III.kötet ~ 20.fejezet/ Part two ~ Before the destruction

Sziasztok!
Fúú... 1 év eltelt. Soha nem hittem volna hogy ilyen messzire eljutok, de sikerült... 76 feltöltött rész, 171.000 oldalmegtekintés, 233 rendszeres olvasó és persze rengeteg pozitív visszajelzés tőletek. Igazából ez juttatott engem idáig. Az a helyzet hogy nem bírom megírni azt a fránya befejezést, sosem tetszik a végeredmény, így most is csak egy rövidebb részletet kaptok... ha bárkinek van valamilyen elvárása nyugodtan írja meg! :)

Birdy ~ People help the people

Mikor azt hittem hogy már nem lehet rosszabb, minden a feje tetejére fordult. Az elmenekített emberek nagy része visszajött az őrséggel, mikor hallották a mentők és a rendőrség közeledését. A rajongók is visszafordultak, figyelmen kívül hagyva azt, hogy az előbb az ő menekítésükért sodortuk veszélybe magunkat. Ők persze ezt nem érthették. Az egész kimenetele végül az lett, hogy egy rakat ember gyülekezik a temetőben Eleanort gyászolva, az elhurcoltak után sírva. A szívem szakadt meg, mikor Anne-nek el kellett mondanom hogy Gemma is a túszok között van. Szegény asszony… azt a vegyes érzelemkavalkádot az arcán… a halottnak hitt fia él, de a lánya élete egy pszihopata állaton múlik.

Nagyon nem akart fogyni az odagyűlt népesség. Eleanor életéért egy órán át küzdöttek, de nem sikerült megmenteni. A telefonok folyton csörögtek,a kamerák pörögtek, senki nem tudta még azt sem hogy hol áll a feje. Majd olyan hajnali kettő körül – amikor már kicsit tisztábban láttuk a helyzetet -  kezdett el bomlani a csapat. Először a hírességek indultak meg – gondolom a szoros program miatt -  majd lassan a rajongók is fogyni kezdtek. Louis már órákkal ezelőtt elment, mikor Eleanort elszállították. Nem hiszem el, hogy velünk történik meg ez! Liam folyamatosan szervezkedett, és ha jól hallottam már egy egész katonai sereget felbérelt hogy megtalálják szerelmét. Zayn az ki volt kelve magából. El sem mozdult Perrie és a Little Mix stábja közeléből, úgy szitkozódott jobbra-balra.

Én pedig… nem tudtam hol a helyem. Az hogy Adele ott van azzal a mocsokkal, Ana pedig mellettem, és végig fogja a kezem összezavart. Nem tudtam mit kellene éreznem. Persze, azonnal ki akartam én szabadítani mindenkit, de az hogy ő ott volt mellettem és egy tapodtat sem mozdult, erőt adott.

Csak másnap reggel hét körül tudtunk vissza indulni Londonba miután egy rakat nyomozó, egy tucat riporter és vagy ezer rémült rémült családtag faggatott ki minket. A rendőrség első briliáns ötlete az volt hogy azonnal őrizet alá vesz minket, hogy ne eshessen bántódásunk, de Zayn beszólt neki, hogy akkor akár az egész országot őrizet alá vehetné. Így könyörgés, kismillió megbeszélés után végül a turnébuszunkkal indultunk vissza Londonba.

-          Srácok, én Perrie-ékkel megyek ha nem baj…

-          De baj Zayn, velünk jössz! – szólt lágyan, mégis határozottan Paul.

-          De…

-          Semmi de! Elég volt ennyi mára, nincs szükségem még a te hisztidre is! – ilyen jó hangulatban indutunk útnak.

Borzalmas volt ott ülni, és várni a nagy semmire. Liamet szétvetette az ideg, Louis még a temetőben lelépett, azóta senki nem éri el, Zayn duzzog mint állat, Harry… basszus Harry-vel azt se tudjuk mi a fene van… Remek… remélem minden sikerült… mert ha nem akkor… bele sem gondolok. És végül itt vagyok én Anával. Kegyetlen hogy mennyire meg tud változni az ember élete.

Olyan délelőtt fél tizenegyre értünk be a belvárosba, ahol a sofőrnek esze ágában sem volt hazafuvarozni minket. Ehelyett kiraktak minket egy puccos szállodában, hogy amíg el nem csendesedik ez a dolog ne tegyük ki magunkat veszélynek. Ezzel mindössze annyi baj van hogy ha otthon vagyunk akkor csak mi vagyunk veszélyben, de ha a város közepén lévő hatalmas George’ss Muchata-ban üldögélünk, akkor rajtunk kívül még ezerötszáz embert fenyeget veszély.

-          Okés emberek, együtt lesztek. Mindenki. Nekünk meg kéne találni Louis-t, és… jut eszembe ha Harry él, akkor hol a picsában van? – ugrott be drága menedzserünknek.

-          Nem tudjuk. A temetés volt az álca hogy megmentsék Daniellel Hope-ot. – mikor ezt kimondtam, Paul szó szerint piros lett.

-          Él az a Daniel gyerek is? És mindez amiatt a lány miatt van? Ezt nem hiszem el! Rendesen elvitte a mi Harrynk eszét… négy éve egy stabil pontja nem volt… és most minden miatta! Miért nem adja fel magát és hal meg? Ezrek élete múlik rajta! Csak rajta!

-          Ez… ez nem ennyire egyszerű – próbáltam védeni.

-          Dehogynem!  - e választ három ember mondta ki egyszerre: Paul, akinek már töke ki volt Harry hülyeségeivel, mikor Hope lelépett, a menedzser, akinek mi vagyunk a pénztárcája, és Zayn…

-          Zayn ezt nem mondhatod komolyan! – néztem rá idegesen, mert a levegő fagyott volt. Anna csak figyelte az eseményeket, de még Liam is odakapta a fejét felénk.

-          De komolyan mondom Niall!  Négy éve semmi nem úgy megy, mint ahogy elterveztük! Semmi! Eleanor meghalt, Danielle és Adele oda van ki tudja hol, Perriért is bármikor jöhetnek, de nem, az a hülye liba még mindig él és virul valahol!

-          Zayn….

-          Nem kérek semmit, csak hogy engem hagyjatok békén ezzel az egésszel! – azzal elindult a hálója felé, és becsapta maga mögött az ajtót. Hát ez remek. Paulék is fogták magukat, és félrevonultak.

Ránéztem Liamre, aki már bizonyosan várt pillantásomra.

-          Na mehetünk? – kérdezte. Annával összenéztünk.

-          Ez komoly?

-          Szerinted min szervezkedtem? Nézd, én nem várom meg hogy úgy járjak mint Harry vagy Louis, sőt a seggemen sem fogok ülni és várni mint Zayn. Elhoztam magammal Harryék terveit, amik elvezetnek a raktáráruházhoz.

-          És mivel jutunk oda?

-          Egy trabanttal – mondta tök komolyan. – az egyik katonával együtt jártam gimnáziumba, ő adta kölcsön,d e tele van fegyverekkel. – súgta a fülembe.

-          Akkor… mehetünk? – nézett fel végül Anna.

-          Na hajrá! – majd iszonyat halkan, mégis piszok gyorsan kislisszoltunk az ajtón.

Nem is lett volna baj, ha nem zsongna a hotel biztonságiakkal. Mivel így alakut, az egyik folyosói ablakon kimászva a tűzoltólétrán át jutottunk le a szálloda mellé. Mindezt fényes nappal. Arra már nem is mertünk gondolni hogy két napja nem aludtunk és nem ettünk semmit.

-          Várjatok! – hallottam egy ismerős hangot, mielőtt beszálltunk a kocsiba.

-          Hát te? Azt hittem sztrájkolsz… - nézett rá Liam.

-          De… nem megy. Segíteni akarok. – egymásra néztünk, majd bólintottunk.

Így négyen, Zaynnel kiegészülve indultunk el a címre, amitől kirázott minket a hideg. Az autóban síri csen uralkodott, csak a külvilágból jövő neszek és aprócska hangok tartották bennünk a lelket. Majdnem elaludtam, csakúgy mint a többiek. Liamnek volt a legnagyobb önuralma és koncentrációja, szóval ő vezetett.

Éreztem, ahogy a kocsi egyre lassabban és csendesebben megy. Odaértünk. Liam nesztelenül parkolt le, majd mindenki kezébe nyomott egy teletöltött fegyvert és még néhány töltényt, majd mutogatva leközölte a tervét, miszerint ketté válunk, ő Zaynnel, én pedig Anával. Ekkor kezdődött minden.