I.kötet ~ 10.fejezet

 Hali! Itt az új, remélem tetszik! :)

Annával fél kettőkor aludtunk el, és reggel nem tudtunk felkelni, a nevelő bejött, és már azzal fenyegetett minket, hogy nyakon önt vízzel, mire kikászálódtunk. Ennyi alvás semmire nem volt elég,  arról nem beszélve hogy az órákra semmit nem készültem… felöltöttem egyenruhámat, és Anával karöltve elindultunk reggelizni. Megígérte nekem, hogy megvéd a kínos beszólásoktól.  Nem kellett sokat várni, amint beértünk a kollégium ebédlőjébe, Adam azonnal letámadott.

-   Hol voltál hétvégén kislány? Mindenki téged keresett! – kiabálta tíz méterről.

Igyekeztem elbújni, de még így is mindenki figyelt rám, és olyanokat suttogtak, h megkerült a kis „álombaba”. Álombaba???   - Szia Adam! Örülök hogy kiordítottad mindenkinek hogy engem kerestetek… - mondtam fáradtan. – igazán semmi szükség nem volt rá.

-   Huppsz! Bocsi… nem akartam, de te voltál a hétvégi szenzáció.  – esedezett.

Na az eleget voltam mostanában…

A reggeli nagy kapkodásban fent maradt a cuccaim fele a kollégiumban, de mázlimra még volt annyi idő, hogy felugorjak értük. Már a folyosóról hallottam a telefonom csörgését. Jean volt az. Jajj…  gyorsan felvettem.

- Haló… - szóltam bele szégyellősen.

- Te meg hol a jó életben voltál???? Itt is mindenki miattad volt oda!  - dühöngött.

- Igazából… - jobb lenne neki elmondani az igazat. – Igazából csak felajánlottak egy jó lehetőséget. -  na ennyit erről.

- Micsodát? Két napig ajánlgatták? - még fortyogott.

- Meghallgatás egy videoklipphez. – Harry igaza fontosabb volt mint a sajátom…

- Kitalálom! One Direction? Hope, ne idegelj fel!

      - A St. Cloud-ban forgatják, és Lillyék is ott lesznek. Bízz már bennem!

      - Azt még mindig nem tudom hol voltál két napig.

      - Én sem tudom mit csináltál Lynnel, de tudom hogy vele voltál. Szerintem kvittek vagyunk…

     Elgondolkozott… - Igazad van. Mióta elmentél folyamatosan veszekszünk. Nem bírom nélküled, alig várom a hétvégét! – édesgetett.

-   Én is várom… - el sem tudtam képzelni mi lesz, ha találkozok vele.  – Mennem kell órára…

-   Rendben szivem, nagyon szeretlek, és hiányzol.  Beszélek Lillyvel, hogy minden oké, és ne szálljon rád.

-   Köszönöm… - azzal letettem a telefont. Megint nem sikerült kimondani, és úgy sejtettem, hogy nem is fog.

Volt még egy nem fogadottam anyutól, de mikor visszahívtam nem vette fel. Az irodalom órát szerencsésen lekéstem, így nekem kellett felmondani az anyagot. Összemakogtam mindenfélét, de végül sikerült összekaparni egy négyest.  A többi órán meghúztam magam, és az öt perces szünetekben feltűnően kerültem Maya és Lilly társaságát. 

Ebédszünetben előkotortam a mobilom, s visszacsörgettem anyut.

-   Szia kicsikém! Minden rendben? – aggodalmaskodott, de hangjában rejtőzött egy kis izgalom is.

-   Szia anyu, minden rendben.

-   Figyelj kisszívem, apuval olyan öt körül érkezünk meg a komppal. Mit szólnál este nyolckor egy közös vacsihoz? Nyugalom, kikértünk az iskolából estére.

-   Hú… rendben. Mit vegyek fel, hová megyünk? – hadartam, mivel éppen arra tartott a szemüveges alacsony nő.

-   Valami alkalmibb ruhát, tudod azt a szép halványrózsaszínt, amit a múltkor vettem neked, egy balerinacipővel. Egyébként a Royal Stones-ba megyünk. Nyolcra ott leszünk érted puszi…

-   Szia anya mennem kell! – tettem el gyorsan a telefonom.  A nő csúnyán nézett rám, mert nem igazán díjazták a mobil használatot, és miattam így is elég bajuk volt.

Délután még szenvedtem két nyelvórát, majd mentem táncolni. Egész jól elhaladtunk a koerográfiával. A vége előtt pár perccel a tánctanár, Miss Hill közölte hogy én fogom játszani a főszerepet a darabnak ebben a részében. Örültem neki, de még van egy videoklipp is amiben valamit csinálnom kéne… A tanulószobában gyorsan elintéztem minden tárgyat, és kicsit lepihentem.

*

Az órámat beállítottam este hétre, hogy még véletlenül se aludjak el.  Megmosakodtam, és elkezdtem készülődni. Felvettem az anya által ajánlott fodros, rózsaszín ruhát a balerinacipővel, és a hajamat hullámosan hagytam, csak éppen beletűztem egy csatot. A szememet feketével húztam ki alul, felül pedig csillogó rózsaszín port szórtam rá.  Számat ugyanilyen csillogó szájfénnyel erősítettem meg.  Éppen indultam volna, mikor Anna intett.

-   Hope, ezt látnod kell! – kiabált döbbenten. – gyere gyorsan!

-   Mi az?  - rohantam oda hozzá.

-   Nézd! – mutatott a laptopán villózó fényképre. – ez te vagy?

Megnéztem a képet. Harryvel smároltam, és a fiúk éppen cibáltak minket szét. – Na gyorsan ráteszem  a telómra! – motyogtam.

-   Ekkora élmény volt? – viccelt.

-   Nem, de meg akarom mutatni Harrynek…

-   Nem emlékszik rá? – csodálkozott…

-   Vagy nem emlékszik vagy szégyelli… - nem tudtam magam sem. – de most rohanok! Szia!

-   Szia! – köszönt vissza, miközben kirontottam a szobaajtón.

Nem tudom hova siettem, mert még csak háromnegyed nyolc volt.  Kiléptem a kollégium udvarából, de már csörgött a telóm. Én késtem???

-   Szia, Harry vagyok! Merre vagy? – szólt bele.

-   Szia… éppen a szüleimmel megyek vacsorázni, miért?

-   Itt vagyok a sulid előtt, kijössz egy percre? – csábított.

Kirohantam a kapun, és tényleg ott volt nekidőlve Liam Audijának fekete ingben és napszemcsiben.

-   Na már itt is vagy… csini vagy – pirult el, amire én is elpriultam. Most komolyan? Kinek lenne szíve így odatolni elé azt a képet? Én biztos nem!

-   Köszönöm… miért jöttél? – érdeklődtem.

-   Gondoltam elcsallak egy kis városnézésre, de ezek szerint nem nekem öltöztél ki.

-   Eltaláltad. Jönnek anyuék Franciaországból, és velük vacsizok ma.

-   Akkor mindegy… majd legközelebb.

-   Harry… - kezdtem bele abba, hogy elmesélem neki a ma regeli telefonbeszélgetésemet, de szemit rám szegezte, és mozdulni  nem tudtam, nemhogy beszélni.  – Nincs kedved eljönni velem meg a szüleimmel? Úgyis letámadnak a hétvége miatt, és te jobban tudsz magyarázkodni.

Elmosolyodott – Biztos akarod te ezt?

-                     Igen! Persze! – Vajon mit fogak szólni, ha odaállítok egy tök más fiúval? 

Belement, és együtt vártuk őket. Megérkeztek apa hatalmas terepjárójával, amibe szerintem tízen is elfértünk volna. Igen, az első csodálkozás megvolt, de nem volt ellenükre.  Úton az étterembe apa Harryt faggatta, és kissé meglepődött, mikor közölte hogy nemzetközi szupersztár. Eközben anya engem nyaggatott a hátsó ülésen, de minden kérdésére ugyanaz volt a válasz: csak barátok vagyunk.  A kínosan hosszú beszélgetés után végre megérkeztünk a Royal Stones-ba, ahol már asztal is volt foglalva.

Harry is meglepődött, hiszen eddig azt hitte hogy normális életet élek, de ez összerombolta a hitét.

-   Azt hittem tök átlagos vagy, bár amiket mondtál, az alapján sejthettem volna… - súgta a fülembe, miközben anyuék leadták a rendelést.

-   Hozzád képest az vagyok… a többi emberhez képest egy kicsit sem. Hidd el, az egész életem olyan volt mint egy hercegnőnek – valltam be neki.

-   Tudod sejtettem hogy van benned valami különleges, de ez…

-   Mi az az ez? – kíváncsiskodtam, ami leginkább flörtölésre hasonlított.

-   Véredben van az etikett! – mutatott a kezemre, ami éppen a szalvétát helyezte a térdemre.

-   Bocsánat hogy zavarok, - szólt ránk anya – de igazán elmesélhetnéd nekünk mi volt ez a hétvégi kalamajka!

-   Hát az úgy volt hogy… - kezdtem

-   Velem volt. – tett vallomást Harry. – segített nekem egy-két dologban.

-   Valóban? Miben? – nézett rá szigorúan apa.

-   Éppen egy újabb videoklippet szerveztünk, és ő lesz benne a női főszereplő… - most rám nézett – Jut eszembe, a srácoknak bejött az ötlet, már van is egy témánk.

-   És mi lenne az?  - szegezte Harrynek a kérdést anya.

-   Szerintem… szerintünk Hopenak különleges élete van, és ez fog benne szerepet játszani. Igazán érdekes lehet egy napja, és ezt szeretnénk megjeleníteni. Beleegyezésüket adják? – szólt hozzájuk illemtudóan Harry. Komolyan, ez az úriember része lemaradt az ismeretségünkből. Ha örökre ilyen marad, én akkor is a röhögős példányra fogok emlékezni.

Összenéztek. – végül is… sosem árt a tapasztalat. – válaszolta apa.

-   Majd készítünk valami szép ruhát hozzá! – zsongott be anya.

-   Anya! – nem igaz! Csak ez jut eszébe?

-   Persze ha nem baj… - nézett Harryre.

Felemelte a kezét, és úgy válaszolt – nyugodtan. – közbe rámsandított.

-   Hope – nézett rám apu. – Hogy tetszik London?

-   Ó… ez fantasztikus! Bár már láttam, de ez akkor is hihetetlen! Imádom! – zsongtam be.

-   És Harry fiam, te itt laksz? – most hozzá szólt.

-   Igen, az északi negyedben.

Anyuék összenéztek, és mosolyogtak.

-   Mi az? – kérdeztem.

-   Ó, semmi kicsim. Jut eszembe, mi van Jeannal? – anya, ezt itt és most nem kellett volna! – Kibékültetek már? – és folytatta…

Harry kissé lehajtotta a fejét.

-   Öhmm… ma reggel kibékültem vele.

Na most volt aza pont, amikor mindenkit teljes mértékben összezavartam. Anyuéknak fogalmuk nem volt, hogy mit keres itt Harry, ha újra Jeannal vagyok, Harry pedig majdnem félrenyelte az a korty vörösbort, amit apu töltött neki. Nagyon szégyelltem magam. Ez így nem megy… nem akarom kihasználni Harryt, de szükségem van rá.

A beszélgetés teljesen elkanyarodott a sulira, Harry esetében a zenére. Az este végére már teljesen feloldódtunk, és úgy éreztem anyuék kedvelik Harryt. A vacsora utn vissza vittek minket az iskolái, ahonnan addig nem voltak hajlandóak elindulni, míg Harry el nem megy.  Odakísértem a kocsijához.

- Szóval… szia. – köszöntem el.

- Nem hiszem el hogy ezek után megbocsátottál neki… Jusson már eszedbe mit tett!

- Harry, ugyanolyan vagy te is! Ha nincsenek ott a srácok, akkor nem tudom mit csinálsz velem, de nem is érdekel.

- Mondtam hogy inkább rám is haragudj, de ne… - itt megállt, mert az arcába toltam a rólunk letöltött képet. – N…ez én voltam? Tényleg sajnálom, de… - most egy újat mutattam neki. Ezen a parkban sétálgatva mosolyogtunk. – Ez… mi? Mit akarsz ezekkel?

- Magam sem tudom… jó éjt, és ne törd a fejed! – nyomtam egy puszit az arcára, és visszarohantam anyuékhoz.

- Nem gondolod, hogy túl közel engedted magadhoz ezt a fiút? – kért számon apa. – Jean..

- Hagyjuk már Jeant! Semmivel nem jobb nekem mint  Harry, de vele ni nincs semmi.

- Ha láttad volna hogy néztétek egymást az étterembe… - fűzte hozzá anya.

- Jaj, hagyjatok már békén, semmi komoly!!!

Így búcsúztunk el, és indultak egy hotelbe. Megemlítették hogy holnap hazamennek, de eljönnek a táncbebutatómra.