I.kötet ~ 18.fejezet

Sziasztok!

Hát komolyan hihetetlenek vagytok... még nincs egy hónapos a blog, és már a 12 000 látogatót is meghaladta! Istenem, annyira örülök. Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam írni, de  a hosszú hétvége alatt igyekszem bepótolni. Ég a pofámról a bőr, mert az egész blog tele van íráshibákkal, de a legnagyobb hiba az, hogy mielőtt felrakom nem olvasom el... Tényleg bocsi a lehetséges hibákért, igyekszem azokat is javítani.

  

Tudtam, hogy utána kellene mennem, hogy ne essen baja, de nem tudtam.  Nagyon megbántottuk egymást, olyannyira, hogy én is fortyogtam a levemben. Hogy a francba ordíthatja ezt a képembe? És ha szeretem Harryt? Talán ő sem vallja be magának az érzéseit, amit meg fog bánni.

Talán az fáj a legjobban, van abban valami, amit Anna mond. Mi van akkor, ha csak azért szeretem Harryt, mert átvészelt a nehéz időszakon? Talán ő ezért szeret? Szeret egyáltalán? Újra elolvastam a szív alakú medálban lévő feliratot…

Nem tudtam mire vélni… talán, de csak talán, Anának igaza van… Nagyon remélem, hogy nem így van, mert jelenlegi állásomban nem tudom elképzelni magam nélküle. Ana száz százalékosan bogarat ültetett a fülembe.

Olyan kettő perccel később, borús gondolatmenetemet szétszakítva beléptek anyuék, hogy Anna kiviharzott a hotelből. Hogyan magyarázzam meg ennek az okát? Hát sehogy… szegényekre rácsaptam a szobám ajtaját, mondán hogy fáradt vagyok, és holnap majd beszélünk.  Egy gyors zuhany után bedőltem az ágyba, és alvás helyett agyaltam.

Egy hét… ennyi maradt a programból. Jönnek a vizsgák, a táncelőadás, a bál, és ezeket a hátam közepére sem kívánom. Hamarosan visszamegyünk Párizsba, és két hónapig ott leszek elzárva tőle. A legrosszabb az, hogy ő nem tudja hogy visszamegyek, és bármikor feladhatja a várakozást. Mi lesz, ha nem olyan erős ez a dolog? Elvégre alig ismerem. Kétségek közt, és Annáért aggódva aludtam el.

Halk kuncogásra ébredtem. Nem csoda, hiszen öt fiú állt felettem.

-   Nagyon édesen alszol. – Hajtotta kezére a fejét Zayn. – Ennivaló vagy! – megint nevetni kezdtek.

Hát képzelhetem, hogy festhettem kócosan, álmosan egy ágyban öt pasi mellett. – Kösz… kedvesek vagytok, rám törtök még alszok.

-   És kiről álmodtál hercegnő, mert nagyon mosolyogtál álmodban? – viccelődött Niall, ami nem jött össze, mivel Harryvel álmodtam… azt hogy mit, arra már nem emlékszem, csak annyira hogy ő ott volt, és én is… ennyi a lényeg.

-   Miét törtetek rám? –tereltem a témát.

-   És még tereli a témát… mindegy tudjuk kivel álmodtál. – válaszolt Louis nem éppen arra a kérdésre, amit feltettem.                

-   Miért vagytok itt? Betörtök hozzám, mikor úgy nézek ki, mint egy… nem is mondom mi.

-   Egy: anyukád engedett be, Kettő: Minket nem zavar .– Most szólt bele Liam.           

Harry szemei átvágtak a többiek feje fölött, és beletaláltak az enyémbe.  Afiúk meséltek vagy kérdeztek valamit, de nem oda figyeltem.

-   Na jól van nyálgépek, hagyunk titeket.  – Hívta ki a fiúkat Liam, mikor látta hogy semmit nem fogunk fel abból, amit mondanak.

Nagy nehezen, könyörgése árán kimentek, és ketten maradtunk.

-   Szép vagy – jegyezte meg Harry, mire én csak megforgattam a szemem.

-   Jah… mindenki csak ezt látja bennem… néha úgy érzem, hogy át sem látnak az álarcomon.

Harry gondolkodott. – Én nem azért szeretlek mert szép vagy, hanem azért vagy szép mert szeretlek.

Ilyen gyönyörűt még senki nem mondott nekem. Szemeim könnybe lábadtak. Hatalmas erővel húztam magamra Harryt, de ő rám esett. Elnevettük magunkat, de nem voltunk egyedül.

-   Bocs nem akarunk zavarni, de… - Louis érdekesen nézett ránk. Csípőre tette a kezét. – Harold Edward Styles és Hope… - nem tudja a nevem? Jellemző.

-   DeLucie – segítette ki Liam.

-   Igen… Szóval Hope Delucie hogy mertek rosszalkodni, tudván hogy mi és Hope szülei a nappaliban várunk rátok? Ejnye – bejnye – rázta az ujját.

-   Menj a fenébe! – röhögött Harry, majd bebújt mellém a takaró alá, és a fejére húzta.

-   Kukucs Harry! Mit csinálsz ott bent? – Kérdezte Niall. – Kissé feljebb vagyunk, ha minket keresel. – Talán dolgod van ott.

-   Na most már be lehet fejezni! – szóltam bele a szócsatába, ami Harry meg a  takaróm és a  fiúk között zajlott.

Csak nevettek egyet, és Elkezdték lehúzni Harryről a takarót. – Ne!!! Bugyiban vagyok! – ordítottam, mikor már a hasamnál jártak. Gyorsan elengedték, de késő volt. Anyuék bejöttek a nagy ordibálásra és hát elég érdekes látvány tárult a szemük elé: En egy pólóban s egy bugyiban, Harry szorosan mellettem, míg a fiúk a takarót húzzák.

Apa kissé kiakadt… megértem, elvégre egyszem gyerekét már egyszer rajtakapta egy sráccal, de az a gáz hogy most öten voltak.  

-   Fiúk… légy szíves menjetek ki – erre mindenki az ajtó felé indult, Harry pedig igyekezett kimászni mellőlem. – Te maradj. – nézett rá apu.

A négy fiú becsukta maga mögött az ajtót, anyuék pedig leültek az ágyra, miután magamra húztam a takarót.

- Szóval… - köszürülte meg apu a torkát, mikor észrevette hogy Harry és közte nem akar csillapodni a szemkontaktus hatása. – Tehát ti ezt komolyan gondoljátok?

Újra összenéztünk, és kórusban válaszoltunk. –Igen!

Apa kezével borostáját simogatta, míg anya a kezeit tördelte.

-   Mennyire komolyan?  - apa egyre kínosabb kérdéseket tett fel.

-   Hát… öhm… én… Hope… hát… szeretem. – nyögte ki Harry olyan két perc dadogás után.

Apa kihúzta magát. – Értem, és te mit szólsz ahhoz, hogy kevesebb mint két hét múlva a tenger másik oldalán lesz?

-   Várok rá… egyszer majd csak összehoz minket újra a sors… - éreztem, hogy nem csak én érzem kényelmetlenül magam. Tudtam, hogy még sosem volt ilyen, s még csak hasonló helyzetben sem.

-   Visszahozom ide… egyszer. – nem hittem a fülemnek. Nekem megtiltják, hogy elmondjam, erre ő elmondja!  - de nem tudom mikor, és nem tudom hogyan… - értem, jön a hazugság rész. Anya közelebb is hajolt hozzám, és szorította a kezem, hogy nehogy elszóljam magam.

-   Várok rá…

-   Rendben. – Mosolygott apa Harryre, felállt, és kezet rázott vele, majd vállon is veregette. Nem emlékszem, hogy Jeannal ilyen jófej lett volna, bár őt nem is vallatta meg. – Egyébként miért jöttetek ide bandástól? – tette fel ezt a kis mellékes kérdést apa. – ráadásul ilyen korán.

-   Hát a fiúkkal azt terveztük, hogy  lemegyünk ma a tengerpartra, és gondoltam hogy… - szegény be sem tudta fejezni mert anya közbeszólt.

-   Szó sem lehet róla! Holnap és holnapután vizsgázik, tanulnia kell! – jelentette ki kő keményen anya.

-   Akkor maradok vele… segítek. – ajánlkozott.

-   Na arra kíváncsi leszek… de Hope, ha nem sikerülnek a vizsgáid, akkor… - akkor mi lesz?

-   Eltiltasz? Nyugalom anya, azt megoldja egy tenger. – gúnyolódtam.

Amikor végre beleegyeztek és kimentek, akkor a fiúk visszajöttek.

-   Na nem lesz tenger? – sajnálkozott Liam, mire mi megráztuk a buksonkat.

-   Jut eszembe Hope, nem úgy volt, hogy Anna nálad alszik? – Még jó hogy Niall és Louis között ott állt Zayn, különben Niall nem tudom mit csinált volna, de szeme villámokat szórt.

-   Hát kicsit… megsértődött a tegnapi miatt. – néztem Niallre, sőt mindenki rá nézett.

-   Semmit nem csináltam, álljatok már le! – fakadt ki. – Nem az én bajom, ha dühkitörései vannak a csajnak!

-   De beszélhetnél vele. Amióta… öhm… a buli óta – ezt volt az egyetlen pont, ahol rajtam kívül senki nem tudta miről van szó – kissé kivan, és ideges. Légy szíves…

-   Mi volt a bulin? – kíváncsiskodott Louis.

-   Semmi olyan, ami a te dolgod lenne! – nézett rá sötét szemekkel Niall. – És nem beszélek vele, még én magyarázkodjak?

-   Niall, egy hét és vége, elmegy. Valami okot adnál neki? Vagy nem is tudom… - a többiek mintha itt sem lettek volna, mert ezt a kommunikációt ketten folytattuk Niallal,  ugyanis senki nem tudta miről van szó.

Kérlelés és könyörgés után, egy kiló érvvel belement hogy beszél vele, de most akart. Niallnek döntésének hatására Zayn, Louis és Liam egyedül indult el a tengerpartra, vagyis a lányaikkal.

Miután kikászálódzam az ágyból, és rendbe hoztam magam, Harryvel elkísértük Niall a kollégiumhoz, ahova nem engedték be. Komolyan… Harry és az a nyomorék Jean bejut, de Niallt nem engedik. Ott is hisztiztem egy nagyot, és annak hatására, meg annak hatására hogy a portás lánya nagy rajongó, kivételt tettek… megint.

-   Na sok sikert! – nyomtam Niall kezébe Ana nálam hagyott cuccait. – Remélem kissé lenyugodtok.

-   Mikre rá tudod venni az embert… - csodálkozott.

-   Ja, hatalmas a meggyőző képessége – helyeselt Harry.

-   Oké, sipirc! – nyitottam ki az ajtót Niall előtt. A résen láttam Anna döbbent arckifejezését, de én nem most fogom megbeszélni vele a történteket.

Harryvel visszamentünk a hotelbe, és nekivetkőztünk – ok, ez így fura – a tanulásnak. Ahogy már mondta szuper matekos, de körülbelül semmit nem tudott matekból segíteni, amin csak nevettem. A többiben hellyel-közzel odasúgott dolgokat, de egyikünk sem igazán a vizsgákkal foglalkozott.

 Délben anyuék lehívtak minket ebédelni a hotelba, ahol vagy négy rajongó mászott oda az asztalunkhoz autógrammért. Apu meg is jegyezte, hogy ez nagyon nincs ínyére. Sok minden szó esett az ebéd alatt, de a beszélgetés végkimenetele az lett, hogy anyuék elengedtek egy hétre Harry családjához. Tapsikoltam volna örömömben, de túl sok ember – például hülye paparazzik és rajongók – voltak ott hogy ezt megtegyem.

Délután még tanulgattunk, vagy próbáltunk, de amint rájöttem, hogy az én HArrym – ezt olyan jó mondani – beszél franciául, egész délután elcsevegtünk, és az édes akcentusán nevettem. Az volt a csúcs, mikor franciául bemutatkozott:

-   Je’m apelle Harold Edward Styles.

Ezen nagyon jót szórakoztam, amin kicsit meg is sértődött, de öt perc múlva újra puha volt a szive.

Anyuék este nyolckor illedelmesen hazapaterolták mondván hogy legyen időm a rendes tanulásra… na hát arra egy éjszaka nem volt elég. Komolyan, egész éjjel tanultam a vizsgákra. Igaz, hogy egyikből sem volt olyan rettentően sok,de együtt nem volt elég az idő.

Hétfőn történelemből, latinból, angol irodalomból, földrajzból vizsgáztam le. Ebédszünetben végre megérkezett a személy, akit vártam.

-   Hope… sajnálom amiket mondtam. Kissé túlreagáltam. – kért bocsánatot Anna.

-   Kissé… de nekem sem kellett volna beleszólni a ti dolgotokba…

Ana elmesélte, hogy tegnap megbeszélte a dolgokat Niallel. Úgy döntöttek, hogy elfelejtik azt a piti csókot, és barátok lesznek… remélem én soha nem jutok ilyen sorsa Harryvel, elvére én is elmegyek… de visszajövök…miután elmentem… rá két hónapra. Mi van? Ezt már én sem értem… a lényeg, hogy velünk ez nem eshet meg, igaz? Remélem…

Kedden zártam a vizsgát matekkal, biosszal és némettel. Nagyon lefáradtam, de innen már nem kellett órákra járni, csak pénteken az eredmények ismertetésére. Hulla fáradtan, éhesen, kimerülten értem a hotelbe – bár már a sofőr fuvarozott – mikor anyuék megint leültettek.

- Hope, a dolgok változni fognak…