I.kötet ~ 11.fejezet

Hali! Nos, itt az új, remélem tetszik, de ajánlok hozzá zenét is! :) 

Moments

Nyugtalan éjszakám volt, mivel folyamatosan álmodtam. Benne volt ana, apa, Jean és Harry. Álmomban Harry éppen arra készült hogy megcsókol, mire megjelent Jean és a szüleim. Anyuék elkapták Harryt, és azt mondták meg kell halnia. Sírtam… Jean ott állt az akasztófa mellett, Harry pedig rajta lógott. Jean meghúzta a kötelet…

-   Harry! – kiáltottam fel álmomban. Megnéztem az órám, ami hajnali fél ötöt mutatott. Anna mocorgott, de szerencsémre nem ébredt fel.

Nem tudtam aludni, és hallani akartam Harry hangját, megbizonyosodni arról hogy jól van, és minden rendben. Tudtam, hogy nem hívhatom fel hajnalban, de mivel az összes álom kiment a szememből, elindultam hajat mosni. Fél órát álltam a zuhany alatt és gondolkoztam. Aggódtam érte, és azon hogy mi lesz ha itt már többről van szó. Jeanra már egyáétalán nem tudtam gondolni… lehet ő verte belém, de amikor rá gondoltam, mindig az az este jutott eszembe… kirázott a hideg a forró zuhany alatt. Elhatároztam, hogy eddig ismeretlen érzéseimet elfojtom mindenki elől, különben nem lesz jó vége.

Kimásztam a zuhany alól, és felvettem az egyenruhám, frissen mosott hajamat megszárítottam, és lófarokba kötöttem fel. A pirkadatban sétálni indultam. A májusi meleg levegőben kissé kiszellőzött a fejem és tudtam tisztán gondolkozni. Egészen fél nyolcig kint üldögéltem egy padon, reggelizni nem volt kedvem, így felballagtam a második emeleti tantermünkbe, s átnéztem az anyagot.

*

Háromnegyed kilenc, történelem óra volt. Nem tudtam figyelni aggodalmam miatt, aminek pontos okát nem tudtam, de belül éreztem hogy valami történt… vagy meg fog történni.

A reneszánszt stílust magyarázó Mr. Morgant félbeszakítva kopogtattak az ajtón. A válasz után belépett négy férfi és Harry. A lányok mit sem tudva a klippről sikoltva üdvözölték őket, ami között elrejtőzött az én üdvrialgásom is, hogy jól van…

- Sziasztok – csitította a lányokat Harry. – Szóval… a St. Cloud-ban klippet forgatnánk, amihez kell egy-két statiszta. – susogások jelezték meglepettségüket. – Ki szeretne jelentkezni? – kockáztatta meg.

A srácok és a mellettem ülő Annán kívül mindenki keze az egekben volt. Harry és a másik négy férfi a tömeget fürkészte, mikor a göndör kiszúrta Annát.

- Aha! Ana, és…Hope? Te hogy a jó életbe vagy itt? – vont kérdőn. Nem tudtam mit feleljek. – másfél órája írtam neked, hogy nyolcra gyere a színház terembe!

Minden szem rám szegeződött. – Őőő… hoppá! – elmosolyodott.

-   Siess! – ránézett Mr. Morgan-re, aki bólintott.

Elindultam felé, de nem bírtam megállni – Kijönnél egy percre Harry… útbaigazítás.

Követett. Együtt mentünk ki az ajtón, majd miután becsuktam felé fordultam és a nyakába ugrottam.

-   Úr Isten! Hát jól vagy! – könnyebbültem meg, miközben szorosan magamhoz öleltem.

-   Minden rendben, és veled? – ölelt vissza.

-   Azt hiszem… rossz álom. – azzal nagynehezen leszakadtam róla,és elindultam a színházterem felé.

Beértem a színházterembe, ami zsúfolásig tele volt sminkesekkel, fodrászokkal, stylistokkal, fotósokkal és operatőrökkel. Láttam még pár statisztát is. Ami viszont nagyon meglepő volt, anya futott oda hozzám és ölelt át.

-   Anya?! Te mit keresel itt? – adtam hangot csodálkozásomnak.

-   Szia kicsim, Harry barátod – nyomta meg a szót – felhívott, és felajánlotta hogy intézzem én a ruhákat… Nem remek?

-   De… az. – na mi lesz ebből…

-   Egyébként is, apunak még van pár ügye Londonban, szóval még maradunk pár napig. Tessék! – nyújtott felém egy halványrózsaszín balerinatütüt, és igazi balerinaciőpőt. Utoljára versenyen volt ilyen rajtam… - Vedd fel, mert a rendező azt mondta hogy a tánc jeleneteddel kezdünk! Ja, és írd alá a szerződést, aztán menj a sminkeshez és fodrászhoz! – utasított, majd mutatott a rendező felé.

Odarohantam, és ott találtam még a négy fiút is.

-   Hope! Késtél! – viccelt Niall. – Máris késel? Mi lesz ha híres táncos leszel?

-   Honnan tu… Harry  - esett le.

-   Bezony!

-   Na figyeljen DeLucie kisasszony. Itt a szerződés, és kérem készüljön fel az első jelenetre, ami egy egyperces táncot takar. Hadd mutatkozzam be, Gregory Blake vagyok, a rendező – mosolyodott el, majd nyújtott kezet. – rengeteget hallottam rólad Harrytől – elpirultam.

A többiek elnevették magukat. – Hát még mi! – mondta Louis. – Elvileg te nagyon tehetséges vagy…

- Az túlzás… - feleltem. – De srácok, ugye nem baj hogy ugrott a Brighton Pier miattam.

- Nem, Harry most tér vissza, és kicsit hagyni kell kibontakozni – vállalta fel Liam. – Mellesleg nekünk is tetszik az ötlet, mivel amennyire ismerünk, igazán különleges életed lehet. – nevették el magukat.

A rendező aláíratta velem a szerződést, majd a kezembe nyomta a forgatókönyvet. Hosszú percekig bámultam, és a srácok engem néztek… - Cs.., csók jelenet Harryvel? Megzakkantatok???

- A reakciódra vártunk, és pont ilyenre számítottunk. – Nevette el magát Zayn.

- Nem vicces, tudod mi lesz itt ha ezt hagyjátok? Nekem barátom van – mondtam inkább magamnak. – ráadásul a testvére ide jár!

- Nem fogja megtudni. – nyugtatott Liam, de ekkor Harry besétált a statisztákkal… Kiragadtam kettő ismerős arcot. Anna és Maya. Maya???

- Istenem… de hát…az a lány – mutattam rá  Mayára.

Louis elém állt, és megfogta a vállaim. – Nyugi van hercegnő! Izzik köztetek a levegő, és ez remek!

-   Louis! – ráztam le kezeit – Itt van az anyukám, és most csináltatok statisztát a barátom exéből! – inkább nem említem meg, hogy barátnők vagyunk…voltunk… Egyébként Harry tudja – hülye kérdések sorozata…

-   Nem… - vont vállat Zayn. Talán mégsem volt olyan hülye kérdés.

Harry odacsörtetett hozzánk.

-   Mi ez a fagyos hangulat?

Arcába tartottam a forgatókönyv végét, úgy mint tegnap a fényképeket. Elolvasta, és a lap mögött egymásra néztünk.

-   Nem! – kiabáltuk egyszerre a lap mögül.

-   Hope, tanuld meg hogy először forgatókönyv, utána írd alá a szerződést. – kacagott Niall.

-   Srácok… légy szíves. – kérte őket Harry. – Minek?

Mert kimondhatatlanul édesek vagytok együtt, és ezt látnia kell a világnak. – adott nem éppen ésszerű magyarázatot Louis.

Rám nézett mindenki. – Hát… talán… oké, e anya a ti bajotok!

-   Hé, Mrs. DeLucie! – kiabált az éppen járkáló anyum után Niall. – Egy pillanatra.

Anya ruhákkal a kezében jött oda hozzánk. – Tessék?

-   Arra lennénk kíváncsiak, hogy beleegyezését adná-e arra, hogy felvegyünk egy csókjelenetet Hope, és…Harry között. – tette fel a kérdést Liam.

Anya hosszasan gondolkozott. Reméltem hogy nemet mond, de azt is hogy igent… - Végül is… úgysem ez lenne az első alkalom, elvégre tegnap… - Jesszusom!

-   Huhúú… akkor már nem is a második – viccelt Louis.

-   Anya! Az csak egy arcra puszi volt.

-   Persze, persze, nekem mindegy, csak ne bánj meg semmit! Most sietek, mert a ruháknál kavarodás van. – azzal elrohant.

A videoklipp arról szólt, hogy… rólam szólt. A fiúkon ugyanolyan egyenruha volt, mint az iskola többi tanulóin, és diákokat játszottak. A klippben egy kirekesztett lány voltam, akibe beleszeret a népszerű srác… bárcsak az életem tényleg ilyen egyszerű lenne…

Egyenlőre megúsztam, mivel ma csak a táncjelenetemet vettük fel, és a fiúkéból egy kicsit, mert a statiszták kezelhetetlenek voltak. A táncjelenet abból állt, hogy a táncteremben kellett egyedül balettoznom, miközben Harry az ajtóból figyel… majd el kell esnem, és felsegít. Igazából féltem az ilyenektől, de meg kellett tennem, ha már Harry is ennyit tett értem. 

Másnap vettük fel a jelenetek nagy részét, de sajnos le kellett mondanom a kirándulást az iskolával, mert nem adtak több tanítási napot a forgatásra. Anya folyamatosan körülnyüzsgött, s igazítgatta a ruhámat. Könnyen ment, de az utolsó jelenettől is féltem kicsit. Miért? Mert ugyanazt el kellett játszanunk, mint két hete a színpadon. Harrynek ugyanazt a sorokat kellett énekelnie:

„A szívem megdobban, ha rám nézel,

A lelkem pedig szabadon száll,

Én tudtam, én tudtam, hogy el kell menned,

De a szívem nem enged, inkább bezár.”

Mélyen a szemembe kellett néznie, és úgy énekelnie. Először elnevettük magunkat, de aztán egyre nehezebb lett rá néznem… Nagy nehezen leforgattuk a jelenetet, körülbelül tizenöt felvétellel. Este hullaként estem be az ágyba.

*

-   Hahó! Hope! Kelj fel! – ébresztgetett Ana. – nagy nehezen kinyitom a szemeimet, melyeken mázsás súlyok vannak. – Már fél órája volt az ébresztő! Gyere, elkésel!

Felöltözködtem, és elindultam. Megint nem voltam éhes… Valamiért mostanában kihagy az étvágyam, és látszik rajtam, hogy mióta eljöttem fogyhattam vagy három kilót.  Az órákat a szó szoros értelmében átaludtam, mivel Ana lökött meg könyékkel latin óra kellős közepén. Hogy bírják a fiúk? Engem egy nap teljesen leamortizál. Délben még mindig nem voltam éhes, csak egy kávét ittam, hogy kicsit éberebb legyek. Nem szoktam rendszeresen kávézni, de mostanában egyre többet ittam.  Táncról is sikeresen elkéstem.

-   Hope DeLucie! Ha megint késel, akkor másé lesz a főszerep… - kiabált rám a tánctanár.

A többiek döbbenten néztek. Ezt sem tudták… Remek! Én vagyok a lány, akinek minden álmából valóság lesz... Na persze! Még csak az kéne, hogy az álmaim valóra váljanak! Abba belehalok! Komolyan? Nos kezdtem úgy érezni, hogy igen.

*

Már csak a bál jelenet volt hátra, ahol anya egy habos-babos korallkék ruhába öltöztetett.  Kék csillogó szemhélypúder került rám, és feketével volt kihúzva a szemem. Ma még műszempillát is raktak fel, és a megszokottnál fél kilóval több alapozót. A hajamat begöndörítették, és hagyták, hogy a göndör fürtök szabadon játszadozzanak a hátamon. A fiúkat is rendesen kicsípték: Öltöny, ing és a hajuk úgy volt belőve, mint… hú szavak sincsenek rá, egyszerűen úgy néztek ki, mint az igazi álompasik. Mind, kivétel nélkül…

Először csak billegnem és sétálnom kellett egy tizenöt centis magassarkúban, majd táncolni Harryvel. Na az is egy vicces dolog volt, de sikerült. Eljött a félve várt pillanat: csókjelenet.

-   Három…kettő…egy… Felvétel!

Harry közeledett felém arcával. Keze az arcomat simította, míg az én kezem a nyakán pihent. A lábaim remegtek, mint a nyárfalevél… úr isten! Mindjárt elájulok!

*

-   Hope! Minden rendben? – álltak fölöttem vagy tizenöten.

-   Igen… persze. Mi történt? – néztem Harryre.

-   Egyszer csak lezuhantál, és elájultál…

-   Mindegy… már jól vagyok, csak… - próbálkoztam

-   Rendben! Jól van! – kiáltozott boldogan Gregory, amire mindenki tapsolt. – Jól van akkor újra.

A zene újra felcsendült. Harry újra közeledni kezdett. Lehunytam a szememet. Nem tudom meddig lehettem így, de egyszer egy óvatos, ugyanakkor finom csókot lehelt ajkamra. Nem mertem mozdulni, mert akkor leállni sem bírtam volna.

- Állj! – kiáltott a rendező – Ez így nem jó! Egységesen kéne! – Hope, kislányom csak próbálnál meg reagálni! – idegeskedett, miközben a másik négy fiú igen jól elszórakozott.

- Ígérem jobb lesz!

- Felvétel!

Harry megint csak közeledett, és megint közel hajolt, de most én léptem előbb. Ajkam óvatosan övére nyomtam, e jelenleg ő volt az, aki megdermedt.

-   Stop! – szétváltunk. – Harry… most neki megy, neked nem… mi van már gyerekek? Szégyellősek vagytok? Na kjó, öt perc szünet! Ti pedig – mutatott ránk – Menjetek sminkeshez, mert teljesen átvöröslött az alapozó, majd beszéljétek ezt meg!

Mindenki szétszéledt. Igaza volt, még egy kiló smink alatt is piros voltam. A sminkest kiküldtem, mert én akartam ezt elintézni. Nem nagyon akarta, de szegényre ráordítottam, és kiment. Nem telt el két perc, már kopogtak is.

-   Hope! Bejöhetek?

-   Gyere – nyitottam ajtót Harrynak, majd be is csuktam mögötte.  Hosszú percekig csak álltunk. – Éss… most mi lesz? – kockáztattam… lehet csak másodpercekig értek össze ajkaink, és mindenki előtt, de… élvbeztem.

-   Gregory szerint gyakorolni kéne… - rám nézett – persze nem kell, csak…

-   Semmi csak! Ha ezt mondta akkor kellene, mert borzalmasok vagyunk.

-   Bizos vagy benne?

Elé léptem. – Igen…

Egyik kezével derekam fogta, másikkal arcom simogatta. Nekem mindkét kezem arcán volt, és nyugtattam. – Cssss… - sugtam fülébe, mikor éreztem, hogy teljesen remeg, pont mint én.

Közelebb lépett, és szemeit nagyon mélyen a tekintetembe fúrta… megint azt éreztem, hogy miliméterek választanak el minket. Egyszer csak megtörtént. Nyelvével megsimogatta alsó ajkam, majd óvatosan megcsókolt. Visszacsókoltam. Éreztem a bennem rejlő feszültséget felszabadulni… egyre hevesebben csókolt, és é n egyre hevesebben válaszoltam. Kezeim a hajába kúsztak, és azt babrálták, míg az ő kezei a hátam s derekam simogatták. Elvesztem… most van az a pont, amiből már nincs visszaút. Nem érdekelt mi volt kint, nem érdekelt mi volt bent, csak ő érdekelt, csak ő létezett, és senki más. Csak mi ketten. A remegések abbahagytak, és heves vágy vette át a helyüket. Mozogtunk. Éreztem, hogy ledőlök, és rám nehezedik. Kellemes érzés volt.

Nem tudom mennyi idő telt el, és meddig mentöünk volna el, de az ajtó kinyílt, és valaki belépett rajta.

Na ki nyitott be? Tippeket!

I.kötet ~ 10.fejezet

 Hali! Itt az új, remélem tetszik! :)

Annával fél kettőkor aludtunk el, és reggel nem tudtunk felkelni, a nevelő bejött, és már azzal fenyegetett minket, hogy nyakon önt vízzel, mire kikászálódtunk. Ennyi alvás semmire nem volt elég,  arról nem beszélve hogy az órákra semmit nem készültem… felöltöttem egyenruhámat, és Anával karöltve elindultunk reggelizni. Megígérte nekem, hogy megvéd a kínos beszólásoktól.  Nem kellett sokat várni, amint beértünk a kollégium ebédlőjébe, Adam azonnal letámadott.

-   Hol voltál hétvégén kislány? Mindenki téged keresett! – kiabálta tíz méterről.

Igyekeztem elbújni, de még így is mindenki figyelt rám, és olyanokat suttogtak, h megkerült a kis „álombaba”. Álombaba???   - Szia Adam! Örülök hogy kiordítottad mindenkinek hogy engem kerestetek… - mondtam fáradtan. – igazán semmi szükség nem volt rá.

-   Huppsz! Bocsi… nem akartam, de te voltál a hétvégi szenzáció.  – esedezett.

Na az eleget voltam mostanában…

A reggeli nagy kapkodásban fent maradt a cuccaim fele a kollégiumban, de mázlimra még volt annyi idő, hogy felugorjak értük. Már a folyosóról hallottam a telefonom csörgését. Jean volt az. Jajj…  gyorsan felvettem.

- Haló… - szóltam bele szégyellősen.

- Te meg hol a jó életben voltál???? Itt is mindenki miattad volt oda!  - dühöngött.

- Igazából… - jobb lenne neki elmondani az igazat. – Igazából csak felajánlottak egy jó lehetőséget. -  na ennyit erről.

- Micsodát? Két napig ajánlgatták? - még fortyogott.

- Meghallgatás egy videoklipphez. – Harry igaza fontosabb volt mint a sajátom…

- Kitalálom! One Direction? Hope, ne idegelj fel!

      - A St. Cloud-ban forgatják, és Lillyék is ott lesznek. Bízz már bennem!

      - Azt még mindig nem tudom hol voltál két napig.

      - Én sem tudom mit csináltál Lynnel, de tudom hogy vele voltál. Szerintem kvittek vagyunk…

     Elgondolkozott… - Igazad van. Mióta elmentél folyamatosan veszekszünk. Nem bírom nélküled, alig várom a hétvégét! – édesgetett.

-   Én is várom… - el sem tudtam képzelni mi lesz, ha találkozok vele.  – Mennem kell órára…

-   Rendben szivem, nagyon szeretlek, és hiányzol.  Beszélek Lillyvel, hogy minden oké, és ne szálljon rád.

-   Köszönöm… - azzal letettem a telefont. Megint nem sikerült kimondani, és úgy sejtettem, hogy nem is fog.

Volt még egy nem fogadottam anyutól, de mikor visszahívtam nem vette fel. Az irodalom órát szerencsésen lekéstem, így nekem kellett felmondani az anyagot. Összemakogtam mindenfélét, de végül sikerült összekaparni egy négyest.  A többi órán meghúztam magam, és az öt perces szünetekben feltűnően kerültem Maya és Lilly társaságát. 

Ebédszünetben előkotortam a mobilom, s visszacsörgettem anyut.

-   Szia kicsikém! Minden rendben? – aggodalmaskodott, de hangjában rejtőzött egy kis izgalom is.

-   Szia anyu, minden rendben.

-   Figyelj kisszívem, apuval olyan öt körül érkezünk meg a komppal. Mit szólnál este nyolckor egy közös vacsihoz? Nyugalom, kikértünk az iskolából estére.

-   Hú… rendben. Mit vegyek fel, hová megyünk? – hadartam, mivel éppen arra tartott a szemüveges alacsony nő.

-   Valami alkalmibb ruhát, tudod azt a szép halványrózsaszínt, amit a múltkor vettem neked, egy balerinacipővel. Egyébként a Royal Stones-ba megyünk. Nyolcra ott leszünk érted puszi…

-   Szia anya mennem kell! – tettem el gyorsan a telefonom.  A nő csúnyán nézett rám, mert nem igazán díjazták a mobil használatot, és miattam így is elég bajuk volt.

Délután még szenvedtem két nyelvórát, majd mentem táncolni. Egész jól elhaladtunk a koerográfiával. A vége előtt pár perccel a tánctanár, Miss Hill közölte hogy én fogom játszani a főszerepet a darabnak ebben a részében. Örültem neki, de még van egy videoklipp is amiben valamit csinálnom kéne… A tanulószobában gyorsan elintéztem minden tárgyat, és kicsit lepihentem.

*

Az órámat beállítottam este hétre, hogy még véletlenül se aludjak el.  Megmosakodtam, és elkezdtem készülődni. Felvettem az anya által ajánlott fodros, rózsaszín ruhát a balerinacipővel, és a hajamat hullámosan hagytam, csak éppen beletűztem egy csatot. A szememet feketével húztam ki alul, felül pedig csillogó rózsaszín port szórtam rá.  Számat ugyanilyen csillogó szájfénnyel erősítettem meg.  Éppen indultam volna, mikor Anna intett.

-   Hope, ezt látnod kell! – kiabált döbbenten. – gyere gyorsan!

-   Mi az?  - rohantam oda hozzá.

-   Nézd! – mutatott a laptopán villózó fényképre. – ez te vagy?

Megnéztem a képet. Harryvel smároltam, és a fiúk éppen cibáltak minket szét. – Na gyorsan ráteszem  a telómra! – motyogtam.

-   Ekkora élmény volt? – viccelt.

-   Nem, de meg akarom mutatni Harrynek…

-   Nem emlékszik rá? – csodálkozott…

-   Vagy nem emlékszik vagy szégyelli… - nem tudtam magam sem. – de most rohanok! Szia!

-   Szia! – köszönt vissza, miközben kirontottam a szobaajtón.

Nem tudom hova siettem, mert még csak háromnegyed nyolc volt.  Kiléptem a kollégium udvarából, de már csörgött a telóm. Én késtem???

-   Szia, Harry vagyok! Merre vagy? – szólt bele.

-   Szia… éppen a szüleimmel megyek vacsorázni, miért?

-   Itt vagyok a sulid előtt, kijössz egy percre? – csábított.

Kirohantam a kapun, és tényleg ott volt nekidőlve Liam Audijának fekete ingben és napszemcsiben.

-   Na már itt is vagy… csini vagy – pirult el, amire én is elpriultam. Most komolyan? Kinek lenne szíve így odatolni elé azt a képet? Én biztos nem!

-   Köszönöm… miért jöttél? – érdeklődtem.

-   Gondoltam elcsallak egy kis városnézésre, de ezek szerint nem nekem öltöztél ki.

-   Eltaláltad. Jönnek anyuék Franciaországból, és velük vacsizok ma.

-   Akkor mindegy… majd legközelebb.

-   Harry… - kezdtem bele abba, hogy elmesélem neki a ma regeli telefonbeszélgetésemet, de szemit rám szegezte, és mozdulni  nem tudtam, nemhogy beszélni.  – Nincs kedved eljönni velem meg a szüleimmel? Úgyis letámadnak a hétvége miatt, és te jobban tudsz magyarázkodni.

Elmosolyodott – Biztos akarod te ezt?

-                     Igen! Persze! – Vajon mit fogak szólni, ha odaállítok egy tök más fiúval? 

Belement, és együtt vártuk őket. Megérkeztek apa hatalmas terepjárójával, amibe szerintem tízen is elfértünk volna. Igen, az első csodálkozás megvolt, de nem volt ellenükre.  Úton az étterembe apa Harryt faggatta, és kissé meglepődött, mikor közölte hogy nemzetközi szupersztár. Eközben anya engem nyaggatott a hátsó ülésen, de minden kérdésére ugyanaz volt a válasz: csak barátok vagyunk.  A kínosan hosszú beszélgetés után végre megérkeztünk a Royal Stones-ba, ahol már asztal is volt foglalva.

Harry is meglepődött, hiszen eddig azt hitte hogy normális életet élek, de ez összerombolta a hitét.

-   Azt hittem tök átlagos vagy, bár amiket mondtál, az alapján sejthettem volna… - súgta a fülembe, miközben anyuék leadták a rendelést.

-   Hozzád képest az vagyok… a többi emberhez képest egy kicsit sem. Hidd el, az egész életem olyan volt mint egy hercegnőnek – valltam be neki.

-   Tudod sejtettem hogy van benned valami különleges, de ez…

-   Mi az az ez? – kíváncsiskodtam, ami leginkább flörtölésre hasonlított.

-   Véredben van az etikett! – mutatott a kezemre, ami éppen a szalvétát helyezte a térdemre.

-   Bocsánat hogy zavarok, - szólt ránk anya – de igazán elmesélhetnéd nekünk mi volt ez a hétvégi kalamajka!

-   Hát az úgy volt hogy… - kezdtem

-   Velem volt. – tett vallomást Harry. – segített nekem egy-két dologban.

-   Valóban? Miben? – nézett rá szigorúan apa.

-   Éppen egy újabb videoklippet szerveztünk, és ő lesz benne a női főszereplő… - most rám nézett – Jut eszembe, a srácoknak bejött az ötlet, már van is egy témánk.

-   És mi lenne az?  - szegezte Harrynek a kérdést anya.

-   Szerintem… szerintünk Hopenak különleges élete van, és ez fog benne szerepet játszani. Igazán érdekes lehet egy napja, és ezt szeretnénk megjeleníteni. Beleegyezésüket adják? – szólt hozzájuk illemtudóan Harry. Komolyan, ez az úriember része lemaradt az ismeretségünkből. Ha örökre ilyen marad, én akkor is a röhögős példányra fogok emlékezni.

Összenéztek. – végül is… sosem árt a tapasztalat. – válaszolta apa.

-   Majd készítünk valami szép ruhát hozzá! – zsongott be anya.

-   Anya! – nem igaz! Csak ez jut eszébe?

-   Persze ha nem baj… - nézett Harryre.

Felemelte a kezét, és úgy válaszolt – nyugodtan. – közbe rámsandított.

-   Hope – nézett rám apu. – Hogy tetszik London?

-   Ó… ez fantasztikus! Bár már láttam, de ez akkor is hihetetlen! Imádom! – zsongtam be.

-   És Harry fiam, te itt laksz? – most hozzá szólt.

-   Igen, az északi negyedben.

Anyuék összenéztek, és mosolyogtak.

-   Mi az? – kérdeztem.

-   Ó, semmi kicsim. Jut eszembe, mi van Jeannal? – anya, ezt itt és most nem kellett volna! – Kibékültetek már? – és folytatta…

Harry kissé lehajtotta a fejét.

-   Öhmm… ma reggel kibékültem vele.

Na most volt aza pont, amikor mindenkit teljes mértékben összezavartam. Anyuéknak fogalmuk nem volt, hogy mit keres itt Harry, ha újra Jeannal vagyok, Harry pedig majdnem félrenyelte az a korty vörösbort, amit apu töltött neki. Nagyon szégyelltem magam. Ez így nem megy… nem akarom kihasználni Harryt, de szükségem van rá.

A beszélgetés teljesen elkanyarodott a sulira, Harry esetében a zenére. Az este végére már teljesen feloldódtunk, és úgy éreztem anyuék kedvelik Harryt. A vacsora utn vissza vittek minket az iskolái, ahonnan addig nem voltak hajlandóak elindulni, míg Harry el nem megy.  Odakísértem a kocsijához.

- Szóval… szia. – köszöntem el.

- Nem hiszem el hogy ezek után megbocsátottál neki… Jusson már eszedbe mit tett!

- Harry, ugyanolyan vagy te is! Ha nincsenek ott a srácok, akkor nem tudom mit csinálsz velem, de nem is érdekel.

- Mondtam hogy inkább rám is haragudj, de ne… - itt megállt, mert az arcába toltam a rólunk letöltött képet. – N…ez én voltam? Tényleg sajnálom, de… - most egy újat mutattam neki. Ezen a parkban sétálgatva mosolyogtunk. – Ez… mi? Mit akarsz ezekkel?

- Magam sem tudom… jó éjt, és ne törd a fejed! – nyomtam egy puszit az arcára, és visszarohantam anyuékhoz.

- Nem gondolod, hogy túl közel engedted magadhoz ezt a fiút? – kért számon apa. – Jean..

- Hagyjuk már Jeant! Semmivel nem jobb nekem mint  Harry, de vele ni nincs semmi.

- Ha láttad volna hogy néztétek egymást az étterembe… - fűzte hozzá anya.

- Jaj, hagyjatok már békén, semmi komoly!!!

Így búcsúztunk el, és indultak egy hotelbe. Megemlítették hogy holnap hazamennek, de eljönnek a táncbebutatómra.

I.kötet ~ 9.fejezet

Sziasztok! Hoztam az újat! Gratula nektek, 9 nap alatt elértük a 2500 megtekintést. Imádlak titeket!

A nap a szemembe sütött úgy ébredtem. Kinyitottam a szemem, és velem szemben körülbelül két centire ott volt Harry.

- Ááá! – pattantam ki. – Harry!

Lassan nyitni kezdte a szemét, és megpillantott engem az ágy mellett egy szál bugyiban és pólóban. – Whoop – Mi a fene történt? – csodálkozott.

-   Mit keresel itt? – háborogtam.

-   Én? Tudtommal én lakok itt? Várj… tényleg mit csinálsz itt?

-   Gyorsan felkaptam a nacimat, és szembe álltam vele. – Várj meg itt!  - mutattam rá, majd rohantam le. Lent megpillantottam Louist és Zayn-t, akik úgy néztek rám, mint egy ufóra.

-   Hát ti? – csodálkozott Louis. – már ott tartatok hogy egy ágyban alszatok?

-   Mi? Nem! Lefeküdtem, és reggel… ott találtam.  – elmosolyodtak.  – de ugye… nem volt semmi furcsa…hang – félte meg kérdezni.

-   Nyugodj meg, csak Harry horkolását hallottuk – nyugtatott meg Zayn – nem tudom, hogy tudtál aludni…

-   Tényleg… mennyi az idő? – jutott eszembe.

-   Fél kettő lesz… - válaszolt Louis.

-   Mi? Már? Uram isten! Öhmm… van itthon kávé? – kapkodtam.

-   Van, a konyhában főztünk csak Harrynek egy marhaerőset. – rötyögött Zayn.

-   Rendben… viszek fel neki, beszélek a buksijával, aztán hazavisz valaki?

-   Persze.

Azzal elindultam a konyha felé, amit már ismertem, és elkészítettem a kávét. Magamnak is csináltam mert olyan hulla voltam, hogy beszélni alig bírtam járni. Feltotyagoltam a Harryhez, aki a fürdőben csinált valamit. Beléptem, és megláttam hogy indulásra készen áll.

-   Hová mész? – kértem számon.

-   El innen! Valahova… lenyugodni.

-   Nem! Nem azért mászkáltam utánad egész éjszaka, hogy ne sikerüljön beszélnünk! Most pedig ülj le!

Bár vonakodva, de szót fogadott. – Nagyon kivan a fejem!

-   Hozam kávét, idd meg, kissé kijózanít! – parancsoltam rá. Nem nagyon akarta, de ezt is sikerült ráerőszakolnom.

-   Miért vagy itt? Miről akarsz beszélni?

-   Mondjuk rólad… a srácok mondták hogy kivagy mostanában… Mi a baj? Miért csináltad, tegnap azt amit? – leültem mellé.

-   Mit csináltam? Mit rontottam el megint? – dühöngött.

-   Hát… tejesen be voltál állva. Miért? Ennyire eleged van? Gondolj már arra mi adatott neked!

-   Igen? Gondoljak rá? Tudod mi? Semmi. Tönkreteszik az életem!

-   Nem ők, hanem te magad! Vedd már észre!

-   Most idejöttél kiosztani az életemről?  Egyáltalán nem ismersz! Mit keresel itt egyáltalán?

-   Miattad vagyok itt te hülye! Nem tűnt fel, hogy bírom a fejed? – kár volt… - ne értsd félre…

-   Nem úgy tűnt szerdán, mikor otthagytál a park kellős közepén, hogy megbocsáss az erőszakos barátodnak, aki csak miattad elutazik ide – a végét olyan nyálasan mondta, hogy felfordult a gyomrom.

Elegem lett. – Tudod mit? Ennek semmi értelme! Emlékszel egyáltalán hogy mit csináltál tegnap? -  nagyon homály képet vágott. Könnyezni kezdtem – nem ilyennek ismertelek meg! – hagytam neki egy kis reagálási időt, de sajna nem jött a reakció. – akkor megyek! Nekem már teljesen mindegy mit csinálsz magaddal. Nem tudom, miért gondolták a fiúk hogy rám fogsz hallgatni, de sajna nagyot tévedtek! Szerinted nélküled nincs elég bajom? Nem hiányzik egy pszihés popsztár a nyakamra. Elhúztam! – fogtam a felsőm, és indultam a szoba ajtaja felé.

-   Várj! – kiáltott utánam. Visszanéztem. – Rajtad van a pólóm… - komolyan?.  Ezért?

-   Rendben… leveszem – merészkedtem - elkezdtem felhúzni a pólót, de nem gondoltam komolyan.

Annyi szerencsém volt, hogy ő sem. – Várj! Maradhat! Figyelj… - sóhajtott – sajnálom.

-   Én is… nem kellett volna lerázni. Beszélsz velem őszintén.

Újabb sóhaj – gyere. Mire vagy kíváncsi?

-   Miért vagy így magad alatt?

-   Hát… összetett. – a fiúk is ezt mondták. – mostanában nagyon rám kíváncsi mindenki, ami elég idegesítő.  Egyszer volt egy kisebb botrány, amiből tinédzserforradalmat csináltak.

-   Mit csináltál fiam?

-   Igazából csak annyi volt, mint tegnap… legalábbis amennyire emlékszem, mivel te teljesen kilógsz a képből. - Na az jó… bárcsak én is ilyen könnyen elfelejteném! Ne aggódj Harry, nem hagyom hogy ez így maradjon! – tényleg, mi is volt tegnap?

-   Majd! Most mesélj nekem Carolineról – szegeztem rá.

-   Hát… az x-faktorban találkoztunk, és… na… hát… érted.

-   Nem, nem értem, és nem is fogom megérteni.

-   Na igen… én sem fogom megérteni miért mész vissza olyasvalakihez, aki majdnem megerőszakolt! – támadott le!

-   Igen? Tudod mit csináltál tegnap? Lesmároltál a klubb kellős közepén, és a négy fiú kapart le rólam! Ő az erőszakos? Bár én ne emlékeznék semmire! Na és az hogy hogy kerültél mellém éjszaka, az kész rejtély!

Bűnbánó képet vágott. – Tényleg? – nézett a szemembe. – Ne haragudj, esküszöm nem akartam! – esedezett. – soha többé nem csinálom… ha csak nem akarod. – na jó, ebbe ne menjünk bele. – Veled kissé felszabadultam. Tudod olyan jó volt egy olyan emberrel beszélgetni, akit nem a botrányaid érdekelnek, és nem tudja ki vagy. Olyan volt, mintha hétköznapi lennék… ami már két éve lehetetlen.

-   Nem lehetetlen, ha valaki normálisnak kezel.

-   Igen, és te pont ilyen vagy! Ezért szabadultam fel. Gondolom ezek után már lehetetlen.

Sóhajtottam – nem, mert én is jól éreztem veled magam, és ha Jeannak megbocsájtok, akkor igazságtalan lenne rád haragudni…

-   Hát inkább haragudnál rám is… - motyogta.

-   Mindegy… akkor majd… öhm tartjuk a lapcsolatot? – kockáztattam meg.

-   Miután haza mentél? Hogyne! Ha megyünk koncertezni jegyet is küldök! – mosolygott. Akkor azt meg sem  kérdezem mi lesz mé itt vagyok.

-   Ez az a Harry, akit megismertem! – mosolyogtam vele. – De most mennem kell…

-   Hova? Légy szíves maradj, mert ekkora fejfájásban nem használ a legerősebb fejfájás csillapító sem.

-   És én igen?

-   Nagyon úgy tűnik…

Körülbelül fél óráig győzködött hogy maradjak még. Hát sikerült neki. Elmesélte hogy Danielle Liam barátnője volt, és lesz, mivel kibékültek tegnap este. Azt is említette, hogy miatta veszekedtek, bár pontos okot nem mondott. Lizbeth kilétét nem volt nehéz kitalálni, ami Zayn „lelki társát” jelentette, mivel már tudtam hogy Eleanor Louis barátnője. Megint rengeteget beszélgettünk. Délután háromra már józan volt.

Nekiálltunk muffint sütni. Hát amit mi összeszerencsétlenkedtünk, az kész kabaré volt. Ami a legviccesebb, hogy még finom is lett a tripla-csokis muffincsoda. A tegnap esti nagy rohanásban a koliban maradt a telefonom, így senki nem tudott elérni. Nem is bántam, mert Harry a régi volt, és a srácok nem tudták mivel hálálkodjanak, hogy kicsit magához térítettem. Tényleg én lettem volna?

Később kimentünk a medencéhez. Ott voltak a lányok, és nem tudom ki, e valaki adott nekem egy hófehér pántatlan bikinit. Kilencszer, mondom kilencszer vágtak be a vízbe. Zayn megmutatta szakácstudományát a kerti grillen, és kellemesen csalódtam. Az ínyenc grillcsirke falatok nagyon jól estek, főleg hogy rendes kaját nem ettem tegnap óta. Nagyon jól elvoltunk, mondhatni belekerültem a bandába. Beszélgettem a lányokkal, akik szintén csupa vizek voltak, és elmesélték hogy hogy kerültek közel a srácokhoz. Amikor Danmielle megkérdezte mióta vagyok Harryvel – amit Harry százszázalékosan hallott – nem tudtam felelni. Nem is esett le nekik… ennyire egy párnak tűnünk? Mondjuk a tegnap este után? Hát… Mindegy.

Egyedül Niallt sajnáltam, mert neki nem volt ott a párja. Nem! Nekem sem, és Harrynek sem… Mi van már?? Bediliztem? Nem… ez más, de véget kell neki vetni, és nem fog sikerülni ha folyton Harryvel vagyok. Érte megteszem, max szenvedek majd, de ő jobban lesz.

A fiúk megbeszélték, hogy újraveszik a My Heart-ot, és jövő héten elkezdenek klippet forgatni. A klippet Brighhtonban fogják forgatni a Brighton Pier-en. Idilli környezet lesz majd nekik. Mondjuk kicsit csodálkoztam, mikor közölték, hogy fogalmuk sincs miről fog szólni a klipp.

*

Megint este tíz előtt keveredtem a kollégiumba, ahol már lázasan kerestek, és már anyuéknak is szóltak. Nem sikerült kimagyarázni semmit egyedül, de segítsgéemre volt Harry, aki visszahozott. Az volt a kifogása, hogy megbeszélés volt velem reggelől, a klippről, amiben szerepelni fogok. Én??? Köszi Harry, jó kifogás. Még ez sem igazán jött be, de kitalálta hogy itt fogják forgatni a St. Cloudban. Na tesék… Brighton ugrott nekik miattam…

Itt is magyarázkodtunk jó egy óráig, és aztán még felhívtam anyuékat, akik már jegyet vettek a kompra, hogy utánam jönnek. Hiába találta meg, kitalálták hogy akkor is eljönnek. Anya ujjongott, mert valami ruhákat is magyarázott.  Elmagyarázta, hogy holnap estére itt lesznek, és szeretnének kikérni a suliból valami „családi programra”.

Persze, hogy Lilly és Maya is ott voltak, és játszották a tanároknak a nagy barátnőt, de mikor láttak Harryvel, teljesen kiakadtak. Odajöttek hozzám és elkezdtek osztani. Volt ott minden: nem érdemlem meg Jeant, ribanc vagyok, kihasználom „szegény” Harryt, azt hiszem minden az enyém stb… .  Mikor Harry megunta, elém állt, és elkezdett kiabálni.

-   Basszus! Akadjatok már le róla! Barátok vagyunk, semmi több, mert tudom jól hogy elmegy! – eléggé félreérthető megjegyzés volt. Mikor Harry elküldte őket a francba, indultam a szobámba.

Anna ott várt, és a nyakamba ugrott, mikor meglátott. Teljesen ki volt bukva, mert azt hitte elraboltak.  Még volt annyi energiám, hogy elmeséljek neki mindent. Úgy ült, mint egy kisgyerek, aki mesét hallgat. Nagyon érdekelte. Amint befejeztem, az volt az első szava, hogy miért nem vittem magammal…