I.kötet ~ 2.fejezet

A kompon egy jó félóráig egyedül bolyongtam, benéztem egy üzletbe, majd megittam egy csokis-habos kávét.  Teljesen egyedül voltam egy hatalmas hajón, semmit nem tudtam csinálni.

@Hope_DeLucie: Megöl az unalom, valaki mentsen meg!!!

Nem telt bele két perc, már csörgött a telefonom.

-   Hali Hope, hol vagy?  - kérdezősködött Lilly

-   Szia, itt vagy te is?

-   Itt vagyok Mayával az illatszerüzletben. Gyere ide! – hívott.

-   Rendben, sietek.

Az utazási idő további részét velük töltöttem, és próbáltuk találgatni ki-kivel lesz együtt, és hogy mit fogunk csinálni egy hónap alatt. A lányok felmentek twitterre, és én pedig felhívtam Jean-t.

-   Szia Hope! – köszönt bele – Mizujs csajszi, merre jársz? – kérdezte.

-   Szia, még a kompon vagyok, fél óra és megérkezünk. Veled minden rendben?

-   Hogyne, tanulok. Tudod hogy május van, vizsgaidőszak, és te pont most mész el egy hónapra. – kért számon. Mindig együtt tanultunk, ami nem sok tanulás volt, de segítettem neki a vizsgákban. Nagyon reméltem hogy nem csak kihasznál.

Hosszú ideig nem szóltam bele a telefonba.

-   Hé, tudod hogy szeretlek kislány. Vicceltem. – nyugtatott.

-   Én is szeretlek. – számtalanszor kimondtam, de sosem tudtam hogy komolyan gondolom-e.

Amint befejeztem Jeannal a majd tíz perces beszélgetést, Maya ugrott fel mellettem.

-   Úr isten, nem hiszem el! – sivított. – Találjátok ki, hogy ki fog koncertezni a suli nyitóbuliján! – ugrált.

-   Jaj, ne már… Nem mondod komolyan! – örvendezett Lilly is. – Úr isten, azok akikre gondolok? – kérdezte izgatottan.

-   Majd kitalálom én! One Direction? Komolyan, mit vagytok ezekért úgy oda? Öt éneklő pasi. Hány fiúbanda van még a világon??

-      De még milyen pasik! – szólt Maya, és nézett össze Lillyvel. Olyan hangosan kuncogtak össze, hogy három emelettel lejebb is hallani lehetett. – Neked mindegy Hope, ott van a bátyám, akivel már tizenhárom hónapja együtt vagy. Jó hogy nem érdekelnek téged ilyen pasik, mert akkor haragszom rád! – fenyegetett Lilly – legalább hagyd meg ezt az örömöt nekünk. 

Igazat adtam neki, és hagytam hogy tovább áradozzanak arról, hogy hogyan fognak beszélő viszonyba kerülni velük.

@Hope_DeLucie: Mentsetek meg! Összezártak két őrült fanatikussal :D!

A lányokkal úgy döntöttünk, hogy kimegyünk a fedélzetre megnézni a tájat. Elámultam a Doveri-sziklák látványától, hiszen most nem volt se felhő az égen, sem köd. Ilyen tisztán utoljára hat évesen láttam a sziklákat.

Éppen indultunk be, hogy összeszedelőzködjünk, de a jobb felkarom beakadt egy az ajtó mellett kiálló szögbe. A szög végigkarcolt a kezemen, szétszakítva új, babarózsaszín selyem blézeremet. Éreztem hogy valami meleg folyik a kezemen. Vér!  Hát nem felsértette a kezem!

Így még leszállás előtt megjártuk az orvosi szobát, ahol kaptam egy tetanuszt, lefertőtlenítették, majd bekötözték a kezem. Azt mondták örüljek hogy nem kellett összevarrni, és nagyon vigyázzak rá.

Na ez is jól indult! Vége a blézeremnek, és nem hordhatok ujjatlant!  Ráadásul úgy sajog a kezem…

Leszálltunk a kompról, ahol elváltak útjaink. Mivel az iskoláig eljutást a szülőre bízták, ezért mind a hármónknak volt rendelve egy autó, ami elviszi egészen a londoni St. Cloud Gimnáziumig.

Az út körülbelül két óra volt. Londonban a sofőr már nem bírt velem, mivel ha megláttam egy látványosságot, egy ruhaüzletet, akár csak egy Starbucks-ot azonnal elkezdtem őrjöngeni. Elképzelhetitek mi volt, amikor a Londoni csúcsforgalomban megláttam az utcán rohanó Daniel Redcliffe-t, amit legalább ötszáz tinilány kergetett. Nem álltam messze attól, hogy kiszálljak a kocsiból, és én is futni ne kezdjek utána, de a sofőr váratlanul továbbindult. 

Ahogy odaértünk a hatalmas iskolához, a lélegzetem is elállt. A mi iskolánknak otthon, körülbelül négyszerese volt ez, különálló szárnyakkal, és hatalmas parkosított kerttel, ami tele volt padokkal. Úgy nézett ki, mint egy múlt századi kastély. Az oda érkezők is érdekesek voltak. A világ minden részéről érkeztek ide diákok: voltak barna bőrűek, kínaiak, indiaiak, kinézetük alapján norvégok, viselkedésük alapján amerikai lányok, és láttam még két lányt, és egy fiút magyar zászlóval. Jesszusom! Mibe keveredtem…. – mosolyodtam el magamba.

Ilyenkor  este fél hét volt, szóval a társaság nagyrésze már megérkezett. Bevezettek minket egy hatalmas előcsarnokba, ami jelenleg át volt alakítva, mivel volt egy kis állvány a szélén. Nemsoká megláttam Mayát és Lilly, ahogyan kalimpálva integetnek nekem a nem 
 tudom hanyadik sorból. Odasétáltam, és láttam hogy már helyem is van.

-   Hol voltál idáig? – kérdezték kórusban.

-   Ááá… csak majnem elkaptam Harry Pottert – mosolyodtam el.

-   Mivan? Most komolyan!

-   Dugóba keveredtünk!! – feleltem idegesen.

-   Jól van na.

Ha engem számon kértek valami miatt, akkor mindig felidegesítettem magam.

Lassan már hét óra is elmúlt, amikor elkezdték a megnyitót. Egy idősebb, vékony, szemüveges nő állt fel a kis emelvényre.

-   Jó estét diákok! Remélem mindenki szerencsésen megérkezett. A mai naptól kezdve angol stílusban fogják tanulni a középiskolai anyagot egészen egy hónapig. Négy évfolyamba lesznek besorolva, azon belül öt különböző osztályba. A tanítás a rendes iskolákhoz képest egy órával hamarabb, vagyis reggel nyolckor kezdődik. A délelőtt folyamén négy órán fognak részt venni. Az ebédszünet déltől tizenhárom óráig tart, és utána újabb két órájuk lesz. Az órák befejeztével kötelező külön programon kell résztvenniük, amibe már be is osztottuk önöket.  Higgyék el, nem véletlen hogy iskolai eredmények alapján vettük fel ide a diákokat. – mondta egyszerű, hangsúlytalan ütemben.  – A hölgyek a kollégium jobb, míg az urak a kollégium bal szárnyában fognak aludni, erősen elkülönítve egymástól. – erre a mondta mindenki hangos nevetésben tört ki, míg le nem csitította őket a szemüveges nő. – Itt angol irodalmat, francia, német, spanyol, illetve latin nyelvet fognak tanulni, ahogyan az otthoni iskolájukban. Ezen kívül matematikát, földrajzot, biológiát és történelmet.  Elvárjuk önöktől hogy betartsák a házirendünk szabályait: Reggel fél hétkor ébresztés, fél nyolckor reggeli a kollégiumban, délben ebéd az iskolai ebédlőben. A tanítási órák után jön a különprogram, ami egy órát vesz igénybe, majd pedig tanulószoba. – ennél a mondatnál többen összesúgtak – majd az este további része az önöké, egészen este fél tízig, akkor van takarodó, és tizenegykor lámpaoltás.

-   Hát ez… - kezdte Maya.

-   Kiábrándító – fejeztem be.

 A nő még beszélt egy jóideig a szabályokról, majd kiosztotta az órarendeket, és a szobabeosztást.

 - Na, ti melyik osztályban lesztek? – kérdeztem.

 - Én a második évfolyam   D osztályban leszek rajz programmal, ti? – felet Maya.

 - Második évfolyam A osztály, médiaszak… - mondja  Lilly – és te, Hope?

 - Második évfolyam C osztály, és tánc – feletem – na és hol a szobátok?

 - Első emelet, 127. – sóhajtotta Lilly.

 - Második emelet 279. – siránkozott Maya.

 - Első emelet 129. – csattantam fel – hé Lilly, közel leszünk egymáshoz.

 - Csak én vagyok így kirekesztve? – kérdezi nyávogva Maya.

Elnevettük magunkat, majd elindultunk szobáink felé. Mire megtaláltam a sajátom eltelt jópár perc. Kinyitom az ajtót, de látom hogy már van bent valaki.

-   Szia! A nevem Anna. – szólt hozzám egy hang vidáman.

-   Szia Ana, Hope vagyok! – feletem.

Ana elnevette magát – Anna! Egyébként teljesen mindegy. Magyarországról jöttem, te hova valósi vagy?

-   Franciaországból, és bocsi.

Anaval, vagyis Annával könnyű volt beszélgetni, mert tökéletesen beszélte az angolt, és nagyon jól kijöttünk egymással.

-   Hope, gyere induljuk arra a koncertre! – mondta unottan.

-    Végreeee! Valaki nincs elájulva tőlük! – ordítottam boldogan.

-   Hát ezt nagyon jól látod, ráadásul van barátom! – felelte, majd bólogatásom láttán elnevette magát.

Kiderült hogy Annával az életfelfogásunk merőben megegyezik. Ő is a második évfolyam C osztályába kerül, szintén tánc szakra. Sejtettem, hogy Annával jó barátnők leszünk.

@Hope_DeLucie: Itt vagyok Lodonban, és megyek egy One Direction koncertre! Kíváncsi vagyok, hogy a lányok jogosan ájulnak-e el tőlük.