III.kötet ~ 13.fejezet

Sziasztok!
Hó sok a kérdés, de örülök hogy lázba hozatlak titeket. Felmerült a 4. kötet... eberek már nem tudom hova szenvedjenek! Amúgy is... minek csináljak ha lemásolnak mindent? Nem 1 blogot találtam, ami nagyon de nagyon hasonlít az enyémre annyi különbséggel hogy az most kezdődött. Higgyétek e, majdnem sírva fakadok mikor egy ilyen koppincs izét olvasok. Nem leszek bunkó, nem linkelem ki, de az már nagyon  durva ha a név, az életszemlélet, a születési hely ugyanaz, jah meg a blognév is majdnem. Hát kicsit sem vagyok ki, é  dehogy. Megírtam ezt a részt, aztán linkelte barátnőm a  blogot h olvassak bele, mert neki nagyon gyanús h koppincs. Hát kár volt beleolvasni.  Ugyanúgy taéálkozott a csaj a srácokkal, ugyanaz a főszereplő stb... Na mindegy, ne idegeskedjünk, nyugi... levegő be, fújd ki, be, ki.... na már jó. Szóval ha ti ilyennel találkoztok akkor  azonnal írjatok nekem üzit, mert eléggé kiakasztó, és szerintem ez egy nagyon nagy szemétség. 312 A/4 oldalt írtam nektek február óta, és fárasztó azt nézni h valaki fogja, átírja a neveket,  kitalál valami totál lényegtelen különbséget az enyémmel és mér reklámozza is!! Az ilyen nem író. Akinek nincs tehetsége sem fantáziája hozzá az ne kezdjen bele.
Na oké, kihisztiztem magam, kellemes olvasást!

Lana Del Dey - Born to Die

Steph úgy szorította a kezem, hogy szinte elállt benne a vérkeringésem, de nem volt szívem elengedni. A pánik ami rátört, kihatott rám így én is kapkodtam a levegőt.

A következő pillanatban egy sötét ruhás alak lépett be rajta. Tetőtől talpig feketében virított, s fejét is eltakarta egy símaszk. Ezek nagyon figyelnek a részletekre… de ha már itt tartunk…kik is ezek?

- Nocsak-nocsak – lépett közelebb hozzánk egy lépést, amitől Steph automatikusan ugrott egyet ülő helyzetben. – Ugyan kislány, tőlem nem kell félni, nem én bántalak titeket. – hiába volt rajta a maszk látszott hogy kárörvendően elmosolyodott alatta – én csak azt döntöm el hogy ki fog – nevetett fel, majd hirtelen rám kapta a tekintetét. – Hoppá… - állt meg mereven. – Hope Hamiltonhoz lenne szerencsém? El sem hiszed mióta várok erre a percre! A miénk vagy már te is!

- T-tessék? – kérdeztem elhaló, remegő hangon.

- Ugyan nem mondod hogy nem tudod ki vagyok? – nevetett fel még az előbbinél is hangosabban. – Pedig igazán leeshetne azok után hogy végigmenekülted az utóbbi időszakot. Először idejöttél Londonba, majd követtek a drága szüleid, akik még a széltől is védtek… magukat is kellett volna. – csóválta meg a fejét. Szegény apukád olyan csúnya véget ért. És anyukád… elég szépen kikezdett a nagybátyáddal… szerinted ez csak most kezdődött? – az ideg elöntötte a testem és nem bírtam magammal.

- Hagyja ezt abba! Most! – szóltam idegesen, de cseppet sem hangosan mert nem bírta a hangom.

- Ugyan… te is tudod – szerintem kacsintott a maszk alatt, de nem jött össze neki. Körbe sétálta a piszkos termet, majd újra hozzám fordult. – Tudod nem te vagy az egyedüli. Gondolom az jár a fejedben hogy „Jajj uram isten csináljanak velem bármit, csak hagyják a családomat és a barátaimat!” – mondta vékony, elváltoztatott hangon. – De nem ez lesz. Nem te diktálsz előre szólok. Hogy miért? Mert a te hibádból az egyik ügynököm meghalt, a másik pedig elárult! – ordított az arcomba – de megbánta… a börtönben megtanították a belsők hogy csúnya dolog az árulkodás… szegény már nem okáig húzza a diliházban ahová bezárták. – Tudtam hogy Dan apjára gondol… hiába utáltam azt a rohadékot,a miért megölte az apámat, el sem tudtam volna képzelni mit érezhet majd át Daniel, ha mindenről tudomást szerez. – Sajnálatos, de az a maga gondja. Viszont az igenis nagy probléma hogy egy rakat tizenéves kölyök az utamba állt! Nekem! – rántott fel ez erős mozdulattal a földről, és lökött a falnak, amitől a fejemen forró, piros vércsík kezdett lefolyni. – De semmi probléma… - nyugtatgatta magát – Minden rendben lesz. Tudod hogy miért? – intézte hozzám a kérdést, majd mikor már biztosra vette hogy nem válaszolok, odarohant, és a hajamnál fogva húzott fel a földről – Tudod miért? – ordította az arcomba, amitől megcsapott a büdös cigarettaszag. – Mert mindenki meg fog fizetni.  – nyomott le a földre. – És te végig fogod nézni a szeretteid halálát. Nézz csak rá! – mutatott szánalmasan Stephanie-ra, aki mellettem ülve zokogott. – Hát nem szánalmas? És tudod mi fog vele történni?   Meg fog halni. – mondta ki tök nyugodtan, de én még mindig tartottam magam. – Úgy, mint a többiek, akik csak egy kicsit is kapcsolatba hozhatók veled. Az ő halálát te fogod végignézni. – mosolygott rám. – És a többiekét is. Tudod… még sokan vannak, de már haladok. A Handerson fiút nemsokára láthatod is. – szívem nagyot dobbant, de semmi jóra nem számíthattam. – A repülőt amire felült, sajnálatosan eltérítették és az utasok nagyrésze meghalt, beleértve őt is. – nevetett fel, amitől majdnem megindultam felé. – De nyugalom, áthatod még. Addig küzdök, míg meg nem találom szétlőtt testét, és ide nem hozom neked. – Mosolygott. – És a másikét is. Azét az énekesfiúét. Tudom hogy fontos neked, de már nem bírod. Tettem neked egy szívességet. Szegény autó balesetezett. Az „elromlott” fékje miatt nekirohant egy szalagkorlátnak, és sajnálatosan az autó felrobbant. Meg is találták összeégett testét. De nyugalom, nemsoká te is láthatod! – úgy elkapott a hányinger hogy majdnem megfulladtam. – Azután jön a drága Mia. Őt nem akartam bántani, de úgy látom hogy elég jóban van ahhoz veled, hogy ezt kihagyjam, ráadásul jelen volt a balesetednél is. Szegényke borzalmas baleset fog végezni a Diótörő bemutatóján ma este. Nem hiszem hogy maga az esés megölné, de a végtagjait biztosan összetörné, és ellátás nélkül könnyen belehalhat sérüléseibe… Hiszen k látná el őt itt? Igen… ide hozom őt is neked – gúnyolódott újra. – Aztán jönnek a többiek sorban. Addig kínozlak, mígnem magadtól meg nem ölöd magad! Ahhoz pedig elég piszkos dolgokat kell elkövetnem, hiszen az elmúlt években nagyon megedződtél. Hát… remélem élvezni fogod a műsort. – Majd még utoljára rám vigyorgott, és kirontott a teremből.

Csak miután elment, és felfogtam hogy mi történt törtem meg. Daniel maghalt, Harryt is megölte, és végignézeti velem, míg a mellettem zokogó lánnyal is ez történik. És persze a többiekkel. Ekkor rogytam le, és kezdem el zokogni. Csak úgy záporoztak a könnycseppek, amitől már szinte semmit nem láttam. Ott ültünk Stephanie-val egy koszos terem szélén ülve, és sírtunk. Sírtunk, zokogtunk, bömböltünk míg könnyünk bírta. Annyira fájt, hogy az hihetetlen. Eszembe jutott hogy már most megölöm magam, de akkor ki vigyáz Stephaniera? Ki próbálja megvédeni a többieket?

És akkor eszembe jutott valami… Belenyúltam Stephanie kidudorodó zsebébe, és kikaptam a mobilját. Komolyan, ki hagy az áldozatnál mobilt? De nagyon örültem neki. Először válaszoltam Steph szüleinak, akik millió üzenetet hagytak, és keresték a lenémított mobilon és annyit írtam hogy „ Igyekszem vigyázni rá, megvédeni, de nem tudom mik az esélyek. Menjenek a rendőrségre és közöljék hogy itt van Erusees, a francia maffia.” Biztató üzenet, nem? A következő percben már újra hívták, de kinyomtam a mobilt. Utána anyának írtam egy üzenetet hogy azonnal meneküljenek el jó messzire az ikrekkel együtt, de miattam ne aggódjanak mert nem tudnak bántani. Mindezt úgy csináltam, hogy felismerje az írásom, elvégre nem hívhattam fel. Túl vékony ahhoz ez a fal. És gondolom figyelnek is minket, így mindezt a ruhám alatt csináltam.  Aztán megpróbáltam felidézni Ana telefonszámát. Nem ment. Öt perc múlva is a harmadik számjegyen gondolkoztam, míg végül felidéztem az utolsó hívását. Hogy milyen számjegyek villogtak a mobilom kijelzőjén. Volt benne kettes, hatos, négyes, kilences… és így szép sorban összetettem a számjegyeket, míg meg nem lett az eredeti. Először gondolkoztam hogy mi az, amit írjak neki, de úgy döntöttem mindent leírok. „ Harry balesete ki volt tervelve, és Daniel is… Ma Mia jön. Diótörő. Vigyázzatok magatokra! Hope” Itt már csak ennyit bírtam bepötyögni, mert nem láttam a szememet elködösítő könnycseppektől.  

Tudtam hogy nagyon fájni fog minden, de még bírnom kell! Azt hittem hogy Harryéket hagyná utoljára, de velük kezdte. Hát így állunk. Kiszámíthatatlan hogy kivel mit fog csinálni és mikor. Nagyon erősnek kellett maradnom, és elég nyugodtnak ahhoz, hogy tudjam hogy az öngyilkosság nem megoldás. De nem érdekelt semmi.

Körülnéztem, míg megakadt a szemem egy törött cserépdarabon, és gyorsan odarohantam érte. Csukló felé emeltem, és  lassan elhúztam egy ér felett, ahonnan kicsordult az első vérfolyam.   

♫Harry♫

Szöget vert a fejemben Niall állítása, míg végül úgy döntöttünk hogy elmondjuk a srácokkal Anával együtt. Először elég furcsán néztek ránk, míg végül felfogták a dolgokat, és összerakták azokat.

-          Szerintem kicsit túlreagáljátok a dolgokat. – rázta meg a fejét Zayn. – Ha az tényleg az az ember lenne, akkor már szerintem már nem itt lennénk.

-          Én már majdnem nem itt vagyok – juttattam eszébe

-          És Hope eltűnése… Niallék balesete.  – szólt bele Liam.

-          Harry… Hope-ot annyira megbántottad, és Anára is annyira kiakadt hogy szerintem felszállt az első vonatra, és hazautazott a családjához. – Ana lehajtotta  a fejét, én pedig belegondoltam. Lehet tényleg csak vaklárma az egész. – És a gázrobbanás izé… hát nemtom, szerintem csak baleset volt… - erősködött.

-          És ha nem?  Mi van ha az a barom tényleg gyilkolászni próbál? – ijedt meg Louis, aki közelebb húzta a m,ellette ücsörgő Eleanort. Szóval kibékültek.

-          Nem gondoljátok hogy egyre durvább ez az egész? – csattantam fel – elvégre ha igaz amit gondoltok, akkor Danielt sem hagynák futni?

-          Mert hol van Daniel? – kérdezte Liam.

-          Amerikában…

-          És… mikor utazott?

-          Nem tudom. Egy hete?! – csattogtam.

-          O-ó… - állt fel Louis.

-          Mi az? Mi van?

-          Semmi, biztos csak rémeket látok… 

-          Mondd már!  - pártolta Niall is.

-          Semmi csak nem olyan tájt volt az a nagy repülőgép katasztrófa, amit annyira el akart titkolna a Scotland Yard?

-          Mi-milyen katasztrófa? Mi van? – riadt meg Ana.

-          Az egyik gépet megtámadták, és az utasok több mint fele meghalt. Az is New York-ba indult… Londonból. – magyarázta Liam.

-          Daniel jelentkezett már azóta? – kérdeztem.

-          Nem. Hope próbálta felhívni, de nem vette fel. Nagyon ideges volt.

-          Francba… - csattogtam, mikor megcsörrent a mobilom. – elnézést. – Kisétáltam az előszobába, és ijedten kaptam fel a mobilt a kijelzőn megjelenített név miatt. Teljesen lesokkoltam a hallottaktól,. És megsemmisülten sétáltam vissza a többiekhez a nappaliba, akik közt most még feszültebb volt a hangulat.

-          Harry… írt Hope sms-t.  – azonnal odarohantam Ana mellé, és kikaptam a kezéből a telefont. . „ Harry balesete ki volt tervelve, és Daniel is … Ma Mia jön. Diótörő. Vigyázzatok magatokra! Hope” – olvastam a zavaros üzenetet.

-          Szerinted ez mit jelenthet? – mostmár Zayn is riadtan tekintgetett körbe.

-          Azt hogy igazunk volt. Ő az. Daniel tényleg meghalt, rólam csak azt hiszik hogy halott vagyok, és ma pedig Miával akarnak végezni.

-          Várj… - állított meg kezével Louis – Mi az hogy azt hiszik hogy te meghaltál?

-          Találtak a kocsimban egy hullát…

-          Micsoda? – ezt mindenki egyszerre.

-          Gondolom aki a fékemmel szórakozott már nem volt ideje megszökni. Biztos nem vetem észre… viszont amikor a kocsi mellé sétáltam nyitva volt az ajtó…

Ekkor jött az hogy mindenki totál kiakadt. Liam csak meredt maga elé, Louis és Eleanor halkan suttogtak, Zayn vadul sms-ezett, Niall és Ana riadtan néztek egymásra, és pedig csak gondolkoztam.

-          Okés. Meg kell menteni Miát.

-          Mi? – nézett fel Eleanor.

-          Hope azért küldte ezt az üzenetet hogy tudjunk segíteni, és ha nem tesszük, akkor abban a tudatban fogunk élni hogy rajtunk múlt egy ártatlan ember életet! – tartottam a beszédem.

-          És… mit kellene tennünk? – szólalt meg először Niall, aki alaposan átgondolta a dolgokat.

-          Először is minden szerettünknek szólni kell hogy nagyon ügyeljenek magukra. Ha lehet akkor mi is személyesen vagy üzenetben, mert oka lehetett hogy Hope nem hívott csak üzenetet írt.

-          Talán mert ki volt bukva és nem akarta hogy halljuk… - elmélkedett Zayn.

-          Nem. Egy sms hibátlan megírásához sokkal több figyelem kell, mint elhadarni a dolgokat. Szóval kerüljük a telefonálást.  Niall, Louis Liam, Zayn, a ti mobiljaitokat biztos figyelik, Ana… szerintem – be sem fejeztem, mire bólintott. – Eleanor, te pedig igyekezz nem egyedül mászkálni a városban, és otthon sem egyedül tevékenykedni.

-          Nem fog – nézett rá Louis, mire a lány ijedten bólintott neki.

-          És ugyanez Daniellel, Perrie-vel. – segített ki Niall. – Ana pedig azonnal elpakol Hope lakásából, és átpakolt hozzánk. 

-          És mi lesz Nadinevel és Adelével? – nézett ránk Ana.

-          Adele nyári segítő volt a turnén, most visszament a suliba. Oxfodban talán biztonságban van, de figyelmeztetem.  – Adta meg a választ Niall.

-          Nadinnal pedig beszélni fogok… - mindenki tudta hogy ez mit jelent.