I.kötet ~ 19.fejezet

Sziasztok!!:)

 Ma 1 hónapos a blog! Hurrá!! 11 888 látogató volt eddig :') KÖSZÖNÖM! Szóval hoztam az új részt, és ma még hozok egyet este fele. Szóval lenne annyi kérésem, hogy írjatok őszinte véleményt arról, hogy mi az, amin változtatnom kéne, tudjátok építő kritika, így fejlődök... :D Na jó olvasást Drágáim!

Nyeltem egyet… ez nem elég változás? – Mi fog változni? – kockáztattam meg, de igazából egy kicsit sem voltam kíváncsi a válaszra.

-   Szóval… hazamehetünk. – nem hittem a fülemnek. Mégis hazaköltözünk? De mi lesz Harryvel?

-   T… tényleg? Hogy-hogy?

-   Csak három napra… nem véglegesen. Adunk neked egy kis időt elbúcsúzni, elvégre ott élted le az életedet, legalább tudj elbúcsúzni. – Megkönnyebbültem, de ugyanakkor tudtam hogy az a három nap csak sírással fog telni. – És amint vége a programnak, elmegyünk Skóciába Rock bácsikádhoz egy hétre.

Rock bácsi…. Tíz éves korom óta nem láttam,. Úgy tudom, hogy a felesége meghalt, amikor az ikerlányaikat szülte… anyáék elmentek a temetésre, de engem nem engedtek, mert hogy túl megrázó lenne számomra. Ez olyan négy éve lehetett… De várjunk… ha a suli után Skóciába megyek akkor… - Mi lesz Harryvel apa? Megígértem hogy hozzájuk is elmegyek Holmes Chapel-be?

Gyors gondolatmenet futott végig az agyán. – Ha visszajöttünk, akkor elmehetsz oda is – Már kezdtem volna tapsikolni mikor folytatni kezdte, - De anyád is veled megy. – Na hurrá… legalább mehetek.

-   Várj… ha jól számolom, akkor három hét múlva megyünk vissza… addigra már vége a sulinak. – gondoltam bele.

-   Igen , tudom. Már ki is vettünk onnan, már csak itt kell találnunk neked valami iskolát. Annyi dolgod maradt, hogy bemenj a bizonyítványodért.

-   Értem… és amikor eljövünk…otthonról, akkor utána mi lesz?

-   Ti anyuval Párizsba mentek, én pedig ide jövök, és elintézem a dolgokat.

Csak most esett le, de ha anyuék is ideköltöznek, akkor mi lesz a munkájukkal. – És… itt fogtok dolgozni?

-   Nekem ajánlottak egy társszerződést, anyu pedig átköltözteti ide az üzletet. – ennyivel lezárta a témát, felállt, és elsétált az anyuval közös hálójuk felé.

Anya csak megszorította a kezem, és rám mosolygott. Én csak ültem ott tovább, mint egy kuka. Végül is…. Nem is sült ez el olyan rosszul. Megyek Skóciába, mehetek Harryhez – bár egy olyan személlyel, akit nem igazán képzeltem bele a helyzetbe – és  még haza is mehete elköszönni… Kitől is? Az árulóktól? Basszus… egyedül Ramona hívott a Jeanes eset óta… legalább tőle személyesen is bocsánatot kérhetek, és kicsit együtt lehetek vele, elvégre hat évig a legjobb barátnőm volt. 

Aztán irány Párizs másfél hónapra, majd visszajöhetek Harryhez. El akarom mondani neki. Olyan rossz, hogy nem tudhat róla, és azt hiszi, hogy nem jövök vissza majd csak… nem is tudom. Bár az hogy Liam tudja kicsit vigasztal, mert tudja tartani Harryben a lelket egy ideig. Nem akarom elveszíteni őt… csak ő van nekem.

Nem tudom meddig üldögéltem ott gondolataimba merülve, de telefoncsörgésre lettem figyelmes. Apué volt az. Felálltam, és elindultam a hang irányába. A kijelző egy ismeretlen számot mutatott. Lassan felvettem az asztalról, és megnyomtam az „elfogad” gombot.

-   Fogy az időd DeLucie! – szólt bele egy cseppet sem barátságos hang.

-   Tessék? – kérdeztem vissza, de a hang nem válaszolt. – Haló?

Apa kirontott a szobából egyenesen felém, kikapta a telefont a kezemből, és berohant a hálóba. Anya bement utána,de nem telt el fél perc, ki is jött és az ajtó felé irányított.

-   Kicsim, menjünk el vásárolni. – vettem fel a széldzsekijét. – Gyorsan!

-   Mi? Miért? Baj van?

-   Nem, csak haladj! – azzal a kezembe nyomta a kabátom,és kitolt az ajtón.

Szó szerint futottunk le a lépcsőn, és anya nem akart lassítani. Amint leértünk a portára, elrohant a recepcióshoz, és egy kis cetlivel tért vissza. Kron ragadott, és még mindig futó lépésben a hotel hátsó kijáratához vezetett. Kimentünk a piciny ajtón, ami mögött autók sorakoztak fel. Anya ránézett a cetlire, és elindult egy fehér színű BMW felé. Az autó zárja gomb nyomására kipattant, és anya beugrott a vezető ülésre.

-   Jössz már? – kiáltott rám, mikor látta, hogy még mindig egyhelyben toporgok.

Bemásztam mellé a kocsiba, s ő indított.

-   Hívd fel Harryt! – utasított.   

-   Nem úgy volt hogy vásárolunk? – vetettem oda.

-   Hívd már fel! – kiabált rám. – Hope, légy szíves csináld most azt, amit én mondok neked!

Úgy tettem. Harry a harmadik kicsöngés után vette fel a telefont. Anya utasítására megtudakoltam hol van, mire anya elindult az adott irányba. Se Harry, se én nem értettü mi a fene folyik itt. Még elmondtam neki, hogy jöjjön ki az épület elé – ai egy stúdió volt – és várjon meg minket, - mind ezt anya parancsára.

Eszméletlenül gyorsan hajtott, nem tudom mennyivel, de a végén már kezdtem nagyon megijedni a viselkedésétől. Mi a jó élet folyik itt? Az eredetileg negyven perces autóutat anya lerövidítette tizennyolc percre, és landoltunk a Holley stúdió előtt. Kiszálltunk a kocsiból, s engem Harry értetlen arckifejezése fogadott, amire én egy még értetlenebbet vágtam. Anya rohadtul megijesztett.

Odalépett Harry elé:

-   Harry, tudnál rá vigyázni? – úgy beszélt, mintha egy óvodás lennék.

-   Öhm… persze, de…

-   Ne hozd addig haza, amíg nem hívlak titeket, Harry ez nagyon fontos! Majd csak ha hívlak! – azzal nyomott egy puszit a homlokomra, és sietve elhajtott.

Remélem, nem karambolozik. Bementünk a stúdióba, és Harry végre megszólalt.

-   Ez mi a fene volt? – hüledezett – anyukádnak mi a baja? Üldöznek titeket?

-   Fogalmam sincs mi ez, de tudod kezdem azt hinni… - válaszoltam halál komolyan.

Elmeséltem neki mindent – mármint a telefonhívástól kezdve egészen a az autóút utolsó másodpercéig. Nem tudott mit mondani rá, de igazából én sem. Tudtam hogy ha akkora baj van, hogy átköltözünk egy másik országba, akkor az nem mondható aprócska problémának. Harry nem tudott a költözésről, de még így is sejtette, hogy valami nagyon nem okés, de félt megemlíteni.

Éppen szünet volt – gondolom mert Harry kijött elém – de eredetileg az új albumra készült számok egy részét vették fel. Engem kiültetek a hangmérnök mellé, és hallgattam a fiúkat. Tényleg fantasztikus hangjuk van, és ezt most jobban hallottam, mint kiáltások kereszttüzében a suli nyitó koncertjén. Most vették újra a My Heart akusztikus verzióját is a múltkori kis Harrys malőr miatt. Amikor jött a refrén, rám nézett, és mosolygott. Naná, és is mosolyogtam, de nem akartam hogy elrontsa a felvételt. Elég volt egy koncertet elbaszni, és nagyon nem akartam hogy kiküldjenek, és egyedül üldögéljek egy hosszú folyosón.

Olyan este fél nyolckor indultunk haza, de előtte a fiúk még behívtak az öltözőjükbe. Készen voltak a videoklipp nyers anyagai és azt akarták megmutatni. Ők tök csendben nézték, míg én minden jelenetemen röhögni kezdtem. Na kíváncsi leszek mi lesz ebből… A csókjelenetet is lejátszották, amikre pedig már jöttek a vélemények rendesen.

Sanos ennyi nem volt elég… lejátszották azokat a jeleneteket is, amiket nem raknak bele. Hát Harryvel annyit szerencsétlenkedtünk… Bár olyan is volt, mikor Zayn a padon ült, és éneklés közben csak úgy spontán lezúgott róla. Na ez egy nagyon hangulatfokozó látvány volt. A statisztajeleneteknél megpillantottam Mayát, és csodálkoztam miért nem láttam a rendes felvételeknél. Ezt szóvá is tettem, mire Louis annyit válaszolt, hogy Harry kiszedette az összes jelenetét. Köszönöm Istenem! Meg Harry!

 Mivel anya még nem hívott, Harry eldöntötte hogy elvisz hozzájuk. A srácok nagyon  fáradtak voltak, így senkinek nem volt kedve étteremben vacsizni. Csak nyugalomra vágytak. Úgy gondolom, ha már betörhetek egy felvételre, akkor annyit érdemelnek, hogy csináljak nekik valami vacsit. Igen… szóval az ötletemet nagyon pártolták, így mikor hazaértünk nekiálltam palacsintát sütni. Hát nem ment zökkenőmentesen, mert félúton elfogyott az olaj, de megoldottam. Csináltam mellé francia krumplilevest, ahogyan anyu szokta.

Este fél tizenegykor került sor az evésre. A fiúk már tisztán és kényelmes öltözékben jelentek meg. A krumplilevesem után megnyalták mind a tíz ujjukat, sőt még szóban is dicsérték.  Mikor már a palacsintánál jártak, Liam fehozta azt a krdést hogy hogy kerültem én oda, bár ez mindenkit érdekelt. Harry elmesélte nekik, hogy ezért rohant ki megint felvétel közepén, mert én hívtam, s azt hitte baj van. Báér nem sokat tévedett, de jól vagyok…

Mikor a történet végére értünk Liam vetett rám egy sanda pillantást, ami szerintem azt jelentette, hogy beszélni szándékozik velem. Kajálás után Harry segíteni akart elpakolni, így rábíztam a tányérok beszedését. Az első adagnál, mikor beledobta a mosogatóba a víz fele a ruhámra csapódott. Nah tessék… megint tiszta víz vagyok, amin ő nagyon jól elszórakozik.

Kiküldtem a második adag koszos tányérért, mikor belépett Liam.

-   Hope… ez ijesztő.

-   Tudom…

-   Ezért k… - nem hagytam hogy befejezze a mondatot, elvégre Harry egy szobára van tőlem, és kicsit kiakadna ha tudná hogy Liam már tudja.

-   Azt hiszem. Remélem nem, de valami nagy baj lehet. – könnyesedtek el a szemeim.

Liam magához húzott, és átölelt. Nem akartam hogy Harry belépjen, mert a fiúk szerint mostanában elég… hirtelen haragú, így gyorsan el is engedtem Liamet.

-   Ha kell segítség, csak szólj –ajánlotta fel.

-   Rendben…

-   Nem gondolod, hogy neki is tudnia kéne?

-   Kéne… de nem tudom. Az a kifogásom hogy anyuék nem engedték hogy elmondjam, de ez elég béna indok, mert te már tudod. Félek…

-   Mitől?

-   Liam, alig ismerem őt, ha elmegyek, ki tudja mi lesz. Így legalább nagyobb lenne a meglepetés, és én is úgy lennék vele, hogy nem csak azért van még velem, mert visszamegyek. Egy ország áll közöttünk. Ha esetleg a nyáron úgy dönt hogy ez neki sok, akkor nm kell megtudnia hogy itt lakom.

-   Várj… ha esetleg rosszul alakulnak a dolgok, akkor el sem mondod neki?

-   Pontosan. Úgy lesz a legjobb, de szerencsére itt még erről szó sincs. – nyugtattam magam.

Harry belépett egy hegy mosatlannal, így folytattam a munkát, Liam pedig kiment. Majdnem egy órán át mosogattam, mire készen lettem. Tudtam hogy vannak itt beosztottak, e most jól esett, hogy gondoskodhattam. Végig ott állt mellettem, és beszélgettünk.

Eléggé fáztam a csurom vizes felsőmtől, de nem volt más. Anya még mindig nem keresett, és Harry elhatározta hogy vele fogok aludni. Még jó hogy megkérdezett…

-   Harry… fázom – nyafogtam.

-   Az Istenért Hope DeLucie! Neked kell ide egy szekrény! Folyton  elcsórod a pólóimat!

-   Ha jól tudom, most éppen van nálad egy pólóm…

Megforgatta a szemét, majd a párnája alól, mondom a párnája alól elővvettte a fehér félvállas felsőmet. – Reggel kérem vissza! – jelentette ki.

-   Úgy látom hogy ez már egy szokás lesz nálunk…

-   Az biztos, hány pólóm is van nálad? Három?

-   Nem! Csak kettő – nevettem.

Harry elküldött zuhanyozni, hogy ha már annyira fázom. Egy olyan jó húsz perc áztatás után felvettem a fehér felsőmet, és bugyimat. Remélem azt reggel nem veteti le rólam… A felsőmnek még mindig kevert illata volt: Londoni eső és a kedvenc parfümöm szaga. Tényleg ezzel alszik a butus? Ez annyira cuki…

Kimentem a fürdőjéből vissza a szobába, ahol már aludt a drága. Bebújtam mellé a takaró alá, s nyomtam egy puszit a szájára. Vagy nem aludt, vagy csak félig, mert kezével átkarolt és közelebb húzott. Ajkai olyan fél milliméterre voltak enyémektől, hogy azok már súrolták egymást, s éreztem édes illatát is.  Így merültem álomba.

Na szóval írjatok minél több építő kritikát!:) Köszönöm:))