I.kötet ~ 22.fejezet

Sziasztok! Már nagyon vártam ezt a részt, mert itt fény derül egy pár dologra, ugyanakkor nincs hiány a romantikából sem. Kicsit depressziós is, de szerintem ez kellett bele!

Nem volt miért elrejtőznöm, vagy mentegetőznöm, elvégre nem én vagyok az, akinek magyarázkodnia kell. Megfordultam, s szembe találtam magam két riadt szempárral.

-   Hope, kicsim nem arról van szó amit hallottál, f- félreérted. – mentegetőzött anya könnyes szemekkel.

-   Hát ezt nehéz elhinni, mivel éppen kettő perce hallottam. Várjatok, értem… ti teljesen hülyének néztek engem!

-   Nem dehogy is, de ez nem rád tartozik Hope! – szólt rám apa a tisztességtelen hangnemem miatt.

-   Apa, átköltözünk egy másik országba, sofőr hurcibász mindenhova, a múltkor anyával szó szerint menekültünk ki a hotelből, és másfél napig Harryvel „bujkáltam” – mutogattam ujjammal idézőjelet. – a költözést titokban kell tartanom, úgy volt hogy haza se megyünk, é most pedig azt kellett hallanom hogy engem rejtegettek. Mi a fene folyik itt? Kérlek, mondjátok el, mert a tudatlanság a legveszélyesebb ilyen helyzetekben.

-   Hhhhhm – szusszantott apa – ülj le kicsim.  Nem tudom kinek, de gyanítom hogy Harrynek elmondtad a költözést.

-   Nem, nem tudja. – válaszoltam. Az lényegtelen, hogy Liam már tudja.

-   Rendben. Akkor most jól figyelj! Kicsit bajban vagyunk.

-   Tényleg apa? Rá nem jöttem volna…

-   Ha tudni akarod, akkor legyél komolyabb, és ne viccelődj, mert elhiheted hogy cseppet sem vicces. – azzal leinvitált a kanapéra.

-   Rendben, sajnálom.

Ők is leültek mellém, s anya kezébe vette kezemet. Még egy-két percig csendben ültünk – gondolom apa próbálta a legelfogathatóbb, és legkevésbé sokkoló magyarázatot adni.

-   Szóval… tavaly februárban kötöttem egy üzletet egy olyan emberrel, akivel még találkozni is veszélyes… - ajaj… azt hiszem tudom mi jön.  – Nos megkötöttük az üzletet egy hatalmas összegre. Egy ideig ment, gyarapodott, de most márciusban az üzlet becsődölt. Nos rengeteg pénzt veszítettünk el, az üzlettársam, akivel megkötöttem az üzletet, kamatostól visszaköveteli. – látta rajtam hogy felfogom a történteket, de az eset fontosságát még nem – Hope, itt ne pár ezerre gondol… több mint százmilliót buktunk el euróban. Nos azzal hogy nem a cégre nyomtam ezeket az adósságokat, sikerült jó áron eladnom. Mint tudod a villa is hozott valamennyit, s anyu is tudott az üzlet révén segíteni. Már csak tízezrek hiányoztak a teljes, de kamatmentes összegből, mikor a késés miatt felemelte a kamatot egy másfél millióval. Nos intézkedtünk bankhoz hitelre, amit fizetni is tudunk, de csak fél év múlva engedélyezik a cég eladása miatt. Eddig érted?

-   Igen, azt hiszem világos…    Akkor jeleztem az embernek hogy még többet késünk, de nem értette meg. Teljes mértékben ellenem fordult, és minden eszközt bevet célja elérésének érdekében. Claire-t már sikerült egyszer elkapniuk, s nem igazán kímélték… - fogta meg anya kezét, majd simított végig lágy arcán. – nem volt nehéz eltitkolni, főleg hogy anya Párizsban volt, és hivatkozhatott a munkára.

-   Megfenyegettek, sőt meg is vertek… - mesélte sírva anya. – játszottak velem, s nem engedtek el az emberei. Nem tudtam szólni senkinek, egy hétig a túszuk voltam, egészen addig, míg apád nem intézkedett. Egy koszos szobában tartottak Párizs szegényebb negyedében egy tizedik emeleti lakásban. Borzalmas volt… minden nap egy másik férfi, s úgy játszottak velem, mint egy rongybabával. – anya elsírta magát, de már én sem nagyon bírtam.

-   Váltságdíjat, vagy inkább előleget kértek Claire-ért. Nos Rock bácsikád segítségével előteremtettük a pénzt, de tudtuk hogy nem fog leállni. Nagy nehézségek árán rvettük hogy várjon még két hónapot, és belement. Ekkor döntöttünk úgy, hogy elküldünk ide, elvégre addig simán lerendezhettük volna az egészet, feltéve ha a bank nem gondolja meg magát. Sajnos nem adták meg a kölcsönt, szóval négymilliónk maradt, de anya eladta az üzletet, s társulni fog egy itteni feltörekvő divatcéggel. Azzal megoldódott két és fél millió. Májusban találkoztam az emberrel, és átszolgáltattam a pénzt, de további haladékot kellett kérnem. Nagyon nem akart belemenni, sőt… de ami a legrosszabb: pont aznap éjjel tűntél el. Felívtak a kollégiumból, amikor ezzel az emberrel és csatlósaival voltam, így rájöttek hogy van egy lányom. Te kerültél a fénypontba. Nem csak azért jöttünk ide, hogy megkeressünk, hanem hogy utána vigyázzunk rád. Azért van ez az egész, mert most rád hajtanak. Ha téged elkapnának, tudnák hogy visszamegy az összeg…      

-   Ráadásul nagyon ó szórakoztató játéknak tartannak – szólt bele anya személyes tapasztalatai révén.

-   Ezért döntöttünk úgy, hogy végleg eljövünk Franciaországból, és itt kezdünk új életet. Nem volt nehéz lenyomozni sem a villát, sem a párizsi lakást. Nem voltunk biztonságban, és tudtuk hogy téged oda nem vihetünk vissza.  Itt nézünk egy szép házat, és eladjuk a párizsi lakást is a tartozás miatt. Ezért van az, hogy nem mondhatod el senkinek, még véletlenül sem tudódhat ki a rejtekhelyünk. Mivel ez az ember nem csak velem kötött balszerencsés üzletet, ezért a világban máshol is van neki dolga, s ahol ő jár, úgy tervezgetjük az útjainkat mi is. Azért tudunk hazamenni, mivel biztos forrásból tudom, hogy azalatt a három nap alatt Kanadában lesz. Ugyanúgy tudom, hogy előtte végig Párizsban lesz, ezért tartunk itt téged, ezért megyünk fel Rock-hoz, meg persze visszafizetem az adósságom neki, mivel szüksége van rá. Harryhez azért kell anyuval menned, mivel én addig tárgyalok velük, és nem akarom, hogy még többet megtudjanak rólad, és anyádat sem szeretném újra veszélybe sodorni.  Mivel van egy belső ember, aki tudósít engem, néhanapján találkozom vele, de korántsem bízom mg benne. Ez történt tegnapelőtt is,.. A telefonhívás a maffiától volt, de csak egy megbízottat küldött ki, aki történetesen a besúgó volt. Tudtam, hogy akkor sem engedem hogy lásson, elvégre a pénz mindent visz, és száz százalékosan biztos vagyok benne, hogy ezt az embert a találkozásunk után rendesen lefizették, hogy mondja el a hotel nevét. Biztos vagyok benne, hogy még jó másfél hétig nem jelennének meg, elvégre ezeknek a legnagyobb fegyverük a meglepetés. Ezért maradunk itt a program végéig. Aztán irány Skócia, ahol keresve sem találnának, majd ti mentek Holmes Chapel-be míg én házat nézek. Utána otthon leszünk, búcsúzkodunk, felkészülünk a változásra, majd megint csak ti ketten Párizsba mentek vagy tíz őrrel. – nem tudtam mozdulni, megszólalni, semmit – Nem hagylak titeket védelem nélkül. Míg én itt vagyok, elintézem a ház dolgait, a munkahelyeket, és a te iskoládat. Itt tudunk teljesen új életet kezdeni. Addig ti elhelyezitek DeLucie nagyit a szociális otthonban, és összepakoltok, szóval ti is szervezitek az újat… Augusztus végén visszamegyek hozzátok, és együtt jövünk vissza, együtt kezdjük el a közös életünket.

-   És mi lesz a pénzzel? – vetettem fel.

-   Gyűjtjük, és ha minden jól megy, akkor fél éven belül meglesz, átnyújtom s minden rendben lesz. Van kérdésed? Nem félsz?

-   Nem, de… azért költözünk ide, mert esetleg elvihetnek engem?

-   És meg is ölhetnek ha nem lépünk gyorsan… - szólt bele anya.

-   Hidd el… minden megfordult a fejünkben. A mindenen ezt értem, hogy minden. Gondoltunk arra, hogy elválunk anyáddal, s míg nem rendeződnek a dolgok, titeket elrejtünk valahol, arról is szó volt, hogy ott maradsz Skóciában, vagy bentlakásos iskolába mész. – apa arcán egy könnycsepp gördült végig. – sőt még az is átfutott az anyunkon, hogy anyáddal halottat játszunk, s téged egy jómódú nevelőcsaládnál helyezünk el… de nem ment. Túl szeretjük egymást anyáddal, és túlzottan aggódunk érted, ha nem vagy a közelünkbe. Amikor minden lehetőség felmerült, hirtelen csak te számítottál… ha veletek valami történne, akkor az egész harc értelmét vesztené…

Ledermedtem… mozdulni nem bírtam. A hallottak olyan szinten lesokkoltak, hogy nem láttam ki a ködből. Csak ültem egy helyben, néha még a lélegzésem is kimaradt. A homálytól, bizonytalanságtól, és félelemtől nem láttam. Egy olyan fajta fájdalom mardosta a lelkem, amit nem lehet leírni. Kiderült a titok, amire annyira kíváncsi voltam. Bár nem tudnám! Bár semmit nem sejtenék! Borzalmas belegondolni abba, hogy minden változás, szenvedés, félelem, s aggódás miattam van. Szememből előtörtek a könnyek, és nem bírtam leállni. Ültem a szüleim védelmező kézszorításában, és sírtam. Sírtam, sírtam, sírtam. Csak úgy záporoztak a könnycseppek.

Egy gyors gondolatmenet hatására felpattantam, és berontottam a szobámban. A telefonomon tárcsázni kezdtem az utoljára hívott számot.

-   Szia kicsim! – szólt bele boldogan.

-   Szükségem van rád – bőgtem – kérlek…

-   Mi a baj? Mi történt? Ne sírj… olyan rossz hallani.

-   Gyere értem!

-   Most? Oké… fél óra és ott vagyok.

Leraktam a telefont, és a zuhanyzó felé vettem az irányt.  Apáék nem zavartak, tudták hogy fel kell dolgozzam a hallottakat. Bemásztam a fülkébe, és magara nyitottam a hideg vizes csapot. A zuhany alatt alaposan kisírtam magam, és gondolkoztam. Kavarogtak bennem az érzések… gyűlöltem őket! Hogy állhat le apa egy maffiával üzletelni? Ennyire nagyravágyó? Undorító! Anya meg otthagyott minket a munkája miatt, hogy ruhákat tervezzen a divat városában… Utálom ezt az egészet! Utálom, hogy úgy érzem minden az én hibám, holott legbelül tudom, hogy nem így van. Tönkretesz az érzés, ami bennem van! Teljesen felemészt! Nem bírom! Mindenhol égek! Ég az egész testem a fejem búbjától a talpamig.  

Nem tudom mennyi ideje lehettem bent, mikor végre kimásztam a hidegvíz alól. Ahelyett hogy felöltöztem volna, magamra csavartam egy törölközőt. Belenéztem a fürdőben lévő dupla tükörbe: szemeim vörösek voltak a sírástól, vizes hajam csutakokban lógott le a hátamra, bőrömet pedig annyira kiverte a libabőr, hogy fájt hozzáérni. Hirtelen ötletet vezérelve a fürdőszobaszekrényhez léptem. Lassan kinyitottam a tükrös szekrénykét, és egy újonnan vett borotvát vettem elő.

Sosem csináltam még ilyet, és aki csinálta azt el is ítéltem, de ebben a pillanatban úgy éreztem, hogy csak ez segít rajtam. Kiszúrtam a kezemen egy vékonyabb eret, s fölé emeltem a borotvát. Lassan végighúztam a vékonyka kék csíkon az éles borotvapengét, ahonnan kibuggyant a vér. Nézegettem, ahogyan lefolyik a kezemen.

Úgy éreztem, hogy könnyed vagyok. Ahogyan a vér csordogált a kezemből, úgy éreztem mintha a problémák is „kifolynának” rajtam. Elmosolyodtam magamban. Újra léptem. Most a borotvát a kezemen egy sokkal vastagabb ér fölé tartottam. Már éppen hozzárt volna az él, mikor Harry berontott a fürdőbe.

-   Te mi az istent csinálsz? – rohant oda, majd kitépte a kezemből a borotvát. Elkezdett matatni a szekrényben, és kötszerrel tért vissza. Gyorsan rácsavarta a kezemre, amiből még csordogált a vér. – Jesszusom, te jég hideg vagy! – ölelt magához. – Mrs. Hamilton kérem jöjjön egy percre!

Anya belépett a fürdő ajtaján, s még vörös szemei újra könnyeket sírtak. – Charles! – kiabált apunak. Odarohantak hozzám, és a mellettem lévő vértócsát bámulták. Harry siettette őket, mert ugyanúgy mint én a beszélgetésnél, teljesen lefagytak. Addig Harry bekötötte a kezem, és karjába vett, mintha nem tudnék mozdulni. Anya hozott be nekem száraz ruhát, apa pedig kiment Harryvel.  Zokogva öltöztetett fel anya, mert mozdulni nem tudtam az általuk és magam által okozott sok miatt.

-   Mi a fenét csináltál magaddal? Miért? – ezt hajtogatta végig míg bent voltunk. Még a hajamat is megszárította, hogy ne fázzak meg.

Mikorra kész lettünk, kivezetett a fürdőből, ahol már apa és Harry tűkön ült. Harry kezében ott volt egy bögre forró valami. Amint megláttak, hogy kimászok a fürdőből, azonnal ott teremettek segíteni. Anyuéknak megsúgtam hogy hagyjanak ott Harryvel, vonakodva, de becsukták maguk mögött az ajtót.

Ott ültem az ágyon velem szemben Harry, aki látszólag halálra volt rémülve.

-   Ígérd meg hogy soha többet nem teszed ezt se velem sem magaddal! – kérte könnyes szemekkel.

Odabúztam hozzá, majd megcsókoltam. Harry felnyitotta a takarót, és bedugott alá engem, majd ő maga is bemászott mellém a lehető legközelebb. Elvoltam nyújtózva, és még mindig sokkos állapotban, mert nem tudtam mit – mármint milyen jellegű dolgot – csináltam. Fejem Harry mellkasán pihent, ő a hajamat simogatta. Kellett a közelsége, egyszerűen vágytam rá… azt akartam, hogy magamhoz kössem annyira, hogy senki ne szakíthassa el tőlem.  Azt akartam, hogy csak az enyém legyen! Újabb csókot leheltem az ajkára. Kezem kusza hajába vándorolt, s rámásztam. Egyik kezem még mindig a hajával játszott, míg másik betévedt a pólója alá. Látszott, hogy nem fogja fel, mi történik, mert szinte semmit nem reagált. Lemásztam róla, s valahogy alá keveredtem. Itt már teljes tudatban volt ő is és én is hogy mit történik, avagy mi fog történni.  Elkezdtem húzni le róla a pólót, ami később a szoba másik felében landolt.

 Még hevesebben csókoltam, jobban, mint valaha bárkit. Harry felébresztett bennem valamit, ami minden emberben megvan, csak van olyan, akiből sosem bújik elő. Egy érzés, ami ural döntéseket, történéseket, életeket… belém ültetett egy másik embert, aki már nem én voltam. A bennem élő lélek – amit eddig egységesnek hittem – ketté szakadt, és az egyik örökre hozzákapcsolódott Harryhez, míg a másikat nem is éreztem.  Ez az életeket megváltoztató érzés, ami átvette a lelkem felét a szerelem volt.

Kezem lejjebb csúszott nadrágja gombjaihoz. Mikor már a nadrág is a pólóval együtt a földön feküdt, újra fordult a helyzet, s felülre kerültem.

-   Állj! – szólt rám Harry – Nem, nem ma, nem itt, nem ilyen körülmények között! – majd óvatosan leemelt magáról, de míg mindig olyan közel voltam hozzá, hogy éreztem s hallottam szívverését. Édes illata még mindig bódított, s puha bőre súrolta az enyémet. Láttam csillogó szemében a rettegést, a félelmet,m ugyanakkor azt az érzést is, amit az előbb fedeztem fel magamban.

-   Szeretlek! – súgtam bele a tőlem pár milliméterre  lévő fülébe.

-   Én is szeretlek! – súgta vissza.

Soha többé nem fogok kételkedni az érzéseiben.  

Na mire gondoltatok a titokkal kapcsolatban?  Írjátok le! Kíváncsi vagyok a legvadabb fantáziátokra!!!