I.kötet ~ 7.fejezet

Na hali megint! A hozzászólások alapján eldöntöttem mi lesz Mayával. Ha kíváncsi vagy olvass tovább!

Egy ideig magányosan bolyongtam a parkban, sőt… két óra hosszát, úgyhogy már rohantam is hogy le ne késsem a haza utat. Megláttam a gyülekező tömeget, és lassan odavánszorogtam. A szemeim dagadtak és vörösek voltak a sírástól, de nem akartam hogy lássák őket, ezért napszemüveggel takartam el. Ana odajött hozzám faggatózni.

-   Szia! na mi volt, mit csináltatok?  - érdeklődött.

-   Szia… - válaszoltam elfojtott hangon. – Hát… kibékültem Jeannal.

-   Mi? Miért? Szereted az a Jeant? – döbbent meg.

-   Igen… nem… nem tudom. – tényleg nem tudtam…

-   És? Vele mi van? Vele sem vagy közömbös. – jelentette ki.

-   Igaz… de Ana, Jean az első barátom, és tizenhárom hónapja vele vagyok. Most adjam fel egy egyhónapos románcért? Harry híres, és nem lenne belőle semmi. Díjátadók, turnék, interjúk, fotósok… szerinted így lenne értelme?

-   Egyetlen esetben lenne értelme, de az a háromnapos ismeretség miatt kizárható – gondolkodott el. – Igazad van… biztos csak egy fellángolás… ne hagyjuk el a biztosan egy bizonytalanért…

Én nem így voltam ezzel, hogy elhagyni a biztosan a bizonytalanért, de tényleg nem volt értelme… - csak egy fellángolás. – állapodtunk meg.

Éppen felém tartott Maya, és nem éppen a nyugalom áradt belőle. Ana eközben otthagyott minket.

-   Hope… kerestelek, hol voltál? – szólalt fel vádlóan.

-   Én csak… Anával. – hazudtam.

Karba tette a kezét, és dühösen nézett rám. – Ne hazudj! Láttalak vele! Miért teszed ezt Jeannal? – miért mindenki csak Jeanért van oda? Értem senki nem aggódik?

-   Jean hétfőn szakított velem. – vágtam vissza.  – egyébként is! Harry csak egy… barát.

-   Na ne mond… barát? Minden barátod fagyijából eszel? – Francba! – egyébként meg Jean hívta Lillyt, hogy kibékültetek. Az elmesélted neki, hogy éppen vele voltál ekkor?

-   Először: még nem békültünk ki, másodszor: amilyen lazán Lynnel volt hétfőn, annyira lazán lóghatok én is Harryvel! – puffogtam. – te nem tudod hogy megbántott!

-   Hope… ezt nem hiszem el! Megbántott? Téged még életedbe nem bántott meg senki, ő volt az első!

Mi van? Senki? Hát ez szép! – Szerinted nekem olyan jó az életem?  - oltottam le.

-   Őszintén? Tökéletes, csak éppen most rontod el! Nem gondolod, hogy ez egy kicsit sok?

-   Hogy érted? – csodálkoztam. Az én életem tökéletes lenne? Hát egyáltalán nem az!

-   Úgy értem, hogy mindened meg van! Apukád egy gazdag üzletember, aki körbeutazza a világot, és ha olyan kedve van magával cipel titeket… - kissé furcsa hallani ezt, de igaz. – anyukád Párizsban divattervező, és olyan ruháid vannak, amiről a legtöbb ember csak álmodik. Na és a házatok… mind a kettő hodály! Medence, szauna, és különálló szárnyad van a házban! ! A gardróbod nagyobb, mint a az én és a húgom szobája együtt! Ha olyan kedved van, akkor felmész Párizsba lakni! Ezt az utat csak említened kellett, és már ki is volt fizetve, mikor nekem az összes spórolt pénzem ráment, ráadásul egész nyáron dolgoztam! Annyi barátod van, és olyan népszerű vagy! Ja és Jean… minden lány egy olyan fiúra vágyik, mint amilyen ő! Csak a tied! Tudod… mielőtt megismert téged, akkor velem alakult valami! Te rontottad el! Ahogyan megismert, többet már nem keresett… - teljesen megdöbbentem hangos kirohanásán, de itt még nem volt vége. – És tudod mi a legdurvább? Hogy barátnők lettünk! Minden nap fájt ha láttalak titeket, de sehogysem tudtam elkerüli, pedig nekem azóta sincs senkim!

-   Meg akart erőszakolni… - böktem ki.

Egy pillanatra elcsendesedett, majd folytatta – Akart? Veled erőszakoskodni kell emiatt? – Na köszi… megértő vagy. – Nem vagy hozzá elég nő? – mi van?

-   Idefigyelj… ha te egyenesen a karjába rohantál volna, akkor beszélj, ne most! – osztottam – Nem akartam a ribancot játszani! – pedig egyáltalán nem ez volt az oka.

-    Most pedig pont úgy viselkedsz! Érted már mit akarok? Nem lenne kicsit meseszerű az életed, ha már egy szupersztárral járnál?

Csak most vettem észre, pedig már vagy másfél éve ismerem – Te… te irigykedsz rám?

Sóhajtott – Őszintén? Igen! Éppen úgy, mint az összes többi álbarátod! – levettem a napszemüveget, és fájdalmasan néztem rá… - Ja, hogy ezt sem gondoltad volna… - komolyan azt hitted, hogy az összes barátod magadért szeret, és nem a ruháidat, házadat és pénzedet szeretik? – szavai a szívemig hatoltak, és a könnyek megint gyűlni kezdtek a szememben. – elmondanám neked, hogy még Lynn is azért utál, mert tökéletes életed van…

-   Ha tudnátok mennyire tökéletes az életem, akkor egy icipicit sem lennétek irigyek… - azzal felszálltam a már jó öt perce parkoló buszra.

*

Senkivel nem akartam beszélni, még szegény Adamat is elkergettem. A busz körülbelül fél hétre ért a St. Cloud elé. Gyorsan felrohantam a szobámba, és könnyek törtek utat maguknak. A fejem a párnáim közé nyomtam, és csak zokogtam.

*

Arra ébredek, hogy Anna van felettem, és ráz.

-   Hope! Kelj fel! Hooope! – sápitozott.

-   Mi történt? – ültem fel hirtelen.

-   Ohh… hát jól vagy? Légy szíves ne ijesztgess! - mordult rám.

-   Mit csináltam már megint?

-   A fejeden volt a takaró, és vagy negyed órája ébresztgetlek! Biztos minden oké? – aggodalmaskodott.

-   Ahamm… semmi bajom. – még…

Vettem egy forró zuhanyt. Nagyon kellemes volt, és a víz alatt tudtam gondolkodni, meg persze bőgni. Nem is tudtam mi a legnagyobb bajom… Harry? Jean? Az, amit Maya mondott? Megvan! Mind! Végiggondoltam mindent, attól kezdve hogy először találkoztam Jeannal és egészen a mai napig. Az fájt a legjobban, hogy Mayának részben igaza van… mindent meg kapok, de mégsem vagyok valami boldog.

Kicsoszogtam a szobámba, s kutakodni kezdtem a mobilom után. A táskámban megtaláltam a Harrytől kapott CD-t. Jean szinte sosem adott nekem semmit… befeküdtem az ágyba, és elkezdtem chatelni anyuval. Említettem neki a bált, és küldött vagy hatvan képet, hogy válasszam ki a három legszebb ruhát… este fél tizenkettőkor semmi kedvem nem volt ruhákat nézegetni, így beraktam az Up All Night albumomat a gépbe, és hallgatni kezdtem egy fülesen.

*

Reggel arra az idióta csengetésre keltem, de mást is hallottam. A fülemben egy igen lassú számot hallottam.  Same mistakes… Hibák… igen van egy pár hibám, és ezek a hibák következményeket is vonnak vagy már vontak maguk után.

*

A csütörtök nagyon unalmasan telt. Kerültem mindenki társaságát, egyedül valahogy jobban elvoltam. Délután sikerült kitáncolnom a stresszt, de nem ennyira, hogy meg is nyugodjak. Este nagyon furcsa érzésem támadt… négy napja vagyok itt. Az első három napon mindig valahogy összehozott a sors Harryvel, de ma nem.

*

 A péntek még ennél is szörnyűbb volt. Rám tört a felismerés, hogy mindent elrontottam, és már sehogy sem hozhatom helyre a dolgokat Harryvel. Egyedül az vigasztalt, hogy neki így jobb, én pedig úgyis elmegyek…

*

Szombaton újabb kirándulásra mentünk a Leeds-i kastélyba. Az a festői környezet hatalmas hatással volt rám. Nagyon szerettem a történelmi épületeket, de ez különösen magával ragadott. Minden pillanatban Harryt figyeltem hátha felbukkan valahol, de sajnos nem jelent meg.

-   Nincs itt, Hope… - szólt rám, mikor már abban a percben harmadjára néztem körül.

A séta és a labirintusban való bóklászás után hullafáradtan estem be az ágyba, de azért még volt energiám egy kis internetes tevékenységhez. Felléptem a googlra, és beírtam Harry nevét. Kiadott jó pár képes oldalt, és én rámentem az egyikre. Az első képen amit kiadott, én is rajta voltam. Döbbenten bámultam rá a képre. Harryvel sétáltunk a Hyde parkban én a fehér ruhámban, ő a fehér ingben. Legalább húsz ilyen kép volt. Volt amin fagyit ettünk, amin ültünk a fa alatt, és amin csak szimplán sétáltunk.  A képeken viszont volt egy nagyon nagy hasonlóság: minden mosolyogtunk…

@Hope_Delucie: Mindent elrontottam...

Nem érdekelt ki csinálta őket, de hálás voltam neki… Jópárat letöltöttem, és lementettem a telefonomra. Már majdnem aludtam, mikor csörögni kezdett a telefonom.

-   Haló? – szóltam bele, mivel egy ismeretlen szám keresett.

-   Szükségünk van rád… - válaszolt fojtott hangon Liam.