I.kötet ~ 11.fejezet

Hali! Nos, itt az új, remélem tetszik, de ajánlok hozzá zenét is! :) 

Moments

Nyugtalan éjszakám volt, mivel folyamatosan álmodtam. Benne volt ana, apa, Jean és Harry. Álmomban Harry éppen arra készült hogy megcsókol, mire megjelent Jean és a szüleim. Anyuék elkapták Harryt, és azt mondták meg kell halnia. Sírtam… Jean ott állt az akasztófa mellett, Harry pedig rajta lógott. Jean meghúzta a kötelet…

-   Harry! – kiáltottam fel álmomban. Megnéztem az órám, ami hajnali fél ötöt mutatott. Anna mocorgott, de szerencsémre nem ébredt fel.

Nem tudtam aludni, és hallani akartam Harry hangját, megbizonyosodni arról hogy jól van, és minden rendben. Tudtam, hogy nem hívhatom fel hajnalban, de mivel az összes álom kiment a szememből, elindultam hajat mosni. Fél órát álltam a zuhany alatt és gondolkoztam. Aggódtam érte, és azon hogy mi lesz ha itt már többről van szó. Jeanra már egyáétalán nem tudtam gondolni… lehet ő verte belém, de amikor rá gondoltam, mindig az az este jutott eszembe… kirázott a hideg a forró zuhany alatt. Elhatároztam, hogy eddig ismeretlen érzéseimet elfojtom mindenki elől, különben nem lesz jó vége.

Kimásztam a zuhany alól, és felvettem az egyenruhám, frissen mosott hajamat megszárítottam, és lófarokba kötöttem fel. A pirkadatban sétálni indultam. A májusi meleg levegőben kissé kiszellőzött a fejem és tudtam tisztán gondolkozni. Egészen fél nyolcig kint üldögéltem egy padon, reggelizni nem volt kedvem, így felballagtam a második emeleti tantermünkbe, s átnéztem az anyagot.

*

Háromnegyed kilenc, történelem óra volt. Nem tudtam figyelni aggodalmam miatt, aminek pontos okát nem tudtam, de belül éreztem hogy valami történt… vagy meg fog történni.

A reneszánszt stílust magyarázó Mr. Morgant félbeszakítva kopogtattak az ajtón. A válasz után belépett négy férfi és Harry. A lányok mit sem tudva a klippről sikoltva üdvözölték őket, ami között elrejtőzött az én üdvrialgásom is, hogy jól van…

- Sziasztok – csitította a lányokat Harry. – Szóval… a St. Cloud-ban klippet forgatnánk, amihez kell egy-két statiszta. – susogások jelezték meglepettségüket. – Ki szeretne jelentkezni? – kockáztatta meg.

A srácok és a mellettem ülő Annán kívül mindenki keze az egekben volt. Harry és a másik négy férfi a tömeget fürkészte, mikor a göndör kiszúrta Annát.

- Aha! Ana, és…Hope? Te hogy a jó életbe vagy itt? – vont kérdőn. Nem tudtam mit feleljek. – másfél órája írtam neked, hogy nyolcra gyere a színház terembe!

Minden szem rám szegeződött. – Őőő… hoppá! – elmosolyodott.

-   Siess! – ránézett Mr. Morgan-re, aki bólintott.

Elindultam felé, de nem bírtam megállni – Kijönnél egy percre Harry… útbaigazítás.

Követett. Együtt mentünk ki az ajtón, majd miután becsuktam felé fordultam és a nyakába ugrottam.

-   Úr Isten! Hát jól vagy! – könnyebbültem meg, miközben szorosan magamhoz öleltem.

-   Minden rendben, és veled? – ölelt vissza.

-   Azt hiszem… rossz álom. – azzal nagynehezen leszakadtam róla,és elindultam a színházterem felé.

Beértem a színházterembe, ami zsúfolásig tele volt sminkesekkel, fodrászokkal, stylistokkal, fotósokkal és operatőrökkel. Láttam még pár statisztát is. Ami viszont nagyon meglepő volt, anya futott oda hozzám és ölelt át.

-   Anya?! Te mit keresel itt? – adtam hangot csodálkozásomnak.

-   Szia kicsim, Harry barátod – nyomta meg a szót – felhívott, és felajánlotta hogy intézzem én a ruhákat… Nem remek?

-   De… az. – na mi lesz ebből…

-   Egyébként is, apunak még van pár ügye Londonban, szóval még maradunk pár napig. Tessék! – nyújtott felém egy halványrózsaszín balerinatütüt, és igazi balerinaciőpőt. Utoljára versenyen volt ilyen rajtam… - Vedd fel, mert a rendező azt mondta hogy a tánc jeleneteddel kezdünk! Ja, és írd alá a szerződést, aztán menj a sminkeshez és fodrászhoz! – utasított, majd mutatott a rendező felé.

Odarohantam, és ott találtam még a négy fiút is.

-   Hope! Késtél! – viccelt Niall. – Máris késel? Mi lesz ha híres táncos leszel?

-   Honnan tu… Harry  - esett le.

-   Bezony!

-   Na figyeljen DeLucie kisasszony. Itt a szerződés, és kérem készüljön fel az első jelenetre, ami egy egyperces táncot takar. Hadd mutatkozzam be, Gregory Blake vagyok, a rendező – mosolyodott el, majd nyújtott kezet. – rengeteget hallottam rólad Harrytől – elpirultam.

A többiek elnevették magukat. – Hát még mi! – mondta Louis. – Elvileg te nagyon tehetséges vagy…

- Az túlzás… - feleltem. – De srácok, ugye nem baj hogy ugrott a Brighton Pier miattam.

- Nem, Harry most tér vissza, és kicsit hagyni kell kibontakozni – vállalta fel Liam. – Mellesleg nekünk is tetszik az ötlet, mivel amennyire ismerünk, igazán különleges életed lehet. – nevették el magukat.

A rendező aláíratta velem a szerződést, majd a kezembe nyomta a forgatókönyvet. Hosszú percekig bámultam, és a srácok engem néztek… - Cs.., csók jelenet Harryvel? Megzakkantatok???

- A reakciódra vártunk, és pont ilyenre számítottunk. – Nevette el magát Zayn.

- Nem vicces, tudod mi lesz itt ha ezt hagyjátok? Nekem barátom van – mondtam inkább magamnak. – ráadásul a testvére ide jár!

- Nem fogja megtudni. – nyugtatott Liam, de ekkor Harry besétált a statisztákkal… Kiragadtam kettő ismerős arcot. Anna és Maya. Maya???

- Istenem… de hát…az a lány – mutattam rá  Mayára.

Louis elém állt, és megfogta a vállaim. – Nyugi van hercegnő! Izzik köztetek a levegő, és ez remek!

-   Louis! – ráztam le kezeit – Itt van az anyukám, és most csináltatok statisztát a barátom exéből! – inkább nem említem meg, hogy barátnők vagyunk…voltunk… Egyébként Harry tudja – hülye kérdések sorozata…

-   Nem… - vont vállat Zayn. Talán mégsem volt olyan hülye kérdés.

Harry odacsörtetett hozzánk.

-   Mi ez a fagyos hangulat?

Arcába tartottam a forgatókönyv végét, úgy mint tegnap a fényképeket. Elolvasta, és a lap mögött egymásra néztünk.

-   Nem! – kiabáltuk egyszerre a lap mögül.

-   Hope, tanuld meg hogy először forgatókönyv, utána írd alá a szerződést. – kacagott Niall.

-   Srácok… légy szíves. – kérte őket Harry. – Minek?

Mert kimondhatatlanul édesek vagytok együtt, és ezt látnia kell a világnak. – adott nem éppen ésszerű magyarázatot Louis.

Rám nézett mindenki. – Hát… talán… oké, e anya a ti bajotok!

-   Hé, Mrs. DeLucie! – kiabált az éppen járkáló anyum után Niall. – Egy pillanatra.

Anya ruhákkal a kezében jött oda hozzánk. – Tessék?

-   Arra lennénk kíváncsiak, hogy beleegyezését adná-e arra, hogy felvegyünk egy csókjelenetet Hope, és…Harry között. – tette fel a kérdést Liam.

Anya hosszasan gondolkozott. Reméltem hogy nemet mond, de azt is hogy igent… - Végül is… úgysem ez lenne az első alkalom, elvégre tegnap… - Jesszusom!

-   Huhúú… akkor már nem is a második – viccelt Louis.

-   Anya! Az csak egy arcra puszi volt.

-   Persze, persze, nekem mindegy, csak ne bánj meg semmit! Most sietek, mert a ruháknál kavarodás van. – azzal elrohant.

A videoklipp arról szólt, hogy… rólam szólt. A fiúkon ugyanolyan egyenruha volt, mint az iskola többi tanulóin, és diákokat játszottak. A klippben egy kirekesztett lány voltam, akibe beleszeret a népszerű srác… bárcsak az életem tényleg ilyen egyszerű lenne…

Egyenlőre megúsztam, mivel ma csak a táncjelenetemet vettük fel, és a fiúkéból egy kicsit, mert a statiszták kezelhetetlenek voltak. A táncjelenet abból állt, hogy a táncteremben kellett egyedül balettoznom, miközben Harry az ajtóból figyel… majd el kell esnem, és felsegít. Igazából féltem az ilyenektől, de meg kellett tennem, ha már Harry is ennyit tett értem. 

Másnap vettük fel a jelenetek nagy részét, de sajnos le kellett mondanom a kirándulást az iskolával, mert nem adtak több tanítási napot a forgatásra. Anya folyamatosan körülnyüzsgött, s igazítgatta a ruhámat. Könnyen ment, de az utolsó jelenettől is féltem kicsit. Miért? Mert ugyanazt el kellett játszanunk, mint két hete a színpadon. Harrynek ugyanazt a sorokat kellett énekelnie:

„A szívem megdobban, ha rám nézel,

A lelkem pedig szabadon száll,

Én tudtam, én tudtam, hogy el kell menned,

De a szívem nem enged, inkább bezár.”

Mélyen a szemembe kellett néznie, és úgy énekelnie. Először elnevettük magunkat, de aztán egyre nehezebb lett rá néznem… Nagy nehezen leforgattuk a jelenetet, körülbelül tizenöt felvétellel. Este hullaként estem be az ágyba.

*

-   Hahó! Hope! Kelj fel! – ébresztgetett Ana. – nagy nehezen kinyitom a szemeimet, melyeken mázsás súlyok vannak. – Már fél órája volt az ébresztő! Gyere, elkésel!

Felöltözködtem, és elindultam. Megint nem voltam éhes… Valamiért mostanában kihagy az étvágyam, és látszik rajtam, hogy mióta eljöttem fogyhattam vagy három kilót.  Az órákat a szó szoros értelmében átaludtam, mivel Ana lökött meg könyékkel latin óra kellős közepén. Hogy bírják a fiúk? Engem egy nap teljesen leamortizál. Délben még mindig nem voltam éhes, csak egy kávét ittam, hogy kicsit éberebb legyek. Nem szoktam rendszeresen kávézni, de mostanában egyre többet ittam.  Táncról is sikeresen elkéstem.

-   Hope DeLucie! Ha megint késel, akkor másé lesz a főszerep… - kiabált rám a tánctanár.

A többiek döbbenten néztek. Ezt sem tudták… Remek! Én vagyok a lány, akinek minden álmából valóság lesz... Na persze! Még csak az kéne, hogy az álmaim valóra váljanak! Abba belehalok! Komolyan? Nos kezdtem úgy érezni, hogy igen.

*

Már csak a bál jelenet volt hátra, ahol anya egy habos-babos korallkék ruhába öltöztetett.  Kék csillogó szemhélypúder került rám, és feketével volt kihúzva a szemem. Ma még műszempillát is raktak fel, és a megszokottnál fél kilóval több alapozót. A hajamat begöndörítették, és hagyták, hogy a göndör fürtök szabadon játszadozzanak a hátamon. A fiúkat is rendesen kicsípték: Öltöny, ing és a hajuk úgy volt belőve, mint… hú szavak sincsenek rá, egyszerűen úgy néztek ki, mint az igazi álompasik. Mind, kivétel nélkül…

Először csak billegnem és sétálnom kellett egy tizenöt centis magassarkúban, majd táncolni Harryvel. Na az is egy vicces dolog volt, de sikerült. Eljött a félve várt pillanat: csókjelenet.

-   Három…kettő…egy… Felvétel!

Harry közeledett felém arcával. Keze az arcomat simította, míg az én kezem a nyakán pihent. A lábaim remegtek, mint a nyárfalevél… úr isten! Mindjárt elájulok!

*

-   Hope! Minden rendben? – álltak fölöttem vagy tizenöten.

-   Igen… persze. Mi történt? – néztem Harryre.

-   Egyszer csak lezuhantál, és elájultál…

-   Mindegy… már jól vagyok, csak… - próbálkoztam

-   Rendben! Jól van! – kiáltozott boldogan Gregory, amire mindenki tapsolt. – Jól van akkor újra.

A zene újra felcsendült. Harry újra közeledni kezdett. Lehunytam a szememet. Nem tudom meddig lehettem így, de egyszer egy óvatos, ugyanakkor finom csókot lehelt ajkamra. Nem mertem mozdulni, mert akkor leállni sem bírtam volna.

- Állj! – kiáltott a rendező – Ez így nem jó! Egységesen kéne! – Hope, kislányom csak próbálnál meg reagálni! – idegeskedett, miközben a másik négy fiú igen jól elszórakozott.

- Ígérem jobb lesz!

- Felvétel!

Harry megint csak közeledett, és megint közel hajolt, de most én léptem előbb. Ajkam óvatosan övére nyomtam, e jelenleg ő volt az, aki megdermedt.

-   Stop! – szétváltunk. – Harry… most neki megy, neked nem… mi van már gyerekek? Szégyellősek vagytok? Na kjó, öt perc szünet! Ti pedig – mutatott ránk – Menjetek sminkeshez, mert teljesen átvöröslött az alapozó, majd beszéljétek ezt meg!

Mindenki szétszéledt. Igaza volt, még egy kiló smink alatt is piros voltam. A sminkest kiküldtem, mert én akartam ezt elintézni. Nem nagyon akarta, de szegényre ráordítottam, és kiment. Nem telt el két perc, már kopogtak is.

-   Hope! Bejöhetek?

-   Gyere – nyitottam ajtót Harrynak, majd be is csuktam mögötte.  Hosszú percekig csak álltunk. – Éss… most mi lesz? – kockáztattam… lehet csak másodpercekig értek össze ajkaink, és mindenki előtt, de… élvbeztem.

-   Gregory szerint gyakorolni kéne… - rám nézett – persze nem kell, csak…

-   Semmi csak! Ha ezt mondta akkor kellene, mert borzalmasok vagyunk.

-   Bizos vagy benne?

Elé léptem. – Igen…

Egyik kezével derekam fogta, másikkal arcom simogatta. Nekem mindkét kezem arcán volt, és nyugtattam. – Cssss… - sugtam fülébe, mikor éreztem, hogy teljesen remeg, pont mint én.

Közelebb lépett, és szemeit nagyon mélyen a tekintetembe fúrta… megint azt éreztem, hogy miliméterek választanak el minket. Egyszer csak megtörtént. Nyelvével megsimogatta alsó ajkam, majd óvatosan megcsókolt. Visszacsókoltam. Éreztem a bennem rejlő feszültséget felszabadulni… egyre hevesebben csókolt, és é n egyre hevesebben válaszoltam. Kezeim a hajába kúsztak, és azt babrálták, míg az ő kezei a hátam s derekam simogatták. Elvesztem… most van az a pont, amiből már nincs visszaút. Nem érdekelt mi volt kint, nem érdekelt mi volt bent, csak ő érdekelt, csak ő létezett, és senki más. Csak mi ketten. A remegések abbahagytak, és heves vágy vette át a helyüket. Mozogtunk. Éreztem, hogy ledőlök, és rám nehezedik. Kellemes érzés volt.

Nem tudom mennyi idő telt el, és meddig mentöünk volna el, de az ajtó kinyílt, és valaki belépett rajta.

Na ki nyitott be? Tippeket!