I.kötet ~ 16.fejezet

Na hali! Na az előző 3 nap kimarad olyan hülyeségek miatt mint pl. föci tz -.-, de most itt a hétvége! + hét alatt elértük a 8500 megtekintést, ami nagy szó! Örömmel jelentem be, hogy a statisztikák szerint a firkálmányaimat olvassák Szlovákiában, az Egyesült Államokban, és még pár országban, de ez a 2 a legnagyobb nézettségű Magyarország után.  Na nem is fecsegek tovább, íme a rész! :)

-   Okééé… – forgatta meg a szemét a csaj. – Megmondom neki. – azzal megfordult és visszacsörtetett a többi lányhoz.

-   Szívesen… - morogta el magát Harry.

-   Hagyjad már… - Azzal nyomtam egy puszit az arcára.

-   Ezt miért kaptam? – élénkült fel.

-   Ha már a barátnőd vagyok… - nyomtam meg a ”barátnő” szót. 

-   Óóóó… - belepirult. Annyira magamhoz húztam volna, mert ennivalóan festett kipirulva. – De ugye nem baj hogy ezt mondtam?

-   Miért, nem igaz? – incselkedtem.

-   De igaz.  Hope, ma volt az első hivatalos randink. – somolygott.

-   Tényleg! De ha beleszámoljuk a többit is… - kezdtem.

-   Akkor körülbelül a hatodiknál tartunk.

-   Na ezt hogy számoltad ki te matekzseni?

-   Kikérem magamnak, igen is jó vagyok matekból…egyébként a színpadon, miután Liam „elrabolt” – szépen kinevetett engem… - mikor betörtél, amikor elég kezelhetetlen állapotban voltam… - arra emlékszem… - muffin sütés, a Hyde park, a próbacsók – annyira nyomta a próba szót, hogy belevörösödtem én is – és a London Eye-on.

-   Na te jó matekos, ez eddig hét volt, és ez a nyolcadik… - nevettem bele arcába.

-   Bocs, de ha itt vagy nem tudok gondolkozni! – flörtölt.

-   Harry, ezt úgy mondod, mintha tudnál, ha nem vagyok ott…

-   Haha, de vicces vagy! Na gyere csak! -  azzal kirántott a boxból, és felemelt. Elkezdett futni velem a mozgásra szétnyíló ajtó felé, ami egyenesen az esőbe nyílt. Harry azzal a lendülettel belehajintott egy hatalmas tócsába, de úgy hogy még véletlenül se üssem meg magam.

Szerencsére már ki volt fizetve a forró csoki, így nem jött utánunk senki, de láttam hogy a sikoltozós lány mosolyogva figyelt minket. Jót nevetett rajtam, de úgy döntöttem, hogy megleckéztetem.  Felálltam, és elindultam Harryvel ellenkező irányba.

-   Hová mész? – de csak mentem tovább – Hope? – Futni kezdtem, de közben majdnem elárultam magam hangos kacagásommal. Elkezdett futni utánam. Nem mentem gyorsan, hagytam, hogy elkapjon. – Hé, hova rohansz? Ne haragudj… nem akartam csak… - megfordultam, és megcsókoltam.

Nem sok mindent értett, de visszacsókolt, és csurom vizes derekam köré fonta karjait.  Már nem fáztam, pedig csurom vizes voltam, és fújt a szél is. Sokáig álltunk ott úgy, hogy még vizesebbe lettünk. Mire végre sikerült szétválniuk ajkainknak, már a bugyimból is csöpögött az esővíz.

-   Ezt miért csináltad?

-   Hogy tudd, hogy milyen ha elveszítesz. – feleltem. – de te meg ne próbálkozz hasonló kísérlettel.

-   Eszemben sincs…

Igazából jó messzire elkeveredünk a múzeumtól, így fogtunk egy taxit, ami hazafuvarozott minket a szállodához. Hát ahogyan csurom vizesen beléptünk a Hiltonba, nem igazán hitték el, hogy ott lakom, de Harryt felismerték,így annyit azért megtettek, hogy rákerestek a névre. Nagy meglepetésükre a nagyokos rájött, hogy öltözékemtől és kinézetemtől függetlenül ott lakom, ráadásul egy luxuslakosztályban.

Harryvel felmentünk, de a szobát üresen találtuk. Anyáék nem voltak ott, pedig már… Istenem! Este nyolc volt.

-   Harry, menj el zuhanyozni, nehogy megfázz!

-   Nem kell aggódni, és a ruhám amúgy is vizes, szóval…

-   Várj! – odarohantam a bőröndömhöz, amiből a ruhák nagy része már a szekrényben volt. A legalján volt ott két póló, amit Harry adott, mikor valami gázos dolog történt velem. Elővettem egyek fehér fólót, és odanyújtottam neki. – Tessék! Így nem fázol meg.

-   Szóval ide tűnnek el a pólóim… - fontolgatta.

-   Cserét kérek érte! – furcsán nézett rám. Kezemet előre raktam jelezve hogy várom a pólót. – Na, mi lesz már? Várom! – megforgatta a szemét, és a rajta lévő pólót levette, és odaadta. – Köszönöm – fordultam volna el, hogy elrakjam, de kezével megállított.

-   Na persze! És én mit kapok? – Megforgattam a szemem, és elővettem azt a ruhát, ami akkor volt rajtam, mikor anyuékkal vacsiztunk. – Nem! Ez tök jól áll neked! Azt kérem, ami most van rajtad! – jelentette ki dacosan.

-   Rendben, akkor menj el zuhanyozni, és addig leveszem, és én is ezuhanyzok anyuék fürdőjében.

Harryvel ott zuhanyoztunk tök elzártan egymástól, és nem egyszer futott át az agyamon, hogy mi lenne ha együtt zuhanyoznánk, de ahhoz még korán van, főleg a Jeanes eset után.

Nagyon siettem, gyorsan megmostam a hajam, és felmelegedtem, bár tudtam hogy nem ez melegítene fel igazán. Kimásztam a zuhanyzóból, és felvettem egy kényelmes térdig érő cicanadrágot, és egy hosszított felsőt. Hajamat becsavartam egy törölközőbe és úgy léptem ki a szobába. Harry már készen volt. Rajta volt a visszaadott fehér póló, és a boxere, ami elég hosszú volt.

-   Mit szólnál, ha most hajat szárítanánk? – mondtam nevetve, mikor felfigyeltem Harry vizes fürtjeire, amiket kutya módjára csapkodott.

-   Rendben, már fázik a fejem. – vakarta meg buksiját. Én erre közelebb hajoltam hozzá, és ugyanezt tettem. – Nem vagyok házi kedvenc Hope! – röhögött úgy, hogy már térdre kényszerült.

-   Ki tudja…

Bementünk a fürdőbe, és bekapcsoltuk az egyetlen hajszárítót. A hajam még nem volt teljesen száraz, mikor már ez a hülye rajtam feküdt.

-   Bocsi... – tápászkodott fel. – elcsúsztam.

-   Á semmi – nevettem el magam, mikor a hajszárítóval belefújtam arcába, amitől hót vörös lett a feje.

Úgy játszottunk, mint az óvodás gyerekek, ami az egész napunkra igaz volt. Ilyen felszabadult nem voltam mióta…soha! Amiket Harry kihoz belőlem, azok leírhatatlanok. A kedvem tízszer jobb, és nem érdekel mások véleménye. Odaléptem a hatalmas erkélyajtóhoz, és kinéztem.

-   Esik… - Harry mögém lépett, és át karolt, mint  a London Eye-on. Felét vállamba fúrta, és a nyakam puszilta. Belebizseregtem. -  nem akarsz maradni, amíg eláll.

-   Nem, dehogy is! Tudod hogy utálok veled lenni, szóval inkább megyek, és hazagyalogolok a város másik végébe! – Azzal elengedett, felhúzta a csurom vizes nadrágját, és kiviharzott a szoba ajtaján.

Összezavarodtam… előbb ölelget, és… és csókolgat, most meg… Á… Éreztem hogy folyik az arcomon valami meleg. Csak álltam ott tétlenül, nem tudtam mi a fenét csináljak. Fél percen belül Harry röhögve visszarohant, de mikor meglátta hogy bőgök rögtön elhallgatott.

-   Ahhj istenem, te kis gyengeelméjű! – jött oda és fogta arcom a kezei közé, de én még mindig nem értettem semmit – visszakaptad, amit a fagyizónál csináltál! – világosított fel, majd megcsókolt. – Annyira buta is tudsz lenni!

-   Öhm… hát… sokkoltam rendesen igen. – magamhoz öleltem. – légy szíves ezt ne csináld még egyszer, így is romokban van az önbizalmam.

-   Hé… tudod, hogy nem gondoltam komolyan… - odahajolt homlokon puszilt, majd homlokát enyémhez nyomta. – Szeretlek.

-   Én is szeretlek. – Neki ki bírtam mondani hogy csak jó érzés volt bennem. Kicsit úgy érzem hogy hamar kezdtünk el dobálózni ilyen fontos szavakkal, de csak a valóságot mondtuk ki, legalábbis én biztosan. Villámgyorsan, röpke két és fél hét leforgása alatt beleszerettem Harrybe. Hogyan? Nem tudom. Miért? Azt hiszem, mert így kell lennie. Egymás hősei vagyunk. Én segítettem neki élni, ő pedig ráébresztett a valóságra, majd meg is mentett attól.

Mutatóujjammal végighúztam arcán, le egészen az álla vonaláig.  Mélyen belenéztem a fényben csillogó zöld szemeibe. Állta pillantásom, és ő szemei is beletaláltak enyéimbe. Megcsókoltam, de nem átlagosan. Őt nem lehetett átlagosan csókolni, csak tűzzel, és szenvedélyesen. Olyan erővel csapódtam le az ágyra, hogy belesajdúlt a hátam. Kezem kusza hajába tévedt, és azzal játszott, miközben az ő kezei derekamon pihentek. Egyszerre kezei mozgásba lendültek, és betévedtek a felsőm alá. Na ne csináld Harry! Megölsz így, de nem lehet!

Óvatosan elhúzódtam tőle, jelezve ezzel, hogy még nem állok készen valami másra. Vette a lapot, lemászott rólam, és befeküdt mellém. Egy ideig beszélgettük, és a plafont bámultuk. Harry meg is jegyezte, hogy neki nagyon csicsás hogy hat színe van…

-   Nem vagy éhes? – kérdeztem tőle, mikor már öt perce szótlanul feküdtünk. Komolyan ha vele vagyok elfelejtek enni?! Lehet…

-   De nagyon…

-   Akkor gyerünk! De ugye nem megyünk le az étterembe? – morciztam.

-   Dehogy is! Biztos találunk itt valamit!

A lakosztály nappalijában volt egy minibár, amiben lehetőséget láttunk. Kinyitota Harry, mire fintorodva elfordultam, amikor megláttam hogy full üres.

- Szívás… - foglalta össze Harry.

- Az… de figyelj, van egy szupermárket a másik utcán.

- Gyerünk!

*

-   Harry, mit akarsz enni?  - kérdeztem a készételes pultnál.

Harry fintorogva nézett végig a felsorakoztatott ételeken. – Spagetti, Pizza, Brokkoli saláta? Mi? – undorodott. – Na gyere, majd én bevásárolok. – húzott el az édességek felé. – Mit kérsz?

-   Harry… ne fárassz, te ilyen műkaját akarsz enni?

-   Hát inkább, mint brokkolisalátát…

Nevettem egy jót – Rendben, akkor… gumicukrot akarok! – jelentettem ki, mire Harry egy „Mmmm”- el válaszolt. Gyorsan beledobtam egy hatalmas zacskó cukrot a kosárba. – Te jösz!

-   Chips. – nyúlt a tejfölös dobozos chips felé. – Még valamit?

Bizarr ötletem támadt… - Epret akarok! Elkezdtem rohanni a gyümölcsök felé. Kiszúrtam a legnyagyobb szemű epreket, amiket eddig láttam, és legalább egy kilót szedtem össze. Sajnos fantáziám még nem állt le. – Tejszínhab? – Harry lelkesen felnevetett, és ezzel is gazdagodott a kosarunk…

-   Hope… szereted a fagyit? – nézett rám kiskutyaszemekkel.

-   Hogyne!

Három szatyorba sikerült bepakolni amiket vettünk: két zacskó chipsz, egy nagy zacskó popcorn, egy kiló eper, vanília, csoki, és puncs fagyi, tejszínhab, és egy maxi zacskó gumicukor. Semmi rendes ételt nem vettünk.

A hotelben már nevettek, mikor megláttak minket, de legalább beengedtek. Az eső még mindig esett, de most volt annyi eszünk, hogy esernyővel és kabátba megyünk, de még így is vizesek lettünk, bár nem annyira, mint délután.  Fél tizenegy, és anyuék még sehol… Fura. Remélem nincs semmi bajuk, bár mostanában olyan furák.

Harryvel csináltunk tejszínhabos epret és fagyit. A popcornt összeöntötte a chipssel, ami nem értettem, de egy „nyugi, tudom mit csinálok” nézéssel lerendezte. Amint megcsináltuk az úgynevezett „vacsit”, betelepedtünk a szobámba.

-   Mi a legcikisebb dolog, ami valaha történt veled? – tettem fel a kérdést Harrynek.

-   Hát…  egyszer volt egy Hörcsög nevű hörcsögöm, amit elég nagydobra vertek… - Elnevettem magam úgy, hogy félreszaladt az eper. Harry jó erősen a hátamra vágott. – Minden ok?

-   Igen… - fuldoklottam vörösen a nevetéstől. - Szerintem ez nem ciki, hanem aranyos -   Nem tudom tényleg ilyen vicces-e de én nagyon jól elszórakoztam. Jutalomból beledobtam egy tejszínhabos epret a szájába.

-   És te? Legcikibb dolog? – elvörösödtem.

-   Hát… egyszer… hú hát beleestem a tipikus szőkenő beszólásba…

-   Éspedig?

-   A Louvre-ban néztük meg a Mona Lisa-t, mire megjegyeztem, hogy „ez a DiCaprio gyerek egész jól fest. – Harryből kitört a nevetés.

-   Basszus… ez, hú te tényleg tudsz ilyen szőke is lenni? – viccelt.

-   Hahaha… - Most Harry ajándékozott meg engem egy kanál csoki fagyival.

-   Harry… mi a legnagyobb hibád az életben? Olyan, amit többé soha nem tennél meg?

Lehajtotta a fejét. – Ez… hú… ha elmondom tönkretehetek mindent.

-   Bízz bennem…

-   Nem, neked kell bíznod bennem, ha ezt elmondom. Megigéred?

-   Ígérem.

Nehezen kezdett bele, és nyögdécselt is. – Amikor tizenhat voltam jártam egy lánnyal, még az x-faktor előtt… Szóval már négy hónapja együtt voltunk, de én megcsaltam.

Miért teszek fel egy pasinak olyan kérdést hogy mi élete legnagyobb hibája? Normális vagyok? Nem! Harry meglátta semmitmondó arckifejezésemet.

-   Jaj, csak ne a legrosszabbra gondolj! Semmi olyasmi, csak egy csók volt, de nagyon begbántottam… És garantálom neked, hogy… - kezdte el a bizalmam megszerzését.

-   Állj! Ne garantálj semmit, inkább bizonyíts! – rám nézett. – Harry, az hogy ezt elmondtad nekem, az csak jót jelent. Hány pasi mondja el a barátnőjének, hogy megcsalta az exét? Bízom benned, csak ne kelljen csalódnom… - rossz volt nézni, mert elég nagy lelkiismeret furdalási rohama volt. – Egyébként is… én mit csináltam? Hányszor csókoltalak meg, míg Jeannal voltam?

-   Hát… tényleg, de az egy rohadék, és megérdemelte, sőt…

-   Harry, ígérd meg, hogy inkább elhagysz minthogy megcsalsz engem vagy akárki mást.

-   Egy, nem hagylak el, kettő, ha nekem itt vagy te, akire mindig is vágytam miért csalnálak meg, és három, mi az hogy mást sem? Milyen más?  - elkezdett csiklandozni.

-   Hagyd abba! Most fogok itt meghalni! Lécci! – lihegve, zihálva ordibáltam, miközben nevettem, de nem volt hajlandó elengedni. Bár én hoztam fel a témát, örülök, hogy oldja  a feszültséget.

Olyan hajnal kettőig beszélgettünk, majd jobb ötlet és akarat híján magam mellé ágyaztam Harrynek. Úgy helyezkedtünk el, hogy én az oldalamon feküdtem, ő pedig mellettem és a derekamat ölelte, feje a nyakamon helyezkedett el. Forró leheletét éreztem bőrömön. Már félig aludtam, mikor megszólalt:

-                     Hope, te is ígérj meg valamit…

-                     Tessék…. – feleltem kómásan.

-                     Ha alkalmad nyílik minél hamarabb visszajössz Londonba, és én leszek az első, aki megtudja… Megígéred?

Visszajövök, tudom mikor, és nem szólhatok… anyáék elvették a szavam… legalább az okát tudnám! – Ígérem.