I.kötet ~ 17.fejezet

Sziasztok Drágák! 

Annyira jó és megható blogot olvastam, ami nem egyszer megsiratott és megnevettetett. Gyönyörű volt, szerintem már jó páran olvastátok. Remélem egyszer majd én is tudok ilyen érzelmeket kiváltani... A sajátomról annyit hogy ma 26 napos a blog, és már csak 400 látogató kell a 10.000-hez. Hogy csináljátok??? Fantasztikusak vagytok.  Még annyit, hogy szeretnék egy kicsivel több kommentet, mert naponta vagy tízszer nézem ezt meg, és olyan rossz látni hogy alig írtok, pedig én amikor csak tudok nektek írok. Jujj... képzeljétek tegnap a barátnőm beállított egy doboz eperrel*.* Mi mint két hülye elbicikliztünk a Lidl-be és vettünk tejszínhabot. Úgy ettük hogy alul- felül nutella, közte az eper, és a tetején tejszínhab. És most mindenki éhes lett:D. Na mára ennyi, íme a rész!:)

Arra ébredtem, hogy valami selymes ér az arcomhoz. Harry keze volt. Lassan kinyitottam  szemem, és Harry arca csak centiméterekre volt az enyémtől.

-   Jó reggelt! – suttogta a fülembe.

Istenem… ez ilyen jó érzés? Ilyen jó, amikor az mellett kelsz, akit szeretsz? Elég korai, de én mindig mellette akarok kelni… - jó reggelt neked is. – csókoltam meg.

Harry hevesen viszonozta csókomat, s átfogta derekamat. Meleg érintésétől teljesen libabőrös lettem. Mutatóujjamat végighúztam csupasz mellkasán… miért csupasz? Adtam pólót… Basszus! Én sem vagyok normális ilyeneken gondolkozni. Teljesen elvesztettem a fejem, Harry már rajtam feküdt.

-   Hát ez remek… - hallottam egy bosszús hangot, mire Harry gyorsan lepattant rólam.

-   Anya! – lepődtem meg.

-   Kire számítottál kislányom? Egész éjszaka téged kerestünk, míg te itt enyelegtél a rocksztároddal…  Remélem azért előtte gondolkoztatok… - nézett rá elég hiányos öltözékünkre. Harryn csak egy boxer volt, rajtam pedig egy vékony top és bugyi… elég félreérthető. – Hope, nem jönne túl jól ha egy meggondolatlanság miatt… - Basszus anya!

-   Anya, nem történt semmi! – magyarázkodtam.Haryn csak egy H

-   Aha… - nézett körbe a szobába. Még ott volt a tejszínhabos flakon és a fagyis doboz.

Ránéztem Harryre, akin látszott, hogy még nem történt vele ilyen, és fogalma nem volt mit csináljon. – Öhhm… Harry öltözzünk fel, már negyed nyolc. – tereltem a témát.  

-   Kint leszek – jelentette ki anya, majd kiviharzott a szobából.

Amint kiment, Harryvel összenéztünk, és nevetni kezdtünk. Nem tudtunk lábon állni, de viszont egy fallal arrébb már nem akartuk hogy hallatszódjon jókedvünk. Fél órába telt,mire készre varázsoltunk magunkat, de csak ezért mert folyton egymás útjában voltunk. Harry felajánlotta a szüleimnek hogy elvisz, de csak azért engedték meg neki, mivel nem volt mára kirendelve a sofőr. Miért is nem? Eddig folyamatosan az fuvarozott mindenhova.

Harry elvitt a ST. Cloud-ig, ahonnan már tíz perce is hivatalosan késtem. Hiába tudta, mikor szálltam volna ki, nem engedett.

-   Hope, nincs kedved szombat este eljönni hozzánk ilyen beszélgetős „buliba”? Ott lesznek a srácok, Lizbeth, Eleanor és Danielle is.

-   Hát… Anával csajos estét terveztünk, hogy…

-   Hívd el őt is. Niall örülne. – nevetett.

-   Biztos nem jönne, nem tudom mi volt velük, de nagyon el akarja felejteni.

-   Hope… - nézett rám boci szemekkel.

-   Na… jó megpróbálom, de ha nincs kedve, akkor én sem megyek…

-   Köszönöm! – mosolyodott el, és nyomott egy puszit az arcomra.

Amikor beértem, elég ferde szemmel tekintettek késésemre. Kimagyarázni nem tudtam, elvégre nem elég meggyőző ok, hogy elaludtam, ráadásul egy fiú mellett. Ki is hajítanának innen, ha ezt mondanám. Ana leolvasta az arcomról az a szende mosolyt, és kíváncsian várta magyarázatomat, amit akkor és ott nem kapott meg.

Egész nap nyaggatott, de sosem volt alkalmas egy ilyen – nekem nagy súlyú – dolgot leközölni.  Legközelebb a táncterem öltözőjében voltunk kettesben, miután mindenki kiment gyakorolni.

-   Na… mesélj! Mi történt? Miért titkolod ennyire? Harryvel kapcsolatos? Atya világ csak nem…

-   Hagyd abba! – mordultam rá nevetve. – De Harryvel kapcsolatos…

Egy idegig – körülbelül tíz másodpercig nem szólt – Éééés...? Mit csináltatok?

-   Vele aludtam… - kezdtem el, de láttam hogy mondani akar valamit, szóval gyorsan folytattam – Nem történet semmi… ÉS az a legdurvább hogy anya reggel ránknyitott…

-   És? Úgy sem történt semmi – röhögött – na gyerünk mondj el mindent!

Gyorsan ledaráltam neki a tegnap este eseményeit, mindent, kivéve amit Harry mondott élete hibájáról, mert az kicsit sem tartozott rá, és az ígéretemet is kihagytam az ideköltözéssel együtt.

-   Jujj… de romantikus! – hajtotta a vállamra a fejét, mikor befejeztem – és mikor találkoztok legközelebb?

-   Hát, ki tudja mikor állít be csak úgy, tudod szokása, de hivatalosan szombat este. – Úgy nézett rám, mint akit fejen vágtak.

-   És akkor… szombaton nem lesz csajos nap? – keseredett el.

-   Dehogynem! Anyuékkal megbeszélem hogy aludj vele a hotelben, és elmegyünk a fiúkhoz. – ezt már egy – vagy több – fokkal halkabban mondtam.

-   Én biztos hogy nem megyek oda! Ne is álmodozz Hope DeLucie! – kiabált rám.

Na jó… a te érdekedben van Anna… - Niall nem lesz ott… - hazudtam.

-   Oh… nem Niall miatt mondtam, csak hát… - magyarázkodott

-   Nem érdekes. Akkor jössz? – úgysem tudta volna kimagyarázni magát.

-   Hát… lehet szó róla, de…

-   Remek, hétre megyünk este. – azzal elindultam a táncterem felé, még mielőtt meggondolta volna magát.

Amint betettem a lábam a hotelszobába, azonnal letámadtak.

-   Ülj le! – utasított apa, mire ledobtam magam egy puha bőrfotelba. – Hol a francban voltál tegnap este? Inkább egész nap!

-   Elindultam a sulival a múzeumba, de összefutottam Harryvel. Vele voltam a múzeumban, később elmentünk egy fagyizóba, majd ide, mivel esett az eső.

-   Mikor jöttetek ide? – húzta fel a szemöldökét anyu.

-   Olyan fél nyolc lehetett… - nem láttam értelmét hogy hazudjak.

-   Na ne hazudj… - Velem mindig ez van? – Hazajöttünk olyan tíz fele, de nyomod sem volt.

-   Elmentünk Harryvel boltba… - bambultam magam elé, s közben elmosolyodtam.

Anyuék összenéztek – Kicsim, legközelebb a telefonod legyen elérhető, mert apáddal így meg fogunk hülyülni, már a rendőrség lett volna következő megállónk, mikor apád hazajött… - elpirultam, de láttam hogy apa arca is színt váltott. Tehát ezért nem volt reggelre sofőr redelve, mert féltek hogy nem lesz rá szükség…

-   Megígérem, de mi ez a hatalmas aggódás? Ilyen otthon már rengetegszer volt.

-   A kislányunk vagy, még szép hogy aggódunk, és most nem otthon vagyunk… nincs olyan, akinél kereshetnénk… - remélem vicc volt… szerintük nem jelent bvalamit ha Harryt az ágyamban találják?

-   És Harry? – most én húzogattam a szemöldökömet.

-   Őt is kerestük nem is egyszer… - huppsz… de megkönnyebbültem. – Hope, mostantól nem mehetsz sehova egyedül… nem hagyhatjuk.

Oké… ez már a kurvanagy gáznál is erősebb fokozat. – Mi a fenét titkoltok előlem?

-   Semmit, csak…

-   Ne nézzetek teljesen hülyének! Valami baj van! Ha tudnám talán… - kezdtem.

-   Segíthetnél? – apa már nagyon ismerte ezt az oldalam. – megoldjuk, nyugalom, csak most nagyon kell vigyáznod magadra.

-   Veszélyben vagyok? – kockáztattam meg. 

-   Nem…csak – szóval igen… - itt nem otthon vagyunk.

-   Mégis ideköltözünk.

Apa már nem próbálkozott. – Idejében, Hope, idejében, a lényeg hogy vigyázz magadra.

Bementem a szobámba, de anya már jött is utánam.

-                     Hope… ezért remélem hogy ügyelsz a jövődre, elvégre még csak most leszel tizenhét éves, és nem találtam semmi védekezésre utaló jelet… - keresett??? Na ne már…

-                     Anya! Harryvel nem volt semmi, simán mondanám hogy még szűz vagyok, de mindketten tudjuk hogy nem igaz.

-                     Nem akarok beleszólni, csak… Tudod, aggódó anyuka, aki a lánya agyára megy… -  hát körülbelül.

-                     Nyugalom anya, Harry nekem nagyon fontos, és még meg sem kockáztatom hogy valamit elrontsak.

-                     Húú… - döbbent meg, majd könnyek homályosították el a szemét. – te annyira szereted őt… Gondoltál már arra, hogy mi lesz ha elmész a nyárra.

-                     Őszintén? Igen, és félek, de az az egy vigasztal, hogy ősszel visszajövök. De tudod, ha elmondhatnám neki, akkor… - próbálkoztam.

-                     Szó sem lehet róla! Már megbeszéltük, meg egyébként is, nagyobb lesz az öröm és a meglepetés. – talán, mondom talán, ebben igaza van.

Unalmasan teltek a napok, és lassan. Ramonával beszéltem kétszer, és erra utottunk, hogy szülinapomon eljön Párizsba. Ami furcsa, hogy egyáltalán nem ártott a barátságunknak ez a kis két éves szünet, de örültem. Maya már a közelembe sem mert jönni, de én ennek csak örültem. Végre minden lecsendesedett körülöttem.  Harryt csütörtök óta nem láttam, de most végre fogom. Táncon már koncentrálni nem tudtam, mert folyton a ma estére gondoltam. Agódtam, hogy mi lesz szegény Anával, mikor meglátja Niallt, és tízes skálán tippelgettem hogy mennyire lesz dühös. Egy nyolcasnál ragadtam le.

Edzés után felszaladtam vele a kollégiumba, és becsomagoltuk a ruháit, amit a ma vesz fel, és amire holnap van szüksége. Anna sem értette miért sofőr hurcibász a suliba, de hogy magyarázzam el neki, ha én sem értem?  Kissé késve értünk a hotleba, így nem sok időnk volt készülődni. Ana nem értette miért akarok ráadni valami szexi rucit, de szerintem legbelül sejtette. Az agyában  harcolhatott két gondolat: „Mi lesz ha ott lesz Niall?”, és „Hope azt mondta hogy nem jön.”. Szerintem dűlőre jutott, és az úgynevezett „szzexi” ruhát vette fel, ami egy pánt nélküli fekete felsőt és fehér farmert takart.  Nekem a választásom egy rózsaszín triplafodros szoknyára és egy testhez simuló fehér toppra esett. Hajam becsavartam, Anának pedig gyorsan kivasaltam. Sminkünk egyszerű volt, de látványos, hogy ne törpüljünk el a három szupermodell mellett.

Kissé késve, de fél nyolckor odaértünk a luxusvilla elé. Zayn jött ki elénk. Ana nagyon feszült volt, de meg is értem. Bementünk a kétszárnyú ajtón, át a nagy aulán, be a nappaliba. Annának mellettem földbegyökerezett a lába, mikor meglátta a gitározó Niallt. Elég kellemetlen csend volt, míg észrevették egymást, és csak bambultak. Liam jött oda elém, hogy kicsit oldja a feszültséget.

-   Szia Hercegnő! Régen láttalak! – mosolyodott el, majd ölelt meg.

-   Szia emberrabló, én is téged. – erre jó nagyot kacagott magában.

Sorra jöttek oda mindannyian megölelni, még a lányok is, de Niall maradt utóljára aki a fülembe súgta a „Megöllek!” szót. Úgy csináltam, mint ha nem hallottam volna, de Anna is gyilkos pillantásokat vetett felém. Nem is számítottam másra. Végre Harry is odajött, és megcsókolt. A többiek tapsviharban törtek ki, csak nem értettem miért.

-   Mi az?

-   Na végre! Ezért szurkolt az egész csapat! – magyarázta a helyzetet Louis.

-   Mi? De hát már egy hete… - Harry, basszus!

A négy fiú rámeredtek Harryre, aki elpirult.

- Harry, ennyire titkolod a barátnődet? Nyugi, most nem nyúlja le senki… - röhögött Zayn, s közben átkarolta a mellette álló Lizbeth-et.

- Basszus - dörmögte orra alatt Harry.

- Hát Harry… - húzódtam el. – Ahhoz képest, hogy a szüleim megtaláltak téged az ágyamban, vagyok olyan fontos, hogy megemlítesz? – a többiek nevetésben törtek ki, de megbántam ezt a mondatot.

Erre az volt a reakciója, hogy megforgatta a szemét, karon ragadott, és elhúzott a konyhába.

-                     Ne haragudj, csak úgy akartam közölni, hogy ott vagy. Egyébként nem csak anyukád látott minket?

-                     Nem, apa talált meg éjszaka engem… és nem haragszom, csak rosszul esett. Mintha szégyellnél. – fúrtam fejem a mellkasába.

-                     Annyira lüke vagy néha, de ezt is imádom benned – puszilt bele a hajamba, s közben kotorászott valamit a zsebében.  – Csukd be a szemed. – Úgy tennem, mire felemelte a kezem, és ráakasztotta a karkötőm.

-                     A láncom! Azt hittem eltűnt mikor… szóval… megvan. Annyira örülök! – nyakába ugrottam, mire szó szerint hátraestünk a kőre. Kezem a feje alá nyomtam, nehogy beverje.

 Elkezdtünk nevetni egymáson, de a konyhaajtó mögül is hallottunk nevetést. Odaosontam, s kinyitottam. Beesett rajta a négy fiú plusz Ana. Csípőre tettem a kezem, és elkezdtem méltatlankodni.

-   fiúk, a nappaliban ülnek a modell barátnőitek, de ti mégis a mi szerencsétlenkedéseinkre vagytok kíváncsiak… - Ujjammal a nappali felé mutattam. – Mars!

-   Igenis főnökasszony! – nevetett Louis a négy fiúval.

-   Ti meg – néztem Niallre és Anára. – azonnal beszéljetek, mert a gyerekes viselkedésetekkel elrontjátok az estét! – döbbent pillantásokat hagytak maguk után, de nem érdekelt. – Harry!

Harry mellém állt, majd berántotta Niall, én pedig Annát. A meglepődési idejük alatt gyorsan kisszaladtunk, és kulcsra zártuk a konyhaajtót.

-                     Addig…

-                     Menjünk fel! – javasolta Harry.

Fent rengeteget beszélgettünk, és folyton egymás száján lógtunk. Úgy másfél óra után Harrynek eszébe jutott, hogy bezártunk szegényeket a konyhába. Röhögve s rohanva másztunk le a lépcsőn, de nagy meglepettségünkben ők is a nappaliban ültek a többiekkel. Ezen csak összenevettünk.

Úgy fél óra elteltével bementem a konyhába inni, és Liam jött utánam.

-                     Hope, kérdezhetek valamit?

-                     Igen, persze. Miről van szó?

-                     Te mit érzel Harry iránt? – támadott le.

-                     Hú… ez összetett. Úgy érzem, hogy a világom része, hogy vele kerek minden. Tudodm mire gondolsz… - néztem sötét szemeibe – Nem használom ki, vagyis igyekszem nem kihasználni, de kérdés, vagy kérés nélkül is a kedvemben jár. Tudom milyen kép lehet most rólam a fejetekben. Itt a kis gazdag párizsi kislány, aki bármit megtesz, hogy ott legyeskedjen Harry közelében.

-                     Nem.

-                     Liam, tudom hogy így van, hiszen én is ezt gondolnám magamról, de … szeretem. – Liam olyan döbbenten nézett rám, mint még senki soha. – Rendben, most rontottam a helyzetemen. Nem álltatom őt, tudja hogy mi lesz, tudja hogy elmegyek.

-                     Ettől félek… akkor megint felborulna, és ki tudja mit csinálna. Folyton ideges lenne, féltékenykedne, nem tudna koncentrálni, és nem tudom meddig bírná.

-                     Liam én… visszajövök ősszel Londonba. – halkítottam le a hangom. Nem tudom miért mondom el ezt neki, de bíztam benne, Liam Payne most már a barátaim sorába tartozik.

-                     Mi? Hogy hogy? – most még döbbentebb arcot vágott, mint az előbb.

-                     Nem tudom, és nem mondhatod el senkinek, még neki sem! Én sem mondhatnám el senkinek csak… megijedtem. Liam valamiért bízom benned, de nem mondhatod el! Körülbelül két hónapig leszek távol, aztán majd visszajövök. Ezért vagyok nyugodt, mert tudom hogy visszajövök.

-                     Londonba költözöl Harry miatt? – hüledezett.

-                     Nem… nem tudom miatta-e. ne érts félre, érte elmennék a világ másik végére is, de a szüleim közölték hogy ide költözünk, és kész. Ha nem így lenne, akkor nem engedném ilyen közel magamhoz, elvégre már én is csalódtam.

-                     Elhiszem…

Liam megígérte hogy titokban tartja, és még neki sem mondja el. Azt hiszem hitt nekem, és ő is bízik bennem. Remélem…

Olyan fél tizenkettőkor indultunk haza, de Ana az úton hozzám sem szólt. Csak akkor volt hajlandó megszólalni, mikor becsuktam magunk mögött a hotelbeli szobám ajtaját.

-   Hope, ezt mi a szarért csináltad? – pattant ki az egész estés feszültsége. – Hülyének nézel? Nem kell semmit szervezkedni.

-   De ezt meg kellett beszélnetek…

-   Nem, nem kellett! Én nem azért jöttem ide, hogy felszedjek egy szupersztárt és boldogan éljek vele! Engem otthon várnak!

-   Én sem ezért Jöttem ide, és engem is vártak otthon de…

-   Szerelmes lettél Harrybe. Hope, csak mert te belezúgtál az első jöttmentbe, aki joban bánt veled mint a barátod, engem nem kell ugyanilyen útra terelni! Neked ha kedved van átrepülsz hozzá egy hétvégére, de én nem! Nem is akarok, mert nem szeretem!  Neked ilyen sokat jelent egy csók?

Hogy mondhat ilyet? Mindent elmondtam neki, és ezt vágta a fejemhez. – Igen, sokat jelent egy csók, mert az ember nem csókolgat olyanokat, akiktől semmit nem akar. Ha meg igen, akkor magára vessen!

Ana szemei könnybe lábadtak, és kirohant a hotelszobából, bele a londoni esőbe.