I.kötet ~ 1.fejezet

@Hope_DeLucie: Nem hiszem el! Három nap, és indul a csereprogram!

Minden reggelem egy gyors Tweeteléssel kezdődött. 
Kikeltem az ágyból, és indultam készülődni. Felvettem az anyutól újonnan kapott kék, térdig érő fodros ruhámat és berohantam fürdőszobába, ahol  kisminkeltem magam, és fogat mostam. A csokoládébarna hajamat hagytam, hogy szabadon hulljon le egészen a derekamig.

Lerohanok a hatalmas előtérbe, és apuval találom szembe magam.

-         Szia Apu! Elutazol?  – kérdeztem meglepetten. 

-         Szia virágszálam! Igen kicsim, de még indulásod előtt

hazaérek! – nyugtatott meg. – nem megyek csak

Németországig…

-         Üzleti ügyek? – kérdeztem

-        Eltaláltad. Délután küldök érted egy kocsit, és felvisz anyuhoz Párizsba, onnan vasárnap délután elviszlek a komphoz. Ott leszek  búcsúzni, rendben? – kérdezte.

-         Rendben… - hagytam rá.

Anyu divattervező volt Párizsban, apu pedig üzletember, és rengeteget utazott. Nem, nem váltak el, de anyu átmenetileg Párizsba költözött az üzlet miatt. Apa angol volt, anya francia, így Franciaországban éltünk, Párizstól másfél órányira. Nagyon izgultam az angliai csereprogramom miatt, mert akárhányszor voltam Angliában a rokonoknál, mindig ámulatba estem az ottani szokásoktól.

A sofőr a fekete BMV-vel vitt be a suliba. Kiszállok az autóból , és szembe jön velem a barátom, Jean.

- Szia szerelmem! – üdvözölt egy csókkal – hol van a sulitáskád? -kérdezi.

- Szia – szóltam oda a retikülömben kutakodva a mobilom után . – Ma csak éppen elintézem a dolgaimat, és csak táncra megyek  be. - a tánc volt a kedvenc órám, ahol sikerült felszabadulni. Végre előkotortam a mobilom.

- Vasárnap indulsz? – bólintottam – hogy fogsz nekem hiányozni! – játszotta.

- Ne viccelj! Egy hónap hosszú idő. – méltatlankodtam.

- Igen, valóban az. – mosolyodott el, megfogta a kezem és bevezetett a suliba.

A suliban elköszöntem a barátaim nagyrészétől, mivel csak Lilly, Jean ikertestvére, és Maya - egy jó barátnőm  - jöttek  velem a programra a többiek közül.

Amint hazaértem, a sofőr már várt rám. Éppen cipeltem volna le a telecipelt bőröndömet, amikor az egyik komornyik jött a segítségemre. Pont jókor jött, mert a zsebem rezegni kezdett a telefontól. Gyorsan felvettem.

-         Szia szívecském! – szólt bele édes hangjával anyu. – gondolom a sofőr már odaért. Mit csomagoltál?

-         Öhhmm… egy hónapra való ruhát, miért? – kérdeztem.

-         Hú… van otthon még egy bőrönd, kicsim?

-         Valahol biztosan, de már így is három bőröndnél tartok anyu…

-         Semmi baj, hozd magaddal! – utasított..

-          Rendben, puszi! Szeretlek anya! – köszöntem el.

-         Én is kicsim, két óra múlva várlak! – köszönt vissza.

Bepakoltam a lakály segítségével a kocsiba, és elindultunk Párizs felé.

@Hope_DeLucie: Úton vagyok Párizs fele! J’adore Paris!

Amint megérkeztünk Párizsba anya karjaiba rohantam, hiszen két és fél hete nem láttam. Anya egy Párizs belvárosában lévő luxuslakásban lakott, így ott is volt saját szobám.

-         Maisa, vigye Hope bőröndjeit a szobájába. – utasította a szobalányát. – Hope, szívem elmondom a programokat! – leültünk a nappaliban lévő hófehér bőr ülőgarnitúrára. – Azért hozattam veled egy üres bőröndöt, mert holnap kapsz pár új ruhát az ideji nyári kollekciókból, rendben?

-         Tudod hogy nincsen ellenemre – mosolyodtam el.

-         Remek, és holnap elviszlek fodrászhoz, hogy rendbe hozza a hajad. Alul eléggé töredezett, és túl hosszú. Mit szólsz olyan tizenöt centivel rövidebbnek?

Bólogattam, mert minden tippje bejött mindig.

- Akkor veszünk neked még pár apróságot, rendben? - kérdezte.

Tudtam hogy felfogja vásárolni nekem egész Párizst, de   nem fogunk emiatt csődbe menni, szóval lelkesen támogattam az ötleteit.

Szombaton  anyu megvette nekem a párizsi ruhák legszebbjeit, és elvitt a fodrászhoz. Rengeteg új goncöt vett nekem, néhányat a saját kollekciójából, néhányat valami híres tervezőjéből . Az ideji tavaszi és nyári színek fő árnyalata a halványrózsaszín volt és persze fehér - ami a kedvenc színem.   Legalább hat pár új cipőt is vett nekem, és magának is. 

  Később adott nekem szó szerint egy kiló új sminket, és elvitt manikűrözni. Imádtam az ilyen anya-lánya napokat, csak sajnos elég kevés volt belőle. Szombat este mindent átnéztünk, és becsomagoltunk.
- Köntös?
- Raktam
- Szobapapucs?
- Beraktam
- fogkefe, fogkrém?
- Megvan
- Laptopodat elraktad?
- Hogyne! Anya, nyugi minden megvan! - nyugtatgattam.

A négy bőröndöt kipakoltuk az előszobába, csak a másnapi ruhám maradt kint. Anyuval egészen hajnalig beszélgettünk.

*

Vasárnap délben megjött apu, és együtt ebédeltünk anya kedvenc éttermében, majd elindultunk a tengerpart felé.
- Hope, a St. Cloud tetszeni fog neked! - örvendezett apa - amúgy is szereted az angolok világát.
- Imádom! - válaszoltam izgalomtól remegve.

Odaértünk a francia tengerpartra, és anya szemei könnybe lábadtak.

 - Anya, számtalanszor voltunk már Londonban. – mondtam megnyugtatóan. 

 - Tudom kicsim, de ez most más… felnőttél, el kell engednem a kislányomat, mintha önálló életet élne. – mondta szipogva, de igaza volt, egy hónapig önálló életem lesz.

 - Anya, két hónap múlva  tizenhét éves leszek! Nyugalom.

  Apa átkarolta anya vállát, aki könnyes szemekkel fordult bele az ölelésbe.  – Vigyázok anyádra, te meg vigyázz magadra! – mondta apa, majd elővett a zsebéből egy kis dobozt. – Tessék, neked hozam Németországból.

-         Ezért mentél el egészen Németországig? – hitetlenkedtem.

Csak mosolyodott egyet – Nyisd ki most!

Kinyitom a kis ezüst dobozt, amiben egy gyönyörű, valószínűleg fehérarany nyaklánc volt. A nyaklánc elején kacskaringós betűkkel egy szó volt, a nevem: Hope.

Most már én is könnyeztem, és rohantam bele szüleim karjaiba.

-         Szeretlek titeket! - suttogtam.

-         ÓÓ… mi is nagyon szeretünk kicsim!– mondta anya.

Apa nyomott egy puszit a homlokomra, anya pedig szorosan magához ölelt. Így búcsúztunk el, majd felszálltam a hatalmas kompra, ami egy új utat nyitott felém.

@Hope_DeLucie: Úton vagyok Anglia partjai felé, egyedül!!