II.kötet ~ 6.fejezet

Sziasztok!
Na szóval hoztam nektek a következő részt, ami majdnem 10 A/4-es oldal lett, szóval örülnék rengetek kommentnek... na jó ez értelmes volt, de komolyan lement a Nap, mire megírtam... Na kellemes olvasást!

-   Biztos minden rendben kicsim? – ölelt anya újra magához.

-   Nem kellett volna kimozdulnod, hiszen tudod hogy most rád hajtanak! – szólt egy másik hang.

-   Tudom apa, de neked pedig nem kellett volna hazajönnöd csak emiatt! – kértem számon.

-   Holnap lesz a születésnapod. Azt hitted nem jövök haza? – vonta fel a szemöldökét.

-   De azt m… - kezdtem bele, mikor leesett – Hééé! Kíváncsi vagyok mennyi igaz a többiek nagy elfoglaltságából.

-   Hát kicsim őszintén szólva nem sok. Én kértem meg őket hogy ne jöjjenek, mert hárman elmegyünk valahova – kacsintott – és erre ez a megfelelő alkalom.

-   Hát… ti csaltok! – vontam le a következtetést.

-   Nem is… - küldött felém egy sanda mosolyt apa – egyébként is, hol a fenében voltál?

-   Én csak… ki akartam mozdulni… itt ülni egész nap tök egyedül kicsi fárasztó dolog.

-   Miért az utcán nem voltál egyedül? – hát igen, anya rátapintott a lényegre.

-   Nem… találkoztam egyik… ismerősömmel. – habogtam.

-   Hát igen kicsim, jellemző rád hogy bárhol is vagy a világon, találkozol valakivel… mondjuk Skóciában. – az állam a padló felé hajlott, és nem akart feljebb emelkedni. Ezt meg honnan a fenéből tudják?

-   Honnan tudjátok?

-   Nem nehéz két négy éves kislányból kiszedni valamit… - latolgatta apa. – Mi is történt ott pontosan?

-   Semmi. Szóval… Lizzy majdnem leesett a csúszdáról, és… - itt szépen anya arcát a kezébe fektete, apa pedig kifejezéstelenül figyelt tovább – segített.

-   Lizzy teljesen oda volt érte…

-   Hát igen… nem tudok figyelni két kislányra.

-   Valahogy sejtettem hogy van valami. Olyan furcsa voltál miután hazajöttetek. Csak szendelegtél jobbra-balra és mosolyogtál.  – nézett rám számonkérően anya.

-   Anya, sok mindent csináltam aznap, de nem hiszem hogy mosolygós kedvemben voltam…  - ráztam meg a fejem, mire anya csak felemelte a kezét, és egy olyan „nekem mindegy” fejet vágott.

-   Na és akkor most kivel is voltál? – terelte tovább a témát apu.

-   Öhm… - jöttem zavarba – hát tulajdonképpen – nevettem magamban – azzal a sráccal, akiről beszélünk…

-   Helyben vagyunk – csapta össze a tenyerét anya, mire értetlenül néztem rá. – Emlegetett szamár… És mit is csináltatok? – kért számon újra.

-   Semmit. Csak találkoztunk és elmentünk reggelizni. Nem tudom miért olyan nagy ügy ez. – tényleg nem értettem miért lovagolnak ezen a témán.

-   Azért nagy ügy… mert kicsit furcsa hogy Skóciában és itt is összefutottatok.

-   Elvileg londioni – vontam meg a vállam.

-   Na látod! – most én vágtam értetlen képet – Nem érted kicsim? Skócia, Párizs, esetleg London… nem gondolod hogy túl nagy egybeesés?  - mire kapcsoltam már mindegy volt, mert kacagásban törtem ki.

-   Ugye nem arra gondoltok, hogy a srác, aki megmentett egy ikerpárt, és meghívott reggelire hátsó szándékú maffia? Ugye ez vicc?! – ráztam ismét a buksimat, amiben gondolatok keveregtek. – Hogy Daniel kémkedik utánam? Vicceltek? Ő teljesen tiszta és ártatan biztos vagyok benne, és abban is hogy nem akar bántani! Ezek csak véletlenek… olyan véletlenek, mint például hogy engem összehozott a sors Harryvel… ha ő nem lenne, én el lennék veszve, ha pedig Daniel lenne, akkor a kis Lizzy valószínűleg kórházban lenne, én pedig a maffia kezében, merthogy elég nyuzsis a folyópart, ahonnan elhívott.

Anya és apa döbbenten néztek össze.  Nem értettem mi a fene bajuk van.

-   Mióta is ismered ezt a fiút? – kíváncsiskodott apa posztjához illően.

-   Kétszer láttam… nem nagy dolog – még mindig nagyon lazán vettem , de ők csak mereven néztek rám.

-   Nem gondolod hogy túlságosan véded? – jelenleg anya túrta bele az orrát a dolgomba.

-   Nem, egyáltalán nem, csak zavar ha előítéletetek van, mikor még nem is láttátok, nem is beszéltetek vele.

Azt hiszem, hogy ezt a „Dan, a maffia” dolgot hanyagolni kéne. Hogy juthatott ilyen az eszükbe? Tisza agyrém…  jelet adva kimerültségemnek – és idegességemnek – kihessegettem szüleimet a birodalmaból.  Annyira utálom hogy mostanság mindenkiben a rosszat látják… tuti Harryre is gyanakodnának, ha nem lenne egy világsztár, és nem rá lenne kíváncsi mindenki.

Hát igen… a mai nap a reggel kivételével tiszta unalom volt.  Beszéltem Harryvel, de mivel nem tud a maffia-dologról, sem pedig a Danieles ügyről, csak éppen az ő napjáról beszélgettünk.  Már megint hiányzik, és nem segít a helyzeten, hogy szülinapomon elutazunk. Még jobban el leszek zárva, ebben biztos vagyok. Komolyan, mire vége ennek az egész maffia bigyónak, biztos korházban kötök ki, és valószínűeg depresszióval vagy agykárosodással fognak kezelni…

Miután hazaértem, nemsoká betoppant Geoff és társa, anya és Maisa. Mindenki aggódva szorított magához, és ezerszer el kellett mondanom, hogy mi a fenének hagytam el a lakást, mivel nem fogták fel. Úgy éreztem magam, mint egy madár. Egy ketrecbe zárt aprócska kanári, aki csak szenved a rácsok között. Most kinyitották a kapuját, és szálltam. Csakhogy a kanári nem véletlen volt bezárva, hiszen üldözte a sólyom, aki majdnem el is kapta. Még idejében visszaszálltam, le a földre, és abbahagytam az álmodozást.

*

-   Jó reggelt szülinapos! – hallottam homályosan apa egyre növekvő hangját. – Ébresztő álomszuszék! – húzta szét a szobám ablakán a zsalukat.

-   Kelek… - nyitogattam szemeimet.

-   Hercegnő! – hallottam anya hangját is, ami párosult a cipőkopogásokkal.

Erőt vettem magamon, kitártam szemem, és feltápászkodtam. Felettem ott állt a családom és az itt dolgozó emberkék.

-   Boldog szülinapooooot! – kiáltották egyszerre.

-   Ó köszönöm szépen! – hatódtam meg. Elém lépett Maisa egy piciny kör alakú puncsos tortával, aminek a tetején tizenhét darab gyertya volt felsorakoztatva, és a közepén egy marcipán balerina állt. – ez gyönyörű! Köszönöm szépen! – igyekeztem egyszerre mindegyikőjüket magamhoz szorítani nem nagy sikerrel.

Kibaktattunk a konyhába, és megvágtam a tortámat. Anya, vagy bárki is csináltatta nagyon eltalálta a méretet, mivel pont így fogyott el.  A „reggeli” után elindultam a szobám felé készülődni. Gyorsan vettem egy zuhanyt, és nekiálltam ruhák után kutakodni. Az esős időre tekintettel egy hosszú csőfarmert vettem fel egy pántatlan, duplafodros mintás felsővel, és fehér blézerrel, amit egy kék platformos magassarkúval koronáztam meg. Szemhéjamat feketével húztam ki, és szempillám is hasonló árnyalatban úszott.  Ajkaimat halványrózsaszín szájfénnyel emeltem ki. Hajamat kivasaltam, és elől lévő tépett részét lokinsra sütöttem be.

Miután végeztem a készülődéésel, apával – és a testőrökkel – karöltve kisétáltunk a lakásból.  Anya nem tudom mi a fenét csinálhatott odafent, de vagy fél órát vártunk rá az autóban. A nagy semmit tevés közepette megpillantottam az utcán sétáló Danielt. Ha már úgy sincs semmi dolgom… kipattantam az autóból, és felé vettem az irányt.

-   Dan! Daniel! – kiáltottam utána, míg végre megfordult, és mosolyogva üdvözölt.

-   Szia Hope, csinos vagy. – bókolt. Na jó… eléggé elvörösödtem. – Mi járatban vagy erre? A múltkor olyan gyorsan elrohantál. Minden rendben? – érdeklődött.

-   Igen, csak… bonyolult – fogtam a fejem. – Veled minden rendben?

-   Persze – csodálkozott kérdésemen – Minden okés.

-   Hope! – hallottam egy kiáltást a hátam mögül.

-   O-ó – sütöttem le a szemem.

Apa odalépett mellém Geoffal az oldalán. – Hova rohansz kislányom?

-   Csak… köszöntem Dannek.

Arcán meglepettség futott át, majd Geoff átjött a másik oldalamra. – szóval te vagy Daniel.

-   Igen – bólintott félve, de közben szemet kereste, mivel nem tudta mit csinálhat most.

-   Honnan ismered a lányom? – szólt gúnyosan az apám, miközben két karját összefonta mellén.

-   Apa, hiszen mindent elmondtam! Ma ne balhézz légy szíves! Nem így akarok emlékezni a szülinapomra… - kérleltem nagy zavarodottságomban.

Geoff kirohanásom után beállt pontosan elém, így majdnem eltakarta Danielt, aki éppen elsuttogott egy „Boldog szülinapot”-ot.   Én bólintottam, de apa tovább folytatta.

-   Figyelj ide David…

-   Daniel – javította ki, amitől még idegesebb lesz.

-   Daniel – mondta teljesen megvetően – jobb lesz ha elkerülöd a lányomat, bármit akarsz tőle! Nem akarom veled látni, egy ilyennel. Remélem megértettél… Kislányom – nézett ezúttal rám – te pedig kerüld el őt, nem tenne jót, ha kiderülne hogy Harry Styes barátnője ezzel találkozgat.

Mi a fene ütött apámba? Soha, mondom soha nem viselkedett még így. Szegény Dan teljesen megrémült, és már rám nézni is félt, ami nagy baj, mivel nem tudom hogy kérhetnék bocsánatot tőle.  Apa előre hajtott Geoffal, de míg nem figyelt gyorsan hátraszaladtam a mereven álló Danhez, és fülébe suttogtam egy „Sajnálom”-ot.

Odaértünk a kocsihoz, ahol anya már bent volt, és riadt tekintettel nézett rám.

-   Nem megmondtam tegnap este hogy mit gondolok róla? – ordított hangosan apám.

-   De…

-   Semmi de! Ez a gyerek…  nem akar tőled semmi jót! Te vagy az egytelen lányom, és nem hagyom hogy minden második ember kihasználjon! Nem volt elég a Jeanes eset? Így is minden nap azon aggódom, hogy mi lesz ha a rocksztárod közli veled hogy megunt!

-   Szerinted én nem ezeken rágódom? – sikítottam könnyeimmel kűzdve, akik legyőztek, és forró cseppekben csorogtak le az arcomon. – Daniel kétszer segített rajtam, te pedig amint megláttad elkergetted a fenébe! Pedig pont azért volt jó ismerni őt, mert legalább egyetlen olyan embert ismertem volna Londonból, aki nem utazik és dolgozik folyamatosan! – gondoltam it Harryékre, anyura és apura – Ha ti folyton mással vagytok elfoglalva, akkor mi lesz velem? Azért szeretem annyira azt a cicát is, mert legalább ő meghalgat! Nem tudjátok milyen érzés úgy élni, mintha be lennél zárva, és minenki a maga bajával foglalkozik! És köszönöm szépen a csodálatos szülinapot!  

Azzal visszaindultam Daniel irányába, aki még mindig sokkolva állt az utcán. Odaértem mellé, és elrohantam mellette. Nem tévedtem, azonnal utánam futott. Nem tudom hány utcán át futottunk, mivel apa és a fekete ruhás emberkék szüntelenül kergettek minket. Elértünk egy aprócska sikátorba, ahonnan egy piciny ajtó vezetett át egy újabb sétálóutcába. Megláttunk egy kávézót, egymásra néztünk, majd rekordsebességgel futottunk be oda.

Szerencsére nem láttak meg minket, és a kávézó is emeletes volt, így meghúztuk magunkat fent.

-   Mit kérnek? – lépett oda elénk egy alacsony, fekete hajú pincérnő. Tekintete sötét volt, és lerítt róla, hogy semmi kedve az egészhez.

-   Két cappucinót. – felelt Dan, amire bólintottam.

A nő rágóját puffogtatva eltűnt.

- Mi volt ez az egész? – kockáztatta meg.

- Nagyon sajnálom… eszembe nem jutott hogy az utca közepén neked fog menni. Nagyon nem ilyen szokott lenni. – suttogtam, miközben arcomon még mindig könnycseppek táncoltak.

- Hé, nincsen semmi baj – nyúlt kezem felé, majd hirtelen meggondolta magát – csak nem értem mi a baja.

- Azt hiszi… szóval… azt hiszi hogy te a maffiának dolgozol – csúszott ki.

Daniel érdekes pillantást vetett rám – ezt honnan gondolja? Na sértődj meg, de apád nem paranoiás kicsit?

-   De - fogtam rá, de tudtam hogy nem így áll a helyzet – nagyon véd engem, és mivel tudja hogy a városban vagy egy maffia, ezért mindenkire gyanakszik – na ez nem is akkora hazugság. – én vagyok az egyetlen gyereke, ezért… nemtudom.

-   Értelek… - most kínos csend következett. – Te ha ma van a szüinapod, nem akarsz valami különlegeset csinálni?

-   Nem is tudom… kissé kedvetlen lettem.

-   Megértem…

-   Egyenlőre maradjunk itt, és… fújjuk ki magunkat.

-   Rendben. Egyébként igaz az amit az apád mondott? Hogy Harry Styles barátnője vagy?

-   Igen. Igaz. Szeretem őt – tisztáztam le a dolgokat.

-   De jó neked – dőlt hátra a székben, miközben egy fogpiszkálót rágcsált.

-   Miért? Mi a baj? – érdeklődtem óvatosan.

-   Valamilyen szinten én is szigorúan vagyok fogva.  Jut eszembe, még jó hogy ma találkoztam veled.

-   Miért is? – lepődtem meg.

-   Apám új felesége olyan szinte uralja az életemet, szó szerint mint egy gonosz mostoha. – felvont szemöldökökkel néztem rá – na jó azért annyira nem gonosz, de minden dolgomba beleszól.

-   És miért jó hogy ma találkoztál velem?

-   Mivel mára randit szervetett nekem a francia barátnője lányával. Ő szervez randit nekem… ez kicsit durva.

-   Hát nem kicsit… és nem jön be a csaj, vagy mi a baj?

-   Hát… egyáltalán nem. Basszus a francia lányok borzalmasan néznek ki! – sötét pillantást vetettem rá.

-   Kösz…

-   Mi az? Te csak félig vagy francia, ami szerencsére nem a kinézetedben mutatkozik meg.

Nagy levegőt vettem és igyekeztem ezt a mondatát elfelejteni.

-   Szóval mindenképpen randikat szervez nekem gazdagabbnál gazdagabb csajokkal, akik bűnrondák, de elméletben csak nekem akar jót… na persze. Pedig nekem már megvan a választottam.

-   Igen? És nem engedik hogy vele legyél?

-   Hát… nem hinném, mivel nem tudnak róla – szemével elkezdte az asztalt fixírozni. – annyira gyönyörű, poénos, laza, és kedves. Azt hiszem hogy szeretem…

-   Akkor ne legyél kiszolgáltatva a szüleidnek! Ha szereted akkor vele kell hogy legyél! – játszottam a kerítőt.

-   Ez nem olyan egyszerű. A lány szülei sem kedvelnek engem, és hát…

-   Harcolj! 

-   De azt hiszem mást szeret…

-   Akkor… csábítsd el!

-   Az a baj, hogy nem ismerem az ellenfelem… - halkult el.

Basszus összegeztem a mondottakat, és… csak ültem mereven, és bámultam. Ez ment egy jóideig. Dan olyan két perc múlva felpillantott, és észrevette borus arckifejezésemet.

-   Jézusom… ez ugye félreérthető volt?

-   Cseppet – nevettem el magam.

-   Megnyugodhatsz. – azzal kutakodni kezdett, majd elővette a mobilját. Nyomogatott rajta valamit, majd arcomba tolta – Ő az. – Egy gyönyörű kék szemű és szőke hajú leány mosolygott vissza rám.

-   Nagyon szép – döbbentem meg. – Muszáj harcolnod érte! Nem veszítheted el azt akit szeretsz!

-   Tudom…de

-   De? Mi a neve?

-   Mia.

Elmosolyodtam. – Úgyis sikerülni fog. Nem értem mi itt a probléma.

-   A probléma az – vett egy mély levegőt – hogy neki van barátja egyrészt, mésrészt megvan rólam a véleménye.

-   Na mit tettél hős szerelmes?

-   Hát… én nem ilyen voltam mint most. Én nekem… szóval mindig megmondtam mindenkiről a véleményem, és hát eléggé nagy szavam van ha lehet így mondani, és ő odajött a sulinkba mint friss ösztöndíjas…

-   Értelek, nem kell tovább mondanod. Én is most mentem át egy életre szóló változáson.

-   Akkor érted ha azt mondom, hogy érte bárhová elmennék?

-   Nállam jobban ezt senki nem érti… borzalmas, hiszen nekem minden olyan gyorsan történt, és már el is szakadtunk…

-   Sajnálom…

-   Nincs rá okod… megsúgom neked, hogy ősszel Londonba költözök, de neked ezt nem szabad tudnod, elvégre te vagy a maffia. – ugrattam.

-   Igen, amint ideköltözöl másnap megöllek.

-   Helyes. Hacsak nem előzlek meg…

-   Na akkor ott nagy gyilkolászás lesz…

Egy ideig még beszélgettünk, elmeséltem neki hogy hogy kerültem össze Harryvel, ő pedig mesélt Miáról, és arról hogy mennyire elcseszte az esélyét, főleg mikor már jóban volt vele, bizonygatta hogy szereti, erre másnap összejött egy másik lánnyal. Igaz nem tartott sokáig, de Mia nagyon összetört.

Ezek után nem féltem neki Jeanról beszélni. Hogy mit tettem és ő mit tett. Daniel megértette, és nem ítélt el, sőt még mellém is állt, hogy hogy meri ezt tenni velem kiláthatatlan állapotomban. Danielel nagyon egymásra találtunk, ő az első fiú barátom, akivel tudok együtt lelkizni. Pont mint Harry és Harmione a filmben…

Olyan dél körül indulni készültünk.

-   Basszus! Nincs nálam semmi! Se pénz, se telefon, se semmi.

-   Ne parázz, tegnap annyi pénzt hagytál az étteremben, hogy Hawaira is eljutnánk belőle.

-   Tényleg? – kérdeztem incselkedve. – Akkor van egy ötletem.

-   Félek…

*

- Neked nem kell jönni, ha nem akarsz, megértem hogy a családod aggódik érted meg minden.

- Érted még jobban aggódnak, és  ha most nem megyek veled, akkor mehetek randira…

- Tényleg… akkor jösz?

- Hova is?

- Marseillebe… ott van egy családi nyaralónk... – remélem még nem adták el anyuék.

- Biztos vagy ebben?

- Van jobb ötleted? – vontam meg a vállam, mire elmosolyodott, és felszállt velem együtt a vonatra.

A vonat fél egykor indult, és a hat és fél órás vonatút alatt nem sok mindent tudtunk csinálni. Lefoglaltunk egy üres fülkét, és betelepedtünk oda. Végig ugrattuk egymást, és a komolyabb témáltól eltértünk minden hülyeségre egyenesen az olimpiától a videoklippig, amiben szerepelek.

Olyan két óra körül mindketten bealudtunk, és Dan telefonjára ébredtünk… megint. Szegény már nem tudom hanyadjára nyomja ki, de jól teszi.  Véget nem érő várakozás után megérkeztünk Marseillebe, és lemásztunk a vonatról. Nagyon jól jött az a tegnapi pénz, és Dan is reggeliért indult, szóval onnan  is van egy kevés… szegény szülei, most mit össze aggódhatnak… de nem bánom hogy nem egyedül jöttem.

Ahelyett hogy fogtunk volna egy taxit, inkább gyalog mentünk, hiszen a nyaralónk négy utcára volt az állomástól. Végigsétáltunk Marseille sétálóutcáján, számtalanszor megálltunk nézelődni, és ami csak tetszett Dan megvette nekem mondván hogy szülinapom van, eddig szarul sikerült, és hogy nála van a pénzem. Így gazdagodtam egy delfines kulcstartóval, egy táskával, és egy fonott karkötővel.

Olyan nyolc óra körül értünk oda a nyaraló elé, ahol égett a villany.

-   Csak nem eladták?

-   Nem tudom…

Lassan megnyitottam a kilincset és bekukucskáltam rajta.

-   Valami hír róla? – hallottam barátnőm hangját.

-   Semmi, a szülei még Páriszban keresik, de Harry nagyon kivan.

Mi csak állunk az ajtóban szótlanul és bámultunk befelé. 

-   Stella, próbáld meg mégegyszer Maisát! – Mary ekkor látott meg minket az ajtóban. – Hope! – ordított fel – Jézusom, kislány te mi a szent tehenet keresel itt? Mindenki érted aggódik!

Kezdtek odagyűlni a többiek is. Mindenki sorra megölelt és kérdezgetett. Ott volt Stella, Mary, Ramona, Liam, Danielle, Niall, Ana, és Adam. Harryt sehol nem láttam.

-   Hope, ő… ő meg ki? – tette fel a kérdést Ana.

-   Ja… ő egyik barátom, Dan. Skóciában taálkoztunk.  – A többiek hátráltak egy lépést.

-   Nem vagyok maffia! – kiáltott fel, mire én elkezdtem nevetni a többiek csak álltak.

-   Vele tűntél el?

-   Aham… apám jól kiosztott minket, és elrohantunk… - foglaltam össze. – de ne parázzatok, tényleg nem maffia! – nyugtattam meg a társaságot. – egyébként Harry hol van?

-   Most indult el három perce Párizs felé – kaptam meg a válszt Liamtől.

-   Öhm… adna valaki egy mobilt? – kértem, és már a kezemben is termett egy Danielle által.

Tárcsáztam Harry számát, és kicsörgött.

-   Danielle, mi a baj?

-   Én vagyok az… - szóltam bele.

-    Hope? – kérdezett vissza, majd egy óriási féknyikorgást hallatott.

-   Úr Isten, jól vagy?

-   Minden oké… megyek vissza. – azzal letette a telefont.

Minden szem rám szegeződött.

-   Visszajön…

-   Rendben… mi szólunk a szüliednek… és a rendőröknek – hallottam Adamet.

-   Khm… rendőrök? – lépett mellém Dan.

-   Hát… igazság szerint veled látták utoljára. – szólt bele Ramona.

-   Ez nem lehet igaz! – kaptam homlokomhoz.  – Ez sok egy napra! Szóljatok hogy nem kell keresni, és őt sem! – mutattam a mellettem álló fiúra.

Mikor ezt kimondtam Harry lépett be az ajtón.  Egyenesen felé indultam és neki rohantam. Szorosan húzott magához, majd szenvedélyesen megcsókolt. Úgy húztam magamhoz, mint mint egy gyerek a rég elvesztett játékát. Hevesen csókoltam, majd elhúzódott tőlem. Körülnézett majd, elindult Daniel felé.

-   Harry ne! – harsogták többen is, de késő volt.  Harry öklével belecsapott Daniel arcába.  Dan sem állt tétlenul, visszacsapott, és beletalált Harry gyomrába.

-   Megvesztetek?! – álltam közéjük.

-   Hope, nem tudom mi a baja a barátodnak, de fékezd le! Basszus, mióta megismertelek felfordult az életem! Köröz a rendőrség, az apád megfenyegetett, és megver a pasid! Ez nekem sok kislány!

-   Ne kislányozd! – indult el újra Harry, de megállítottam.

-   Mi a bajod?

-   Az a bajom, hogy egész nap ezzel a gyerekkel voltál mindenhol!

-   Nem az én bajom, ha te lelépsz, és társaságra vágyik! – vágott vissza.

-   Éppen visszajöttem érte!

-   Befejeztétek? – néztem rájuk, mire a két fiú rám emelte tekintetét. – Ana – néztem barátnőmre – légy szíves adjatok Dannek enni, mert ma még szinte semmit ne evett, Harry, te pedig gyere velem.

Azzal karon ragadtam szerelmemet, és felhúztam az itteni hálómba. A pici szobában éppen csak egy ágy, egy szekrénysor és egy fésülködőasztal volt elhelyezve. 

-   Kicsim… sajnálom – kezdett bele.

-   Cssss… nincs semmi. - Fogtam arcát kezeim közé - Hidd el, Dannel semmi nincs köztünk, most ma látom harmadjára. Semmi okod aggódni. – magamhoz húztam és hevesen megcsókoltam. Hirtelen aprócska ágyamra huppantunk, s alulról néztem fel rá. Keze végigsiklott derekamon, majd becsúszott blúzom alá. – Harry. Lent várnak…

-   Tudom – sóhajtott nagyot, lehelt egy pró csókot nyakamra, majd lemászott rólam.

Lementünk a földszintre, ahol mindenki egy szobába tömörült. Dannel együtt megvacsiztunk és aztán visszaslasszoltunk a többiekhez.

-   Na szóval… ti mi a fenét kerestek itt? – tettem fel ezt az aprócska és teljesen mellékes kérdést, miközben Harry ölébe huppantam.

-   Anyudék hívtak el minket… nem esett le, hogy mindenki lemondta?  - magyarázta Ana.

-   De… egy idő után kezett leesni. És hogy intéztétek el? Mi? Én nem értek már semmit…

-   Nos szóval a terv az volt – kezdte Ramonka – hogy mind szépen találunk valami kifogást, és ti családostól elmentek először a nagyidhoz, aztán vacsizni, majd jöttök ide. Mint látod a terv nem jött össze…  - nézett Danielre - és mindenki itt aggódott, mert neked bújócskázni volt kedved. Anyukád szólt Harrynek, Anának és nekem, mi pedig riasztottuk a többieket.

-   Erről jut eszembe… - szólt bele Niall – Louis és Eleanor elutaztak még a hét elején, Zaynnek meg valami családi találkozója van, de üdvözölnek.

-   És mikor akarsz ajándékot bontani? – lelkendezett Stella.

-   Most! – vágta rá Ramona, és mindenki elindult a szatyrok felé de Harryt nem engedtem el magam alól.

Harry ült alattam, és hajammal játszott, miközben nyakamat csókolgatta, Dan pedig csak ült és nézet.  Nem sokra rá a nagy csapat belépett egy-egy szatyoral a kezében.

-   Én kezdek! – kiabálta Mary, majd odajött hozzám. – Boldog szülinapot Hope! – ölelt át - gyerünk nézd meg! – belenéztem a szatyorba, és egy csodaszép virágos bőrkarkötőt pillantottam meg benne, mellette egy barna gyöngy fülbevalóval.

-   Jajj nagyon köszönöm! – öleltem vissza.

-   Most én jövök – lépett oda Stella. Odanyújtott felém egy egy aprócska dobozkát. A dobozban egy hógömb volt, benne a mi képünkkel.

-   Annyira… jézusom. Bámulatba ejtő! Köszönöm szépen! – ölelkeztem vele is.

-   Remélem tetszeni fog! – lépett oda Ana. Ő egy nagyobb díszszatyorba tette bele ajándékát, ami egy macit takart, és valami édességet. – Ha nincs veled a majmod – nézett Harryre – akkor van egy mackód, és az pedig egy magyar specialitás, túrórudi  neve.

-   Biztos nagyon finom, köszönöm Ana, és azt is hogy miattam eljöttél idáig.

-   Ez csak természetes!

-   Okés, most én jövök! - lépett elém Ramona -  Na drága barátném, remélem tetszeni fog, különben lenyakazlak és nem tudod hordani! – az ő ajándéka egy kék bársony díszdobozban volt. Felnyitottam a fedelét, és megpillantottam a benne lévő könyvet. Óvatosan kinyitottam. Majdnem elkezdtem sírni. A könyv, ami a dobozban lapult, tele van kiskorunk emlékeivel. A képek végighaladnak életünkön. Az utolsó kép az volt, amit az évzárón csinátunk egyenruhában. Volt még benne egy kis dobozka, ami egy ezüst nyakláncot takart. A nyakláncon egy félbetört szívecske volt. – a másik nálam van – mutatott a nyakára.

-   Ramona… ez gyönyörű – könnyeztem meg, és sírva borultam barátnőm nyakába.

-   Akkor most én, ha már lányok vagyunk – kezdte Danielle – remélem tetszeni fog, szerintem nagyon neked való. – kezembe fektetett egy rózsaszín aprócska díszdobozt. A dobozban egy ezüst naklánc pihent, amin egy balerina táncolt. – Danielle… én szóhoz sem jutok! – borultam neki is nyakába – ez gyönyörű!

-   Örülök hogy tetszik! – mosolyodott el.

-   Öhm… hát akkor Louis is küldött neked ajándékot, de nem tudjuk mi az, nem engdte hogy belenézzünk – röhögte Niall, aki biztos vagyok benne, hogy pontosan tudta mi van a dísszatyorban. Odanyújtotta felém, majd széttártam. Benne volt egy levél.

-   Louistól és Gemmától  - olvastam fel, amire Harry is felfigyelt – Kedves Hope! Sok boldog születésnpot szeretnénk neked kívánni. Mivel nemsokára nagylány leszel, és egyszer belép valaki az életedbe, lehet hogy óvatosnak kell lenni, nem pedig egy barlangban tölteni az éjszakát ahol… - itt magamban folytattam – majd másnap korházba menni. Ezért ajándékozzuk neked ezt – és ott volt egy nyíl, ami lefelé mutat, bele a szatyorba. A szatyorban megpillantottam egy óvszereszacskót, amitől mind a ketten hót vörösek lettünk. A többiek csak ott lihegtek körülöttünk és kíváncsiskodtak.  Az óvszereszacskóra volt ragasztva egy újabb levél, és azt is olvasni kezdtem – jut eszembe Hope, Harry oda van a fekete csipke fehérneműért. Szeretettel Gemma és Louis. – fejeztem be. Hát nem vicceltek, belenyúltam a szatyorba, és kiemeltem velőle egy fekete csipkebugyit, amira jó nagy „Huuh”-ogást kaptam, és mindenki jót nevetett, kivéve Danielt.

Liam, Niall és Adam megkísérlete, hogy a világ legnagyobb virágcsokrát adja, ami kétszász szál rózsából áll. Harry maradt végül.

-   Hát öhm… lehet hogy nem fogsz annyira örülni, de én igyekeztem – pirult el.

-   Biztos vagyok benne, hogy ennek fog a legjobban örülni.  – mondta Ramona.

Hát… igaza volt. Először egy hatalmas dobozt kaptam, amibe egy csodálatos halványrózsaszín ruha volt  feketetve. A tetején hasonló színű magassarkú díszelgett. A dobozban volt még egy kis ékszeresdoboz. Félve, de kinyitottam azt, és belepillantottam. Egy színarany „H” betű volt benne, amit rá lehetett csatolni arra a karkötőmre, amit tőle kaptam. Utoljára volt még benne egy boríték, amit még ijedtebben nyitottam ki.

-   Repülőjegy? Repülőjegy Rio De Janeiróba? – hüledeztem.

-   Hát… ha nem tetszik estetleg – habogott, de gey haves csókkal befogtam a száját.

-   Csak te meg én?

-   Csak te meg én. – mosolygott.

Még ültünk egy darabig, majd majd Niall megszólalt.

-   Na jó emberek, most már erre inni kell!

-   Egyet értek! – helyeseltek e többiek.

Na és itt kezdtek eldurvulni a dolgok. Nam tudom mennyi lehetett az idő, de tisztán emlékszem a hatodik pohár vodkára amit megittam. Nem bírtam tovább magammal, és ezzel nem voltam egyedül. Azt hiszem hogy Liam és Danielle voltak a legjózanabbak, de ők hamar elmentek az emelet felé.

Stella hamar kiütötte magát, és rámászott az első srácra, aki jelen esetben  Adam volt. Szerintem ő is megkapta az adagot, mert egyáltalán nem ellenkezett, sőt… hevesen viszonozta Stella csókjait.  Nagy meglepetésemre Ana volt az, aki kezdeményezett Niallel szemben, és ők is hamar padlón voltak… vagy inkább a tengerparton… kettesben… ruha nélkül… szóval igen. De örültem neki, mivel ezt már régóta vártam… azt hiszem… várjunk hol is vagyok? És ki is vagyok? Ja megvan, Hope vagyok, és a nappaliban vagyok… valakikkel.

A zene hangosan üvöltött, az emberek csak dobálták magukat össze vissza, úgy ahogyan én is. Daniel? Igen, azt hiszem Daniel nagyon megtalálta a közös hangot Maryvel, és ők a fotelban enyelegtek. Egyedül én, Harry és Ramonka maradtunk, de Harry elkezdett húzni anyuék hálója felé.  Nagy mázlim van, hogy Liamék az én szobámat foglalták el. Gyorsan berohantam anyuék fürdőjébe, levetkőztem, és magamra kaptam a Louistól kapott fehérneműket.

Ahogyan visszaléptem a szobába, Harry már alsóban várt engem. Egyenesen neki futottam, letaszítva őt az ágyra. Heves csókcsatába kezdtünk, s éreztem ahogy a melltartóm meglazul, és kikapcsol a pántja. A következő pillanatban már nem volt rajtam. Hasonlóképpen a bugyimmal, Harry attól is megszabadított, úgy, mint én őt az alsójától. Akartuk egymást, és meg is kaptuk.

És légyszíves írjatok véleményt a tömény tíz oldalamról!:)