III.kötet ~ 14.fejezet

Sziasztok!
Tudom hogy késett a rész, de könyörgöm nekem ne gyertek hogy ritkán van, mert az embernek vannak problémái is. Aki ezt nem bírja megérteni, az gazán egy önző személyiség. A részről annyit hogy nagyon figyeljetek, ne rohanjatok mert könnyen zavaros lehet és nem érthetitek. Úgy írtam le ahogy elképzeltem, de lehet hogy nehezebb így átlátni.

Később rájöttem hogy nem sétálhatok csak úgy be Nadine-hoz, és közölhetem hogy vigyázzon magára, mikor meghaltam… hát igen, kissé komplikált lenne. Így Niallt küldtem el hozzá, hogy elmondja a fájdalmas igazságot.  Mint hallottam Nadine totál kibukott, Diana, pedig nagy valószínűséggel sejtette hogy valami komolyabb dolog van az háttérben, főleg miután Hope napok óta nem megy be dolgozni.  Mikor már biztosan sejtette, Nadine hisztije közben riadtan tekintett Niallra, aki csak észrevétlenül pislantott egyet, jelezve hogy jóra gondol.  Diana – legjobb tudomásom szerint -  a szája elé kapta a kezét, majd mitán Nadine felrohant zokogva, ő már intézett is valami utazást, elvileg Nadinnak hogy kiheverje… lehet ők járnak a legjobban ha elhúznak innen a fenébe. London elvégre nagyváros, senki nem tudja pontosan hogy mi folyik a belváros falai között…

Niall és Ana ezek után  átugrottak Hope lakásába, és a legfontosabb csomagokat összepakolták, majd beszéltek Peggie-vel is, aki zokogva ordibált a telefonba, hogy ő azonnal Londonba jön, de egy negyvenperces telefonbeszélgetés után végül sikerült meggyőznünk, hogy csak mindent összeguboz ha idejön.  Elég nehéz volt eltántorítani, elvégre Peggie már eleget veszített az életben, és most a lánya a tét. Csak azért avattuk be, mert ő amúgy is érintett, neki tudnia kell róla hogy védhesse magát és a családját… mármint… na.

 Niall felhívta Adelét, és kimagyarázta neki azt, hogy miért nem fogja keresni egy ideig, és hogy ő miért ne keresse. A lány kissé összetört, de Niall nem szakított vele, csak annyit mondott hogy egy kicsit bonyolultak mosta  dolgok, és kell egy kis idő hogy mindent a helyére tegyünk. Adele okosabb ennél, azonnal megneszelte hogy valami gáz van, de csak egy gondolattal válaszolt Niall hosszú monológjára: „Bízom benned Niall, várni foglak vissza.” -majd lerakta a telefont. Niall rohanva csapta be maga mögött az ajtót, miszerint „ Ez az idióta fekete ruhás majom már másodjára bassza el a kapcsolatait”, mire Ana beszólt hogy az előzőt „ő cseszte el” így a Niallal közös - eddig csendes - otthonunkban állt a bál. 

Zayn beszélt Perrievel, hogy mindennél jobban vigyázzon magára, és azt tanácsolta neki hogy mostantól mindenhova testőrrel járkáljon. Az ijedt pophercegnő persze azonnal tudni akarta hogy mi a baj, de Zayn is jött az ekkor szokásos „bíz bennem” dumával.

Úgy látszik hogy Liam és Louis elővették Zayn tervét, és csak úgy random kirendeltek egy-egy testőrt Danielle és Eleanor mellé. Az első csak csodálkozott, de Liam mindent elmondott neki, míg az utóbbi már tudta hogy mi a helyzet. Danie kissé kiakadt, úgyhogy Liam kitalálta hogy mi lenne ha egy ideig mégis együtt maradnánk… egy légtérben. Az ötletet csak támogatni tudták, mígnem Zayn is beleszólt:

-          Jó srácok, együtt meg minden, de én nem hozhatom Perrie-t ide, hiszen akkor még egy egész ekkora közösséget bajba keverünk, ha a Little Mixet is célba veszik.  Így csak nőne az áldozatok száma…

-          Igen, viszont ha ti kettecskén laknátok külön, akkor könnyű prédának vesznek titeket. – latolgatta Niall.

-          Nem. Nem ha mi sem együtt leszünk.

-          Mi? – szaladt fel Louis szemöldöke.

-          Igen. Mi itt maradunk ketten, és vigyázunk Anára, hiszen rólam már azt hiszik hogy kinyiffantam, akkor csak Niall és Anna marad, ami persze arra következteti őket, hogy Adele… hogy Adele egyszerűen nincs. Egy célponttal kevesebb – néztem Niallre, aki riadtan bólintott. -  Louisék pedig mehetnének Liamékhez, és akkor a két lány biztonságban lenne, Zayn pedig úgy tenne, mintha semmi nem lenne.

-          Szóval a legjobb védelem…a semmi?

-          Pontosan. Ha megneszelik hogy tudunk róluk, akkor ki tudja mit tesznek velünk. – ezt hiszem csalódtak bennem, hiszen olyannyira logikusan gondolkodtam, amennyire ők nem.

-          Aha… - szólalt meg először Louis a kábulatból – és akkor hogy mentjük meg Miát hogy senkinek ne tűnjön fel?

-          Azt… még nem tudom – zuhantam le a kanapéra. – a Diótörő egy balettdarab tele emelésekkel, karabínerekkel, és magas színpaddal. Gondolom balesetnek akarják álcázni.  Először is beszélni kell vele, hogy mit kell csinálnia, majd bármi legyen az lebeszélni róla, és idehozni, elmagyaráznia  történteket.

-          Jah biztos belemegy ha elráncigáljuk egy komoly fellépéséről – forgatta a szemét Zayn. – Főleg ha mi… nagyon kedvelhet minket Daniel után.

-          Pont ezért Ana fog beszélni vele.

-          Mi? – ugrott fel az említett.

-          Igen. Mi is ott leszünk, de te leszel a szóvivőnk, elvégre te is ott voltál azon az estén… rád hallgatni fog.

-          És ti miért nem beszélhetnétek vele? – puffogott – elvégre ti is ugyanúgy ott voltatok.

-          Azért Ana, mert én halott vagyok, és az embereknek feltűnik ha Niall Horan nyilvánosan megjelenik. – magyaráztam, mire Ana lehajtott fejjel bólintott. – akkor rendben. Ma Mia. Holnap pedig eltrjesztjük a halálhírem.

-          Mi? – mindenki úgy meredt rám, mintha hülye lennék.

-          Zayn, te menj el, és azonosíts, hogy én vagyok a hulla… nem tudom ki az, de a maffia igen, és ha nem közöljük le hogy én haltam meg, akkor mindenre rájön. Louis téged megkérlek arra hogy közöld a családommal a híreket… még ők sem tudhatják… bajba kerülnének. Niall… te intézd a temetést. Az embereknek gyászolni kell. Végül Liam… te menj be a stúdióba, és közöld az emberekkel hogy Harry Styles meghalt, vége a One Directionnak. – lefagyott és könnybe lábadt tekintetek pásztáztak, de senki nem mert megszólalni…

-          És… ha… szóval vége ennek az egésznek?  - először Ana tért magához a kábulatból.

-          Ana, ebbe vagy belehalunk, vagy sikerül úgy túlélni, hogy egy olyan ember dolgozik, akiről azt hiszik hogy halott. Ha majd mindenki megmenekült, és ezek a mocskok rács mögött lesznek, akkor újra mutatkozhatok. – folyt le egy könnycsepp az arcomról.

A délelőtt további részében próbáltuk feldolgozni a tényt, hogy vége. Az álmunk, amit már hosszú évek óta építgetünk csak a semmibe lesz egy rakat gyilkos miatt. Mindenki ijedt, mindenki fél, és a legtöbbünkön már a rettegés lett urrá.

- Srácok… - néztem körbe, mire a gondolatokkal teli tekintetek felém szegeződtek. – Legalább olyan fejet vágtok, mintha tényleg meghaltam volna, és tényleg mindennek a vége lenne. Még el sem kezdődött! Pont ezért csináljuk ezt az egészet:  hogy ne legyen több áldozat. Próbáljatok hideg fejjel gondolkodni… - kértem őket.

- Harry… - először Anna szólalt meg. – Hogy akarod megmenteni Miát úgy, hogy ne tűnjön fel senkinek.

- Erről van szó! Gondolkozzunk! Nem is! Induljunk!

- Mi?? – estek nekem.

- Pontosan! A Diótörő előtt még beszélnünk kell a csajjal, hiszen ha az van, amire gondolunk, akkor utána kevésbé ha tudunk.

 - De te nem jöhetsz! Holnap akarjuk bejelenteni hogy kinyiffantál!

- Álruha…

- Várjatok! – ordított fel Zayn… - Harry…

- Mi az?

- Mikor… mikor felhívtak és közölték hogy a kocsidban egy hulla van… ugye előtte nem mutatkoztál be? – kérdezte félre. A levegő megfagyott, ahogy egy percre én is.

- Nem… majd ha azonosítasz, akkor azt mondod hogy veled beszéltek. De srácok… most komolyan Mia a lényeg! Haladjunk!

Én már rohantam, felkaptam egy cseppet sem magamat jellemző öltözetet, vagyis egy melegítőt, hajamat – kelletlenül – kivasaltam, és fejembe húztam egy hatalmas basketballsapkát.  Ezek után felvettem egy Harry Potter szemüvegéhez hasomlót, és már…úgy néztem ki mint egy idióta. Remek…

Mikor leértem a földszintre a többiek először megijedtek, majd észrevették hogy csak én vagyok, és abban a pillanatban egyszerre tört ki belőlük a nevetés.

-          Nem vicces…

-          Dehogynem! Harry azt hiszed hogy így beengednek egy ilyen előadásra.

-          Belógok.

-          Aha persze… akkor meg észrevesznek, kiderül hogy élsz… inkább vegyél egy fosbarna zakót egy bűvészkalappal, műbajusszal, és máris hihetőbb a „karaktered” – Louis nem beszélt hülyeséget.

-          Akkor… várjatok egy percet. – rohantam fel ismét. A többiek csak felnevettek, míg én olyanra varázsoltam magam, mint amilyet Lou kitalált.  Mikor leértem… hát úgy fogalmaznék hogy  sikerült a kinézetemmel egy cseppnyi jókedvet csinálnom.

-          Harry… - jutott végre levegőhöz Zayn – pont ilyennek képzeltünk el ötven év múlva.

-          Haha. Okés, mostmár tényleg induljunk. – egy emberként indultunk meg a garázs felé – Héé – néztem Daniellere és Elre – ugye ti nem jönni akartok?  -  kaptam az eszemhez.

-          Ööö…

-          Szó sem lehet róla, Ana is csak azért jöhet, mert csak ő ismeri a csajt személyesen.

-          És Niall… – kezdte Anna

-          És mert Ana nem Niall. – morogtam. – emberek… csapatmunka!  Louis te maradj a lányokkal… félek hogy estetleg itt is…

-          Értem – bólintott.

-          Akkor… hát indulás.

Végre sikerült elindulni, de előtte még ki kellett találni, hogy melyik a legfeltűnésmentesebb autónk, hogy még kis port se kavarjunk. Mivel minden autó feltűnő volt, ezért inkább csak beugrottam Niall fehér Porscéjébe, ők pedig követtek.

-          Álljunk meg a balettintézet előtt két utcával – adtam ki a parancsot a sofőrnek.

Élveztem a főnök szerepét, de más szituációban sokkal boldogabban parancsolgattam volna.  Egy sikátorban parkoltunk le, majd másztunk ki.

-          Hé! – Néztem Liamre. – Ti nem jöttök!

-          Mi? Ezért jöttünk veled?

-          Ti fedeztek. Legyen nálatok mobil, és ha üzenek azonnal gyertek a kocsival, ahova mondom! És figyeljetek nagyon! Zárjátok magatokra  a kocsi, és ha valami furcsát láttok, azonnal menjetek a fenébe! – adtam ki a parancsot.

-          És én? – nézett rám Niall.

-          Te is maradj… feltűnő lennél.

Annával rettegve indultunk meg a sötét sikátorban egymás mellett egyenesen a főbejárat felé. Az addigra már elegánsan felöltözött lány úgy billegett mellettem, mintha valami előkelő pár lennénk, Krémszínű rúhája a fldig ért, haja pedig úgy volt besütve, mint az ötvenes években, így úgy néztünk ki, mintha mindketten ötvenévesek lennénk. Jelenleg ez csak jól jött.

Legalább fél órát álltunk sorban, és vártunk, mire végül sorra kerültünk.

-          Neve? – nézett rm gorombán egy ténylegesen ötvenes éveit töltő pasas.

-          Eric… Diamond. – nyögtem be, mire Ana majdnem felnevetett, de csak megszorította a csuklóját.

-          Nincs jegy foglalva erre a névre.  – Basszus!

-          Értem uram… és nincs szabad hely még valahol? – próbáltam előkelően. – A lányomat szeretném… megnézni.

-          Csak a  főpáholyban, de azt nem adhatom ki akárkinek. – az ártáblára pillantottam, és rá kelett jönnöm hogy miért nem adhatja ki a főpáholyt „akárkinek”.

-          És nekünk kiadhatja? – dugtam a pasas mellzsebébe egy kevésnek nem mondható összeget. Lepillantott oda, majd elégedetten bólintott.

-          Akkor Mr. És Mrs. Diamond. – nyomta a kezembe a jegyeket. – Jó szórakozást kívánok!

-          Uram… esetleg lenne rá lehetőség hogy bemenjünk a lányomhoz az öltözőbe.

-          Nem. Szigorúan tilos a belépés idegeneknek. – újra lepillantott a zsebére, mire megforgattam a  szemem és megdupláztam az összeget.

-          Nem vagyunk mi idegenek.

-          Látom  uram – nyúlt hátra, és nyomott a kezembe egy kártyát. – ezzel bemehet hátulra is. A következő folyosón második ajtó balra.

-          Köszönjük! – mosolygott rá bájosan Ana, mire az öreg zavarba jött és csak motyogott valami „semmiség” félét.