észrevették hogy csak én vagyok, és abban a pillanatban egyszerre tört ki belőlük a nevetés.

-          Nem vicces…

-          Dehogynem! Harry azt hiszed hogy így beengednek egy ilyen előadásra.

-          Belógok.

-          Aha persze… akkor meg észrevesznek, kiderül hogy élsz… inkább vegyél egy fosbarna zakót egy bűvészkalappal, műbajusszal, és máris hihetőbb a „karaktered” – Louis nem beszélt hülyeséget.

-          Akkor… várjatok egy percet. – rohantam fel ismét. A többiek csak felnevettek, míg én olyanra varázsoltam magam, mint amilyet Lou kitalált.  Mikor leértem… hát úgy fogalmaznék hogy  sikerült a kinézetemmel egy cseppnyi jókedvet csinálnom.

-          Harry… - jutott végre levegőhöz Zayn – pont ilyennek képzeltünk el ötven év múlva.

-          Haha. Okés, mostmár tényleg induljunk. – egy emberként indultunk meg a garázs felé – Héé – néztem Daniellere és Elre – ugye ti nem jönni akartok?  -  kaptam az eszemhez.

-          Ööö…

-          Szó sem lehet róla, Ana is csak azért jöhet, mert csak ő ismeri a csajt személyesen.

-          És Niall… – kezdte Anna

-          És mert Ana nem Niall. – morogtam. – emberek… csapatmunka!  Louis te maradj a lányokkal… félek hogy estetleg itt is…

-          Értem – bólintott.

-          Akkor… hát indulás.

Végre sikerült elindulni, de előtte még ki kellett találni, hogy melyik a legfeltűnésmentesebb autónk, hogy még kis port se kavarjunk. Mivel minden autó feltűnő volt, ezért inkább csak beugrottam Niall fehér Porscéjébe, ők pedig követtek.

-          Álljunk meg a balettintézet előtt két utcával – adtam ki a parancsot a sofőrnek.

Élveztem a főnök szerepét, de más szituációban sokkal boldogabban parancsolgattam volna.  Egy sikátorban parkoltunk le, majd másztunk ki.

-          Hé! – Néztem Liamre. – Ti nem jöttök!

-          Mi? Ezért jöttünk veled?

-          Ti fedeztek. Legyen nálatok mobil, és ha üzenek azonnal gyertek a kocsival, ahova mondom! És figyeljetek nagyon! Zárjátok magatokra  a kocsi, és ha valami furcsát láttok, azonnal menjetek a fenébe! – adtam ki a parancsot.

-          És én? – nézett rám Niall.

-          Te is maradj… feltűnő lennél.

Annával rettegve indultunk meg a sötét sikátorban egymás mellett egyenesen a főbejárat felé. Az addigra már elegánsan felöltözött lány úgy billegett mellettem, mintha valami előkelő pár lennénk, Krémszínű rúhája a fldig ért, haja pedig úgy volt besütve, mint az ötvenes években, így úgy néztünk ki, mintha mindketten ötvenévesek lennénk. Jelenleg ez csak jól jött.

Legalább fél órát álltunk sorban, és vártunk, mire végül sorra kerültünk.

-          Neve? – nézett rm gorombán egy ténylegesen ötvenes éveit töltő pasas.

-          Eric… Diamond. – nyögtem be, mire Ana majdnem felnevetett, de csak megszorította a csuklóját.

-          Nincs jegy foglalva erre a névre.  – Basszus!

-          Értem uram… és nincs szabad hely még valahol? – próbáltam előkelően. – A lányomat szeretném… megnézni.

-          Csak a  főpáholyban, de azt nem adhatom ki akárkinek. – az ártáblára pillantottam, és rá kelett jönnöm hogy miért nem adhatja ki a főpáholyt „akárkinek”.

-          És nekünk kiadhatja? – dugtam a pasas mellzsebébe egy kevésnek nem mondható összeget. Lepillantott oda, majd elégedetten bólintott.

-          Akkor Mr. És Mrs. Diamond. – nyomta a kezembe a jegyeket. – Jó szórakozást kívánok!

-          Uram… esetleg lenne rá lehetőség hogy bemenjünk a lányomhoz az öltözőbe.

-          Nem. Szigorúan tilos a belépés idegeneknek. – újra lepillantott a zsebére, mire megforgattam a  szemem és megdupláztam az összeget.

-          Nem vagyunk mi idegenek.

-          Látom  uram – nyúlt hátra, és nyomott a kezembe egy kártyát. – ezzel bemehet hátulra is. A következő folyosón második ajtó balra.

-          Köszönjük! – mosolygott rá bájosan Ana, mire az öreg zavarba jött és csak motyogott valami „semmiség” félét. 

III.kötet ~ 13.fejezet

Sziasztok!
Hó sok a kérdés, de örülök hogy lázba hozatlak titeket. Felmerült a 4. kötet... eberek már nem tudom hova szenvedjenek! Amúgy is... minek csináljak ha lemásolnak mindent? Nem 1 blogot találtam, ami nagyon de nagyon hasonlít az enyémre annyi különbséggel hogy az most kezdődött. Higgyétek e, majdnem sírva fakadok mikor egy ilyen koppincs izét olvasok. Nem leszek bunkó, nem linkelem ki, de az már nagyon  durva ha a név, az életszemlélet, a születési hely ugyanaz, jah meg a blognév is majdnem. Hát kicsit sem vagyok ki, é  dehogy. Megírtam ezt a részt, aztán linkelte barátnőm a  blogot h olvassak bele, mert neki nagyon gyanús h koppincs. Hát kár volt beleolvasni.  Ugyanúgy taéálkozott a csaj a srácokkal, ugyanaz a főszereplő stb... Na mindegy, ne idegeskedjünk, nyugi... levegő be, fújd ki, be, ki.... na már jó. Szóval ha ti ilyennel találkoztok akkor  azonnal írjatok nekem üzit, mert eléggé kiakasztó, és szerintem ez egy nagyon nagy szemétség. 312 A/4 oldalt írtam nektek február óta, és fárasztó azt nézni h valaki fogja, átírja a neveket,  kitalál valami totál lényegtelen különbséget az enyémmel és mér reklámozza is!! Az ilyen nem író. Akinek nincs tehetsége sem fantáziája hozzá az ne kezdjen bele.
Na oké, kihisztiztem magam, kellemes olvasást!

Lana Del Dey - Born to Die

Steph úgy szorította a kezem, hogy szinte elállt benne a vérkeringésem, de nem volt szívem elengedni. A pánik ami rátört, kihatott rám így én is kapkodtam a levegőt.

A következő pillanatban egy sötét ruhás alak lépett be rajta. Tetőtől talpig feketében virított, s fejét is eltakarta egy símaszk. Ezek nagyon figyelnek a részletekre… de ha már itt tartunk…kik is ezek?

- Nocsak-nocsak – lépett közelebb hozzánk egy lépést, amitől Steph automatikusan ugrott egyet ülő helyzetben. – Ugyan kislány, tőlem nem kell félni, nem én bántalak titeket. – hiába volt rajta a maszk látszott hogy kárörvendően elmosolyodott alatta – én csak azt döntöm el hogy ki fog – nevetett fel, majd hirtelen rám kapta a tekintetét. – Hoppá… - állt meg mereven. – Hope Hamiltonhoz lenne szerencsém? El sem hiszed mióta várok erre a percre! A miénk vagy már te is!

- T-tessék? – kérdeztem elhaló, remegő hangon.

- Ugyan nem mondod hogy nem tudod ki vagyok? – nevetett fel még az előbbinél is hangosabban. – Pedig igazán leeshetne azok után hogy végigmenekülted az utóbbi időszakot. Először idejöttél Londonba, majd követtek a drága szüleid, akik még a széltől is védtek… magukat is kellett volna. – csóválta meg a fejét. Szegény apukád olyan csúnya véget ért. És anyukád… elég szépen kikezdett a nagybátyáddal… szerinted ez csak most kezdődött? – az ideg elöntötte a testem és nem bírtam magammal.

- Hagyja ezt abba! Most! – szóltam idegesen, de cseppet sem hangosan mert nem bírta a hangom.

- Ugyan… te is tudod – szerintem kacsintott a maszk alatt, de nem jött össze neki. Körbe sétálta a piszkos termet, majd újra hozzám fordult. – Tudod nem te vagy az egyedüli. Gondolom az jár a fejedben hogy „Jajj uram isten csináljanak velem bármit, csak hagyják a családomat és a barátaimat!” – mondta vékony, elváltoztatott hangon. – De nem ez lesz. Nem te diktálsz előre szólok. Hogy miért? Mert a te hibádból az egyik ügynököm meghalt, a másik pedig elárult! – ordított az arcomba – de megbánta… a börtönben megtanították a belsők hogy csúnya dolog az árulkodás… szegény már nem okáig húzza a diliházban ahová bezárták. – Tudtam hogy Dan apjára gondol… hiába utáltam azt a rohadékot,a miért megölte az apámat, el sem tudtam volna képzelni mit érezhet majd át Daniel, ha mindenről tudomást szerez. – Sajnálatos, de az a maga gondja. Viszont az igenis nagy probléma hogy egy rakat tizenéves kölyök az utamba állt! Nekem! – rántott fel ez erős mozdulattal a földről, és lökött a falnak, amitől a fejemen forró, piros vércsík kezdett lefolyni. – De semmi probléma… - nyugtatgatta magát – Minden rendben lesz. Tudod hogy miért? – intézte hozzám a kérdést, majd mikor már biztosra vette hogy nem válaszolok, odarohant, és a hajamnál fogva húzott fel a földről – Tudod miért? – ordította az arcomba, amitől megcsapott a büdös cigarettaszag. – Mert mindenki meg fog fizetni.  – nyomott le a földre. – És te végig fogod nézni a szeretteid halálát. Nézz csak rá! – mutatott szánalmasan Stephanie-ra, aki mellettem ülve zokogott. – Hát nem szánalmas? És tudod mi fog vele történni?   Meg fog halni. – mondta ki tök nyugodtan, de én még mindig tartottam magam. – Úgy, mint a többiek, akik csak egy kicsit is kapcsolatba hozhatók veled. Az ő halálát te fogod végignézni. – mosolygott rám. – És a többiekét is. Tudod… még sokan vannak, de már haladok. A Handerson fiút nemsokára láthatod is. – szívem nagyot dobbant, de semmi jóra nem számíthattam. – A repülőt amire felült, sajnálatosan eltérítették és az utasok nagyrésze meghalt, beleértve őt is. – nevetett fel, amitől majdnem megindultam felé. – De nyugalom, áthatod még. Addig küzdök, míg meg nem találom szétlőtt testét, és ide nem hozom neked. – Mosolygott. – És a másikét is. Azét az énekesfiúét. Tudom hogy fontos neked, de már nem bírod. Tettem neked egy szívességet. Szegény autó balesetezett. Az „elromlott” fékje miatt nekirohant egy szalagkorlátnak, és sajnálatosan az autó felrobbant. Meg is találták összeégett testét. De nyugalom, nemsoká te is láthatod! – úgy elkapott a hányinger hogy majdnem megfulladtam. – Azután jön a drága Mia. Őt nem akartam bántani, de úgy látom hogy elég jóban van ahhoz veled, hogy ezt kihagyjam, ráadásul jelen volt a balesetednél is. Szegényke borzalmas baleset fog végezni a Diótörő bemutatóján ma este. Nem hiszem hogy maga az esés megölné, de a végtagjait biztosan összetörné, és ellátás nélkül könnyen belehalhat sérüléseibe… Hiszen k látná el őt itt? Igen… ide hozom őt is neked – gúnyolódott újra. – Aztán jönnek a többiek sorban. Addig kínozlak, mígnem magadtól meg nem ölöd magad! Ahhoz pedig elég piszkos dolgokat kell elkövetnem, hiszen az elmúlt években nagyon megedződtél. Hát… remélem élvezni fogod a műsort. – Majd még utoljára rám vigyorgott, és kirontott a teremből.

Csak miután elment, és felfogtam hogy mi történt törtem meg. Daniel maghalt, Harryt is megölte, és végignézeti velem, míg a mellettem zokogó lánnyal is ez történik. És persze a többiekkel. Ekkor rogytam le, és kezdem el zokogni. Csak úgy záporoztak a könnycseppek, amitől már szinte semmit nem láttam. Ott ültünk Stephanie-val egy koszos terem szélén ülve, és sírtunk. Sírtunk, zokogtunk, bömböltünk míg könnyünk bírta. Annyira fájt, hogy az hihetetlen. Eszembe jutott hogy már most megölöm magam, de akkor ki vigyáz Stephaniera? Ki próbálja megvédeni a többieket?

És akkor eszembe jutott valami… Belenyúltam Stephanie kidudorodó zsebébe, és kikaptam a mobilját. Komolyan, ki hagy az áldozatnál mobilt? De nagyon örültem neki. Először válaszoltam Steph szüleinak, akik millió üzenetet hagytak, és keresték a lenémított mobilon és annyit írtam hogy „ Igyekszem vigyázni rá, megvédeni, de nem tudom mik az esélyek. Menjenek a rendőrségre és közöljék hogy itt van Erusees, a francia maffia.” Biztató üzenet, nem? A következő percben már újra hívták, de kinyomtam a mobilt. Utána anyának írtam egy üzenetet hogy azonnal meneküljenek el jó messzire az ikrekkel együtt, de miattam ne aggódjanak mert nem tudnak bántani. Mindezt úgy csináltam, hogy felismerje az írásom, elvégre nem hívhattam fel. Túl vékony ahhoz ez a fal. És gondolom figyelnek is minket, így mindezt a ruhám alatt csináltam.  Aztán megpróbáltam felidézni Ana telefonszámát. Nem ment. Öt perc múlva is a harmadik számjegyen gondolkoztam, míg végül felidéztem az utolsó hívását. Hogy milyen számjegyek villogtak a mobilom kijelzőjén. Volt benne kettes, hatos, négyes, kilences… és így szép sorban összetettem a számjegyeket, míg meg nem lett az eredeti. Először gondolkoztam hogy mi az, amit írjak neki, de úgy döntöttem mindent leírok. „ Harry balesete ki volt tervelve, és Daniel is… Ma Mia jön. Diótörő. Vigyázzatok magatokra! Hope” Itt már csak ennyit bírtam bepötyögni, mert nem láttam a szememet elködösítő könnycseppektől.  

Tudtam hogy nagyon fájni fog minden, de még bírnom kell! Azt hittem hogy Harryéket hagyná utoljára, de velük kezdte. Hát így állunk. Kiszámíthatatlan hogy kivel mit fog csinálni és mikor. Nagyon erősnek kellett maradnom, és elég nyugodtnak ahhoz, hogy tudjam hogy az öngyilkosság nem megoldás. De nem érdekelt semmi.

Körülnéztem, míg megakadt a szemem egy törött cserépdarabon, és gyorsan odarohantam érte. Csukló felé emeltem, és  lassan elhúztam egy ér felett, ahonnan kicsordult az első vérfolyam.   

♫Harry♫

Szöget vert a fejemben Niall állítása, míg végül úgy döntöttünk hogy elmondjuk a srácokkal Anával együtt. Először elég furcsán néztek ránk, míg végül felfogták a dolgokat, és összerakták azokat.

-          Szerintem kicsit túlreagáljátok a dolgokat. – rázta meg a fejét Zayn. – Ha az tényleg az az ember lenne, akkor már szerintem már nem itt lennénk.

-          Én már majdnem nem itt vagyok – juttattam eszébe

-          És Hope eltűnése… Niallék balesete.  – szólt bele Liam.

-          Harry… Hope-ot annyira megbántottad, és Anára is annyira kiakadt hogy szerintem felszállt az első vonatra, és hazautazott a családjához. – Ana lehajtotta  a fejét, én pedig belegondoltam. Lehet tényleg csak vaklárma az egész. – És a gázrobbanás izé… hát nemtom, szerintem csak baleset volt… - erősködött.

-          És ha nem?  Mi van ha az a barom tényleg gyilkolászni próbál? – ijedt meg Louis, aki közelebb húzta a m,ellette ücsörgő Eleanort. Szóval kibékültek.

-          Nem gondoljátok hogy egyre durvább ez az egész? – csattantam fel – elvégre ha igaz amit gondoltok, akkor Danielt sem hagynák futni?

-          Mert hol van Daniel? – kérdezte Liam.

-          Amerikában…

-          És… mikor utazott?

-          Nem tudom. Egy hete?! – csattogtam.

-          O-ó… - állt fel Louis.

-          Mi az? Mi van?

-          Semmi, biztos csak rémeket látok… 

-          Mondd már!  - pártolta Niall is.

-          Semmi csak nem olyan tájt volt az a nagy repülőgép katasztrófa, amit annyira el akart titkolna a Scotland Yard?

-          Mi-milyen katasztrófa? Mi van? – riadt meg Ana.

-          Az egyik gépet megtámadták, és az utasok több mint fele meghalt. Az is New York-ba indult… Londonból. – magyarázta Liam.

-          Daniel jelentkezett már azóta? – kérdeztem.

-          Nem. Hope próbálta felhívni, de nem vette fel. Nagyon ideges volt.

-          Francba… - csattogtam, mikor megcsörrent a mobilom. – elnézést. – Kisétáltam az előszobába, és ijedten kaptam fel a mobilt a kijelzőn megjelenített név miatt. Teljesen lesokkoltam a hallottaktól,. És megsemmisülten sétáltam vissza a többiekhez a nappaliba, akik közt most még feszültebb volt a hangulat.

-          Harry… írt Hope sms-t.  – azonnal odarohantam Ana mellé, és kikaptam a kezéből a telefont. . „ Harry balesete ki volt tervelve, és Daniel is … Ma Mia jön. Diótörő. Vigyázzatok magatokra! Hope” – olvastam a zavaros üzenetet.

-          Szerinted ez mit jelenthet? – mostmár Zayn is riadtan tekintgetett körbe.

-          Azt hogy igazunk volt. Ő az. Daniel tényleg meghalt, rólam csak azt hiszik hogy halott vagyok, és ma pedig Miával akarnak végezni.

-          Várj… - állított meg kezével Louis – Mi az hogy azt hiszik hogy te meghaltál?

-          Találtak a kocsimban egy hullát…

-          Micsoda? – ezt mindenki egyszerre.

-          Gondolom aki a fékemmel szórakozott már nem volt ideje megszökni. Biztos nem vetem észre… viszont amikor a kocsi mellé sétáltam nyitva volt az ajtó…

Ekkor jött az hogy mindenki totál kiakadt. Liam csak meredt maga elé, Louis és Eleanor halkan suttogtak, Zayn vadul sms-ezett, Niall és Ana riadtan néztek egymásra, és pedig csak gondolkoztam.

-          Okés. Meg kell menteni Miát.

-          Mi? – nézett fel Eleanor.

-          Hope azért küldte ezt az üzenetet hogy tudjunk segíteni, és ha nem tesszük, akkor abban a tudatban fogunk élni hogy rajtunk múlt egy ártatlan ember életet! – tartottam a beszédem.

-          És… mit kellene tennünk? – szólalt meg először Niall, aki alaposan átgondolta a dolgokat.

-          Először is minden szerettünknek szólni kell hogy nagyon ügyeljenek magukra. Ha lehet akkor mi is személyesen vagy üzenetben, mert oka lehetett hogy Hope nem hívott csak üzenetet írt.

-          Talán mert ki volt bukva és nem akarta hogy halljuk… - elmélkedett Zayn.

-          Nem. Egy sms hibátlan megírásához sokkal több figyelem kell, mint elhadarni a dolgokat. Szóval kerüljük a telefonálást.  Niall, Louis Liam, Zayn, a ti mobiljaitokat biztos figyelik, Ana… szerintem – be sem fejeztem, mire bólintott. – Eleanor, te pedig igyekezz nem egyedül mászkálni a városban, és otthon sem egyedül tevékenykedni.

-          Nem fog – nézett rá Louis, mire a lány ijedten bólintott neki.

-          És ugyanez Daniellel, Perrie-vel. – segített ki Niall. – Ana pedig azonnal elpakol Hope lakásából, és átpakolt hozzánk. 

-          És mi lesz Nadinevel és Adelével? – nézett ránk Ana.

-          Adele nyári segítő volt a turnén, most visszament a suliba. Oxfodban talán biztonságban van, de figyelmeztetem.  – Adta meg a választ Niall.

-          Nadinnal pedig beszélni fogok… - mindenki tudta hogy ez mit jelent.   

III.kötet ~ 12.fejezet

Sziasztok!
Szerintem ez utána  rész után leesik nektek mi lesz a folytatás, de merem remélni hogy nem lőttem le a poént. Kövi rész szerintem 1 hét múlva lesz. Kellemes olvasást!

♫Niall♫

Szépen szétváltunk a srácokkal.  Remélem mindenkinek szerencséje lesz… Még jó hogy nekem még a könnyebbik része sem ment. Elrohantam Nadine-hoz hogy adja meg Hope lakásának a címét, majd egyenesen odamentem. Nem volt szerencsém… senki nem volt otthon. Banyek mekkora balfék vagyok! Ezek egyetemre járnak! Szuper… vagy hazamegyek és délután visszajövök, vagy itt dekkolok az ajtó előtt. Vagy… megkeresem a bejárati ajtó kulcsát.  Naná hogy kulcs! Nem sok helyen lehetett egy panelházban: vagy a szőnyeg alatt, vagy a bejárati ajtó melletti virág vázájában. Kikutattam, s a szőnyeg alatt találtam rá.

Ahogy beléptem, elmosolyodtam., az egész lakás tiszta Hope volt. Az ő ízlése, a tipikus fehér színekkel ötvözött rózsaszín és barackvirág árnyalatok domináltak. Természetesen rend és tisztaság uralkodott.  Hát… kíváncsi vagyok hogy hogy reagálnak majd ha itt találnak… Hope tuti elmegy valamerre… mondjuk dolgozni. Mivel még délelőtt odaértem, temérdek időm maradt addig míg hazaérnek. El kéne ütni az időt…

Hát… még szerencse hogy volt tévé, különben mi a fenét kezdenék egy full csaj lakásban? Hát semmit…  Az idő nagyrészében bámultam a kisembereket, akik össze –vissza drámáztak a tévében, majd olyan kettő körül leugrottam egy szendvics bárba kajáért… igen, három szendvicset ettem, majd visszamásztam a negyedikre.  Ott elgondolkoztam. Miért is jöttem én ide? Miért lógtam el a stúdióból? Miért érdekel ez az egész annyira? Vajon… Kellett neki visszajönni! Basszus úgy jártam mint Harry! Szegény végigszenvedett két évet, most végre boldog volt, erre megjelenik Hope és minden újra kezdődik. És Adele? Nem akarom megbántani… ha nem is azt érzem iránta mint Ana iránt, nagyon kedvelem.

Miközben ezen filóztam, a bejárati ajtón dörömbölést hallottam. Hát nem kicsit rémültem meg.

-         Fene… - álltam fel.

-         Hope, ha odabent vagy nyisd ki az ajtót! Hallod ez nem vicces! Jó bocsi a tegnapiért, amikor Niall… - ekkor nyitottam ki az ajtót. – Niall?! Te mi a jó fészkes fenét művelsz itt? – rontott be és kezdett ordibálni. – Hope, minek engedted be?

-         Nincs itt… - nyögtem ki, mikor már tombolása végén járt.

-         Jól szórakozol Horan? – állt szembe velem karba tett kezekkel.

-         Jajj ne! Nemár hogy te is átvetted ezt a Daniel Style-t… - forgattam a szemem. 

-         Nem vettem én át semmit. – huppant le egy székre. – na de bökd már ki mit keresel itt? És hogy jöttél be?

-         Hát téged kereslek és besétáltam az ajtón – magyaráztam.

-         Nem vicces Ho…

-         Niall! Fáj kimondani? – pattogtam.

-         Niall… kérlek magyarázd el nekem hogy mit keresel szerény hajlékunkban! Előre is köszönöm.  – vágta a fejeket.

-         Azért vagyok itt hogy megkérjelek hogy vegyél vissza a viselkedésedből… de látom még személyesen sem megy. – eléggé szíven ütötte e megjegyzésem, de tartotta magát… már ahogy láttam.

-         Mégis mit vársz? Tegnap érkeztem, és te voltál a második ember, akit  megláttam az ismerőseim közül! Jah és nem egyedül jöttél…

-         Ahhaa – nevettem fel – szóval féltékeny vagy. – kuncogtam.

-         Nem. Nem vagyok féltékeny… mindössze meg akartam ismerni… - vallott be… valamit.

-         Mi? Micsoda?

-         Niall… feltűnt hogy csak vele beszéltem normálisan? Még Hope-ot is leosztottam, csak vele beszéltem normál hangnemben.

-         Mi? Miért?

-         Hogy tudjam hogy hozzád való. Semmi mást nem akartam, de az a Nadine… fujj de utálom.  – lesokkoltam.

-         Tehát te eljöttél velünk egy dupla randira, amit Hope végigszenvedett, Nadine végighisztizett, Harry végigmorgott én végigidegeskedtem csak azért, hogy tudd hogy a barátnőm normális? – vontam fel a szemöldököm.

-         Nadine után… - erre mindketten felnevettünk.  – Okés csinálok egy kis teát.

-         Benne vagyok.

-         Te miben nem vagy benne, ami a szádhoz kapcsolódik? – ismer…

-         Jogos…

Ana felrakta a vizet forrni, addig letelepedett mellém és felületes beszélgetésbe kezdtünk arról, hogy milyen szép az idő… bakker de szánalmas.

-         Hé… te nem érzed ezt a furcsa szagot? – állt meg egy pillanatra.

-         Milyen szagot? Semmit nem érzek.  – értetlenkedtem.

-         Biztos hülye vagyok.  – eltelt vagy két perc de már nem bírta. – Niall már a fejem is sajog! Valami csak van!

-         Kezdem érezni… olyan mint valami kémiai gáz. – álltam fel.

-         A tea! – rohant a tűzhelyhez. – Valami nem stimmel… te zártad el alatta a gázt?

-         Nincs elzárva, hisz el van tekerve – vettem alaposabban szemügyre. És ekkor mintha egyszerre koppant volna.

-         Gázszivárgás… - néztünk egymásra. – Zárd el! – utasított – én nyitom az ablakot! És ajtót…

-         Elzárom a főcsapot is.

Olyan öt perc alatt kiszellőztettünk, Ana pedig meg akarta csörgetni Hope-ot, de a telefonja itt volt.

-         Hogy-hogy nem vitte magával? – csodálkozott.

-         Hazajött azóta egyáltalán? – kérdeztem rá.

-         Én… nem tudom. – vallotta be.

-         Akkor… - néztem gyors karórámra – már biztos végzett a suliban… NStyle? – ajánlottam.

-         Oké… - ment bele.

Az autóút csendes volt, többnyire csak figyelte ahogy vezetek.  Leparkoltunk a Harrods előtt, majd szép lassan besétáltunk a hatalmas üzletbe. Megálltunk az NStyle előtt, ahová Ana szánakozva nézett be.

-         Nézz csak rá! Hope-ot Harry lecseréli…öhm… erre? Nem hiszem el.  Legalább talált volna valaki normálisat! Mint például te! – mosolygott rám. Visszamosolyogtam és helyeseltem,de szerintem ez mindkettőnknek iszonyúan fájt belülről.

-         Hé te! – integetett Nadine Anának, aki felvont szemöldökkel figyelte mit akar. – Igen te! – ismételte meg hogy kicsit közelebb menjen. Ana unottan kullogott be az NStyle-ba, majd levágta magát az első bőrfotelba.

-         Mondjad – csattogtatta a rágóját.

-         Lennél szíves behívni a lusta barátnődet dolgozni? Értem hogy kivan, de egyedül nem tudom vinni az üzletet… - nyafogott.

-         Mi? – pattant fel Ana… ekkor koppant nekem is. – Nincs itt? – döbbent meg.

-         Már hogy lenne?! Azért kértem hogy hívd. – értetlenkedett.

-         Otthon nincs! – riadt meg.

-         A fenébe! – dobbantottam egyet lábammal.

-         Nektek meg mi bajotok? – tényleg ilyen szőke?

Ana megunta – az a bajunk hogy tegnap este óta nem láttuk őt és nem volt se suliba, se itt nincs, otthon majdnem gázrobbanás volt, és…

-         Hé… - állt meg rajtunk a szeme – ti mit is kerestek együtt?

-         Nem hiszem el… - Ana már nagyon kivolt.

-         Fogd mér fel mit beszélek! Hope nincs meg! Akkor sem érdekel ha éppen Harryvel van valahol?

-         Nincs vele… - mondta már cseppet sem vidáman.

-         Honnan… - kezdtem, mikor az ajtó felé nézett.

Ott állt Harry… Arca tele horzsolásokkal szakadt ruhája, fekete kormos ujjak. Szinte felismerhetetlen volt.

-         Harry? Veled mi történt? – lépett elé Nadine.

-         Majdnem meghaltam… - köhögött.

-         Üdv a klubban – poénkodott Ana.

-         Mi? – kérdezett vissza.

-         Semmi  -tereltem – de mi történt veled.

-         Én… elmentem gondolkozni, de hazafelé jövet elromlott a fékem…

-         Uram isten! – kapta szája elé a kezét Nadine.

-         Aztán? – türelmetlenkedett Ana.

-         Jött egy éles kanyar… az ajtót nem bírtam kinyitni. Vagy a Temze, vagy széthasad a fejem. Bár… szerintem most is szét van – szédült meg. Azonnal leültettük.

-         És mit csináltál?

-         Az… az… - forgatta ujjait hogy eszébe jusson a szó – az ablakot sikerült lehúznom. Ott ugrottam ki… 

-         Jézusom…

-         Aztán… jött egy busz… felszálltam… itt meg le, és….

-         Itt vagy, értjük – fejeztem be helyette.  – Jól vagy haver?

-         Aham, minden okés… csak kisit sajog a fejem, szédülök, és hányingerem van.

-         Agyrázkódás – nyögte be Ana.

-         Valószínű – okoskodott Nadine.

-         És veletek mi történt?  - terelte.

-         Ó semmi, semmi. – legyintett Anna, de Harry furcsán nézett rá, mire megenyhült. – Okés… szóval majdnem gázrobbanás volt és eltűnt Hope… - mondta, mintha tök egyszerű lenne… nagyon ki van akadva Harryre.

-         Mi? Várj… gázrobbanás… eltűnt Hope? Mikor?

-         Tegnap este… tudod az után miután ordítoztál vele. – mosolygott Harry arcába Anna. – túl sok baleset.

-         Az én hibám, igaz… - vallotta be Harry. – segítek! – pattant fel, de vissza is ült, mert megszédült.

-         Igen Harry! Örülök hogy bevallod – vitáztak tovább.

-         Ne kend Harryre hogy az ostoba barátnőd idegbeteg! – szált be Nadine is.

-         Ki az ostoba és idegbeteg?!  - lépett közelebb. Hát igen… ilyen az igazi Ana.

-         Várjatok! – léptem közéjük. – Azt hittem rájöttök, de nem. Túl sok a véletlen….

-         Hogy érted ezt?

-         A gázrobbanás, Harry „balesete” és Hope eltűnése… nem sok egyszerre?

-         Azt akarod mondani hogy…

-         Hogy ezek nem pusztán véletlenek? – fejeztem be Harry helyett. – Igen…

 

♫Hope♫

-         A fejem… Auu – tapicskoltam magam, mert e borzalmas fejfájás nem akart megszűnni. Nem sok időbe telt, mire megtaláltam a hatalmas púpot. – Hol a fenében vagyok? – motyogtam. – Nem kellett volna elrohannom…

-         Hope? – hallottam egy nagyon ismerős hangot. – Hope ugye te vagy az? – a hang egyszerre kétségbeesett lett. Felálltam, és – a szédülés miatt – lassan elindultam a hang irányába.

-         Stephanie? Úr isten Stephanie!  - rohantam oda a vérben úszó barátnőm mellé. – Mi történt veled?

-         Meg… meglőttek. – mutatott mellkasára, ahol még tisztán látszódott a bemeneti sem és a golyó.

-         Ki? Ki tette? – kérdeztem ijedten, miközben a ruhám alját téptem le, hogy el tudjam látni a sérültet.

-         Nem tudom – sírt.

-         Okés, nyugodj meg. – simogattam a fejét.  – Van itt valahol víz?

-         A csap – nézett el a szoba másik végébe. Egy raktárhelyiségben lehettünk, ahol sosem takarítottak, és nem éppen a jó illat jellemezte.

Odarohantam, bevizeztem a  letépett ruhaanyagot, és visszarohantam Stephhez. Körültörölgettem a sebet, amiben a golyó egyenesen belefúródott a medencecsontjába és körbetekertem.

-         És te hogy kerülsz ide? – kérdezgettem.

-         Egyik este mentem haza a klubból, és… elkaptak. De nem sokra emlékszem. Betoloncoltak ide, de ellenálltam, így meglőtt, de megijedt hogy meghalok.

-         Mi? Ennek semmi értelme… akkor biztos így van!

-         És te?

-         Rohantam, megbotlottam, és itt ébredtem pár perce…

-         Hope… szerinted túlélem?

-         Stephanie biztos vagyok benne! Napokig bírtad ebben a disznóólban, most még el is láttalak, semmi baj nem lesz ígérem!

-         De jó hogy nem vagyok egyedül – hajolt felém, így megöleltem. Ekkor nyílt az ajtó… riadtan meredtünk egymásra, de senki nem mert mozdulni…

Next

Harry:

-         Nem gondoljátok hogy egyre durvább ez az egész? – csattantam fel – elvégre ha igaz amit gondoltok, akkor Danielt sem hagynák futni?

-         Mert hol van Daniel? – kérdezte Liam.

-         Amerikában…

-         És… mikor utazott?

-         Nem tudom. Egy hete?! – csattogtam.

-         O-ó… - állt fel Louis.

-         Mi az? Mi van?

-         Semmi, biztos csak rémeket látok… 

-         Mondd már!  - pártolta Niall is.

-         Semmi csak nem olyan tájt volt az a nagy repülőgép katasztrófa, amit annyira el akart titkolna a Scotland Yard?

III.kötet ~ 11.fejezet

Na halli emberek!
Ez a rész kicsit rövidebb a szokásosnál, de nem azért mert lusta vagyok. Ha ezt folytattam volna minden izgalom elveszett volna, és a végén ti még nyugodtan aludnátok! Ezt nem hagyhatom ugye? Na kellemes olvasást.

♫Harry♫

-          Torkig vagyok! – panaszkodtam Nadinnak, miközben az ingemet gombolgattam ki.

-          Ugyan! Szerintem egész jól eltelt az este. Miután beszéltél vele, már vissza se nézett – nevetett fel. – egyébként is – lépett mögém, majd kezdte hátamat simogatni – nem is vele volt a fő probléma.

-          Hogy érted ezt?  - stoppoltam le hirtelen nagy vetkőzésem folyamán.

-          Hát… az az Ana flegmázott végig – kezdte el puszilgatni a vállamat, felfelé a nyakam felé. Keze mellkasomra tapadt, és ott is elindult felfelé, mígnem nyakamat kezdte masszírozni.

-          Nadine, ma ne… fáradt vagyok – rántottam ki magam szorításából, majd bújtam be gyorsan az ágyba. Ezt nem vártam volna magamtól. És Nadine sem. Durcásan kullogott be mellém, és azonnal el is fordult, amint betakargatta magát.

Reggel már nem is találtam magam mellett – így jár az ember ha kulcsot ad a barátnőjének – így a szokottnál hamarabb bementem a stúdióba.

-          Jó reggelt! – ugrándozott be Louis. – Látom az éjjel kimaradt Nadinnal… - mosolygott magában.

-          Már ennyire meglátszik?

-          Nincs rajtad sapka haver! – borzolta össze hajamat.

-          Hahaha… nem vicces.

-          De az. Merthogy még igaz is. Amúgy mi ez a nagy zűrzavar a tegnap este folyamán? Niall nagyon ki volt akadva.

-          Ja mert Hope odahozta Anát, aztán Hope hisztije miatt Ana nekiesett Niallnek, majd mikor beszélni akartam vele kiverte a hisztit és elrohant.

-          Öhm… Harry… nem tűnt fel hogy most mindenért Hope-ot hibáztatod?

-          De ha ő tehet róla! – ne csinálja már! Ennyire nem lehet ellenem.

-          Nem hiszem… ióta visszajött megkeseríted az életét.

-          Louis… te rémeket látsz. Komolyan. – ráztam a fejem.

-          Miért csinálod ezt vele? Ha már nem is szereted, nem kéne folyamatosan megaláznod.

-          Hidd el, el sem tudom képzelni hogy lehettem vele. Hope csak egy fellángolás volt!

-          Komolyan? Ha ő egy fellángolás, el sem tudom képzelni milyen az ha komolyan szerelmes vagy – rázta a fejét. Csalódott bennem, de nem érdekelt.

-          Hát… ilyen – vontam meg a vállam.

-          Mint most? Jaaa… jahogy te szerelmes vagy Nadinba… aham értem…

-          Mi ezzel a probléma?

-          Harry egy percre gondolj már bele! Azt a  lányt ócsárolod, akiért annak idején tűzbe mentél volna. Akármi is nyomasztotta te ott voltál neki és ha valaki akár egy rossz szót is szólt hozzá, te le akartad tépni az illető fejét. Nálad bujkált a maffia-eset alatt, te vigyáztál rá itt is és ha egy fiú a közelébe ment a szemed villámokat szórt. Hányszor hagytad ki a felvételeket miatta? Szakítottál vele csak azért, mert nem akartad hogy szenvedjen míg te távol vagy, ezalatt te végigszenvedtél fél évet! Fél évet! Aztán mikor először láttad bele voltál betegedve hogy egy sráccal volt, míg végül összeszedted magad, és felkerested. Aztán jött a baleset…

-          Gyilkosság! – javítottam ki… hát igen, ordítva.

-          Akkor a gyilkosság! Mindegy. Ott…

-          Ott közölte a másikkal hogy szerelmes belé!

-          Igen, aztán ahelyett hogy áltatott volna inkább elment, hogy egyikőtöket se utasítson el.

-          Aztán két évre rá előkerül a másikkal. De szép befejezés!

-          Daniel nyilván harcolt érte, míg te más nőkkel helyettesítetted őt!

-          Hé! – rohantam felé.

-          Bocsi, ez tényleg durva volt. De sajnos igaz. Aztán ott ez a Nadine. Az elején tényleg jól elvoltatok, még örültem is hogy kezdesz kijönni a Harrykómából, de őszintén: mostanra igazán megutáltam a csajt. Annyira nem vagy önmagad. És boldog sem vagy! Megint kiakaszt a hírnév… Ha Hope-val voltál, akkor mindig ellazultál,d e ha hazajössz ezzel a csajjal… basszus feszültebb vagy, mint amikor elindultál! – gesztikulált.

-          Mert minden áldott nap összefutok Hope-val, és látom ahogy enyeleg a másikkal.

-          A Másikkal… te is lehettél volna a másik. Nem. Te lehettél volna az egyetlen! De elszúrtad! Nem is egyszer!  Hát nem érted?! Te lökted őt Daniel karjaiba! – hát nem bírtam tovább. Rohanva indultam Louis felé, de Liam állított meg hátulról.

-          Louis… - kezdtem, mikor már lenyugodtam, és mind az öten jelen voltunk.  – Szerintem a te romokban lévő párkapcsolatoddal nem érdemes tanácsokat osztogatni.

-          Tudod mit… igazad van! – kapta fel a pulóverét, majd indult a kijárat felé.

-          Hová mész? – kérdezte ordítva Zayn.

-          Hát beszélek Eleanorral! Tudjátok ti remek példa vagytok nekem! Liamék nem egyszer hozták rendbe a dolgaikat… nekem is menni fog. És Harry… menj el egyszer Liamékkel is dupla randira, hogy lásd ők hogyan éreznek, mert mostanában nem fogsz sokra menni Niallal – már bocsi haver  - nézett rá – elvégre most ő is megvan kavarodva.

-          Én aztán nem! – állt ki magáért. – megyek is Annával beszélni hogy álljon le, vagy…

-          Vagy?

-          Vagy…

-          Vagy?

-          Vagy… kiakadok!

-          Húha Niall… ha te egyszer kiakadsz… - röhögött fel Zayn.

-          Akkor szerintem ma nem sok stúdiózás lesz… - szólt fel Liam.

-          Én is elmegyek… és kicsit kiszellőztetem a fejem – jutott eszembe.

-          Akkor én kimegyek Perrie elé a reptérre. Meglepem kicsit – tervezgetett Zayn.

-          Okés… akkor… elmegyek ebédelni Daniellel. – szált be Liam is.

-          Hé srácok! De mi itt lesz?

-          Hát… csak észreveszik ha nincs itt senki – kacsintott Louis. Ezt az oldalát sokkal jobban kedveltem…

Nem sokkal később kocsiba ültem és elmentem a Temze partjára sétálni. Ahogyan a szél fújta az arcom, elég mélyen beletudtam merülni gondolataimba. Miért csinálom ezt? Louisnak igaza van. Ha még most gyűlölet is van bennem Hope iránt – mert most az van bennem – akkor sem tiporhatom földbe. Ahányszor meglátom a törékeny arcát, amit egy sértésem okoz, elgyengülök. Ekkor jut eszembe hogy átvert. És itt újra minden megfordul.  Nem kéne ezt tenni… az lenne a legjobb ha véget vetnénk ennek az egésznek. Egy ideje nem azért vagyok Nadinnal mert… mert vele akarok lenni, hanem hogy lássam őt. De miért? Sokak szerint a szerelem és gyűlölet között csak egy lépés van. Egy kis lépés… de ki tudja? 

Ahogy ott ácsorogtam, elfogott egy furcsa érzés… túl nagy volt a csend. Körülöttem lakóházak votak, hiszen a külvárosban voltam, de valami nem stimmel. Úgy éreztem, mintha követne valaki. Hirtelen megpördültem a tengelyem körül, de nem volt ember a közelemben, vagyis én nem láttam.

Még mielőtt elfogott volna az üldözési mánia, inkább indultam a kocsi felé.

-          Különös… azt hittem bezártam. – filóztam.

Nem sok kedvem volt visszavezetni a nyüzsgő belvárosba, de itt maradni még annyira sem akartam. Így hát bepattantam a kocsiba, és elindultam visszafelé.

Még a Temze mellett haladtam, mikor…

-         Basszus! A fékem! Állj! Nee… a fenébe! Működj! Gyerünk! – püföltem lábammal szerencsétlen pedált, mikor százharminc km/h-ról akartam lassítani. – Ne! – megpróbáltam lehúzni az ablakot, de a zárakkal történt valami, és nem akartak nyílni. – Mi a franc ez? Basszus meg fogok halni… - egyik kezemmel kormányoztam a már cseppet sem nyugis úton, míg másikkal ráncigáltam az ajtót. Lábam ezalatt szüntelenül dobogott a féken, ami nem akart működni. És akkor jött az az éles kanyar. Ha egyenesen megyek tovább, átszakítom a szalagkorlátot és kocsistól belezuhanok a Temzébe, ha kanyarodok biztos felfordul velem a kocsi… Végem.

Next

Niall:

-          Hé te! – integetett Nadine Anának, aki felvont szemöldökkel figyelte mit akar. – Igen te! – ismételte meg hogy kicsit közelebb menjen. Ana unottan kullogott be az NStyle-ba, majd levágta magát az első bőrfotelba.

-          Mondjad – csattogtatta a rágóját.

-          Lennél szíves behívni a lusta barátnődet dolgozni? Értem hogy kivan, de egyedül nem tudom vinni az üzletet… - nyafogott.

-          Mi? – pattant fel Ana… ekkor koppant nekem is. – Nincs itt? – döbbent meg.

-          Már hogy lenne?! Azért kértem hogy hívd. – értetlenkedett.

-          Otthon nincs! – riadt meg.

-          A fenébe! – dobbantottam egyet lábammal.

Hope:

-          A fejem… Auu – kapicskoltam magam, mert e borzalmas fejfájás nem akart meszűnni. Nem sok időbe telt, mire megtaláltam a hatalmas púpot. – Hol a fenében vagyok? – motyogtam. – Nem kellett volna elrohannom…

-          Hope? – hallottam egy nagyon ismerős hangot. – Hope ugye te vagy az? – a hang egyszerre kétségbeesett lett. Felálltam, és – a szédülés miatt – lassan elindultam a hang irányába.

-          Stephanie? Úr isten Stephanie!  

A történet 180 fokos fordulatot vesz! Titokzatos események, szerelmek, történetünk hőseinek küzdelme a valóssággal. Ez vár rátok mostantól...